Adatok
Atyaég utazom
26 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2020 óta nem olvashattál tőlem új bejegyzést. De most, visszatértem hozzátok, vágjunk is bele! Jöjjenek először a hasznos, ám száraz adatok Máltáról.
Málta 2ó 20percnyi repülőútra van tőlünk, visszafelé csupán 2órára volt szükség, hogy megérkezzünk Budapestre. Szép időben még Szicíliára is…..
A Télből a nyárba bejegyzés 1.részében Floridáról és általános infókról volt szó. Árak is szerepeltek az első részben, de a Sint Maartenre vonatkozókat ismét leírom Nektek:
Utazás dátuma: 2019.12.30.-2020.01.07.
Repülőjegy Miami-SXM retúr, kézipogyásszal, fedélzeti ellátással (snack, innivaló): 93…..
Ennek az utazásomnak az ötlete, nővéremék utazásához kapcsolódik, ahová nekem már nem volt lehetőségem becsatlakozni. Aztán egyszercsak szövetkeztünk, és mondtam neki, hogy ha találok olcsó (helyi viszonylatokhoz képest) repülőjegyet, akkor utánuk megyek, és meglepem a keresztlányomat.…..
2018. márciusában utaztam el Bordeauxba, sajnos szinte végig borús, szeles és esős időt fogtam ki, de ez sem tántorított el attól, hogy bejárjam Franciaország kultúrális és történelmi városát, és annak környékét is. Ebben a bejegyzésben Bordeaux környéki látnivalókat mutatok Nektek kedvcsinálóként,…..
A mai Budapest éppen ma 146 évvel ezelőtt, 1873.nov.17-én jött létre Buda, Pest és Óbuda egyesítésével.
Te is minden nap róvod Budapest utcáit és észre sem veszed milyen gyönyörű városban élsz? Ne ostorozd magad emiatt, sokan vagyunk még így ezzel. Néha tudatosan kell közlekednem nekem is, hogy…..
Folytassuk az Albániáról szóló leírást a második résszel. Ezen az úton az ország belső területeinek rejtett szépségeit szerettük volna felfedezni. Ezúttal is lecsaptunk az olcsó repjegyekre és szállásra:
Utazás: 2019.03.12-03.19.
Repülőjegy: oda-vissza, Bp-Tirana, Tirana-Bp: 8…..
Atyaég utazom
2019.04.15 20:14:43
@Millerdraft: Köszönöm! :) Azért megnézném még egyszer magamnak napsütésben, fényes nappal az albán oldalt is! :) Egyébként már szemezgetek a Bécs-Ohrid járattal... ;)
Atyaég utazom
2019.08.01 08:47:35
@Viktor95: Szia Viktor!
Én is mindig ezeket a gyűjtő oldalakat használom, ahhoz hogy a legolcsóbbat megtaláljam. Előfordulhat, hogy pont kifogtam egy szuper akciót hozzájuk. De azért szerintem az előszezon is számított. A két bérlő cég, akiknél béreltem már Tiranában:
1. Rentalcars: Sicily By Car
2. Ryanair Car Hire: addCar
Remélem tudtam segíteni.
Én is mindig ezeket a gyűjtő oldalakat használom, ahhoz hogy a legolcsóbbat megtaláljam. Előfordulhat, hogy pont kifogtam egy szuper akciót hozzájuk. De azért szerintem az előszezon is számított. A két bérlő cég, akiknél béreltem már Tiranában:
1. Rentalcars: Sicily By Car
2. Ryanair Car Hire: addCar
Remélem tudtam segíteni.
Atyaég utazom
2019.08.09 07:54:58
@Viktor95: Mindig akkor kötök biztosítást, amikor online bérlem az autót, hozzáadom a teljeskörű biztosítást is. Amit helyszínen a pultnál ajánlanak, cserébe a kevesebb letéti díjért, én azt már nem szoktam elfogadni.
Ui: Ha haza értetek szívesen néznék Tőletek pár képet merre jártatok. :)
Ui: Ha haza értetek szívesen néznék Tőletek pár képet merre jártatok. :)
Fedezd fel Lombardiát! - 1.részében szó volt Milánóról és Bergamoról is. A repülőgépünk Bergamoban szállt le, ott volt a szállásunk is, ezért semmi pénzért sem hagytuk volna ki a felfedezésre váró helyek listájáról! Te se hagyd ki, ha arra jársz, egy egy napos kiruccanáshoz tökéletes. :) De most…..
Milánóba az év szinte bármely időszakában remek árakon el lehet jutni, találhatunk már 6000.- Forinttól is repülőjegyet oda-vissza. Ha már lecsapunk egy ilyen remek lehetőségre, érdemes Milánón kívül a környék egyéb látnivalóit is megcsodálni.
Köszönöm, hogy befotózhattam a pilótafülkébe! :)..
Szerencsésnek érzem magam, mert idén ősszel a II.KHCS kreatív tábor keretein belül immáron harmadjára látogathatok el erre a csodás vidékre, ami minden alkalommal megnyugtat és elvarázsol. Amit most a legjobban várok, az, az Andrea Bocelli szülőfalujából, Lajaticoból (ahol minden évben koncertet is…..
Atyaég utazom
2019.06.25 10:00:04
@bandigyerek: Nem Jézusmária, hanem Atyaég! :D
Atyaég utazom
2019.06.27 17:38:22
@bandigyerek: ...Annyi szép hobbi van... miért kell ezt?...
✈️ Az ATYAÉG, INGYEN UTAZHATOK?! ✈️ - Játssz és utazz velem! című nyereményjáték sorsolása megtörtént.
Mielőtt elárulom a nyertes nevét, előtte szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan játszottatok Velem! Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy több, mint 600 hozzászólás fog érkezni.
Na…..
Az izlandi leírás, utolsó részéhez érkeztünk. Ha lemaradtál az előzményekről itt találhatod a korábbi részeket:
Drága Izland! Én így szeretlek! - 1.rész (árak és a Reykjanes félsziget, Keflavik, Gardur, Grindavik, Blue Lagoon, Þykkvibær)
Drága Izland! Én így szeretlek! - 2.rész (Seljalandsfoss,…..
✈️ ATYAÉG, INGYEN UTAZHATOK?! ✈️
Játssz és utazz velem!
Innál egy jó olasz kávét Milánóban? Ennél egy isteni croissant Nizzában? Laza gazpacho ebédre Barcelonában? Vagy megnéznéd Európa legnagyobb dünéjét, csatangolnál Ezé középkori utcáin, kártyáznál a montecarlói casinóban, eveznél Ksamil…..
Izlandi kalandjainkat rendületlenül folytattuk a későbbiekben már fogalommá vált "izlandi időjárás" ellenére is. Mire kezdtük megszokni a szürkeséget, a fagyos szelet, az áztató esőt, addigra érkezett egy kis derítő napsütés is.
Ennek köszönhetően a Vík í Myrdal halászfalu közelében található,…..
Atyaég utazom
2019.05.29 08:13:02
@Styx xXx: Igen, voltam szavazni. Milánóban tartózkodtunk éppen, de átkérettük magunkat. :)
Megnézem majd, köszönöm.
Megnézem majd, köszönöm.
Atyaég utazom
2019.05.20 11:36:17
@Katiesdecoupage: "Tiszta szerencse, hogy én nem írok csak olvasok! " Annyira röhögök! :)))
Atyaég utazom
2019.05.24 08:21:36
@Styx xXx: Köszi a jótanácsokat. A képek felbontását már növeltem a múltkorihoz képest.
Igen lesz 4.rész is, jövőhét vasárnap érkezik! :)
Igen lesz 4.rész is, jövőhét vasárnap érkezik! :)
Az izlandi leírás első részében általánosságban olvashattatok az országra jellemző magas árakról és az első napunkról is (Reykjanes félsziget, Keflavik, Gardur, Grindavik, Blue Lagoon, Þykkvibær).
A mai bejegyzésben szó lesz különleges vízesésekről, az izlandi pónikról, és egy skanzenről is.
Az…..
Atyaég utazom
2019.05.13 08:12:30
@Katiesdecoupage: Én is köszönöm, hogy rendszeres olvasója vagy a blognak! :*
Atyaég utazom
2019.05.14 07:43:12
@Styx xXx: Köszönöm. Természetesen a képek eredeti méretben is megvannak, de ide a blogra muszáj valamennyire lecsökkentenem őket.
Izland a tűz és jég országa, területe 10%-kal nagyobb, mint Magyarországé. Lakosainak száma Magyarországéhoz képest ca 4%, 326 340 fő. Nincs nagy tömeg, na. :)
Az a rengeteg természeti kincs (vulkánok, kráterek, lávamezők, gleccserek, gejzírek, vízesések, hőforrások, hegyek, völgyek, tengerpartok,…..
Atyaég utazom
2019.05.06 08:13:00
@Katiesdecoupage: Én köszönöm! :*
Atyaég utazom
2019.05.07 14:50:01
@felhőkergető:
Kedves Felhőkergető!
Azért remélem a gépről fotózott felhők legalább tetszettek. :) Köszönöm, hogy végigolvastad és eljutottál a bejegyzés végén lévő 10 éves szendvicsig. :)
Viszont szívből ajánlom Neked a most vasárnapi bejegyzést, még mindig erről a csúnya, csoffadt egy országról fogok írni, de most lesz benne szó: vízesésekről, skanzenről, fekete kavicsos tengerpartról, gleccser tóról és Izland egyik jelképéről, a lundáról is. Na, ebben lesz számodra is izgalmas vagy inkább a 3. részt ajánljam, amiben gejzírekről, vulkánokról, kráterekről, viking múzeumról, hőforrásokról lesz szó?
Kedves Felhőkergető!
Azért remélem a gépről fotózott felhők legalább tetszettek. :) Köszönöm, hogy végigolvastad és eljutottál a bejegyzés végén lévő 10 éves szendvicsig. :)
Viszont szívből ajánlom Neked a most vasárnapi bejegyzést, még mindig erről a csúnya, csoffadt egy országról fogok írni, de most lesz benne szó: vízesésekről, skanzenről, fekete kavicsos tengerpartról, gleccser tóról és Izland egyik jelképéről, a lundáról is. Na, ebben lesz számodra is izgalmas vagy inkább a 3. részt ajánljam, amiben gejzírekről, vulkánokról, kráterekről, viking múzeumról, hőforrásokról lesz szó?
Atyaég utazom
2019.05.08 08:36:01
@Styx xXx: Igen láttunk bálnát is, erről már írtam, nézd csak: atyaegutazom.blog.hu/2019/04/28/balnales_izlandon_534
Igen, nagyon drága, tudatosan kell rákészülni, az biztos.
Igen, nagyon drága, tudatosan kell rákészülni, az biztos.
Izlandi kalandjaink egyik legjobban várt programja a bálnales volt. Szerencsénk volt, láttunk szólóban és párosban is ugráló gyönyörű hatalmas bálnákat, és csodaszép bálna farkat is (nem aaaazt, azt tokban tartja). :)..
Megfőtt a sonka, kész vannak a szépséges hímesek is? Akkor csüccs, szusszanj egyet és engedd át magad az albán életérzésnek.
Az Albániáról szóló bejegyzések első részében a déli, Riviéra résszel ismerkedtünk, a második részben pedig már az ország belső szépségeit fedeztük fel, ezt fogjuk most…..
Nagyon izgultam mikor átadtam barátnőmnek a saját készítésű szülinapi képeslapját, amiből kiderült, hogy az ajándéka egy egy hetes nyaralás Ksamilban, az albán Riviérán. Szerencsére örült neki, bár lehet ez már a legurított koktéloknak köszönhető. :)
Hasznos információk
Utazás ideje: 2018. május…..
Minden egyes utamnál megkapom azokat a kérdéseket, hogy „Te bankot raboltál?” „Ilyen jól keresel?” „Munkahelyet váltottál?”.
Szerencsére nem vagyok egy sértődékeny típus és nem veszem tolakodónak ezeket a pénztárcában turkáló kérdéseket. Inkább szívesen elmesélem nekik, ahogyan Nektek is, hogy…..
"Néha" rám jön, és felmegyek a fapados légitársaságok honlapjára és elkezdem böngészni az olcsó repjegyeket. Ha találok egy desztinációra vonatkozó meglepően olcsó jegyet, előszeretettel lecsapok rá. Pár hónappal ezelőtt is így tettem. Így jött ki az 5 napos Szicíliai út repjegy+szállás:15…..
Atyaég utazom
2019.03.21 12:48:41
@Arpad67: Szia! Bocsánat a késői válaszért, de a technika ördöge eddig nem engedett válaszolni a kommentedre. :) A Ryanair oldalán keresztül egy akció keretében foglaltuk az Interrent autó kölcsönzőből. Köszönöm és Neked is! :)
Az első részben szó volt az általános infókról, árakról, belépőkről és a szicíliai utunk első feléről: Ennáról, Cefalúról, Palermoról és Agrigentoról.
A második részben Piazza Armerinában, Cataniában, az Etnán és Taorminában fogunk kalandozni. Pár napunk volt csak egész Szicílira, viszont mi…..
Atyaég utazom
2019.03.18 20:50:54
@Farting driver: köszönöm az észrevételt. :)
Atyaég utazom
2019.03.18 20:51:28
@ze11: Sajnos nem, mert kicsit elkeveredtünk :)))
Atyaég utazom
2019.03.18 20:53:44
@Fishtax: Nagyon köszönöm, a hókotróra gondoltam én is. Csak nem találkoztam még olyannal ami buszként is működik. Ha gép előtt leszek korrigálom is. :)
Ebben a bejegyzésben nem megyek bele minden apró részletbe, mert erre az útra lassan két évvel ezelőtt mentem és akkor még nem jegyzeteltem menet közben... :)
2017 nyarára vettem meg a legelső repülőjegyemet. Az úticél Nizza volt. Borzasztóan vártam ezt az utat, tele izgalommal, kíváncsisággal,…..
Atyaég utazom
2019.03.06 07:43:31
Atyaég utazom
2019.03.07 10:58:35
Sajnos nem voltam olyan szerencsés, hogy osztozzam barátnőm ausztráliai élményeiben, pedig csak egy hajszál választott el tőle. :) Mivel az elmúlt napokban éppen Szíciliában utazgattunk Orsival, megkértem hogy szolgáljon némi blog anyaggal, hogy ne kelljen a szálláson ülnünk csak azért, hogy…..
Az előző bejegyzésben láthattátok, hogy milyen kedvező áron lehet repülőjegyhez jutni. Az utazás során általában az egyik legtöbb költséget a szállás jelenti, ezért érdemes némi időt szánni a számunkra legmegfelelőbb megtalálására. Ez a költség a nullától egészen a csillagos égig terjedhet. Ezért…..
Az első, bemutatkozó bejegyzésemben azt ígértem Nektek, hogy ma Marseilleről és környékéről fogok írni. Ebből kiderül, hogyan lehet kihozni az oda-vissza repülőjegyet+ülőhely foglalást+szállást 8118.- Forintból 4 napra! Elolvashatjátok merre jártam, és természetesen hozok hozzá képeket és videókat…..
Atyaég utazom
2019.02.16 14:45:36
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz