Adatok
RóbertKatalin
130 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A világ leghosszabb éve, ami másfelől mintha egy szempillantás alatt eltűnt volna. 2021. az okos lány a meséből, hozott is ajándékot meg nem is, meg is történt meg nem is, jó is volt meg nem is. Amikor visszanéztem a 2021 januárjában írt 2020-as évértékelőmet, teljesen úgy éreztem, mintha nem egy,…..
…avagy vége a világnak, ha nincs 50 ezer szavad november végére?
Most, hogy itt a december eleje, és mindenki büszkén megosztja a NaNoWriMo-s győzelmét, vagy azt, hogy jó, jó, ez szép meló volt, de azért milyen boldog, hogy vége, foglalkozzunk azokkal, akik nem értek a végére. De nem csak úgy,…..
Sokáig nem mertem hinni a Könyvhétben. 2021 tavaszán már egyszer belengették majd eltolták a Könyvfesztivált, úgyhogy bennem bekapcsolt az elmúlt másfél év tapasztalata után a védekezés, hogy ne örüljek túl korán.
De aztán augusztus elején nemcsak a dedikálási időpontokat kezdtük el szervezni,…..
Én vagyok az az ember (még sok millió mellett), akinek meggyőződése, hogy nincs olyan esemény az életünkben, amire ne létezne egy idevágó Jóbarátok-idézet, és már csak azért is hiszek ebben, mert én magam tudom hozni a megfelelő idézetet. Nem tudom, hányszor láttam a sorozatot, ami azért szép…..
... és van, aki majd ír...
Köszi, Piton, köszi, Draco – avagy mit tanultam a fanficekből
2021.05.19 21:17:27
Korábban írtam már a „sötét” fanfices múltamról, azaz arról, hogy a középiskolás novellák és kisregények(nek tekintett 30 oldalas művek) után egyetemista koromban Harry Potter fanfictionökkel tértem vissza az íráshoz, fejlesztettem saját magamat, szereztem sok-sok szuper olvasónak köszönhetően…..
A Netflixen április végén bemutatott Shadow and Bone sorozat hamar a sikerlisták élére került. Izgalmas világ; szórakoztató karakterek; szuper színészek, akik nagyon jól játszanak; igényes kivitelezés (és magyar forgatási helyszínek!) – érthető, hogy sok nézőt megfogott a történet. Azok közül, akik…..
2020 novemberében kezdtem el írni és a Facebook oldalamra feltenni a #2020pillanatok sorozatot. Ezek a történetek olyan mininovellák, amiket ez a furcsa 2020-as év ihletett. Megfogadtam, hogy bár sok nehéz pillanat ért mindenkit ebben az évben, ezek a novellák mindig felemelők lesznek, és még ha…..
A 2019-es év értékelésében azt írtam, sokáig reméltem, hogy az lesz az év, amikor megírok két regényt – de nem az lett, mert az Egy új élmény végét 2020 januárjában írtam. Na, hát amit nem hittem volna egy éve ilyenkor, hogy a 2020-as lesz az év, amikor egy regényt sem írok meg. És tessék…
A január…..
Ha szóba kerül az írás, én gyakran elmondom, hogy sokkal többet írok annál, mint amennyi végül megjelenik. Sok rövidebb szöveget, novellákat, gyakorlásnak megírt kisebb helyzeteket. Én ezeket mindig is nagyon élveztem, és örömmel foglalkoztam velük. Néha ezek a novellák bekerültek a kiadó egy-egy…..
Szóval az úgy kezdődött, hogy karantén és itthoni láblógatás közepette azon töprengtem, mivel szórakoztathatnám még magam, ha már bevezettem a napi szintű sportolást (60-90 perc hosszúságban), meg kipróbálok mindenféle evési rutinokat, és még 200 napon sikerült is a saját szórakoztatásomra olvasni,…..
2020 számomra a videós anyagok éve lett. Az egészbe véletlenül keveredtem bele azzal, hogy márciusban beszélgettünk kicsit a kettlebell edzőmmel a munkámról, aztán áprilisban az elmaradó Könyvfesztivál helyett élő online bejelentkezést csináltam. Adta magát, hogy ha mind be vagyunk zárva különböző…..
Megint egy nagyon izgalmas borítótervező-pályázatot tudhatok a hátam mögött, 212 terv érkezett, sokféle izgalmas elképzelés. Akadtak egészen összetett tervek, jól eltalált képek, amiknél úgy éreztem, nagyon passzolnak a figurák vagy a hangulat. Mindenkinek nagyon köszönöm a munkát, amit a tervezésre…..
Remélem, hogy hamarosan ti is olvashatjátok a következő realista romantikus retellingemet, az Egy új élményt – de ehhez a könyvnek szüksége van egy borítóra. Szóval ismét hozzátok fordulok, kérlek, tervezzetek nekem egy csodás borítót :)
Ez a regény egy Aladdin retelling, ami teljesen realista…..
RóbertKatalin
2020.07.07 08:43:22
@Édua84: Hát igen, az az igazság, hogy szándékosan nagyon ismert alapra építettem, sok van benne az új filmből is (mert az romantikusabb, a régi film inkább kalandra fókuszál :) )
Mit csinálok a karantén alatt? Almás-fahéjas teát kortyolgatok és megbabonázva nézem a hóesést. Mert hát imádom. Főleg a hóesést, de mostanában a tea is előtérbe került az életemben, és időnként kávé helyett ezt választom. Ülök a (gyakorlatilag önkéntes) karanténban, ahol négy napja még azon…..
Egy új élmény munkacímen írtam és adtam le a kiadónak egy új kéziratot. Ha a címről egyből az Aladdin híres duettjére asszociálsz, nem jársz messze a valóságtól: a regény a Szelídíts meg!-hez hasonló módon egy újragondolás-parafrázis, ezúttal az Aladdin története, elsősorban arra a mesefilmre…..
RóbertKatalin
2020.03.13 12:12:11
@Judit_29: Igen, van a regényeknek egy ilyen "rossz" tulajdonságuk, hogy olyan sokáig tart megírni és aztán olyan gyorsan el lehet olvasni őket...
Az olasz musical izgalmasan hangzik -- egyébként abban használják a disneys dalukat, vagy írtak tök újakat?
Örülök, hogy várod a regényeket, dolgozom kitartóan rajtuk :)
Köszönöm!
Az olasz musical izgalmasan hangzik -- egyébként abban használják a disneys dalukat, vagy írtak tök újakat?
Örülök, hogy várod a regényeket, dolgozom kitartóan rajtuk :)
Köszönöm!
... és van, aki majd ír...
„Tudtad, hogy tulajdonképpen ez egy fanfiction?” – avagy mikor kapja meg valami az irodalom plecsnit
2020.02.09 23:04:43
Pár bejegyzésben írtam már arról, hogy fanfiction-írós háttérrel ültem neki megírni az első regénye(i)met, és ez a háttér bizony nagy írásgyakorlatot adott nekem. Mivel a fanfiction egy helyes kis szürkezónás műfaj, ami, ha nem tiltott (azaz egy író nem tiltja konkrétan meg) és nem kapsz érte…..
A Moly.hu 2018 során vezette be az „Olvastál ma már eleget?” szubjektív olvasás-mérőt, amiben az tetszik, hogy neked magadnak kell pipálgatni, amennyiben úgy érzed, „eleget” olvastál. Több helyen meséltem már arról, hogy én ezt mérőszámot arra használom, hogy kövessem, hány napon olvastam…..
2020 elkezdődött – jó, egyelőre csak félgőzzel, de tartok tőle, hogy január 6-tól már elég komolyan veszi majd magát –, én pedig még nem posztoltam, de nem is írtam évértékelést. Pedig, most nemcsak az év, hanem mindjárt a 2010–2019. közötti szakasz áttekintése is divatos, és ezek az évek számomra…..
... és van, aki majd ír...
Én már eleget beszéltem új évig… – avagy beszámoló a Csillagszóró Könyvkarácsonyról
2019.12.23 12:54:07
Idén a szokottnál egy héttel később, a karácsonyi hajrában tartottuk a Könyvmolyképző Kiadó most már hagyományos, kétnapos karácsonyi eseményét, ahol a könyveké, az olvasóké és az íróké a fűszerep. Megint megszálltuk a Nyugati téri Alexandra kávézóját és Pódiumát, hogy könyvekről és írásról…..
Most már hagyománynak nevezhető, hogy a Könyvmolyképző Kiadó kétnapos karácsonyi eseményt szervez még az ünnep előtt. Beszélgetések, olvasók, írók és egy csomó könyv – mert a helyszín az Alexandra Könyvesbolt szokott lenni. Így lesz idén is.
December 21-22. éppen egy gondolattal van karácsony…..
Régen nem hallgattam zenét. Ennyit. De otthon dolgozom, két (szerencsére) csendes macska társaságában, és bár felhallatszik a villamosok csilingelése, autók dudálása és a járókelők életének érzelmekkel teli pillanatai is, azért mégis jobban szeretem, ha én szabályozhatom, hogy mit hallok. Szóval az…..
Ha az ember fantasyt ír, a világteremtésnek elengedhetetlen része lesz az is, hogy új fogalmakat találjon ki. Ezek lehetnek akár teljesen új szavak is, de nem kötelező annak lenniük, éppenséggel lehetnek olyan fogalmak, amiket ismerünk, kicsit másképp használva. Én a magam részéről íróként…..
Az elmúlt hetekben két nagyon izgalmas író-olvasó találkozón is részt vettem. Az elsőre Az Olvasás Éjszakája keretében került sor Budapesten, a másodikra pedig az Országos Könyvtári Napok keretében Kecskeméten.
Emlékszem arra, amikor először szervezték meg Az Olvasás Éjszakáját. (Hú, de nagymamás…..
Elindul az ősz, elindul az írós élet. Szeptember végén és október elején máris lehet velem találkozni.
Most már évek óta hagyományos Az olvasás éjszakája. Szeptember utolsó szombatján összegyűlünk egy-egy könyvesboltban, és megjelenő regényekről, olvasásról, könyvekről beszélgetünk. 28-án 13 és 19…..
Ha minden a tervek szerint alakul, ősszel megjelenik a Lélekfény-sorozat első része, a Keresd az igazit!. Meséltem már arról, hogyan győztem meg magam, hogy meg kell írnom ezt a regényt (ami aztán meggyőzött engem, hogy sorozattá kell válnia), de beszéljünk most magáról a történetről! A Facebook…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz