Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kertesz.agnes

27 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most újra aktuálissá vált a csontomig fájó vers: „Ne sírj, Anya... A fényképem ott van veled, nézz rá, tudom, hogy meghasad a szíved. Őrzöd azt ami belőlem ott maradt, ne sírj, Anya,megragasztjuk, ami szétszakadt.” (Menydörgős Andrea) Április 12-én volt az utolsó találkozás… ha április 25-éig…..
Még mindig nem térek magamhoz… Nem tudom felfogni és értelmezni, hogy hogy lehet FELTÉTELEZÉSEK ALAPJÁN határozatokat, döntéseket hozni??!!?? Jelen esetben a gyerekem nagyszülőkkel való kapcsolattartásának vitájában próbálom elmagyarázni a gyámhivatali ügyintézőknek (több, mint egy éve), hogy az a…..
Miért ezt a címet adtam a blogomnak, hogy „Hittem az igazságszolgáltatásban” – így múlt időben? Azért mert múlt időben hittem… Egészen addig, amíg teljesen el nem nyomott ez a rendszer. Kezdődött a nyomozással a történetem. Már a legelején gyanúsítottként hallgattak ki, mert a fickónak súlyosabb…..
Amióta nem lehet mellettem a gyerekem, és háborúznom kell minden egyes láthatásért, azóta az életem teljesen megváltozott. Jogszabályok hálójában élek, beadványok tengerében fuldoklok. Látom az anyákat, akiktől elvették a gyerekeiket… látom az apákat, akiktől elvették a gyerekeiket… folyamatos…..
Minden évben az óvodában anyák napi ünnepséget szerveznek. A lányom néhány hónap múlva elkezdi az iskolát, de még egyetlen egy óvodai anyák napi ünnepségen sem vehettem részt. Nem azért, mert elfoglalt voltam, vagy nem érdekelt. Nem is azért, mert elutaztam, csupán azért, mert a rendszer nem teszi…..
Amióta elkezdtem írni a blogomat, azóta rengeteg visszajelzést kapok. Sok régi ismerős, barát, távolabbi családtag keres fel. Közülük senki nem tudta, hogy az elmúlt évek viharai mennyire megtépáztak. Ők azt az Ágit ismerték, aki a fickó előtt voltam. Azt a kedves, önzetlen, mindig mosolygós,…..
Meghatalmazással eljárva, érdeklődni merészeltem a gyámhivatalban a már jócskán elhúzódott nagyszülői kapcsolattartás megváltoztatása iránti kérelemről. Még jó, hogy ültem, különben ott estem volna össze, olyan abszurd, jogszabályellenes választ adott az ügyintéző! Bevezetésként néhány fontos…..
Abban bízom, hogy a nyilvánosság által eljut a történetem olyanokhoz, akik kiérzik a disszonanciát a vonalvezetésben, és tudnak is érdemi lépéseket tenni azért, hogy ne kelljen anya nélkül felnőnie a lassan 6 éves kislányomnak. Így is hatalmas törés számára, hogy az apja olyan kitartóan, és a gyerek…..
Ez a bejegyzésem most csakis neked szól! Tudom, hogy olvasod… Tudom azt is, hogy lehallgatsz – eddig csak sejtettem, de most már bizonyítékom is van rá! Azt is tudom, hogy hol laksz, hol dolgozol, hol vásárolsz! Már régóta tudom, és képzeld, nem esett semmi bántódásod. Hiszen te nagyon félsz tőlem,…..
A bosszúhadjárat folytatódik... Akárcsak egy török sorozat megkeseredett, és mindenen átgázoló, bosszút esküdt szereplője, úgy képzeljétek el az én történetem fickó szereplőjét. Azon túl, hogy minden lehetséges, és lehetetlen indok miatt feljelentést tett ellenem és a családom ellen, szépen veszi…..
Biztosan mindenki ismeri az „Egy bolond százat csinál” kifejezést. Sőt, még a jól ismert dallam is a fülemben cseng, és már-már dúdolom magamban. A mi esetünket is ezzel tudnám jellemezni. Akár hányszor eszembe jut a fickó eme gyöngyszem beadványa (igazából az összes beadványát ide sorolhatnánk),…..
Álomból rémálom! "Sokakban él téves kép a pszichopatákról. Egyfajta pejoratív jelzőként használják a kifejezést azokra, akik őrjöngve ordítoznak velük, vagy akik a karácsonyi vásárban kamionnal a tömegbe hajtanak. Pedig a pszichopaták többsége nem ilyen. Nem azzal tűnnek ki, hogy mennyire…..
Azt hiszem, hogy a fickóhoz is eljutott a blogom :) UPDATE! Nem hozta el a gyerekemet a kapcsolattartásra. A nagyszülő is Budapesten tartózkodott már a lemondás időpontjában, így anyagi kárt is okozott a fickó. Erdély - Bp retúr menetjegy árának megtérítését is kérvényeztük. Ha pénzről van szó,…..
(A gyerekem rajza: Anya, meg én) Több sorstársammal beszélgettem az elmúlt évek folyamán, akiktől hasonlóan kegyetlen módszerrel vette el a befolyásos apa, „az anyapárti rendszer” asszisztálásával a közös gyereket/gyerekeket (ritkábban, de anya is előfordul ilyen durva személyiségzavarral). Van…..
Az én történetem is úgy kezdődött, mint egy átlagos, normális egyetemista lány története, aki szerelmes lesz. Az egyetemi tanórák mellett dolgoztam, önkénteskedtem, éltem az átlagos kollégista életemet. 2011. februárban történt, amikor megismerkedtem a leendő gyermekem apjával. 21 éves voltam. Akkor…..
Gyámhivatali „Hivatalos feljegyzés” alapján: Ez a gyámhivatalban készült hivatalos feljegyzés, mely a második szakértői vizsgálatot követően készült. „A szakértő az apa ismeretei alapján szakmai hibát vétett a vizsgálati módszerek megválasztásával, emiatt kilátásba helyezte kamarai etikai…..
 Bevallom, hogy számomra ezt a cikket a legnehezebb megírni. Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy ne a dühömet, vagy ne a csalódottságomat írjam le… Ne hibásokat keressek, hanem egyszerűen leírjam azt, hogy hogy van a gyerekem… Nehéz pusztán a tényeket leírni akkor, amikor az anyai szívem…..
Van két fél: Van egy kb 180 cm magas, 75-80 kg-os fickó, aki Szerbiában született, szerb állampolgár. Harcolt a jugoszláv háborúban, „a világ legerősebb hadseregében kapott kiképzést”. Elhagyja az országot, megváltoztatja a nevét, lemond a szerb állampolgárságáról. Magyar állampolgár lesz, és…..
Hittem az igazságszolgáltatásban! Viszont, amikor a másodfokon sem vették figyelembe a bizonyítékainkat, a tanúvallomásokat, és csak az elsőfokú eljárás ítéletét ismételték el, akkor már elszállt minden reményem, hogy valaha is fény derülne az igazságomra. Úgy érzem, hogy nagyon el akarnak nyomni.…..
Még mindig gyomorgörccsel és szívszaggató fájdalomban kitörő zokogással idézem fel azt a pillanatot, amikor a rendőrök kitépték a karomból az akkor 2,5 éves kislányomat, és gyermekotthonba kényszerítették. Visítottam, és le kellett fogniuk. A rendőrnő átadta a kislányomat az intézményben ügyeletet…..
Ha azt mondom, hogy személyiségzavar, a legtöbben csak megrántják a vállukat, hümmögnek egyet, aztán vagy odébbállnak, vagy elterelik a szót, hogy beszéljünk értelmesebb dolgokról. Itt tartunk Magyarországon ebben a kérdésben! Egyszerűen az emberek nem tudják, hogy mit jelent!!! Azok tudják, akik…..
Ezt a bejegyzésemet nem fogom túlzottan kommentálni. A gyermekem apjának a korábbi munkahelyeit szemlélteti. Ezek tények. ...hogy ezek alapján, kinek mi fordul meg a fejében, mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar! Úgy érzem, hogy a bevágott kép önmagáért beszél. A kirendelt igazságügyi…..
Ez egy nem mindennapi blog! Nem trendről, divatról, celebekről, vagy gasztronómiáról szól, hanem magáról, a nagybetűs ÉLETről! Arról, hogyan lehet játszadozni emberi sorsokkal, és életekkel úgy, hogy a hatalom, és igazságszolgáltatás gyakorlói, és képviselői nem a konkrét bizonyítékok alapján, hanem…..
Adott egy helyzet, egy késes dulakodás. Ketten voltunk a lakásban, és az akkor 2,5 éves közös gyerekünk. Nincsenek tanúk, mindketten ellentétes vallomást teszünk. Ő azt állítja, hogy én bedrogoztam, és amikor elkábult, egy konyhakéssel megszúrtam a nyakát, és meg akartam ölni. A vallomása…..
http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/tiz-ev-bortonre-iteltek-az-edesanyat-vegzett-elettarsaval/tbr1erh..