Adatok
luucy
0 bejegyzést írt és 364 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Drazsé úgy látszik mindent bevet, hogy hisztériát keltsen. Szerinte a gárdisták a terrorizmust támogatták, ergó a gárdisták terroristák. Ha volt olyan egyáltalán, aki terrorcselekményt készített volna elő -amit én kétlek- akkor sem általánosíthat miniszter úr! Ezek…..
luucy
2009.07.13 18:50:34
Turner elvesztél? :-)

Pörögnek az események az SZDSZ körül: tegnap óta Weinek Leonárd zuglói polgármester kilépett az SZDSZ-ből, Retkes Attila pártelnök kizárná a pártból Kóka Jánost, hétfő délután 16:52-as állás szerint pedig Konrád György frissített egyet a sztorin:adocean(…..
luucy
2009.07.13 18:27:29

Pénteken már megírtuk Tony Wheeler, a Lonely Planet útikönyvkiadó alapítójának kalandjait a budapesti kisföldalattival és a BKV-ellenőrével. A vállalat nem maradt tétlen. Hétvégén a BKV szóvivője bejelentette: a közlekedési vállalat felkeresi Wheelert. Elnézést akarnak…..

Ideje volt. Végre valaki elküldte Lendvai Ildikót valamerre, bár ha nekem kellett volna fogalmaznom, valószínűleg az a jó ízlés határait súrolta volna mondandóm. Egy szóval és finoman fogalmazva én személy szerint a picsába küldtem volna Lendvait. Még jó, hogy nem vagyok…..
luucy
2009.07.03 15:46:23
@KááBéé: Na ez is én voltam. Azon a néven blogolok majd, ezen meg kommentelek :D Csak úgy maradtam bejelentkezve... :-))))))

Jó hírem van, jó hírem van! Esztergomban is világvárost építenek, nem csak Budapesten! Ungarische Disneyland lesz: Mesepark! Műanyag Üveghegy, égig érő fa acél&beton kombóból, Süsü-vár, és még egy csomó minden egy fél Margit-híd árából, közpénzen. Magyar monda,…..

Tegnap lezajlott a Magyar Élemiszerbiztonsági Hivatal ülése a fuzáriummal fertőzött gabona ügyében, íme a honlapjukról a hivatalos verzió, mit sikerült megállapítani: "A tanácskozáson részt vettek az illetékes minisztérium (FVM) és hatóság (MgSzH), a gabonatermelés,…..

A Hírszerző elutazott Olaszliszkára, helyszíni riportot készíteni. Nagyon helyesen tette, nem lehet mindent összeszedni a hűvös budapesti irodaház 3. emeletéről... Beszélgettek Fekete Gyulával, a polgármesterrel: "-Érdeklődve olvastuk a hírt, hogy egy rendőrnek pár napja…..

Tényleg komolyan gondolja a kormány ezt a krízisalap dolgot. Mármint azt, hogy kerül bele a pénz ... A programban résztvevők egyszeri, 20-50 ezer forint közötti, különös méltánylást igénylő esetben 100 ezer forintos vissza nem térítendő (!) támogatást kaphatnak, ha a…..

Alexa György -akit ezután csak a vezetéknevén vagyok hajlandó szólítani- MSZP-s képviselő tartott sajtótájékoztatót, melynek célja semmi más nem volt, mint a Fidesz a Jobbik, illetve az Árpád-sávos történelmi zászló lejáratása.Alexa szerint "azzal, hogy Orbán Viktor az…..
luucy
2009.06.14 22:08:19
@Letícia: Figyelj, szó sincs arról, hogy azt akarja, hogy mindenki rászavazzon. Megmondta, hogy a Jobbik vezetését nem keveri össze a Jobbik szavazóival. Egyébként én nem hallottam még arról, hogy OV ki akarja vizsgálni, honnan van a Jobbiknak pénze, szerintem ez csak pletyka. Sosem volt erről szó, és hivatalosan egyszer sem mondta azt a Fidesz, hogy a Jobbikot az MSZP hozta volna létre. Annyit mondott, hogy a Jobbik az MSZP-nek tesz jót, és valjuk be, ebben van valami.
És a Fidesztől függetlenül engem is érdekelne, honnan van ennyi pénze a Jobbiknak (ugyanez érvényes az LMP-re is) hiszen állítólag nem áll mögöttük senki, akkor meg? Jó pár tízmillát eltapsoltak ők is, és ennek valahonnan jönnie kellett. De mindegy. Nekem alapvetően semmi bajom nincs a Jobbikkal.
Viszont nem értem, hogy aki rájuk szavaz, az miért teszi mindezt? Miért jó Vona Gábornak, ha megutáltatja a Fideszt a tagsággal? És itt muszáj felemlegetnem azt, hogy a Fidesz abban különbözik mind a Jobbiktól mind az MSZP-től, hogy a pártot nem keveri össze annak szavazóival. Míg a Jobbikosok lenézik a Fidesz szavazókat, addig ez fordítva nincs így. A Fidesz a párttal nem szimpatizál, de a Jobbik szavazóival semmi baja nincs, és amint mondta, azt próbálja megérteni, hogy azok akik a Jobbikra szavaztak, miért tették ezt?
Ugyanez igaz az MSZP-re is, ők nem csak a Fideszt, de a Fidesz szavazóit is szapulják.
Egyébként van a Jobbik szimpatizánsai között egy réteg, akit én sem értek, miért szavaznak a Jobbikra.
A Jobbik ugyanis egy teljesen lehetetlen programot tett le az asztalra, ráadásul kijelentette, hogy mindenképpen ellenzéki párt lesz.
Tehát ebből kiindulva, aki valóban kormányváltást akar, az az elkövetkezendő kormányt alakítani képes erőre szavaz.
Aki racionálisan gondolkozik, és látja a lehetőségeket, az szintén nem a Jobbikra szavaz.
Én abszolút elfogadom, sőt meg is értem azokat akik azért szavaznak a Jobbikra, mert valami egészen újat akarnak. Néha hajlamos vagyok én is radikálissá válni. Csak utána mindig győz a józan ész, és rájövök, hogy amit a Jobbik akar lehet hogy nem rossz, de egyrészről biztosan nem a legjobb megoldás, másodsorban pedig lehetetlen. Ezt a fajta racionalitást kellene megértenie sok olyan embernek, aki szívből dönt, és nem gondolkozik.
Jah és még annyit, hogy azon túl, hogy Vona és társsai minden felszólalás során belemennek a Fidesz szidásába, ezeken túl mi a bajuk mondjuk OV-vel? Mit tett szerencsétlen OV, hogy a sötétség vezénylő fejdelmének tartják már nem csak a bal, de a jobbik oldalon is? Mert szerintem ő semmit az égegyadta világon nem tett, mégis sokan utálják, de meg se tudják mondani miért!!!!
Kérdeztem számtalan embert, de egyik se tudta megindokolni, vagy nyilvánvaló hülyeséget mondott. Akkor most ez hogy is van?
Persze, neki is van hibája, mint minden embernek. De mit tett? 4 évig jól kormányzott. A semmiből felépített egy pártot, ami megalakulása óta folyamatosan növekszik, még mindig!!!!
Semmi olyat nem tett, amiért utálni kellene, de úgy tűnik vannak olyan emberek, akik számára a tényeknél fontosabbak azok a dolgok, amiket mondjuk akár Lendvai, akár Vona mond. És etekintetben is van jog arról beszélni, hogy mennyire hasonló az mszp és a jobbik hozzáállása a dolgokhoz.
Szerencsétlen Fidesz, mint egyedüli kormányképes erő most két tűz között van. És itt megint csak eszembe jutott valami, amit a Jobbik magyarázzon meg nekem.
*****
Tehát adott egy mszp-szdsz kormány, amit mindenki a pokolban látna már. ADott egy Fidesz, mint egyedüli olyan erő, aki kormányt tud váltani, majd alakítani egy újat. És itt van a Jobbik, ami mindenképpen ellenzékbe akar maradni.
Na most. A Jobbik szavazók kormányváltást akarnak, hiszen ha nem azt akarnának, akkor az mszp-szdsz valamelyikére tennék a voksukat. Vona Gábor kijelentette, hogy ők ellenzékben lesznek majd mindenképpen. Tehát aki kormányváltást akar, az Fidesz-kormányt akar, hiszen abban megegyezhetünk, hogy a Jobbiknak erre egyedül nincs esélye, koalíciót meg nem akar kötni.
Már itt nem értem, hogy ha valaki kormányt akar váltani, és azt akarja, hogy a dolgok változzanak, akkor miért egy olyan pártra szavaz, ami mindenképpen ellenzéki szerepre készül, ergó az általa hangoztatott programok meg szavak is a kukába kerülnek, hiszen ellenzékben ezekből semmit sem fog megvalósítani. Magyarán úgy meg neki a kampánynak, hogy tudja, abból amit mond, SEMMIT sem valósít majd meg, hiszen nem akar kormányozni.
Na de hogy visszatérjek az eredeti vonalhoz. Tehát én azt nem értem, hogy a Jobbik mit akar? Kormányozni nem, hiszen ezt kijelentette. Akkor meg? MEgosztani a jobboldalt? Úgy tűnik. Félreértés ne essék, nem a Jobbik létével van a baj. Semmi gond nincs azzal, hogy a jobboldalon van még egy párt,mert mindez csak a jobboldal erősségét jelzi.
A probléma ott kezdődik, amikor ez a jobboldali párt ahelyett hogy a közös ellenféllel foglalkozna, mást se csinál, mint a mérsékelten jobboldali pártot szidja.
Nem fogták még fel hogy egyoldalon állunk? Nem azt kell elsősorban keresni, hogy miben különbözünk, hanem azt, hogy miben egyezünk!!!
És etekintetben elég sokban. Elég csak a két párt programjának irányvonalait megnézni! Az, hogy a jobbik mondjuk ezt vagy azt radikálisabban oldaná meg, mint a Fidesz, az teljesen természetes, hiszen ők egy radikális párt, míg a másik egy polgári, jobbközép.
Szóval nem értem miért kellett rászállni a Jobbiknak a Fideszre, pláne akkor nem, ha a Jobbik valóban kormányváltást akar. Vagy talán mégse akar? Nagyon bízom benne, hogy akar, de akkor viselkedjen is úgy! Nem kell szeretni a Fideszt, de azért jó lenne, ha legalább a realitásokat figyelembe véve cselekednétek!
Egyébként meg Orbán egy rossz szót nem mondott a Jobbikra. Ezt amit Turner írt sem olvastam még sehol. Szerintem ez csak valami pletyka. Választások óta is csak annyit mondott, hogy nem akar velük együtt működni. Ennyi!
De ez meg nem nagy dolog, hiszen ugyanezt Vona is kijelenetette.
Szóval tiszta a lap, mindenki azt a pártot választja, amit akar, csak nem árt szem előtt tartani, hogy új kormányt csak a Fidesz fog tudni adni, tehát ha valaki nem ideológia alapján szavaz a Jobbikra, hanem mert változást akar, akkor gondolkozzon el, mert a Jobbik, mint leendő ellenzéki párt NEM FOG TUDNI semmin sem változtatni. Erre csak a Fidesz lesz képes, tehát tessék így gondolkozni és dönteni.
Aki viszont ideológia miatt szavaz a Jobbikra, annak meg nem mondok semmit, hiszen az egy olyan érv,ami ellen érvelni nem lehet. És az abszolút érthető.
***
ui: bocs a sok dumáért :P

Úgy látszik, Gyurcsány divatot teremtett, megy a parasztvakítás ezerrel. Múltkor a válságalapba pénzt, most meg ingyenes balatoni szálláshelyeket kérnek a népnek. Tegnap volt Balatonfüreden a "Szeressük a Balatont!" című konferencia, ahol Suchmann Tamás, a Balaton…..

A kollegák már egy ideje szálazgatják szét az ominózus levelet, most mi is beszállunk egy aprósággal. Anomym-us írásában szerepel a következő két bekezdés: És lehet, sokan innentől végképp hiteltelennek fognak tartani, de akkor is le kell írnom: tudom, hogyan…..
luucy
2009.06.12 13:39:58
@FreeTibet @leila leila: : Nekem is van közös képem OV-vel. Kettő is. Na most ha én terrorista lennék, vagy valami extra bűnöző, és ezeket a képeket eljuttatná valaki a sajtónak, akkor a ballib média tuti rákattanna, de ettől én még nem ismerem OV-t, csak egyszer beszélgettem vele pármondatot egy helyi rendzvényen, ahol mint szervező tevékenykedtem....

Múlt vasárnap nagyot nyert a Jobbik – és nagyot vesztett a baloldali liberális értelmiség. A bejegyzés címe rájuk utal, ők a Rosszabbik. Arra a mérhetetlen rövidlátó ostobaságra, amit az elmúlt körülbelül húsz évben elkövettek. Arra ahogyan, szándékosan vagy nem…..
luucy
2009.06.12 10:35:08
@ulloiut: Az a baj, hogy még mindig nem érted. Te sem, és a hozzád hasonlóan gondolkodók sem.
Amikor válság van, amikor a közbiztonság oda, akkor mindig is megerősödnek a szélsőségek. Nézz körül Európában, ez van mindenhol. Persze nálunk nagyobb mértékben, de ennek megvan az oka.
Cigánykérdés... na pont innen indul a hiba. Látod te is mindjárt leszélsőségesezed azokat az embereket, akik nem akarnak mást csak BIZTONSÁGOT! Ami bármennyire is hihetetlen, de a cigányok miatt lehetetlen kívánság vidéken. Valószínűleg te is egyike vagyok azoknak, akik nem a magyar valóságban élnek, hanem valami homolyás képzelgés, na meg az, amit főiskolán a sok okos elétek tár, hogy na ez így meg úgy van,közben meg nem!
Tessék elmenni Borsodba! Tessék elmenni Szabolcsba, és utána tessék lerasszistázni az embereket. Mert igen, lehet hogy utálják a cigányokat az emberek! De ennek OKA van. És amíg félrebeszélünk, meg rasszistázunk ahelyett, hogy a valódi probléma megoldásával foglalkoznánk, addig ez lesz!
Sajnállak, de például itt nálunk is azért tarolt a Jobbik, mert ők végre kimondták a problémákat - és igen. Kurva sok volt MSZP-s szavazott rájuk, mert kérlek szépen a volt komcsi szavazók százszorta rasszistábbak (én speciel meg is értem őket), mint mondjuk a polgári oldalon állók. És hangsúlyozom. Ennek oka van! Oka az, hogy a ballib mentegeti a bűnözőket minden szinten. Oka az, hogy azokat, akik csak védeni akarták az értékeiket elítélik, míg a tényleges bűnözőt nem. Oka az, hogy van egy réteg, ami szarik mindenre, felveszi a segélyt, szül 6-8 külyköt, maga körül felhalmozza a szemetet meg a mocskot, és élősködik. Esze ágában sincs változtatni, mert neki így jó! Nehogy már ne legyen az embernek joga ahhoz, hogy ezeket az embereket utálja! Nem azért mert cigányok. Hanem mert ilyenek amilyenek! És mivel ez a viselkedés típus az esetek 99%-ában a cigányok között elterjedt, innentől nincs is miről beszélni. De ezek TÉNYEK!
A normális cigányokkal semmi baj nincs. És ahogy többször is elmondták, ezek a normális cigányok is ugyanúgy szenvednek a fenti kategóriába sorolt cigányoktól, mert őket is megverik, mert őket is meglopják - azért, mert nem állnak be ebbe a csűrhe életmódba.
Ilyen szinten tehát nem etnikai probléma.
***
Zsidókérdés. Túl van dimenzionláva. De egy tény. Túl sok zsidó van magas pozíciókban, amit nem feltétlenül a képsségeivel érdemelt ki. Ebből kifolyólag meg nehéz lenne Bayert ezért szopatni, mert leírja az igazat. Ha a Wall Streeten tevékenykedők jelentős része zsidó, akkor talán hazugság azt állítani, hogy ők a felelősök a válságért?
Engem inkább az zavar, hogy a ma Magyarországon élő zsidók jelentős része szarik a hagyományokra. Zsidó vagyok, mert az olyan jó, meg mert akkor kiváltságok járnak nekem. Már réges régen nem vallásosak a klasszikus értelemben. Hangsúlyozom nem mindegyik, de egy részük igen.
***
A lényeg, hogy ti ezt még mindig nem értitek. Sajnálom hogy így van, de beszéltek arról,hogy milyen szélsőséges a társadalom, meg fasiszta rasszista bla bla bla... de arról nem beszéltek, hogy miért jutottunk ide!!!!!
És ez a hiba, és amíg ez így lesz, addig egyrészről ti is mentek lefele a lejtőn, másrészről a szélsőségek is erősödnek emg folyamatosan!!!!
Az ember pedig igenis hagy írja le a véleményét, főleg akkor, ha történetesen még igaza is van!!!!!!!
A ballib kommunikációtól eltérően nem a Jobbik szította a magyarok és a cigányok közötti ellentétet, hanem csupán most ért el oda a történet (a ballib média hazugságainak, egyoldalúságának hála) hogy elszakadt az a bizonyos cérna....
***
Cigány ellen történik valami, akkor egyből rasszizmus, meg telekürtölik vele a világot.
Az, hogy naponta több tucat súlyos bűncselekményt követnek el cigányok, arról meg hallgatnak, arról nem lehet írni.
Na EZ a KETTŐSMÉRCE vezetett el a jelenlegi helyzethez....

2009.06.12 11:09:19
@weisz manfréd huba: A magyar gárdával még egyet is tudnék érteni, csakhogy az is egy következmény!
Következménye annak, hogy a rendőrség tevékenysége mára a gyorshajtók büntetgetésére, meg könnygázlövöldözésekre korlátozódnak. A cigány sorra már kimenni is alig mernek, mert őket is simán meglincselik! Na ezért alakult a Magyar Gárda, mert ebből lett elege az embereknek. Ha normálisan működő rendőrség lenne, aki elfogná a bűnözőket, és védené az embereket, fenntartaná a közbiztonságot, akkor nem kellene semmiféle Gárda.
Az, hogy a Turult nem tartod a magyarság jelképének - már bocsánat, de - téged minősít.
A Turul a magyarok totemállata! A legősibb jelkép!
Ami a zsidókat illeti. Te írtad le, nem én. A kapcsolatok, meg mutyik miatt vannak ott, ahol. Igen, sok magyar is, ez kétségtelen. De ha a százalékos arányokat nézed, azért jellemző, hogy valamiért szegény, csóró zsidó nem nagyon rohangál az utcán. És ha valaki ezt felemlegeti, hogy vajon ez mitől van így, akkor mindjárt antiszemita. Pedig nem. És az is tény, hogy bár teljes mértékig elítélem a holokausztot, és illik róla megemlékezni, mert az egy borzasztó eseménye volt a történelemnek, ennek ellenére kurva idegesítő, hogy még mindig abból élnek. Hogy évente kb 10 különféle holokauszt megemlékezés van, hogy valaki tényleg csak azért kerül ide, vagy oda, mert zsidó. Te ezt felse foghatod, milyen egy átlag kisember szemével nézni ezeket a dolgokat.
A kettős mérce lehet hogy a te blogod, de semmi kopirájt. Ez egy fogalom, ami a mai magyar közállapotokra teljes mértékig igaz - sajnos.
***
De ahogy látom megtaláltad a legfontosabb elemeit a kommentjeimnek. Ezek szerint a többivel egyetértesz. Nagyszerű. Máris előrelépés! :-))
***
Más, a baloldalnak milyen jelképesi is vannak? Esernyő? Azon kívül én nem tudok mást...

Nagyon szép tágas sétálóutca(!), egy autó sincs, így elfér a Merci:
...és ami nem hiányzozhat, ami nélkül ez nem jöhetett volna létre:
Na persze nem állítom, hogy az illető nem rokkant. Én is valószínűleg belerokkannék, mire összekuporgatnék egy ilyen…..
luucy
2009.06.12 10:56:36
@Tom Keller: LoooooL :D Értem már akkor miért van annyi embernek mozgáskorlátozott igazolványa :D

Az Örök Kérdés: Mennyi lehet egy beruházás "valódi" költsége, és mennyi az extraprofit, korrupció és lopás mocskos-sikamlós egyvelege? Aki izgulós típus, annak előre lelövöm a poént: az utóbbi a ***** sok! Hogy lehet az, hogy nálunk négyszeres áron építenek…..

Elindult az idei Goldenblog mainstream etapja, itt lehet szavazni a legjobbnak tartott blogokra. Ha rajtunk múlik, simán lemaradtunk volna a küzdelemről - köszönettel tartozunk azoknak, akik mégis benevezték a Reakciót. Mivel mindekinek 5 szavazata van, ezért szeretnénk még…..
luucy
2009.06.11 15:12:52
@sergei: Ők szerintem sem jók...

Lévai Katalin Brüsszelből hazatérő MSZP-s Európa Parlamenti képviselő. Előtte 1998-tól 2002-ig az Egyenlő Esélyek Alapítvány elnöke, 2002-2003-ig a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának vezetője, 2003. május 19. - 2004.…..
luucy
2009.06.11 13:51:19
@Liberté__73: Természetesen elnézésedet kell kérnem. Az MSZP-SZDSZ 7 éve alatt az éves GDP 10% feletti volt, az inflációt még hírből sem ismertük, a munkanélküliség folyamatosan csökken, már alig van olyan ember, aki ne dolgozna!
Sem az országnak, sem az embereknek nincs szüksége hitelre, hiszen 2 havi fizetésből mindenki képes megvenni egy családi házat, miközben minden hónapban átadnak 100 km autópályát, és megnyílik 10 új gyár hetente, már importálni kell a munkaerőt, mert nincs aki dolgozzon a gyárakban.
A mezőgazdaságból élők milliomosok, a legmodernebb technikai vívmányokkal dolgozhatnak.
***
Én nem azt mondom, hogy a Fidesz-kormány hibátlan volt, mert NEM volt az.
De ha te azt állítod, hogy amit az MSZP-SZDSZ csinál az jó, akkor sürgősen menj orvoshoz :D

2009.06.11 13:53:51
@Dr. No: Nagyon korrekt volt. A saját hülyeségeit is kiemelte, egyáltalán nem volt azaz érzésed, hogy maga javára beszélne vagy valami. Először én is féltem, modván majd biztos magát fogja fényezni, de nem így volt. Kellemesen csalódtam.
Mellesleg, mint tudjuk a történelem valahol szubjektív. Tehát közelsem biztos, hogy egy "vadidegen" tárgyilagosabban adta volna elő, mint ő.

2009.06.11 13:54:24
@Liberté__73: Mondj egyet kérlek ami jó! Plííííízzzzzzz!!!!!

Tanulságos EP választás áll mögöttünk, ez tény. Mivel a pártok eredményeit keresztbe-kasul elemezték már mindenféle politológusok és szakértők, így ezt meg sem kísérlem egyszerű mérnökként. Meg hát nem is annyira lényeges. A lényeg ugyanis inkább az, hogy most…..

Tényleg kifordított országban élünk. Nem akarom a gyorshajtók pártját fogni, de ha valakinek a lába elnehezül a gázpedál fölött, és ezen rajtakapják, miért nem tekintheti meg az arról készült bizonyítékot? Helyesbítek. Megtekintheti, ha elindíttatja saját maga ellen a…..

Azt hittem, ilyesmi csak építőipari cégeknél fordul elő...Hiába, naiv vagyok, mint egy ötéves. Összesen 76,6 millió forint bírságot kell megfizetnie kartellezés miatt tizenhat sütőipari vállalkozásnak és a Magyar Pékszövetségnek - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az…..
luucy
2009.06.11 11:13:32
@DArchAngel: Pont ez a lényeg. A "nagyokat" nem baszogatják, csak a kis vállakozókat, meg a pár fős vállalkozásokat. És ez a szopás...

Közvetetett módon magát szidta Gurmai Zita - vagy csak tudatta mindenkivel, hogy igazából konzervatív. Akkor viszont skizofrén lehet, mert nem szereti a saját maga által képviselt nézeteket. Zagyva szöveg, a szocialisták EP-képviselő(jelölt)jének nyilatkozataiból mégis ez…..
luucy
2009.06.10 17:36:20
@bz249: LooooL :-)))

Drávapiski volt a legliberálisabb település az országban. A lakosok nem kevesebb, mint 60%-a SZDSZ tag volt. Csakhogy Drávapiskin sem hülyék az emberek és felismerték, hogy az SZDSZ nem értük vagy bármelyik magyar állampolgárért üldögél a parlamentben (hogy kikért azt most…..
luucy
2009.06.10 16:52:12

Adva vagyon egy város (Tatabánya), egy frissen épült fürdő, egy korrekt fideszes polgármester, aki kiemeli, hogy minden politikai erő felsorakozott a fürdő építésének "ideája" mögé, továbbá, hogy a fürdő "összefogással" épült, valamint aki nem resteli…..

"Nem maradhat fenn a XII. kerületi turulszobor, a Fővárosi Bíróság ugyanis jogerősen elutasította a hegyvidéki önkormányzat keresetét. A XII. kerületi önkormányzat a korábbi Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal döntését támadta meg, amely hatályon…..
luucy
2009.06.10 13:11:34
@DexterMorgan78/Séfbácsi: Igen, de nekik lehet...
luucy
2009.06.10 13:17:49
@zero: Nekem a budapesti rendszer kicsit átláthatatlan, de szerencsére nem ott lakom :-))
Bár hozzátartozik, hogy az önkormányzati képviselők számát más városokban is le kellene csökkenteni mondjuk felére.
Nem megszüntetni az önkormányzatokat a kistelepüléseken, mint amit az szdsz akar, mert az önrendelkezéshez minden településnek joga van, de a képviselők számát bizony le kellene faragni, mert fölösleges ennyi.... (a parlamentben is - ehhez is kell a 2/3-ad)

Avagy előrehozott nyári szünet a parlamentben.Az előző posthoz szervesen kapcsolódva kukkantsunk be az országnak házába. Tegnap tárgyalták az adótörvényeket, konkrétan a vagyonadót, a személyi jövedelemadó és a munkaadói járulék csökkentését. Százmilliárdokról és a…..
luucy
2009.06.10 11:44:14
@laspalmas: Igen, oszkó sem volt bent, ezt írtam is, mert neki is fölösleges. Ő a kis irodájában kitalálta, hogy mi lesz, és az lesz, mert minden további nélkül lenyomja majd a szocik torkán. Ha meg mégsem, akkor jönnek az előrehozott választások, bár ezt erősen kétlem. Inkább a szocik kussolnak, és csöndben gombotnyomogatnak.
Lehet, hogy ez a munkájuk, de éppen a dolog értelmetlensége miatt tartottak bizottsági üléseket, vagy tárgyaltak más dolgokról...

Munk Vera után most Miklósi Gábor írt egy remek Index főcikket, "A Hétesen a purdék is a gárdáról álmodnak" címmel. Miklósi Gábor: "1970-ben születtem Budapesten, polgári értelmiségi családban. (..) 1997 óta dolgozom a Roma Sajtóközpontban (RSK). 2001 vége óta…..
luucy
2009.06.10 11:40:01
@synthesizer: Biztos véletlen hogy MINDEHOL elegük van az embereknek a cigányokból...
ÉS akkor a támasztott feltételeket talán elfogadják a cigányok. Bazd meg,miket kértek a csíkszentmártoniak? Ne lopjanak, ne garázádlkodjanak, gondozzák a lovakat, tartsák be a viselkedési normákat, és erre mondja a cigányok képviselője, hogy talán??????
Fúúúúúújjjjjj.....
***
Ami a médiát illeti. Rohadt hülyék, mert nem veszik észre, hogy az emberk nagyrésze már köszöni szépen de nem eszi meg azt, amit eléjük raknak!
Pontosan az ilyen egyoldalú, hergelő írások miatt tart ott az ország, és a Jobbik is, ahol!!!!!

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz