Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hans Gruber

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt napokban, hónapban országosan több százezer ember vonult utcára. Itt Vas megyében is több, mint ezren mentek el a szombathelyi tüntetésre. Mégis, sokan nem tudják, miért is tiltakoznak annyian a hidegben: mi most a Momentum által írt, és a demonstráció alapját jelentő 5 pontot igyekszünk…..
Az éj leple alatt lerombolták Nagy Imre, a forradalom mártír miniszterelnökének a szobrát a budapesti Vértanúk (azelőtt Ságvári Endre) téren. Nagy Imre több okból is útjában áll az Orbán rezsimnek. Egyrészt, mert most azt kell hazudni, hogy a forradalmat a „pesti srácok” csinálták, (A mindig…..
Az Orbán Viktor által ellenőrzött médiát a józan ész csak tartós szellemi károsodás veszélye mellett nézi, olvassa. Ezért is nem kapcsol oda, nem vesz tőle lapot, és egyáltalán figyelembe sem veszi az ott közölteket. Az ennél a médiánál dolgozó véglény szerű szerkesztők nagyon vigyáznak a magukat…..
Hans Gruber 2018.12.29 20:55:20
@káposzta: lehetsz felőlem nem korrekt, csak aggasztó h orbánról valahogy mindig a szexre asszociálsz, de végülis te dolgod. viszont mindez hogy jön Nagy Imréhez??
Hans Gruber 2018.12.29 21:22:06
@m54: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Apró_Antal
Hans Gruber 2018.12.29 20:46:05
@káposzta: ez a meleg téma viszont neked akadt be csúnyán
Szállóigévé vált a Trónok harcának ezen mondata – de nem gondoltam volna, hogy egyszer Magyarországnak is ez lesz a jelmondata! Pedig ez történt! És nem csak azért, mert ismét az éj leple alatt vittek véghez olyan döntéseket, amelyek sötétek, gonoszak, és főként: szembe mennek a közakarattal (no…..
Hans Gruber 2018.12.29 20:59:33
@8CyB4: ha te mondod öcsém
Hans Gruber 2018.12.29 21:11:54
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: aham, te viszont egy igazi fajta tiszta vagy ha jól sejtem. No büfögjed, mi bajod a szobor áthelyezésével?
Hans Gruber 2018.12.29 21:20:22
@m54: apró antalról beszélünk, vagyis nem beszélünk?