Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Darvon

0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
ProgBlog Népakarat 2012.05.16 22:44:00
„…lisztet, sajtot, sárgaszínű mézet vegyitett bepramnoszi borba; de ádáz mérgét is bekeverte,hogy honi földjüket ők attól leigázva feledjék.És miután odaadta, kiitták, nyomban utánavesszővel megcsapta s az ólba terelte be őket.”Homérosz: Odüsszeia, X. ének…..
Darvon 2012.05.17 15:53:35
Először azt hittem, hogy ez egy 18. vagy 19. századi szöveg, de amikor a Fideszről van szó, akkor rájöttem, hogy ennek aktuálisnak kell lennie. Igazából két bajom van az írással: Az önmaga logikáját nem gondolja végig, és nem vesz figyelembe néhány tényt.
1) A teljesítményverseny működésén belül teljesen igaz amit a szerző ír, a probléma a teljesítményversennyel van. Képzeljük el, most Görögország ott áll, hogy lement a szezon első futama, és a görög versenyző utolsó lett. Kiszáll a kocsiból, és sírva fakad, hogy most mi lesz, nincs pénz, nincs kaja, éhen kell halnia (az hogy nincs okostelefon, már rég nem téma). Odamegy hozzá a többi versenyző, dob neki pár cent aprót zsömlére, és mondja neki, hogy kelj fel, a következő futamon lesz esélyed előrébb kerülni. A görög versenyző viszont visszaszól:
- Nem lehetne valamit csinálni, hogy ne legyen ekkora szívás, hogy ha valaki utolsó lesz?
- Nem.
- És ha kiszállok? Nem versenyzek, nem is veszíthetek!
- Akkor aprót sem kapsz tőlünk, és ha éhen halsz, akkor az belátást és beletörődést igényel a szűkölködésbe.

Szóval gyakorlatilag a szerző elvárja az emberektől, hogy törődjenek bele a megváltoztathatatlan valóságba. És ebből jön a szöveg "19. századi fílingje": Francia parasztok lázadnak az istenadta uralkodócsalád ellen? Inkább dolgozzanak, és törődjenek bele a létükbe! Magyar parasztok lázadnak az istenadta habsburgok ellen? Inkább dolgozzanak, és törődjenek bele a létükbe! És még sorolhatnám. Természetesen az összes lázadás meghazudtolta a valóságot, és törvényellenes volt. Az angolok is jobban örülnének ha Amerika még hozzájuk tartozna, és törvénysértés volt az amcsiktól, hogy függetlenek. Amit akarok mondani: A népakarat igenis meghazudtolhatja a valóságot és a törvényeket.
2) Igen, jöhetne most a felvetés, dehát most nincs monarchia ami elnyomja a népet, teljesen valós teljesítmény van, és az azon alapuló tőke, ami ugyanúgy a nép akaratát fejezi ki. Na és ez a felvetés hibás: A tőke nem a teljes nép akaratát képviseli, hanem a nép csak egy kis részének az akaratát: méghozzá a leggazdagabb részének az akaratát, akik, nagyrészt valós teljesítmény alapján, adómentesítve a többieknél több pénzhez jutottak. Nem hinduk, keresztények vagy zsidók, szimplán emberek, akik mázlisták, jól lobbiztak vagy jó helyre születtek, lényegtelen. És itt már látható a konfliktus: azok között akiknek van elég pénzük az akaratuk megvalósítására, és azok között, akiknek nincs. A népakarat ebből a szempontból teljesen jogos és reális: Jólétet akarnak, attól függetlenül, hogy a Wall streeten és Brüsszelben mit gondolnak a munkájukról, szimplán jólétet akarnak munkából. És ebből a szempontból az ún. "populisták" az igazi demokraták. Hiszen tény hogy bonyolult a mai gazdasági valóság, de az nem megoldás, ha valaki azt írja, hogy csak az szavazzon, akinek van közgáz diplomája. Az embereknek van joguk jólétük alapján szavazni, és teljesen érthető, ha valaki csak az alapján voksol. A probléma ott kezdődik, hogy olyan folyamatok vannak a gazdaságban, amit a legtöbb ember nem ért meg, mégis érintik őt. Ha ő erre nemet mond, az szerintem érthető.
A demokráciába sajnos az is beletartozik, hogy olyanok jutnak szóhoz, akiknek nem szívesen halljuk a hangját. És a poszt szerzője ráadásul a biztos oldalt választotta: A kiépített rendszerét, ami ellen lázadni leginkább éhenhalással jár.
A népakarat kinyilvánulására vagy nem történik semmi, vagy kiegyezés jön, vagy egy új rendszer.
Amúgy az egész poszt, rövidebb formában, a wikipédián is szerepel:
en.wikipedia.org/wiki/There_Is_No_Alternative
ProgBlog A falnál 2012.04.23 19:03:00
„Nincs mit tenni. Kinyírjuk a Dezsőt.”Bacsó Péter: a Tanú - 1969 Mióta az eszem tudom, Magyarországon gazdasági reform van. Az első politikai fogalom, amelyet megtanultam, az „Új gazdasági mechanizmus” volt, még 1968-ban – a legújabb pedig a Széll…..
Gondolom, sokan ismerik a tanulságos mesét a rókáról és a skorpióról. Valahogy így szól: „Egy skorpió sétált a folyó partján, át akart jutni a túlsó oldalra. Egyszer csak meglátott egy rókát, odament és megkérte, hogy vigye át a hátán. A róka ellenkezett: - Ha…..
A L’Officiel Hommes Paris egy évente kétszer megjelenő férfimagazin, amely sokkal inkább a stílusra, mint a luxusra megy rá keményen. A ruhákkal, kiegészítőkkel foglalkozó divatanyagok ennek megfelelően inkább az editorial felé mennek, vagyis a divatbazárt ötvözik a lap…..
Darvon 2011.11.22 11:00:42
@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Teljesen igazad van, szerintem is ízléstelen. Mondjuk itthon a nők tisztelete még szitokszó.
De azér a sértegetés ilyen témában sem szép, sem tőled, sem Hivatásos beszólóművésztől.
A Hatodik Elem Helló, atom! 2011.11.08 16:02:00
Én nem tudom mi ez a sok rinyálás. Egy biztos, óbégatni könnyebb és kényelmesebb, és még gondolkodni sem kell annyit, mint a probléma gyökerét keresni. Az atomenergia lett a mumus ami ellen foggal körömmel, minden erőnkkel kell kemény greenwar meccseket játszanunk, de miért is?…..
Darvon 2011.11.09 10:17:27
Nem teljesen kiegyensúlyozott a poszt, és most nem (csak) azért mert alapból atomenergiabarát.
Pl. honnan van az első ábra? Forrás, valami? Még photoshop sem kell egy ilyen összeállításához.
Aztán a szerző (teljesen jogosan) sorolja a megújuló energiák különböző hátrányait, miközben eléggé leegyszerűsítve kezeli az atomerőművek által keletkezett "kevéske" rádioaktív hulladékot és azok hátrányait. Nem tartja fontosnak megemlíteni, hogy főleg az erősen sugárzó hulladékok biztonságos tárolása egyszerűen nem garantált, legalábbis nem a következő párszázezer évre.
Szintén helyesen említi a szerző az importfüggőség problémáját. Sajnos elfelejti, hogy az uránt vagy plutóniumot (Magyarországra) szintén importálni kell. Tény, hogy nem ugyanazokról a mennyiségekről van szó, de azér mégis.
Aztán én is kiemelném: nincs teljes biztonság. Lehet hogy cunami nem lesz Paksnál, de repülőgép, régi műhold, meteorit még lezuhanhat, vagy bármi más, amit elképzelni sem tudunk. Mindez ráadásul nem csak az erőművel történhet meg, hanem tárolóval is. Kicsi rá az esély, de lehetséges. Vannak emberek, akiket ez a kicsi esély is nyugtalanít már, szerintem jogosan.
Végső sorban álszentnek tartom, ha valaki azt mondja, hogy a megújulóké a jövő, de azok még nem elég jók, ezért maradjunk az atomnál. Ezzel a hozzáállással sohasem lesznek elég jók a megújulók, mindig csak "majd ha tovább fejlődik" a technológia. A németek őszintébbek: Kb 10 éven belül bezárják az atomerőműveket, ami egy elfogadható időtartam. Egyben ez a legjobb ösztönzés a megújulók fejlesztésére: Mire bezárt az utolsó atomerőmű, pont hatékonyak lesznek, hogy kiváltsák.
Darvon 2011.11.09 12:16:51
@neoteny: A kockázatokról alapból igaz amit írsz: vannk, és mindig is lesznek. De ez azt is jelenti, hogy mindenkinek van joga saját magának eldönteni, hogy mennyi kockázatot vállal. Ha valaki áramot használ, és autóba ül, akkor tudja, hogy a kádban nem szárítja a haját, nem vezet ittasan, és így a saját cselekvéseivel csökkenti a kockázatokat. Az atomenergia esetében viszont egy vagy akár több teljes társadalmat érint a téma, meg kell egyezni valahogy, pl. az olasz népszavazás az atomenergiáról egy jó példa. Az nem megoldás, hogy az egyik csoport a másikra erölteti a nézeteit.
"Le lehet állítani minden atom- és hagyományos hőerőművet már holnap"
Kérem olvasd végig a hozzászólásom. Nem írtam, hogy ez lenne a megoldás.
@gmower: Egyenlőre nem tisztázott, hogy 10 év múlva honnan szereznek a németek áramot. Amúgy már ma is sok háztartás olyan energiaszolgáltatóval köt szerződést, ami nem termel atomenergiát, és ezért hajlandóak többet fizetni. Persze nem tudom hogy ez hogy fog változni a jövőben, de nem egyértelmű, hogy simán ugyanannyi atomenergiából fognak gazdálkodni, ami külföldről jön.
@különvélemény: Akkor kérem adj egy (vagy tíz) linket, érdekel a téma. De azér a "megoldott" fogalmat szerintem máshogy érted, mint én. Én úgy értem, hogy az nem megoldott, hogy valahol elássuk a hulladékot, és ott a következő párszázezer évben tuti biztonságban lesz, földrengések és esetleges véletlenszerű ásatások ellenére. Az, hogy a mai hulladékokat milyen reaktor milyen mértékben képes eltüzelni, már szinte lényegtelen: az eddig összegyűlt hulladékot nagyrészben üveggel összeolvasztva tárolják, föld alatt vagy fölött.
Darvon 2011.11.09 13:48:30
@különvélemény: @Rong: Úgy tűnik, nálatok a "megoldott probléma" és "probléma, mely megoldásán éppen dolgoznak" ugyanaz.
Természetesen, ha ezt vesszük alapul, akkor igazatok van.
Sajnos és pontosabban veszem, és két külön dolognak tekintem ezeket.
Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok. Bármerre járok, mindenhonnan ilyen és ehhez hasonló panaszok, kritikák érkeznek a mostani kormánnyal kapcsolatban. Gyorsan szólok, két dologról biztosan nem szól ez a…..
Olyasmiről írok most, aminek az igazságáról nem vagyok meggyőzve és meggyőződve. Gondolatkísérletként, elgondolkoztató felvetésként mégis izgalmas lehet; ha más miatt nem, azért biztosan, hogy cáfolata során összeszedjük az értelmes ellenérveket. A munkamegosztás a…..
Darvon 2011.06.16 14:00:05
Szerintem itt már az az alapvető tévedés, hogy kedves gazdasági szereplőnk egyáltalán nem kívülálló: Ő szállítja a homokot a homokozóba. Neki alapvetően az az érdeke, hogy kell a homokozóba egy naagy homokvár, mert akkor túl alacsonyan lesz a többi homok, és ő kereshet azzal, hogy fel kell tölteni.
Lefordítom: Az, hogy csökkenteni kell az állami kiadásokat, egyáltalán nem szükségszerű. Annyi kéne csupán, hogy a magas állami kiadásokat magas állami bevételek fedezzék, pl skandináv országokban ez a rendszer. A gazdasági szereplőknek viszont ez hátrány: a magasabb adó őket is érintené, miközben a kiadások, pl a jóléti államra, inkább a magánembereknek segítenek, és nem a cégeknek. Az, hogy az országnak "versenyképesnek" kell lennie, a gazdaság érdeke, nem feltétlenül az embereké.
Ahelyett hogy az embereknek valaki tisztán elmondaná, hogy lehet másképp is és nem kell szégyellni, mindenki azt erőlteti, amit a gazdasági szereplőnk is: "Kisebb államot, és neked jó lesz. (Nekem is, de psszt...) Az, hogy nem tetszik, az elmaradottságod eredménye, nőjjél fel."
Az MSZP közelebb állt a gazdasági szereplő véleményéhez, a Fidesz szerintem most próbál ellensúlyozni: kicsit visszafog abból, amit a gazdaság akar, de nem homlokegyenest. De alapvetően igaz, mind a ketten ugyanazt csinálják, és az összes felsorolt szereplő szerintem átvágja az embereket: Az MSZP, a Fidesz, és a gazdasági szereplőnk is.
Darvon 2011.06.16 14:13:10
@kovi1970: Jelenleg az ország attól "versenyképes", azért jönnek ide külföldi cégek, mert kevesebbet kell adózniuk, mint nyugatabbra. Ez alapvetően csökkenti az állami bevételeket, és ezért az is igaz, hogy a kiadások csökkentésével is lehet teremteni egyensúlyt. Az, hogy a Fidesz bevezette a "válságadókat" bizonyos külföldi cégeknek, pont az a lépés volt, ami ezzel kicsit szembemegy: az egyensúlyhoz a bevételt is lehet növelni. Persze csak pár külföldi cégre rótták fel az adót, pl az autógyártókat kihagyták. Ez mutatja, hogy a Fidesz is ugynaolyan várat épít, csak talán kicsit kisebbet, talán kicsit máshogy.
w Lehet más a korrupció 2011.06.10 07:00:00
A Tesco vállalat mindössze kilencven éve foglalkozik kiskereskedelemmel, így kevés fogalmuk van arról, hogy hova érdemes új áruházat építeni, mekkorát, és kell-e egyáltalán. Bizonytalanságukat azzal próbálják leplezni, hogy a forgalmukra mutogatnak, mondván, hogy a magyarok…..
Eddig jellemzően azzal vádoltak minket, hogy túlságosan atlantisták vagyunk, kritikátlanul imádjuk a kapitalizmust, szeretjük a neokonokat és hogy neoliberálisok lennénk. Ezzel együtt időnként megkaptuk a fasiszta jelzőt, egyszer egy kommentben pedig lekeresztényszocialistáztak…..
„Ha a Fidesz-KDNP-n kívül más párt nem szavaz igennel az új alkotmányra és népszavazásra sem bocsátják az új alaptörvényt, akkor a húsz poszt-kommunista ország alkotmánya közül a magyar alkotmány mögött állhat arányaiban a legkisebb társadalmi/politikai…..
Elnézést kérek, de ezt a bejegyzést is azzal kell kezdenem, hogy az olvasók egy részét eltanácsolom: ezúttal azoknak nem ajánlom, akiket egyáltalán nem érdekelnek a szakmai köldöknézések. Olvastam és hallgattam, írtam és beszéltem már sokat erről, s bizony néha azt hittem,…..
Darvon 2011.01.30 01:07:23
Kedves Gábor!

Először is meg kell hogy mondjam, nem olvastam el az említett cikket, szégyellem is magam, de behozom amint tudom.
De a lényeg a következő: komolyan meglepődöm, hogy amit most leírtál, csak most írod le. Helyesen írod, hogy "a függetlenség sem más, mint hamis látszat", de ez szerintem nem újdonság. Csak hogy én azt hittem, hogy ezt rég tudod, és csak abból az okból nem tetted szóvá, mert itt a kommentekben sokan, sokszor (jogtalanul) valamelyik párt támogatójának tartanak. (Persze örülök, hogy vagy olyan őszinte hogy nyíltan megvitatod a témát.) Ráadásul azért is csodálkozom, mert – azok alapján amit eddig olvastam – valóban nem tartalak valamilyen politikai erő manipulátorának, mégis feltűnt, többször is, hogy nem vagy "abszolut független".
Leginkább a témaválasztásod, egyes megfogalmazásaid alapján gondolom így: a Fidesz győzelme óta szerintem (nem számoltam meg, tévedhetek) többet foglalkozol a kormánnyal. Ezt szerintem minden esetben objektíven tetted, mégis egy jele annak, hogy nem vagy (és nem is lehetsz, mint ahogy más sem) teljesen objektív. Még ha meg is számolnám, hogy milyen időszakban mennyi bejegyzés szól a kormányról, és mennyi valami másról, és kiderülne hogy nincs változás, még ha egy változást azzal is lehet magyarázni, hogy kampányidőszakban indult a blog, még mindig ott a tény, hogy sokat írsz a pártpolitikáról. Persze ebben sincs semmi rossz, valoszínűleg ez a téma érdekel, de ez is csak mutatja hogy nem vagy független. Ritkán említesz meg más tudósokat, akik esetleg nem pártpolitikával foglalkoznak. Fogalmazásban meg ott tűnt fel, hogy sokszor írsz "gyenge ellenzékről", de nagyon keveset foglalkozol az ellenzékkel. Nem vitatom hogy tényleg gyenge, de az itthoni politikai szereplőkről nem kötelező pont olyan arányban írni, mint ahogy azok az országgyűlésben képviselve vannak. És ha esetleg bizonyos témákat a blogod olvasottsága érdekében választasz, vagy inkább nem választasz (amit nem tudhatok), akkor a függetlenség még távolabb kerül :)
Nem kritizálni akarlak, csak tényleg komolyan meglepődtem. Amúgy meg azt teheti az elemző ilyenkor, hogy a) vagy nyíltan kimondja véleményét és értékrendjét, ami sajnos az itthoni politikai kultúra miatt hátrányos lehet, ezért inkább b) saját magának összegyűjti véleményét és értékrendjét, kiteszi az íróasztalára, és tudatosan odapillant, ha ír egy elemzést.
Továbbra is kellemes blogolást! :)
  Én mondom, olyan ezeknek a kétharmados Orbán-kurzus, mint párkányra dermedt légynek a reggeli napfény. Nyilván minimum egy ciklus óta készítik a patronokat, hogy nyugi, nem kell sokáig égni az offshore-király igazmondók segge alatt, lesz még a Köztársaság is ellenzékben…..
Érdekes közleményt adott ki az MSZP szóvivője, Török Zsolt, amiben romantikus, nyilván a mozgalmi pinceklubok Che Guevara-poszterrel szemben való cigizését és osztályharcos ücsörgését idéző kitételek vannak. Értem én, hogy nem tetszik az MSZP-nek, amit a Fidesz csinál, sem…..
Lázár János egy utolsó senki. Erről nem e poszt magasságos szerzője döntött, hanem maga Lázár János. Persze Orbán Viktor is besegített, amikor snájdig famulusát tárcsázta, és ellenállhatatlan hangon belebúgta a telefonba: – „Neked, a Nemzeti Együttműködés…..
Sipos Péter blogja Cigányok 2010.11.18 23:17:00
Ahogy azt Máté Gábor és Grecsó Krisztán elképzeli. Megint színház, a Katona József. Azt találták ki, hogy előveszik Tersánszky Józsi Jenő múlt század elején írt darabját, abból eljátszanak egy részt, aztán hozzátoldanak egy második felvonást, amely az elmúlt évek…..
Aszondja az index, hogy Metzingennél esmét csak akadályoztak egy atomvonatot.A sükebókák meg akarták rongálni a síneket, csak hogy ne vihesse a vonat az atomhulladékot a lerakóba. Volt ott vízágyú, könnygáz, ihaly-csuhaly. Nekem ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy minek? Menjenek…..
„Próbálják elképzelni, hogy mégis lehet másként, erre teszünk kísérletet” – mondta ma az ellenzéktől szurkolást és támogatást kérve egy ismételten rettentően tanulságos parlamenti vita végén Orbán Viktor. A kormányfő megtalálta a helyes kifejezést, igen,…..
Darvon 2010.10.20 00:50:45
@török gábor: "Amíg a politikai rendszerből adminisztratív úton nem száműzik a versengés, a részvétel és a nyilvánosság szabadságát, valóban nem vagyok hajlandó együtt rettegni azokkal, akiket a hatásvadászaton vagy a politikai érdekeken túl akár a legőszintébb meggyőződés is vezérel ezen az úton."
Természetesen senki nem kötelez, hogy rettegj, de megjegyezném, léteznek olyan módszerek egy demokrácia elemzésére, amik nem csak az általad nevezett három pontot veszik figyelembe:
Merkel, Wolfgang: Embedded and Defective Democracies. In: Democratization, Vol.11, No.5, December 2004, pp.33–58
homepage.univie.ac.at/~dzihicv5/merkel_embedded_democracies_2004.pdf
Eszerint mindenesetre gyengült a magyar demokrácia. És tisztában vagyok azzal, hogy egyik elmélet sem tökéletes, mint ahogy ez sem, de néha úgy tűnik, hogy vagy nem tudsz, vagy nem akarsz tudni olyan nézetekről, miszerint Magyarország lassan, de észrevehetően távolodik a demokráciától.
(remélem ez nem merül el teljesen a kommenttengerben, és előbb-utóbb felkelti a figyelmed)
w Iszappapolás 2010.10.11 05:20:00
Az árvizet ismerjük, akár fel is lehetne rá készülni, például nem kéne ártérre építkezni. Kolontár és Devecser olyasmit kapott a nyakába, amire nincs recept. Előrejelzés sincs, az ipari katasztrófák ilyenek, valahol valaki félrenyom egy gombot, vagy valakik egymás után…..
Tök egyszerű a kérdés: melyikkel érdemes közlekedni Budapesten? A BKV-sok szerint a tömegközlekedésnél még a fény sem gyorsabb, a magyar főváros különben is jól el van látva buszokkal, villamosokkal, metrókkal (haha), értelmetlen bármilyen más eszközt választani. A biciklisek…..
Darvon 2010.10.06 11:52:35
@newtehen: Két különböző dolgot hasonlítsaz össze. Mondod, hogy a BKV költséggel jár a társadalom többi részére is, de a kocsinál ugyanezt a tényt elfelejted. Ha valakinek nincs autója, akkoris fizeti az adójából az autópályaépítést, a utak karbantartását, a kátyúzást, a növelt egészségi kiadásokat a léguti megbetegedések miatt, a széndioxidkibocsátást és a környezetszennyezést.
Persze ezért van autópályamatrica és egyéb adó, de kétlem hogy ez fedezi az összes költséget.
  Miután az új törvények értelmében fogdába zártak két bizsutolvaj kamaszlányt, és egy hasonló korú (visszaeső!) prostituáltat, a balliberálisoknak is lett saját 2006. október 23-uk. Jöhetnek hát az ártatlan arcok mellé az alulról fényképezett marcona…..