Regisztráció Blogot indítok
Adatok
H Stahl

0 bejegyzést írt és 207 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Orbán-rendszer egyik nem túl eredeti, de annál keményebb könyökű kitartottja a héten vicces pamfletben rontott neki az általa baloldalinak és liberálisnak vélt szervezetek „faszkodásainak”. A poszt igencsak silány érvanyagával nem foglalkoznék, viszont arra nagyon…..
H Stahl 2012.03.26 13:10:11
"Az Orbán-rendszer ellenzékével nem az a legnagyobb baj, hogy baloldaliak, liberálisok, zöldek (nagyon), hogy amatőrök, hogy nem értik a demokráciát, vagy hogy piszkos a kezük."

Ebből csak azzal nem vitatkoznék, hogy piszkos a kezük. Nekem az a legnagyobb bajom, hogy az MSZP-ből még mindig teljesen mindegy, kihagyjuk-e azt az egy "M" betűt, a DK-t a Körömtépő Bauer fia vezeti, akit -ne legyenek illúzióink- az apja tökéletesen felkészített a következő rendszerbe való szerves beépülésre, kezdve az SZDSZ megszállásával (Eörsi Mátyással közös ügyvédi irodája volt ennek a szadista gyilkosnak, aki többek között Ries István volt igazságügy minisztert is agyonverte), a Schiffer András családja pedig épp most van terítéken. Nevezzenek akárminek, de én nehezen hiszem el, hogy a legkegyetlenebb, legmeggyőződésesebb kommunisták leszármazottai személyiségére semmilyen hatással nem volt, hogy kinek a képe lóg a falon, illetve miről beszél a papa a vacsoraasztalnál! Ne hazudjunk magunknak emberek! Minden ember személyiségét alapvetően meghatározza, milyen környezetbe szocializálódott. Nem rovom fel az apák bűneit a fiúknak, de látnunk kell, hogy a mai legnagyobb "demokraták", "liberálisok" és "zöldek" gyilkosokkal, tartótisztekkel, ügynökökkel ültek le vacsorázni, az ő egyenruhás képeikre néztek fel büszkén, az ő általuk kitaposott ösvényt követik! Ezek után lehet valakinek kételye afelől, hogy miért sündörögnek ezek az emberek mindig a politika körül?

Szerintem ez a legnagyobb baj velük.
Velünk meg az a legnagyobb baj, hogy nem tudjuk.
H Stahl 2012.03.26 13:24:08
@vladys73: Én nem vagyok párt, sem slepp. Nem érdekel, rajtam kívül ki mondja, itt és most én mondom. Amúgy egyetértek azzal, hogy nem sok joguk van szájalni, de nekem, mint ex-kulák poronty, van jogom.
Ritkán fordul elő velem, hogy többször, jó alaposan elolvasok egy pártközleményt, most mégis ezt tettem az elmúlt percekben. A Jobbik szóvivőjének nyílt leveléről van szó, amely egy olyan beszélgetésben elhangzott mondatra reflektál, amelyben magam is részt vettem. Az ügy eleve…..
H Stahl 2011.07.26 15:40:26
H Stahl 2011.07.26 18:57:00
@vadász2: Meghekkeltem :)

Egyébként ez kb. ugyanaz a tészta, mint amiről a poszt szól. Nem kell, hogy tetsszen a poszt tartalma, de fontos beszélni róla. Az Index jól döntött. (vagy észrevették, hogy a Kurucon és a Barikádon is kinn van és azzal, hogy eldugják a blog.hu egyik legpörgősebb blogját, a saját nyakukba akasztanak célkeresztet)
H Stahl 2011.07.26 19:06:23
@Grigorij Pantyelejevics: "Mert van egy vonal, ami alá a legótvarosabb politikai haszonlesésből sem szabadna lemenni."

Hol van az a vonal?

"Valamit magára adó ember csak kiköp. Ennyi."

Talán egyszer a Jobbik is ide jut, de a választópolgárok az MDF-et és az SZDSZ-t ítélték ilyennek.

Remélem Ön nem kerül semmilyen közfunkcióba, mert ahogy ír, előbb kerülnénk megsemmisítő táborba, mint 50 év Jobbik kormányzás alatt.
A TASZ hétfőn kapta meg az Országgyűlés Gyöngyöspata-bizottságának (hivatalos nevén Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság) levelét, melyben Kocsis Máté, a bizottság elnöke arról…..
H Stahl 2011.07.25 18:48:34
@bcs222: Sajnos a magyar Amnesty az egész szervezet szégyene. Jeney Orsolya meg egy setét, arrogáns senki! Tipikus megélhetési jogvédő, aki még a hatályos jogszabályokkal sincs köszönőviszonyban sem! Számos alkalommal égett rommá a TV-ben. A médiatörvénnyel kapcsolatos alakítása meg különösen bicskanyitogató volt, amikor egy azaz 1 példát nem tudott mondani, hogy mivel nem értenek egyet! Nem, hogy nem olvasta el a tervezetet, de még csak megközelítőleg sem tudta miről beszél! Ugyan milyen tudományos igényű munkát várnál el ezektől?
Ahogy azt már megírtuk, a Story4 újra életet lehel a Szerencsekerékbe, ami 1993-ban az m1-en indult, aztán 1997-ben az akkor induló TV2 egyik húzóműsora volt, mígnem 2001-ben kilehelte a lelkét. A retróvetélkedő feltámasztása nagy ötlet a Sanomától, de hogy miért is nem kaptunk…..
Gyöngyöspatán a Jobbik jelöltje győzött – a hír láthatóan sokakat meglepetett. Következik ebből valami? Lehetséges, hogy mégis inkább jobbról kell keresni a Fidesz potenciális váltópártját? Lehet, hogy Vona Gábor a magyar Fini, aki szélről indulva, de óvatosan befelé…..
H Stahl 2011.07.19 14:45:54
@fatia-negra: Bocs, hogy beleszólok, de a hanganyaggal kapcsolatban érdekes momentum, hogy Bodacz Balázs a Magyar Nemzettől épp ma reggel mondta Vona Gábornak a Ma Reggelben, hogy ha van bizonyítékuk a fenyegetésre, akkor az címlapsztori lesz. Nem látom az MNO-n. Vicces kis pofonba szaladás ez! :)
Az afgán elnök, Hamid Karzai féltestvére a tegnapi nap folyamán merénylet áldozata lett. A sokak által csak Dél-Afganisztán drogbárójaként emlegetett Ahmed Wali Karzait saját testőre lőtte le, a felelősséget az akcióért a tálibok vállaltak. Az ország második legnagyobb…..
H Stahl 2011.07.13 14:04:45
@csárli hárper: Nem maguktól jutottak oda ahol vannak. Sőt! Ha utána olvasol a XX. századi történelmüknek, rájössz, hogy a "fejlett nyugati államok" tették ezt velük. Nekik is van saruk bőven, de általában csak rossz és még rosszabb közül választhattak...
H Stahl 2011.07.13 14:41:54
@csárli hárper: "mert hogy ott rendes élet sose lesz, az kurvaisten"

:D Nehezen támadható érvelés! Én mégis próbálok optimista lenni. A Közel-Keletről legalábbis, ha mindenki szépen hazamenne és békén hagynánk őket, illetve megpróbálnánk nem fenyegetőzni, bombázni, elfoglalni, stb. hanem BESZÉLNI velük, talán más lenne a helyzet. (A terroristákat meg hagyjuk ki ebből, mert ők akkor is radikális iszlamisták voltak, amikor 20 éve még mi voltunk az USA ellensége, ők pedig a barátaik {az Al-Qaeda az jelenti A Tábor, azaz a szovjetek elleni háborúban az amerikaiak által fenntartott mudzsahedin kiképzőtábor})
H Stahl 2011.07.13 15:17:46
@csárli hárper: Az igazán szomorú az, hogy az USA a csőd szélén még mindig a Medicare meg a Social Security megnyirbálásával szeretne megtakarítást eszközölni, de szóba sem került, hogy akár csak egyet is bezárjanak a 700!!! külföldi katonai támaszpontból! Évente annyiba kerül a fenntartásuk, amennyit most 10 év alatt akarnak megspórolni! Beszédes adat.
Gréczyblog Orbán bukása után 2011.07.08 07:06:00
Ebből lassan elege lesz Magyarországnak. Most már olyan méreteket öltött a kormányzati alkalmatlanság, az ezzel párhuzamosan áradó gőg, cinizmus és bunkóság, hogy Orbánnak és rezsimjének mennie kell.Képtelenség, hogy hosszú távon állva maradjon egy rendszer, amely képtelen a…..
Másfél hete Silvio Berlusconi a harmadik választási vereségét szenvedte el egy hónapon belül: a választók 57%-a ment el szavazni, és 96%-os arányban mondott nemet három komoly kérdésben a kormány politikájára. Egyfelől a vízművek privatizációjára (a rendszer tökéletesen…..
H Stahl 2011.06.22 14:47:20
@ca2: Regös Bendegúz szavaival élve: "Azt se tudom, milyen színe lehet!"
H Stahl 2011.06.22 15:02:07
@Takony_fősámán:
"a (jobboldali) olasz kormány maga alatt vágja a fát "

Tökéletesen igaz, de valahogy a Fidesz kormánnyal szemben felhozott (amúgy alapos, de nem kicsit populista formában megfogalmazott) vádakat (kész sémát) sikerült az olasz kormányra ráhúzni. Az olaszok egész biztosan nem ezt és nem így fogalmaznák meg. Ebből egyértelműen leszűrhető, hogy a posztírónak ez a megállapítás nem az agyából, hanem az epéjéből jön. Én viszont az indulati alapú véleményformálást minden téren ellenzem.
H Stahl 2011.06.22 15:17:36
@Orbán takarodj!!:

Bűnbak kikiáltásánál sokkal kínosabb dolog bevallani, hogy ezek a számok nem a Fidesz mutatói, hanem a magyar nemzetéi.

Együtt értük el, mi szarjankók!
Beszarás az a hír, ami a nol.hu-n jelent meg. A parlament környezetvédelmi bizottságának hétfői ülésén kiderült: Sebestyén László a legelemibb fogalmakkal sem rendelkezik arról, amit a „saját” törvényjavaslata tartalmaz. A fideszes képviselő a napirenden lévő…..
Nem tudom, hol az igazság. Nem tudom, hogy gond van-e a gyöngyöspatai cigánysággal. (Naná, hogy úgy alles zusammen nyilván nem lehet gond minden gyöngyöspatai romával, inkluzíve gyerekek, de hát ki kér már itt számon bármiféle differenciálást, disztingválást, különösen az…..
H Stahl 2011.04.23 13:28:44
@hungarisztan:
"Amúgy nem hallom az olyannyira "keresztény" Magyarországot tiltakozni."

Ahogy nem hallhatod a helyieket nyilatkozni, csak a cigányokat!

Pár éve Budapesten élek és így már megértem a bérrettegőket. Ha meglát egy cigány csapatot egy ház előtt ordibálni, átmegy az utca másik oldalára. Vagy elfordítja a fejét, ablakot fel, klíma bekapcsol, slussz. Metrón, villamoson, meghúzza magát, nem néz rájuk.
Így nem lehet felfogni, mi van vidéken. Nem tudsz átmenni az utca másik oldalára, nem tudod elfordítani a fejed, mert ismernek, Te is őket, név szerint, tudod, melyik hányszor ült, kiket ölt meg (most vidéken vagyok a szüleimnél és a 3. szomszéd ház előtt egy 2x-es gyilkosnak köszönök előre minden nap, nehogy megsértődjön a kis család). Látod, ahogy a 16 éves cigány gyerek bottal ügyel a tolószékes csicskára, aki majd kiesik a kerekesszékből, de gyomlálnia kell, mert ha nem, nagyon megverik.
Ők azok: www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/csicskaztatok-rendorseg-1-0-es-minden-megy-tovabb-312756
Illetve: www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/tompa-bicskaval-nyiszalta-percekig-a-nyakat-mire-meghalt-263648

Ezt nemcsak Budapestről, de bármelyik nagyobb városból sem lehet megérteni. Ha látnád, mi folyik itt, azt mondanád, "Ilyen nincs! Lehetetlen, hogy Magyarországon ilyen megtörténhet!" meg "Hívni kell a rendőrséget!"- aztán egyszerűen csak nem jönnek, stb.
Én nem libsizek, mert a tapasztalat hiányában való ítélkezés nem pártfüggő. Én viszont tapasztalok, és lassan rászánom magam, hogy felvegyek valami terepszínűt!
           Aki látott már ilyen ékszert, az meg fog érteni…Az Ayala Bar, egy életérzés.A Közel-keleti Art DecoMivel Budapesten is kaphatóak már évek óta ennek a csodálatos művésznek az ékszerei és Rita barátnőm…..
H Stahl 2011.03.24 18:09:56
Hát felnőtt a kicsike. Bár a "Boldog születésnapot" kicsit durva lenne, azért csak megemlékezünk az első computer vírus megjelenésének időpontjáról, nosztalgiázunk egy jóízűt a kártevők korai alacsony számát illetően, és felidézünk pár hősi emléket. Soha se…..
B-oldal Legjobb beatbox EVÖR 2011.01.30 10:00:00
A hiphop stílus kicsit el van nyomva a B-oldalon, ezért most az alábbi videón látható Vin Diesel-hasonmással próbálok mindent helyrehozni. Elképesztő beatbox, játék és muzsika, avagy hiphop történelem 4 percben. ..
H Stahl 2011.01.30 15:35:18
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés keddi döntéseivel nem a demokrácia, hanem a "pofátlan végkielégítések" vannak veszélyben. Lázár János ezt azután mondta, hogy a parlament kedden elfogadta az általa benyújtott, a 98 százalékos különadóval…..
Staudt Gábor a német kisebbségi önkormányzat tagjaként, a nemzetiségeknek járó mandátumszerzési kedvezménnyel lett a XXII. kerületi önkormányzat képviselője. Most azt hirdeti, hogy Budapest a magyarok fővárosa. Erre mondhatnám, hogy egy kisebbségitől kicsit röhejes más…..
Groó Diána rendezőnő idáig két nagyjátékfilmet forgatott, 2004-ben a Csoda Krakkóbant, és idén a Vespát. Jó mókának tűnik ez a rendezősdi. Leszívjuk  nagyrészt az állami csecst, forgatunk valamit, ha bűnrossz, akkor rámondjuk, hogy "művészfilm", azt úgysem…..
H Stahl 2010.09.29 19:04:03
@canis: "Sajnos, a poszt és a kommentek túlnyomó többsége is a magyar társadalom szegénységi bizonyítványa."

Mert tuskó nácikok vagyunk mind!
Viszont vállaljuk, és ha nem tetszik "el lehet innen menni"! :)
H Stahl 2010.09.29 19:33:03
@Éhesló: 91 néző! Bocs...
H Stahl 2010.09.29 19:42:08
@canis: "Persze, anyázni azt jóval könnyebb, mint nagylelkűnek lenni és egy kicsit a jövőbe látni. "

170.000.000 Ft - 91 néző

Nagylelkűek voltak de véletlenül sem láttak a jövőbe. (jóhiszemű vagyok, mutyira, visszaosztásra nem is gondoltam!)
B-oldal TOP5 Katy Perry-dal EVÖR 2010.09.21 10:05:00
A huszonéves Katy Perry, született Katheryn Elizabeth Hudson két lelkipásztor középső gyermekeként jazzos egyházi zenén nőtt fel, kórusban énekelt majd úgy döntött megmutatja tehetségét a világnak és 2001-ben felvette első albumát. A Katy Hudson névre hallgató lemez kevesek…..
H Stahl 2010.09.21 16:49:25
  A héten Szilágyi György jobbikos képviselő feljelentése alapján nyomozás indult Biszku Béla ellen a Duna TV-nek tett nyilatkozata miatt.   Biszku az interjúban továbbra is ellenforradalomnak nevezte az 56-os forradalmat és jogszerűnek tartja az azt követő…..
H Stahl 2010.08.15 12:09:48
@iii: De el kell ítélni, mert elfogadhatatlan! Ilyeneket ne mondhasson senki! Ilyen véleményt a magyar társadalom nem tűrhet meg! Akár tűzzel, akár vassal, irtani kell!
H Stahl 2010.08.15 12:21:38
@iii: Nem gondolatellenőrzést akarunk, hanem olyan általános erkölcsi, lelki talapzatot, amit ebben a társadalomban nem kérdőjelezhet meg és nem tagadhat senki! A társadalomhoz tartozásnak ezek elfogadása a legfontosabb feltétele, egyébként nem kívánunk együtt élni olyanokkal, akik ezeket a közös értékeket elvetik! Ezeket a szabályokat egy társadalomnak joga van meghozni, hiszen a társadalom adott területen az emberek együttélésének a kerete! Ez számomra olyan világos, mint a nap, nem tudom, hogy lehet ennek ellentmondani.
Ezen nem is vitatkozom, mert az ég kék, a víz nedves... Viszlát!
H Stahl 2010.08.15 12:50:08
@iii: Bocs, de még egyszer meg kell szólalnom. Az emberiesség elleni bűncselekmény (crimes against humanity) az emberiség elleni bűncselekmények (crimes of genocide) részhalmaza. Az emberiesség elleni bűncselekmények közé tartozik a polgári lakosság elleni erőszak és a (politikai és egyéb alapú) tömeges bebörtönzés, politikai üldözés is.
A rajongói adományoknak köszönhetően mostanra az Iron Sky című finn film  2 milliárd forintos (8,5 millió $) költségvetésének 90 százaékát sikerült összegyűjteni. Az Iron Sky története szerint a nácik ufókkal szöktek a Holdra a Második Világháború utolsó napjaiban,…..
H Stahl 2010.07.01 19:34:45
@Cnere: szerinted ez jó ötlet? Nácik a Holdon? UFOk?
Én csak az üzenetet látom: Fúj mocskos nácik! Félj, mert visszatérnek! Ezek olyan gonoszak, hogy csak na!
Ez a film propaganda, amit ráadásul a behülyített birkákkal fizettetnek ki! Okos.
H Stahl 2010.07.01 19:39:02
@Bonaparte Napólejon: Séf Bácsi? Vagy a South Parki Gulya?
Szokatlan bejegyzés lesz, elnézést kérek mindenkitől, leginkább magamról és magamnak szól. Miután pár hete tényleg nagyon kedves, már-már elcsábulásra késztető módon invitált rendszeres szerzői közé a Magyar Nemzet, ma leleplezőnek szánt cikkében még a címsorban is helyet…..
H Stahl 2010.06.19 18:23:54
@Ting Fu doktor:
"Ha Fideszes sajtó mogul lennék, tutira nem veled kezdenék el kötekedni, aki amúgy látványosan figyel arra, hogy elemzésében 100%-osan tárgyilagos legyen. "

Épp ez a baj! Nem irányítható és ez elfogadhatatlan. Aki már megbélyegzett, azt lehet komcsizni, de akire még nem ragadt ilyen bélyeg és széles körben hiteles, az veszélyt jelent.
H Stahl 2010.06.19 18:27:59
@manyike:
"címről jutott eszembe egy közmondás: legjobb védekezés a támadás"

Jaja! Gábornak lobogtatnia kellene azt a bizonyos tanulmányt, hogy "Én már akkor is azt mondtam, hogy Gyurcsány takarodj!" :D
Egy kis időrend. Múlt csütörtökön a parlamenti házbizottság megtárgyalta az e heti két ülésnap napirendjét. Ettől a ponttól lehetett tudni, miket fognak tárgyalni most - elvileg.Pénteken a Fidesz az ellenzék számára váratlanul beterjesztett egy törvényjavaslatot a választási…..
Véleményvezér Nem. Nem. Soha. 2010.06.11 03:38:00
A történelem nagy tanulsága, hogy semmi nem tart örökké. Sem az, ami húsz éve van, sem az, ami kilencven éve. Trianon 90. évfordulója nagyon tanulságos volt. A békeszerződés győztesei egységesen ugyanazzal a hévvel és magabiztossággal álltak ki Trianon "igazsága"…..
Volt már olyan korábban is, hogy egy párt szervezett magának egy magánhadsereget. Az is kiderült a múltban, hogy alapvetően meghatározta az események kimenetelét az, hogyan volt megszervezve a párt és a paramilitárisok kapcsolata. Tartsunk most egy kis történelemórát, hogy…..
Egy hete van hivatalban a második Orbán-kormány, és miközben a kormányalakítást megelőző két hétben tervezett módon, az ellenzéket zavarba hozva ért el sikereket az új többség, a legutóbbi pár napban a dilettantizmus, a kapkodás és az össze-vissza beszéd jellemezte a Fidesz…..