Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SulczGabor

17 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most hogy a Bitcoin és az Ethereum is újabb történelmi csúcsokat ostromol és szinte minden a különféle cryptokról szól, beszéljünk a komoly cryptopénzek öccséről, akit az egész család szégyell. Igen, a DOGEcoinról lesz szó...
A vállakozásunkkal, a TheCineScaper-el 2020-ban részt vettünk a Hiventures inkubációs programjában és a kezdeti tőkebevonást követően, idén - végre - júniusban lezártuk a 2. körös tőkebevonást is, most pedig épp a vállalkozás első termékének sorozatgyártását indítjuk be, illetve építjük ki a…..
Sajnos sem az Indiegogo, sem a Kickstarter nem gondolja, hogy Magyarországnak van helye a crowdfunding világában, ezért aztán nem is vagyunk fent a partnerországok listájában. Emitt aztán jóval bonyolultabb Magyarországról kampányt futtatni, de nem lehetetlen. ..
Ebből a videóból megtudhatod, hogy hogyan nem csináltunk 1 millió dollárt Indiegogon, mi az amit elrontottunk és hogy ezekből tanulva hogyan fognánk neki most egy 1 millió dolláros kampánynak. 2018-ban futtattunk egy visszafogottan sikeres Kickstarter kampányt (akkor 20 000 dollárt gyűjtöttünk a…..
  Idén márciusban részt vettünk az Indiegogo online pitch versenyén és bár nem nyertük meg, de dobogón végeztünk és lehetőségünk nyílt rá, hogy direktebben kommunikáljunk az Indiegogo csapatával, mint korábban bármikor. Végül sikerült becserkészni Enzo Njoot, aki a Director of Sales pozíciót…..
Az HBO saját gyártású sorozata az egyik kedvencem. Imádom a geek humort és sok szereplőt is kifejezetten megkedveltem a 6. évad végére. Mindig is sejtettem, hogy a sorozat írói valós emberekről mintázták a sorozat szereplőit, de most beleakadtam egy tök jó írásba a Business Insideren, ami alaposan…..
Az elmúlt években számtalan startuppal találkoztunk akik épp előkészítették vagy már túl voltak az első körös kockázati tőke bevonáson és még többel akiknek végül nem sikerült a mutatvány. A jellemző trend a folyamatos növekedés volt, mind a startupok számosságában, mind a rendelkezésre álló…..
Mindenki, aki startupot épít, arról álmodozik, hogy ő lesz a következő AirBNB, Uber vagy Tesla, de a kemény valóság az, hogy a becslések szerint a startupok 90%-a elbukik, így ha te is a saját vállalkozásodon dolgozol, elég rossz esélyekkel indulsz. Épp ezért mi most szeretnénk növelni az esélyeidet…..
2000. január 30-án egyetlen mondat jelent meg a 130 millió Super Bowl néző képernyőjén „Ez a legrosszabb reklám a Super Bowl történetében”. A reklám igazi házibarkács volt, amit egy viszonylag ismeretlen startup (Lifeminders.com) alapítói forgattak kevesebb, mint 6 nap alatt. A 30 másodperces…..
Mi az, amire a legjobban kell figyelnünk, amit soha semmilyen körülmények között nem engedhetünk ki a kezünkből? A finanszírozás biztosítása? A stratégiai döntések saját kézben tartása, a vezetői kontroll? Habár ezek kulcsfontosságúak a sikerhez, mégsem ezekre érdemes a leginkább fókuszálni.…..
SulczGabor 2020.01.28 14:07:31
@Pipas: Tök érdekes amit írsz, mert épp a napokban olvastam, hogy Musk levetette a Wiki oldaláról, hogy ő befektető. Azt mondta, hogy ő nem befektető és azt gondolom hogy azon kívül, hogy a TESLA működjön , ő magasról tesz arra, hogy nyereséges-e vagy sem. Ez mondjuk nem annyira jó hír a részvénytulajdonosoknak, de szerintem így érthetőbb, miért nem izmozik különösebben azon, hogy nyereséges legyen a cég, helyette folyamatosan innovációba forgatja vissza a bevételt, illetve új gyárakba fekteti azt. Ezt csekkold, tök érdekes az tweet alatti beszélgetés: twitter.com/elonmusk/status/901889875867205632
SulczGabor 2020.01.28 14:21:37
@darkmirjam_light: Én a SPACEX karbonlábnyoma miatt aggódok a legkevésbe (itt egy számítás, hogy egy Falcon 1-es valójában mekkora környezeti terhelést jelent : www.quora.com/What-is-the-carbon-footprint-of-a-SpaceX-rocket) a több tízezer tervezett műholddal viszont én sem vagyok kibékülve DE a SPACEX előtt szinte teljesen elhalt az innováció az űrkutatásban és gyakorlatilag ők indították be újra az űrversenyt. Én egy elég nagy geek vagyok, plusz mérnök is, így tényleg hiszek benne, hogy az űr a végső határ, úgyhogy drukkolok nekik ezerrel. Ha keresni akarsz igazán felelőtlen cégeket akik tönkrecseszik a bolygót, jó párat találsz, akik ezerszeresen rávernek környezeti terhelésben a SPACEX-re, de legalább semmi értelme sincs annak, amit csinálnak. Gondolok itt a luxus-óceánjárókra, a mesterséges szigeteket építő cégekre, de akár a magánrepülőket üzemeltető vállalkozásokra is.
SulczGabor 2020.01.28 14:27:20
@Nancsibacsi: Pont erről szólt a cikk is, hogy Musk is megtehette volna, hogy a PayPal exit után hátradől, elbarikádoza magát a való világtól, aztán boldog semmittevésben meghal. Helyette minden vagyonát (egyébként az tök durva, hogy a végén már tényleg eladta mindenét, hogy a cégműködéseket tudja finanszírozni) kockáztatta és végül nyert. De ehhez elcseszettül elhivatottnak, bátornak plusz kicsit őrültnek is kellett lennie.
Mi köze lehet egy amerikai közösségi irodahálózatnak a Törökországban meggyilkolt szaúdi újságíróhoz? Miért szedte darabjaira a céget a Wall Street a részvénykibocsátás előtt, hogy aztán a remélt 65 milliárdos érték helyett "csak" 20 milliárdra értékeljék a vállalkozást? Most megismerheted 2019, de…..
Ha közösségi finanszírozásról van, szinte mindenki a két legnagyobb platformra gondol. De mégis milyen különbségek vannak a Kickstarter és az Indiegogo között? Mi alapján válassz, ha crowdfunding kampányt tervezel? Nekünk már mindkét platformmal vannak tapasztalataink, így most egy olyan…..
Ha támogattál már pénzzel kampányt a Kickstarteren vagy az Indiegogon, akkor biztos ismerős a gyomorszorító érzés, ami minden esetben elfog, amikor megnyomod a "Back this project" gombot. Keresztet vetsz a pénzedre és reménykedsz benne, hogy valamikor majd tényleg megkapod a terméket, de legalábbis…..
Ha korábban találkoztál már a blogunkkal, akkor ismerheted a projektünket, amit Kickstarterre vittünk. (Ha nem, akkor katt ide.) A Kickstarter sikerén felbuzdulva úgy döntöttünk, még komolyabban vesszük a dolgot és a termék mellett most azt is kidolgozzuk, milyen piacokra szeretnénk eljuttatni az…..
Az elmúlt 4 évben végtelen mennyiségű Kickstarteres anyagot olvastam miközben a saját kampányunkat készítettem elő és volt egy pár dolog, ami minden ilyen jellegű írásban szerepelt: csinálj jó videót, építs csapatot, készülj fel a kampányra, építs közönséget! Okés, köszi, de hogy konkrétan hogyan…..
Régóta olvasója vagyok a The Hustle hírlevelének (a Szilícium völgyben ezt böngészik reggel a szójalatte mellett a startupperek) és most beleakadtam egy hosszabb elemzésbe, ami a Kickstarter saját adatai alapján próbálja meghatározni milyen típusú projektek lehetnek sikeresek, illetve hogy mennyi…..
SulczGabor 2019.02.25 10:42:42
@studkell: Valóban :) Köszi, hogy szóltál. Egyébként a cikk tetszett?
SulczGabor 2019.02.25 11:01:30
@klenium: Naja, anno nekem nagyon teszett, a Pebble második kampányát támogattam is. Sajna tényleg elég csúnya vége lett, bár ez szerintem inkább rossz üzleti döntések eredménye. Valószínűleg bármilyen platformon indultak volna, ugyanez lett volna a vége. Ha van rá időd, ezt a cikket érdemes elolvasnod: smartwatches.org/learn/sad-story-pebble/
Hogyan csinálj egyszerűen és gyorsan olyan Kickstarter kampányt amivel meggazdagodhatsz és aztán szinte dolgoznod se kell soha többé? Nekem lövésem sincs, de szólj, ha te tudod a megoldást mert engem is érdekel. Amit viszont meg tudok mutatni neked, hogy mibe kerül (és itt nem csak pénzre gondolok)…..
SulczGabor 2019.02.21 14:56:06
@silverrant: Köszi!
SulczGabor 2019.02.21 14:57:10
@Ad Dio: Köszi a biztatást :)
SulczGabor 2019.02.21 14:59:24
@silverrant: Az biztos, hogy nem olyan egyszerű ez az egész kampányolás, mint ahogyan látszik. Mi is iszonyat melót raktunk bele a kampányelőkészítésbe, szóval simán el tudom képzelni azt a helyzetet amit írtál. Én is azt gondolom, hogy jól jöttünk ki az egészből, de mondjuk szerencsénk is volt ;)