Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gonoszka

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Zseniális kampányfogással él az SZDSZ az Európai Parlamenti választások előtt: listájára feltette Demszky Gábort is. A főpolgármester Szent-Iványi István és Béki Gabriella után, Mohácsi Viktória és Konrád György előtt szerepel. Fodor Gábor ráadásul bejelentette:…..
  Sokat hallani arról értekezni a jó - nem csak palócokat, hanem - magyarokat és a tót atyafiakat, hogy lenyúltuk egymás címerét. No jó, itthon csak a jó magyarok értekeznek arról, hogy a szemét szlovákok ellopták a magyar címer bal oldalát (a heraldikai bal a címert…..
 Ferencvárosban három képviselőjelölt nyilvántartásba vételét tagadta meg a helyi választási bizottság, mivel vélhetően ajánlószelvényeik jelentős része hamis volt. A testület mindhárom esetben feljelentést tesz közokirat-hamisítás és a választás rendje elleni…..
Azzal nem kívánok foglalkozni, hogy mennyire gyengére sikerült a 4. Megasztár széria. Arról már írtam, hogy milyen lesz a következő, most inkább azt boncolgatnám, hogy miért tűnhetett kicsit fakónak. Történt, hogy az előző megmérettetéseken olyan arcok tűntek fel, akik…..
Mandiner blog M6: A magyar csoda 2008.12.18 15:31:00
 Már több helyről is megkaptam azt az emailt, aminek tárgya A magyar csoda, s egyetlen képet tartalmaz mellékletként:(A képre kattintva meg lehet nézni nagyobb felbontásban is) Jó lenne azt hinni, hogy Photoshop, de erre kevés a remény. Éppen ma olvastam egy másik magyar…..
 Ismét aktivizálta magát az önjelölt nemzetmentők (ejtsd: hazafiak) élcsapata, Budaházy György és Toroczkai László most a Hősök terét veszik védelmükbe. Hogy kik jelentenek veszélyt a térre? A zsidók. A zsidók, akik a legtöbb egyidőben égő hanukai fáklyával a nemzet…..
w Igény, az volna rá 2008.12.17 06:14:00
  Na, kuss lesz a bakancsoknak. Fasizálódni tilos. Pedig a gárda jó dolog.   Szorosan kapcsolódik: Challengeland..
Proletárok közt A Blikknagymama 2008.12.09 14:00:00
Aluliskolázott, meglehetősen egyszerű, ám annál nagyképűbb embertársaink között nem nehéz párhuzamokra lelni. Most azokról fogok szólni, akiket összefoglalva Blikknagymamáknak hívok. A Blikknagymama: Annyira nem idős, hogy eltűrje, ha néninek szólítják (ilyenkor úgy…..
gonoszka 2008.12.16 10:13:13
„Most itt a Sólyom-interjú kapcsán arra is felhívnám a kedves nézők figyelmét, hogy a Reakció még a Fidesztől is jobbra áll.” /Vicsek Ferenc az ATV Fórum című műsorában/  A köztársasági elnökkel készített, szerdán megjelent interjúnk után számos…..
A 4 éve működő Basahalom Boulevard Debrecen város első és legalaposabb közéleti-politikai blogja. Írója elmondta, azért választotta a blog formát mert városában nem talált magának való sajtóorgánumot, de amint lesz ilyen, bezárja a Basahalmot. Kár lenne érte.Tudja-e rólad a…..
MSZP-s szórólap 2004 decemberéből. Nem felejtünk. „Ez a nép­sza­va­zás ugyan­is ró­lunk szól. Ar­ról, hogy ide­je vé­get vet­ni egy ocs­mány ha­gyo­mány­nak. A ma­gyar ugyan­is a vi­lág egyet­len…..
gonoszka 2008.12.05 17:48:28
gonoszka.nolblog.hu/archives/2008/12/05/4_eve_Magyarorszag_nyert/
4 éve Magyarország nyert! Bővebben elolvasható nálam a linkre kattintva.
Lopott-e a Fórum reklámarca? Az új pláza megnyitása politikai fegyvertény cívishonban. De ezzel inkább egy másik alkalommal foglalkozzunk! Most inkább igen furcsa, netalán megdöbbentő észrevételek következzenek a hatalmas kereskedelmi központ arculatáról. A november…..
 Már a Konzíliumon is felvetődött, hogy miért ezer az egyhez a férfi-női arány konzervatív, jobbos körökben? A mi blogunkon Kytinnel itt vagyunk ketten, a Jobbklikknek is van egy Kiss Elizája, a konzervatóriumosok pedig szégyelljék magukat (mármint, hogy egyetlen nőt se tudtak…..
w Csapataink harcban állnak 2008.10.28 06:00:00
 A Pentagon új térképeAzt javasolja egy neves amerikai katonai szakértő, hogy az elkúrt, rossz útra tévedt vidékekre ne csak tankokat és bombázókat küldjenek, hanem kövesse a hadsereget egy hasonló méretű civilizátor-kontingens, amely közigazgatást, költségvetést,…..
gonoszka 2008.10.28 19:51:42
 Az Index szerint ezekben a percekben közli Gyurcsány Ferenc a szocialista frakcióval, hogy az IMF-hitel lehívásához (és az államháztartás aggasztó finanszírozási helyzetének stabilizálásához) milyen intézkedéseket vár Magyarországtól a Nemzetközi Valutaalap. A…..
gonoszka 2008.10.28 19:49:44
 Múlt péntekig nem sokszor értettem egyet Veres János pénzügyminiszterrel. Veres a pénteken megrendezett Pénzügyi Csúcson, és aztán később több kamerába is azt mondta (a miniszterelnökkel együtt): semmi sem tabu. Mármint, ami a költségvetést illeti. Helyes. És bár túl…..
gonoszka 2008.10.20 17:59:40
fsp.nolblog.hu/
A nemzeti csúcsról nagyon jót írt FSP. :)

FP: Pont azt írom, hogy mindenhova begyűrűzött. De miért ne kérhetnénk IMF segítséget? Idővel mások is kérnek. Mások meg máshonnan.
Konzervatórium Mélyrepülés 2008.10.12 13:13:00
"A bal-és "jobb"oldali újságíróknak is sikerült napról napra silányabb minőségű szellemi termékekkel előrukkolniuk az elmúlt héten, hetekben. Az egyik marxista sületlenségekre húzza rá a nettó zsidózást, a másik pedig a széteső baloldal utolsó mentsváraként…..
 A következő nyilatkozatunk jelent meg az Élet és Irodalomban:  Halmai Gábor alkotmányjogász, az ELTE Társadalomtudományi Karán a Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének vezetője, az Élet és Irodalom 2008. szeptember 26-i számában, Szalonzsidózás című…..
A Gecy-affér kapcsán újra fellángolt a nácizás, fasisztázás a blogszférában. A témához kapcsolódik egy közelmúltbeli esemény; a nem túl régen megtartott Demosz rendezvényen felszólaltak külföldi újságírók is, akik szerint a magyar széljobbosokat nem szabadna se nácinak,…..
gonoszka 2008.10.06 14:06:35
gonoszka.nolblog.hu/?post_id=42855

phaidros: Természetesen kifejtettem bővebben is. De én csak a véleményemet írtam. Gondolom te is, nem az objektív megkérdőjelezhetetlen igazságot.
Nem gondolom, hogy a szubjektumot tételesen cáfolni kellene. :))
Az ilyesmit meghagyom Rwindxnek és Őrnagynak. Hagy próbálkozzanak ők. :)
gonoszka 2008.10.06 15:54:08
phaidros: Bevallom, nem értelek. Most láttad a linket, amit az előző hsz-ben beírtam, vagy nem a nicknév és a szöveg közzé kellett volna tegyem?
Mindegy, beteszem ismét. :)

gonoszka.nolblog.hu/?post_id=42855

A saját blogomon nem túl röviden, és szerintem érthetően leírtam mit gondolok az írásodról. (Bocs, de csak mert e blog golden blog győztes és rengetegen olvassák, még nem tartom többre, mint a sajátomat.) És benne van, amit te hiányolsz.
Ha te azt olvasva írtad az előző kommentedet, az bizony patthelyzet köztünk. És kénytelen vagyok azt gondolni, nem érdekel az én (vagy bárki más aki nem ért egyet) véleményem.

Rwindx: Megtisztelő, hogy lassan egy éve időt és energiát nem kímélve próbálsz lejáratni engem. Ez azt jelenti tartasz valamire. Ám ez nem kölcsönös. Nem gondolom, hogy vitapartnerem lennél, akire energiát kell szánnom.
Azt úgyis bárki eldöntheti, hogy amit pl. itt sugalmazni / állítani akarsz rólam, mennyire állja meg a helyét.
Konzervatórium Ki a liberális? 2008.09.23 07:07:00
A baloldalnak van egy olyan látványos szokása, és Gabrilo kolléga szokta ezt gyakran emlegetni, hogy nem csak azt szereti megmondani, ki a baloldali, hanem azt is, hogy ki az igazi konzervatív. Persze mindkettőhöz nagyon ért: Kádár János például szocdem politikus volt, ahogy azt…..
gonoszka 2008.09.23 15:33:53
gonoszka 2008.09.25 10:14:42
gonoszka.nolblog.hu/?post_id=42037
Rwindx: Már megint hazudsz! Nincs benne az amit írtál... Ja, hogy tőled a megszokott magatartás?...

De ha benne lenne, sem történne semmi. Természetesen én is szoktam általánosítani. Elég nehéz lenne, ha nem használnánk, balosokat, jobbosokat, liberálisokat, Fidesz-szavazókat, stb. kifejezéseket, hanem elkezdenénk felsorolni a személyeket...

Csak én nem játszom olyat, hogy a teljes jobboldallal azonosítok egy párton kívülit, majd ugyanott, megkülönböztetem magam más balosoktól, libesektől...

De félek, neked ez magas. Inkább maradj csendben és bölcsebb maradsz!
w Bátor Sir Robin 2008.09.23 06:15:00
Robin, a bátor elszaladt Bátran elfutott, el ő A vész láttán ahogy tudott Farkát behúzva elfutott (Gyalog-galopp)  Magyarország gyámoltalan, gyenge, nehezen védhető peremvidék. Katonailag is, de ez az ország annyira csesznye, hogy nem kell ide erőszak. Sőt, még igazi zsarolás…..