Adatok
nicoska
0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Született pár cikk azóta a témában:
Curtis és a szcientológus kamurehab esete (Drogriporter)Csapdába csalta Curtist a szcientológia egyház (Ripost)
Kamuelvonón járhatott Curtis, és a szcientológusok közé került (HVG)
Sőt az érintett is megszólalt (mindkét hivatkozásra kattintva meghallgatható a…..
nicoska
2019.03.02 10:03:37
Persze, ezt én is így gondolom. ami miatt írtam, az két dolog: ha véletlen idetéved valaki, aki még nem találkozott a szcientológiával, akkor ilyen véleményt, tapasztalatot is lát, és talán akkor, amikor összefut vele, könnyen túllép rajta. Másrészt pedig valamiféle terápialehetőségként gondoltam: én kétségbeesetten igyekeztem rákeresni mások negatívnak ítélt tapasztalataira, mert teljesen úgy éreztem, hogy velem van a baj, amiért nem figyeltem áhítattal annak az undormány figurának minden szavát. Mert a társaságból szinte mindenki más igen. Tehát csak velem lehet a baj - gondolhattam én, mégis éreztem, hogy nem, ez így valahogy nem jó.
nicoska
2019.03.03 06:34:37
@Gyaloghuszár:
Egyetértek, manapság az üzleti "tréningek" lehetnek a behúzók.
Az üzletembereket egyszerűen meg lehet győzni arról, hogy szükségük van a "tréningre": ha fejlődő vállalkozásod van, elúszol, te oldasz meg mindent, miközben semmi időd semmire, és majd szétcsúszik minden. Ezzel az állapottal szembesítve az ember belátja, hogy szüksége van segítségre, és ők ezt kívánják nyújtani, egy képzés formájában. És hogy miért pont az ő "tréningjüket" válaszd? Hát mert ők a legjobbak. Szóval a meggyőzés, hogy vedd meg a "tréninget" kb. ez volt.
Azért írom következetesen idézőjelben, mert ez nagyon nem tréning volt. Egy 2x12 órás, borzalmasan car előadás volt. Amik titeket érdekelnek, benne volt: az élet célja egy szó: túlélés; volt szó akcióciklusokról; szervezeti épelméjűségről; kalapokról; szótisztázásról ezerszer; szervezeti tábla (az egyetlen értelmes dolog talán); ARK; a 2. nap vége persze az etika volt. Blöe. Igen, igen, ártó tett, meg jóvátétel meg minden. És egy csomó résztvevő bizony áhítattal hallgatta minden szavát. A legkülönbözőbb cégektől is vannak résztvevők ilyenkor (nekem az is furcsa volt, hiszen valódi tréninget 50 fővel nem tudsz csinálni), és az idegen emberek valószínűleg ilyen hatással vannak egymásra. Az ember alapvetően konform, ha a másiknak rendben van ez, nyilván nekem is. Ezért is éreztem kvacarul magam, mert az volt a szitu, hogy csak nekem nem tetszik, csak én érzem vacakul magam, és nem volt kivel megosszam. Iszonyat volt. Nekem vagy 100x megerőszakolták a lelkem az alatt a két nap alatt.
Ja, és persze szerdai napon rinyált annyit a cég hogy fizessünk mindenképp azonnal, másnap reggelre mindenáron rajta kell legyen a pénz a számlán. Khm... Ja, meg persze a statisztikákról is beszélt, de ami valóságos lehetne, hogy ebből elemzések, na az nem. CSAK statisztikák. Összességében nagyon beteges volt.

2019.03.03 19:41:46
@kiskatt: ajjaj. Akkor nem volt rossz a megérzésem. Mondom, ott rengeteg ember teljesen bevette az egészet. Áhitat, meg minden. Én viszont pontról pontra lényegében minden (de szószerint minden) részébe bele tudtam kötni. És azt hittem, velem van a baj, de amikor rájöttem, hogy szci, és olvastam a könyvet, megnyugodtam, hogy nem vagyok teljesen hülye. Ide már tényleg csak ezért jöttem. Hogy legyen valahol leírva ilyen tapasztalat, mert nekem ez volt az első, amit kerestem, és nem találtam semmit. Ez pedig eléggé rosszul esett.
Szcientológia: objektíven és szubjektíven
Újra felrakva: Tévút-e a szcientológia, és mi az ellenszere?
2018.01.09 13:01:29
Megjegyzés: az eredeti, december 20-i bejegyzés ellen panasszal élt a szcientológia egyház (gondolom, a jogvédett "tónusskálájuk" miatt), a blog.hu pedig teljesítette kérésüket és eltávolította a bejegyzést.
Fontosnak tartom az ebben leírtakat, ezért újra kiteszem...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz