Adatok
ReveSz
131 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
"Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." (Efézus 1,4, Új fordítás)
Tudtad, hogy amikor Isten rád néz, egyszerűen azért szeret téged, mert ő teremtett?
Amikor a három gyermekem még kicsi volt, esténként ott…..
"Nebukadneccar ekkor így szólt: Áldott legyen Sadrak, Mésak és Abéd-Negó Istene, mert elküldte az angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak…..
"Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem... mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok…..
„Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg… mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.”(Máté 6:7-8 Új fordítás)
Istent sokkal jobban érdeklik az alázatos és hiteles imák,…..
„Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (János 16:,24)
Pénzügyi nehézségeid vannak és arra vársz, hogy Isten segítsen?
Isten megígérte, hogy segít megoldani a pénzügyi nehézségeidet, de Ő meg arra vár, hogy te kérd a…..
"Gyökerezzetek meg őbenne, építsétek őrá az életeteket és erősödjetek meg a hitetekben." (Kolossé 2:7 GNT fordítás)
Sokféle dolgot tehetsz azért, hogy a házasságod tovább növekedjen. Kimutathatjátok a szereteteteket, önzetlenül cselekedhettek, megbocsáthattok egymásnak, de messze a…..
Napi remény
Az Istennel való megbékélésből következik az emberekkel való békesség
2024.08.05 03:00:00
"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1 Tim 2,5)
Ha konfliktus helyzetben vagy, ne a megoldásra, hanem a megbékélésre összpontosíts.
Nagy különbség van a két szó között. A megbékélés a kapcsolat helyreállítását jelenti. A megoldás azt…..
"Mert tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támadt; nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk!"
(2 Krónikák 20,12 Új fordítás)
Amikor legyőzöttnek érzed magad, fontos, hogy imádkozva Istenhez fordulj, és megvalld a tehetetlenségedet és alkalmatlanságodat. Ha…..
"Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban." Efézus 4:31-32
Túl sokan közülünk nem igazán értik, mi a…..
"és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. ...sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet." (1János 4,16,18, NCV fordítás)
Több száz emberrel beszéltem már arról, hogy miért nem bíznak teljesen Istenben. Általában három dologról van szó: Az emberek attól félnek, hogy…..
"Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti." (Zsoltárok 34:19)
Mindannyiunk szíve összetört már valamilyen módon - talán csalódás, félelem, szégyen, elutasítás vagy csúfolódás miatt.
Barátként azt mondanám neked, hogy sajnálom, hogy összetört a szíved. Tényleg…..
"Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai:" 1Péter 4,10 (Új fordítás)
Amikor az életben valamit követünk, azt abban a reményben tesszük, hogy az majd jelentőséget szerez számunkra. De az egyetlen módja annak, hogy valóban…..
"Dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által sokkal többre képes, mint amit valaha is kérni merünk, vagy amiről még csak álmodni is merünk - végtelenül meghaladja legmagasabb imáinkat, vágyainkat, gondolatainkat vagy reményeinket." Efézus 3:20 (TLB fordítás)
Az Istentől…..
"Nagy bajomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. Hozzád kiáltottam a holtak földjéről, és Uram, te meghallgattál engem!"
Jónás 2:2 (NLT fordítás)
Amikor imádkozol, csak azt mondod Istennek, amit szerinted hallani akar? Talán így kezded: "Szia Istenem! Hogy vagy? Remélem, jó napod…..
"Mielőtt fogadalmat teszel, felméred mivel jár?" Péld 20,25 (PLB fordítás)
Amikor egy fontos döntést kell meghoznod, a Biblia szerint fel kell mérned az árát: "Bolondság és meggondolatlanság az Úrnak ígéretet tenni, mielőtt megszámolnád az árát" (Péld 20,25 TLB).
Minden döntésnek ára van. Fel…..
"nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van"
(1 János 4, 4.)
Te egy csatába születtél. Ezt nem te akartad. De egy világméretű csata zajlik az egész világegyetemben, amely már a születésed előtt elkezdődött, és még jóval a halálod után is folytatódni fog. Az Isten és a…..
"Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem a fejedelmek ellen, a hatalmasságok ellen, e sötét világ hatalmai ellen és a gonosz szellemi erői ellen a mennyei hatalmakban."
Efézus 6:12 (NIV fordítás)
Lehet, hogy nem veszed észre, de harcban állsz. Még ha nem is viselsz katonai…..
"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak" Zsoltárok 50,15
Néha szükséged lesz egy vészmegoldásra a kísértések ellen. Amikor kísértésbe esel, és nem tudod, mit tegyél, akkor kiálts Istenhez!
Ha kísértéssel állsz szemben, és pánikba esel, mert azt érzed, hogy az adrenalin…..
"Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok."
Zsidókhoz írt levél 6:10
Mindannyiunknak ugyanannyi perc jut egy napra. És mindannyiunknak ugyanaz…..
"Azért jöttem, hogy életetek legyen, egy élet teljességében." János 10:10 (GNT fordítás)
A legtöbb ember soha nem tanulja meg, hogyan kell igazán élni. Ők egyszerűen csak léteznek.
Jézus azt mondta a János 10:10-ben: "Azért jöttem, hogy életetek legyen, egy élet teljességében." (GNT fordítás).…..
"Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa." (1Móz 50,20 NLT fordítás)
Emlékszel József történetére?
Testvérei féltékenyek voltak, mert ő volt a kedvenc fiú, ezért eladták Józsefet rabszolgának.…..
"Legyen a ti hitetek szerint!" (Máté 9,29)
Isteni léptékű célokat hit által tűzünk ki. A Biblia azt mondja: "Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt" (Zsidók 11:6). Ha azt akarod, hogy kitűzött céljaid Istennek tetszőek legyenek, akkor olyan célokat kell kitűznöd, amikhez…..
„Isten eltörölte az adósságot, amely felsorolt minden általunk be nem tartott szabályt. Elvetette azt, és felszegezte a keresztre." (Kol 2,14 NCV fordítás)
Időnként mind elrontunk dolgokat. Nem kell, hogy bűntudatunk legyen, mert Biblia azt mondja, hogy "Nincsen azért most már semmiféle…..
"Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!" (JSir 2,19 Új fordítás)
Éppen elszenvedtél egy szörnyű kudarcot. Elvesztetted a munkád. Véget ért egy kapcsolatod. Kudarcot vallottál valamilyen módon.
Mi a következő lépés? Csak…..
"Te alkottad a testemet, Uram; most adj nekem értelmet, hogy betartsam törvényeidet."
Zsoltárok 119:73 (TLB fordítás)
Nehéz szeretni másokat, ha fáradt vagy.
Az a helyzet, hogy a fizikai állapotunk erősen kihat a kapcsolatainkra. Ha nem vagyunk kimerültek és van energiánk, az sokat…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz