Adatok
T Pen
25 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A jövőben is lesznek állatbarátok, erről tanúskodik a sorozat jó néhány epizódja. Legyen ember, idegen vagy android, mindenkinek szüksége van egy dédelgetett házikedvencre, származzon az a Földről vagy bármelyik más bolygóról. Tíz plusz egyes listánk a teljesség igénye nélkül emel ki pár jószágot a…..

Idén negyven éve, hogy a Star Trek a tévéképernyők után meghódította a mozivásznakat is. 1979-ben mutatták be az eredeti címén The Motion Picture (A mozifilm), Magyarországon eleinte Űrszekerek néven futott, illetve az eredeti sorozat tévés bemutatója után új szinkront kapott, s ezzel együtt -…..

Az elmúlt hétvégén a Nyári MondoConon jártunk. A már 2008 óta működő rendezvény évszakonként tér vissza, hogy két teljes napra birtokba vegye a Hungexpo területét. Az eleinte kifejezetten anime és manga témakört körüljáró esemény idővel kibővült. Mára szívesen magába fogadja a geek társadalom minden…..

Alex Kurtzman, a televíziós Star Trek jelenlegi atyaistene egy podcastben mesélt a folyamatban lévő projektekről. Ahogyan annak idején a mozis újraélesztésnél, úgy a tévéképernyőn is szükség van az új közönség megszólítására, ezért az új sorozatok kidolgozásánál olyan karaktereket és történetetek is…..

Mielőtt James Doohan a Star Trek sorozat kedvelt Scotty karakterének bőrébe bújt volna, kanadai hadnagyként részt vett a normandiai partraszállásban. Bár háborús múltja eddig sem volt teljesen ismeretlen a rajongók előtt, fia, Chris Doohan újabb történeteket osztott meg a Twitterren, melyekből az is…..

Ha nem jártál még ilyen rendezvényen, nehéz szavakat találni. Az kevés rá, hogy buli, inkább, mintha egy másik bolygóra csöppenne az ember. Ezen a bolygón nyugodtan járkálnak köztünk képregényhősök, mangaszereplők, animekarakterek éppúgy, mint rohamosztagosok,…..

Elkészült az első valódi fotó egy fekete lyukról, amelyet egy távoli galaxisban lokalizáltak a csillagászok. A részleteket az Astrophysical Journal Lettersben publikálták. A tudósok által "szörnynek" titulált képződmény hozzávetőleg negyvenmilliárd kilométer átmérőjű,…..

A Star Trek holofedélzete tulajdonképpen egy virtuális valóság, amely bármilyen élőlényt, tárgyat vagy objektumot képes megjeleníteni nemcsak három dimenzióban, hanem akár kézzel foghatóan is. Azonban a mai világunkban még a vizuális része is komoly technikai feltételeket kíván. Egy török…..

Anson Mount nem tér vissza a Discovery harmadik évadában. Az új szezont a tervek szerint már nyáron elkezdik forgatni, azonban várhatóan több jelenlegi karaktertől is búcsúznunk kell. Az egyik legnagyobb változást kétségtelenül Christopher Pike távozása jelenti, aki az eredeti sorozatban James T.…..

Hatalmas izgalom övezi a Discovery-t követő legújabb Star Trek szériát. Friss, ropogós hírek jelentek meg nemrég a Picard sorozattal kapcsolatban. A korábbi spekulációk helyett, most már hiteles források által is megerősített információkról tudunk beszámolni...

Jonathan Frakes, Az új nemzedék (TNG) Riker parancsnoka nemrég egy podcastben mesélt a Star Trek múltjáról és jövőjéről, amelynek ő maga is jó ideje szerves része. Nem csak a kamera előtt, hanem mögötte is, hiszen rendezett már Star Trek mozifilmet, és persze epizódokat is.…..

A CBS szerdán bejelentette, hogy a harmadik évadra megújul a Discovery. Az is kiderült, hogy Alex Kurtzman Michelle Paradise író-producert kérte fel, hogy csatlakozzon hozzá, a harmadik szezon forgatásának idejéről és bemutatójáról azonban nem adtak meg részleteket...

Egyre többször hallunk felröppenő híreket készülő Star Trek sorozatokról. Folyamatosan szivárognak újabb és újabb információmorzsák a Picard és a 31-es szekció produkciókról. Hallottunk már egy tervbe vett animációs sorozatról is, a Lower Decks-ről, azonban itt még nincs vége a meglepetéseknek.…..

A Star Treknek nincs egyetlen jellemző szuperpárja. Habár vannak benne harmonikus párkapcsolatok: Keiko és Miles O’Brien, Rom és Leeta, Kes és Neelix, és hosszú ideig folytathatnánk a sort – nem beszélve Kirk hódításairól. Valentin-nap alkalmából nem is kereshetnénk másra a…..

Első cikkünkben az Orville sorozat Mercer kapitányát alakító Seth MacFarlane kifejezetten izgalmas korai éveiről számoltunk be, most pedig rátérünk animációs karrierjére. Ki ne ismerné a Magyarországon is népszerű Family Guy sorozatot? Seth pedig em csak animátorként, íróként, producerként, de még…..

Úgy tűnik a Kelvin-idővonalas Star Trek filmek és az új sorozat rendesen felrázták a Star Trek világát, mondhatni második aranykor köszöntött ránk. Hiszen nem csak a Discovery teljesít remekül, hanem a készülő animációs szériák mellett két újabb élő szereplős sorozat munkálatai kezdődtek meg a…..

Ki a The Orville című sorozat hajtómotorja? Kinek köszönhetjük a hetente adagolt poénadagunkat? Mi köze van mindennek A Flintstone család, a Dexter laboratóriuma, a Boci és Pipi, az Én vagyok Menyus, valamint a Johnny Bravo sorozatokhoz? Ki az a Seth MacFarlane és főképp miért? Most…..

A Star Trek rajongókat egyre nagyobb izgalomban tartja a CBS All Access közelgő új sorozata, amelyben Sir Patrick Stewart ismét Jean-Luc Picard szerepébe bújik. Tavaly nyáron maga jelentette be a Las Vegas-i Star Trek rendezvényen, hogy visszatér régi szerepében, valamint nem rég…..

Az Agymenők sorozatban egyáltalán nem ritka a Star Trek színészek feltűnése, számtalan más nagynevű sztár vendégszereplése mellett. Azonban most, hogy a CBS népszerű szitkomja a befejező szezonjához ért, végre becserkészték magát Kirk kapitányt is, vagyis az őt alakító William Shatnert. Már 2016 óta…..

Ha azt gondolod, hogy a szuperhősök élete a testhezálló ruhákban villogásból, köpenylobogtatásból és a természetesen egyértelműen gonosz ellenfél kiiktatásából áll, akkor erősen hatottak rád az amerikai szuperhős-sztereotípiák. Az Üveg nem ilyen világban játszódik. Hideg, nyirkos utcákon,…..

Csütörtökön hivatalosan is bejelentette eljegyzését az Orville két főszereplője, Scott Grimes (Gordon) és Adrianne Palicki (Kelly), aki a Twitter oldalán újdonsült új vőlegényével közös, meghitt fotójuk alatt úgy fogalmazott: "Boldog vagyok, hogy veled tölthetem az életem"...

A Fox megerősítette, hogy az Alarát játszó Halston Sage kilépett az Orville-ből – a január 10-én sugárzott Otthon című epizód volt az utolsó, amelyben játszott. Bár a sorozat készítői hagytak egy kiskaput az esetleges visszatérésére, de hiánypótlásról is gondoskodtak a magyar származású Jessica…..

1920. január 2-án született, vagyis idén kilencvenkilenc éves lenne Isaac Asimov, eredeti nevén: Iszaak Judovics Ozimov orosz származású amerikai író, akit a huszadik század egyik legnagyobb sci-fi mestereként tartanak számon. Írásai nagy hatással voltak a későbbi sci-fi könyvekre, filmekre,…..

Egyszer volt szerencsém egy igen szürreális beszélgetésen tolmácsolni egy barátom és Larry Nemecek amerikai Star Trek szerző között. Ugyanis magyar barátunk fejébe vette, hogy felvilágosítja Larry-t névrokonáról, a kis Nemecsek Ernőről és Molnár Ferencről, meg úgy egészében az egész Pál utcai…..

Karácsony van, ezt az ünnepet együtt tölti a család. De mi van, ha már elfogyott a tányérról a töltött káposzta és a bejgli morzsái is szomorúan bámulják a tarka csomagolópapírok fecnijeit? Nos, a Trek-rajongó ilyenkor kedvenc sorozatával múlatja az időt. Kérdés, hogy melyiket válaszd, hogy még a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz