Adatok
Yani
0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Az élet kevésbé hajlamos a laboratóriumi töréstesztekhez alkalmazkodni, de úgy tűnik, az autógyártók azért nem csak a csillagokra hajtanak. Nézzük csak ezt a Lacettit: tizenöt évvel ezelőt egy hasonló baleset még valószínűleg halállal, de legalább súlyos sérüléssel…..

Írjam vagy mutassam? Évek óta tervezem, hogy ott leszek végre. Tavasszal már számolom a napokat és a pénzt, na most végre összejön, de tényleg, menni kell, menni KELL! Már szállás szintjén meg volt tervezve ebben az évben is, betyáros időbeosztással, hogy mindenütt ott lehessek.…..

Azt a tinglitangli kurvaistenint teremburáját, hát van-e még egy olyan ország a Földön, ahol ez így adásba kerülhetne? A Mos Eisley űrkikötő bandája egy kiöregedett sarki ribivel kiegészülve, rémes hangszerelésel felütve. Komolyan mondom, a kishúgom a tesco ötszázforintos…..
Yani
2008.08.15 23:29:17

Állítólag aznap több autó is elvérzett azon az olajtócsán, amin ez a Meriva is. Igazából nem történt semmi különös, az Opel jött lefelé a lejtőn. Aztán az egyik kanyarban volt egy kis olaj az úton, meg esett az eső is. Hát ez lett a vége: padka és oszlop. A hasonló…..

Örülök, hogy VMax Zsolt új projektje egyöntetű lelkesedést váltott ki az olvasókból. Lehet, hogy egyszer csinálunk valami kreténségi különdíjat is annak, aki egy ilyen poszthoz azt szólja hozzá, hogy húha, mennyire nem éri meg egy ilyen autóval foglalkozni. Igen,…..

Tény, hogy sokkal szerényebb gyermekkorom volt szerencsésebb kollégáimnál, akik már kiskorukban állólámpás Mercik kalaptartóján hemperegtek, és hasonlók. Meg hát az Alföldön minek autó, ott a bringa. A helyi hegesztőművészek remek gyereküléseket rittyentettek a Csepel…..

Két évtized a texasi napon, és alig 700 ezer forintért ott is állhat a kertünkben egy rohadásmentes, V8-as amerikai álomtepsi. Igaz, a belseje elég betyár.
Kimentem Vmax Zsolthoz, hogy megnézzem, hogy áll a VMax átépítésével, továbbá vittem neki egy karton Statoil…..

Miért ítélnek el halálos közúti baleset okozásáért, ha az áldozat ma is élne, ha bekötötte volna magát? Két éve Toller László és hivatali sofőrje Budapestről Pécs felé tartottak. A 61-es úton, Dombóvár közelében egy szabálytalanul előző autóval való…..

Június közepe óta ismert: Kecskemétre telepíti legújabb gyártóbázisát a Mercedes. Az esztergomi Suzuki és a győri Audi mellett ez lesz hazánk harmadik autógyára. Az immár több mint 93 000 munkavállaló jövedelmi adatait tartalmazó merces.hu felmérte: milyen fizetésekért…..
Yani
2008.07.22 17:46:21

A találkozóra megközelítőleg nyolcvan autó érkezett nem csak hazánkból, de mit ad isten, Lengyelországból, Szlovákiából és – úgy emlékszem – Csehországból is. Miközben az autók nagy része egy tájékozódási versenyen vett részt, Nyuszival, a találkozó…..

Teszt: Chevrolet Aveo 1.4 aut.A Chevrolet az Aveóval megtette azt, amit minden gyártónak meg kellett volna tennie már rég: kényelmes autót gyárt. Vélemények az azonos című tesztről...

Amikor 2007 januárjában megvettük a Bazeget, nem volt pénzünk, az állólámpás árak meg épp elszálltak az egekbe. Ezt az egyet találtam, ami legalább egy darabban volt, megéérte a két kilót. Sajnos a papírjai nagyon nem voltak rendben, dupla átírás, vizsga, minden borzalom…..

Remek, de kevésbé zaftos a tavaszi vadkár-termésünk – szerencsére. A rovatot támogató Allianznál aprónak látszó káresetek fordultak elő, bár az első esetben az állat nem is ütközött az autóval. Így már más az ábra: a Brava inkább az árkot választotta. Ha…..
Yani
2008.07.11 00:07:52

Fantasztikus érzés a kapcsolás nélküli veszett gyorsulás. Az én kétezres turbó autómat ötvenig szerintem simán veri. Vélemények az azonos című cikkünk témájáról...
Yani
2008.07.10 02:09:04

Igazából mi, vevők vagyunk a hülyék: elhisszük, hogy egy tízéves, középkategóriás dízelautóban lehet 125 ezer kilométer. Nem lehet. Vélemények az azonos című publicisztikáról...

Nekem ez a perverzitásom. Gyakran járok márkatalálkozókra, de lássuk be, aki nem az adott márka megszállottja, az az első óra után kikészül. Most viszont olyan találkozón voltunk, ahol nemcsak egy napot töltöttünk el, de még másnap is visszamentünk. Ezer ember több mint…..
Yani
2008.07.08 10:24:53

Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok egy angyal. Mentem már városban hetvennel ötven helyett, nem botránkozok meg, ha valaki az autópályán elmegy mellettem 180-nal. A lényeg hogy mindig figyeljünk és vigyázzunk a többiekre. Ha kétszázzal felcsavarodik valaki a fára az a magánügye.…..
Yani
2008.07.07 20:40:29
Yani
2008.07.07 20:42:58

Az első autóm egy életveszélyes szar volt. Nem a konstrukció, hanem a konkrét példány, egy huszonéves Renault 4-es.
Nagyon fontos, ha nem a legfontosabb, hogy autóvásárláskor tudatosan alakítsuk ki a preferencialistánkat. Írjuk össze, mi kell nekünk, és ragaszkodjunk hozzá. Már…..

Alig múlt hat, csöng a telefon. Tóth Tamás, alias Lapát: Nincs kedvetek kijönni a Kerepesi úti McDonaldhoz a szokásos Toyotás összejövetelre? Ott lesz három Scion xB. Háát, mondom, holnap megyünk a 3. Országos Márkafüggetlen Autóstalálkozóra Szegedre, meg ugye nemsokára…..
Yani
2008.07.06 23:06:42

A legnagyobb itthon gyártott Suzukink, az SX4 nem volt szerencsés. Egy teherautó támadta meg hátulról, gyakorlatilag mindent kilapítva, kisajtolva belőle, a bal hátsó lámpától kezdve, módszeresen előrefelé haladva.A teherautó sajnos elkapta a bal hátsó futóművet is. Az egészet…..
Yani
2008.07.05 13:10:18
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
vagy egy képet ahol nem koszos
ennek már mindegy de milyen szépre mosott tk-s auto?? :)))))
de valo igaz...sajons honapokon belül valaki boldog tulajdona lesz aki azthiszi jó vétel volt. Remélhetöleg nem üt vissza és nem okoz vele balesetet..
isten áldja....