Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Isti Kis

0 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Spanyol sajtóinformációk alapján a Juventus továbbra sem tett le arról, hogy megszerezze a Barcelona középpályását, Ivan Rakitićet. A 32 esztendős horvát világbajnoki ezüstérmes labdarúgó leigazolása már a téli transzferidőszakban is napirenden volt a torinóiaknál - legalábbis egyes médiumok…..
Továbbra is szoros a verseny, a Juventus a bajnokság huszonharmadik fordulóját 3 pont előnnyel várja az Inter előtt, míg a szezon egyik meglepetése, a Lazio mindössze négy pont hátránnyal folytatja kiváló szereplését.  A címvédő Juventus most a Hellas Verona otthonába látogat, amely az eddig…..
Az Atalanta elleni szombati mérkőzésen elért 1:1-es döntetlennel az Inter lehetőséget nyitott a Juventus előtt, s ennek köszönhetően, egy esetleges győzelemmel, a bajnoki címvédő az AS Roma otthonában szerezhet előnyt a milánóiakkal szemben. A Juventus pontosan ugyanazzal a kerettel várja a…..
Isti Kis 2020.01.12 21:34:09
Olasz hírek szerint a Juventus vásárlási opcióban egyezett meg a Bologna vezetőségével a fiatal szélső, Riccardo Orsolini ügyében. A Juve az elmúlt nyáron értékesítette a jelenleg 22 éves futballista játékjogát a Bologna klubjának 15 millió euróért, miután a játékos a kölcsönszerződése időtartama…..
A Sassuolo elleni döntetlennel múlt héten a Juventus átengedte a tabella első helyét az Internek, azonban a milánóiak erejéből péntek este csupán gól nélküli döntetlenre futotta az AS Roma ellen, így amennyiben a Juventus ma győzni tud, helyreállhat a világ rendje, s a zebramezesek…..
Isti Kis 2019.12.07 21:35:59
A nyáron a Juventus élére kinevezett Maurizio Sarri csapata ugyan továbbra sem nyújt igazán meggyőző teljesítményt, az eredményekre egyelőre nem lehet panasz, s a vasárnap esti ellenfél egy olyan együttes lesz, amely évek óta patinás múltjához méltatlanul szerepel az olasz pontvadászatban. Maurizio…..
A Juventus a Lokomotiv Moszkva otthonába látogatva folytatja szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében, s amennyiben győzelemmel tér vissza Oroszországból, bebiztosítja helyét a legrangosabb kupasorozat tavaszi, egyenes kieséses szakaszában. Maurizio Sarri keretéből továbbra is hiányzik majd…..
A Lokomotiv Moszkva elleni hétközi győzelmet követően a Juventusnak nincs ideje a pihenésre, hiszen a bajnoki címvédő szombat délután a Lecce otthonába látogat, majd jövő szerdán már a kiesés elől menekülő Genoa csapatát fogadja az Allianz Stadiumban. A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is…..
A Juventus egyes hírek szerint reménykedik abban, hogy jövő nyáron - az utóbbi évekhez hasonlóan - ismét lejáró szerződésű játékosokkal erősítheti meg keretét. A Daily Mail olasz újságírója, Alvise Cagnazzo szerint a torinóiak készek arra, hogy amint lehetőség nyílik, megkezdjék a tárgyalásokat a…..
A Juventus kapitánya, Giorgio Chiellini elülső keresztszalag szakadást szenvedett jobb térdében, ezért műtét és hosszas felépülési idő vár rá. A felépülési idő tekintetében további részletek a műtét után várhatók, azonban az ilyen sérülések általában legalább háromtól hat hónapig terjedő kihagyást…..
Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott a Cagliari támadója, Han Kwang-song ügyében, s 5 millió euro fejében szerződteti az észak-koreai játékost. Gianluca Di Marzio és a Goal.com újságírója, Romeo Agresti egyaránt arról számol be, hogy az üzlet már meg is köttetett a…..
Isti Kis 2019.08.30 20:56:04
Sajtóértesülések szerint a Juventus szeretné leigazolni a Paris Saint-Germain francia U21-es válogatott védőjét, Stanley Nsokit. A L’Equipe úgy tudja, hogy a torinóiak a Nice együttesét megelőzve favoritnak számítanak a balbekkért folyó küzdelemben, mivel nem kölcsönben, hanem végleges…..
A Juventus jelentős változtatásokkal keretében, új edzővel és szakmai stábbal kezdi az új szezont, pontosabban kezdené, mivel az új vezetőedző, Maurizio Sarri bemutatkozására egy kicsit még várni kell. A klub hivatalosan is megerősítette, hogy a szakember tüdőgyulladás miatt kihagyja az első két…..
Isti Kis 2019.08.24 19:57:55
Végre a Serie A is rajtol, és nem egy könnyű összecsapás előtt áll a Juventus, ugyanis Párma városába utazik, hogy megmérkőzzön a Stadio Ennio Tardini gyepén a helyi együttessel. A mérkőzés szombaton, 18 órakor veszi kezdetét, ez lesz a Serie A nyitómérkőzése. A sípmester Fabio Maresca lesz. A…..
Mivel az idő előrehaladtával egyre kisebb esély mutatkozik Mauro Icardi megszerzésére, francia források értesülései szerint a Juventus az Olympique Lyon támadója, Moussa Dembélé személyében találhatja meg a megoldást. A Soccerlink értesülései szerint a Juventus megfigyelőket küldött a Lyon tegnap…..
A Juventus ajánlatot kapott Franciaországból Paulo Dybala kapcsán, az Öreg Hölgy tízesét a PSG kivásárolná. Miután a Romelu Lukaku - Paulo Dybala csere megfeneklett az argentin játékos komoly követelései miatt (amelyek a pletykák szerint leginkább annak tudhatók be, hogy a játékos nem hisz a…..
Isti Kis 2019.08.06 15:32:35
@megasün: Jó ötlet! Neymart nem csipem,viszont jól játszik. Eddig amugyis rosszul állunk az igazolásokkal. A jókat eladjuk ( kean,cancelo,dybala) ,a rosszak pedig megmaradnak ( khedira,matuidi ,benta,can stb.)
A Juventus hamarosan olyan ajánlatot továbbíthat az Ajaxnak, amely tartalmazza azt az összeget, amelyet a holland klub kér Matthijs de Ligtért. A La Gazzetta dello Sport újságírója, Nicolò Schira szerint a torinóiak ezt megelőzően 67 millió eurót kínáltak a 19 éves védőért, azonban az amszterdamiak…..
A Juventus legendája, Gigi Buffon a  Corriere dello Sport munkatársának adott hosszabb interjúban beszélt a klubbal kapcsolatos aktualitásokról, így Massimiliano Allegri távozásáról, Antonio Conte Interhez szerződéséről, Maurizio Sarriról és Cristiano Ronaldóról. "Igazán feldühített és bántott,…..
Isti Kis 2019.06.16 17:01:45
@pedronegroo: @JuventusFanatikus: Ha valakinek eltér a véleménye,még nem idióta,és még attól lehet Juventino.
Isti Kis 2019.06.16 17:59:21
@pedronegroo: "a gyűlölködés az idióták egyik jellemzője"? Ezt te hol olvastad idióta!!! Abban viszont igazad van ,hogy ha valaki Juventino az meg nem zárja ki az idiótizmust,pl itt vagy teis ugye. Most viszont nem érdekel hogy mit írsz vissza,mert van egy olyan mondás,hogy okos enged. Csini.
Az egykori AC Milan sportigazgató, Leonardo hivatalosan is visszatért a PSG együtteséhez, és a hírek szerint a klub ajánlatot kíván tenni Gianluigi Donnarumma és Sergej Milinković-Savić ügyében. A brazil szakember ezen a héten került vissza a francia fővárosban, miután a milánói csapatnál az idei…..
A Juventus idén is megpróbálkozik a szerb középpályás leigazolásával, ám most sem lesz könnyebb dolga, mivel Claudio Lotito elnök továbbra is elég magas összeget szeretne kapni érte. A játékossal már megvan a megegyezés, de az átigazolási összeg még mindig a 100 millió…..
Isti Kis 2019.06.13 05:09:03
Gianluigi Buffon állítólag tárgyalásokat folytat, hogy visszatérjen Olaszországba, egykori csapatához, a Parma együtteséhez, állítja a La Gazzetta dello Sport. A negyvenegy éves futballista szabadon távozott a Paris Saint-Germain együttesétől, miután visszautasította a klub…..
Isti Kis 2019.06.09 17:37:06
@Del Pybala: Huuuuuuu de nagyon okos vagy,megoldottad a rejtéjt!!! Tapsot kérünk a vidéki versenyzőnek.Azért mert nem vagyunk egy véleményen még nem vagyok bolond,amúgy pedig mindenki magábol indul ki,szóval lehet pont neked kellene orvoshoz fordulni!!! MR Pybala
Isti Kis 2019.06.09 18:47:23
@del pipi: jajj de vicces emberek vannak itt "lift aknára nézett" ,ez nagyon jó. :) Teljesen mint az oviban. Majmok!!!
Isti Kis 2019.06.09 19:08:53
@Dr.MiMi: így van.
A Calciomercato értesülései szerint hamarosan lezárul João Cancelo ügye, s mindössze egyetlen a Juventusnál töltött szeztont követően, a portugál szélső 50 millió euro körüli összeg fejében a Manchester City csapatához igazol majd. Cancelót már huzamosabb ideje hírbe hozzák az angol…..
Massimiliano Allegri szerint a Juventusnak nyolcvan százalékos esélye van a címvédésre nélküle, illetve a Sampdoria elleni meccset követően a mester gratulált Fabio Quagliarellának a capocannoniere címhez. A Juve 2-0-ra veszített a Sampdoria ellen vasárnap este, a mester utolsó…..
Az olasz sajtó értesülései szerint az Inter argentin támadója, Mauro Icardi személyes megállapodásra jutott a Juventusszal, így már csak a két klubnak kell közös nevezőre jutnia egymással. A La Gazzetta dello Sport arról számol be, hogy Icardi számára a Juventus jelenti az…..
A Serie A nagyágyúja a nyáron megválható João Cancelo játékjogától, azonban ehhez az érdeklődést mutató Manchester United vagy Manchester City komoly ajánlata szükséges. Az egykor a Valencia mezét viselő futballista első szezonja nem sikerült rosszul, hiszen egy gól és három gólpassz fűződik a…..