Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rainee

0 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha az ember túl van már azon, hogy látta az Idi Aminnak öltöztetett Pákót ahogy egy PSZH-n ülve azt üvölti a Rambóra fazonírozott albánmagyar buzukistának, hogy Dzsonikám, biszexre gyúrok, sőt, azon is, hogy egy szebb napokat látott, néha egy szál faszban lantozó, hatvan pluszos zenészember egy nála…..
Rainee 2018.09.04 22:07:40
@polpetti: ugyanez jutott eszembe. A Vundersön volt utoljára ennyire szar. Egyszerűen tátott szájjal néztem, hogy ez most komoly?

A mélypont a göndörhajú gyerek faroklengetése volt. Kiváncsi lennék, hogy ezt a műsor ki engedélyezte, vagy mit tolt be, hogy viccesnek találta. A zsürin egyértelműen látszott, hogy magukat nyugtatják és számolgatják a zsét a bankszámlán. Ganxsta már fejben új dalokat írt, Alföldit pisztollyal kényszerítették, Ráskó meg szerintem csak arra járt és betuszkolták a székbe. Azt se tudta, hol van. A szekunder szégyen kifejezés újabb csúcsait döntötte meg az RTL, akik emellett képesek olyan műsorokra, mint a Házon kívül. Remélem hamarosan elkotródik ez a xar a tévéről, és helyette animációs filmeket fognak adni. Mert még a Leo és Fredet is szívesebben nézném, vagy a Varjúdombi meséket, pedig mindkettő traumatikus élményeket okoz... :D
A pénteki adásban a játékos a B választ jelölte meg, el is fogadták jónak. Namármost. Az életrajzi film kitételben nem szerepel, hogy mozifilmre, tévéfilmre vagy dokumentumfilmre gondol a jóember, így a válasz rossz, mert Mercuryról készült több is, ez, meg ez, meg ez is, ezt…..
Iszonyatosan kellemetlen interjút adott kedvenc Hollywood-szakértőnk, Návai Anikó, vagyis a bennfenteskedő interjúk királynője a Mokkában. Mikor Pachmann Péter az újabb magyar Oscar-jelölés kapcsán a magyar film újravirágzásáról, pontosabban annak okáról, kérdezte Návait, ő habozás nélkül vágta rá…..
A nézők döntöttek: az RTL Klub táncos csapatokkal telezsúfolt tehetségkutatóján idén Dirty Led Light Crew győzött! Egy lakást, egy autót és egy rakás lóvét (egész pontosan 1 éven át havi 1 milliót) nyertek, a hírverésről nem is beszélve. Ehhez az eredményhez…..
A Vundersőn és Zuperszexi nem tekinthető a magyar televíziózás mélypontjának, bár a közmondásos bödön aljáról tulajdonképpen már csak a szórakoztatóipar pakurája, a Bagi-Nacsa kettős és az Irigy hónaljmirigy tagjai néznek fel Sebestyén Balázs és Vadon János fél…..
Rainee 2013.10.14 14:24:12
Teljesen hasonló gondolataim voltak. Először is mi ez? Paródia, kandi kamera, talkshow, Heti hetes 2.0, v. Balázs show recycling? Azután azt, h uramisten de el kéne kapcsolnom, de nem bírok. Olyan, mint egy tömeg baleset. Egyszerűen nem hittem a szememnek.

Majd megérkezett a filcwars és azt hittem, a mélypont. Pedig csak itt nyílt ki a csapóajtó, ahonnét elkezdett ömleni a szar. Jött Pákó, a gyerek narrálás, Vastag Csaba és Vágó… Külön-külön is bűn rosszak voltak, de így egyben valami elképesztően otromba és humortalan katyvasz lett.

Időnként elnézve a közönségben ülő emberek arcát, képzeletben ők is a zsét számolták, amit ezért az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény miatt kaptak. És még így is képtelenek voltak jópofát vágni a dologhoz.

Sőt nekem az jött le, hogy maga Sebestyén Balázs és Vadon is kínosnak érzi, de valaki ebbe cudarul beleszólt…

Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy ezt a műsort adásba engedték. Aki ennek szabad utat adott, az nem volt épeszű. Nem volt tesztvetítés, véleményezés, anyu, apu, bárki aki elmondta volna, hogy manapság ennyire kínos dolgot összehozni überciki?

És végül bevillant a TV2-s Árpa Attilás nagyszabású műsor, amit egy adás után lekaptak műsorról… Esélyt sem hagyva a javításra.

Ha itt sarkaiból is forgatják ki a műsort, akkor sem vagyok még egyszer hajlandó 1 másodpercet sem nézni, hiszen az első adás az agyamba égett, mert ilyen ócska műsort még nem igen láttam.
Az egyik legnagyobb kábelpiaci szereplő az Origo infói szerint két csatornát beemel kínálatába októbertől, de ugyanazzal a lendülettel egytől meg is szabadul. A kínálatból kikerül az AXN, és értelemszerűen a hamarosan elinduló AXN White és AXN Black sem lesz látható a Digi…..
A TV2 szülinapos műsorvezetője Facebook-oldalán azt írta tegnap, hogy "valószínűleg ez az utolsó születésnapom újságíróként, riporterként, műsorvezetőként, nyilvánosság előtt élő emberként... Jövőre már minden csendes lesz". A comment:com megkérdezte a csatorna…..
Hamarosan indul A nagy duett című, amatőr celebekből és profi énekesekből álló párokat egymás ellen indító showműsor, mégpedig a SuperTv2-n. Eddig csak információmorzsákat csöpögtettek a szereplőkről, de a körömrágásnak vége, a mai Super Mokka nevű műsorban…..
D. Tóth András, a Fókusz riportere vezeti januártól az RTL Klub hétvégi Híradóját Boros Kriszta helyett. Boros Rábai Balázst helyettesíti az RTL2 Híradójában, illetve az RTL Klub reggeli Híradóját vezeti majd, de a nézők továbbra is láthatják a Házon kívül…..
Azt írja a Blikk itt, hogy Geszti mentor meglehetősen éles szavakkal illette a hétvégi X-Faktorban továbbjuttatott Csobot Adélt, aki ugye saját mentoráltját, Szabó Dávidot verte ki a jövő vasárnapi finéléból. Geszti szerint Csobot nem a hangja miatt jutott tovább, mert ami az…..
X-Faktor, Összeesküvők, Barátok közt, Jóban Rosszban, Való világ, Dallas. Valóságshow-k és sorozatok, amiket a nemcsak az néz, aki szereti őket, hanem az is, aki rángást kap Csobot Adél negédességétől vagy az Alekosz seggén lötyögő alsónadrágtól. Ennek a jelenségnek az…..
A hetedik élő gálaműsorral folytatódott a kultúrmissziót teljesítő X-Faktor diadalmenete, olyan produkciókkal, amiket a milánói Scala színpadán is bátran be lehetne mutatni, piros kanapéstul, táncosnőstül, mindenestül. Az adás fényét olyan sztárok emelték, mint a popzenét…..
Elég nehéz elhinni, de a hét legszórakoztatóbb műsorát nem az HBO-n, vagy az AXN-en vetítették. Hanem a HírTv-n. Ráadásul ott is egy olyan kulturális műsorban, amit még akkor is nehéz lenne végignézni, ha Victoria Swinger mesélne benne a művészi célú ejakuláció állami…..
Pontosabban kora délután, és csak hétköznap. A TV2 hétfőtől 14 órai kezdettel egy órás hírműsort indít Tények Délután címmel. Hogy ez nekik a presztízsnövelésen kívül miért jó, nem tudjuk, de legalább lesz a köztévé déli Híradójának is ellenfele, még ha véres is. ..
Azt írja a Blikk, hogy Bochkor Gábor, nemrég felégetett, beszántott és sóval bevetett Neo FM-ből a Tv2-höz igazol, egészen pontosan a Mokka című reggeli műsorba. A reggeli tévéműsorok egyeduralkodóját (az m1 néha bakiparádéba forduló monstre híradója nem tekinthető annak)…..
Rainee 2012.08.14 12:49:04
@demerson: tavaly a Barátság extrákkal című film bemutatója kapcsán beszélgetett egy csajjal. A beszélgetés végén közölte a nővel, hogy ez a beszélgetés jó szar volt... Egy ilyen embert ki engedett képernyőre? Nagyon jó lehet a nyalás/copás kategóriában, mert más okot nem tudok elképzelni, hogy ez a szefós még mindig ott van.
Értjük mi, a másik adó, az nem létezik, az ottani műsorok sem, sőt, aki azokban szerepelt, az leírta magát örökre (kivéve, ha kurvára szükségünk van rá, ugye, Pongó jut eszünkbe meg Alekosz így hirtelen), és ezzel nincs is baj, megszoktuk, hogy a két magyar nagy kertévé nem…..
Az Aerosmith frontembere kétévadnyi zsűrizés után otthagyja az American Idolt, így a Foxnak keríteni kell valakit Jennifer Lopez és a 11. évadot taposó Randy Jackson mellé, írja a The Wrap. Tyler szerényen csak egy szexcentrikus Végzetes vonzerő-utalással indokolta távozását:…..
A Bors úgy tudja, hogy az ősszel induló Voice - Magyarország hangja című tehetségkutató egyik zsűritagjának Ákost szeretné megszerezni a TV2. Az énekes egy közeli munkatársa megerősítette, hogy már folynak a tárgyalások, s ezt asszisztense sem cáfolta, de Fiák Krisztina nem…..
Vagy két hete az indexen írtuk meg, mit tartogat számunkra a hamarosan induló RTL2, de az a videó nem volt túl jó minőségű. Íme, a hivatalos csatornapromó. Múltkor a szar minőség miatt azt írtuk, a My Own Worst Enemy lesz az egyik sorozatuk (a homályos videón csak Christian Slater…..
Szombaton esett ki a Csillag Születikből Kővári Máté, de nem szomorkodik miatta, ugyanis a Dumaszínház azonnal lecsapott rá. Mint a Blikknek elmondta, "nem viselt meg, hogy ilyen hamar búcsúznom kellett, hiszen én már arra sem számítottam, hogy bejutok a legjobb tizenkettőbe.…..