Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Habony Árpád

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sok fideszes módszert ismertünk meg eddig a különböző választási kampányokban, ám a mostani önkormányzati voksolás előtt a kormánypárt a legrosszabb pártállami időket idéző eszközöktől sem riad vissza. Nehéz eldönteni, ez annak köszönhető-e, hogy erősen tartanak a választás végkimenetelétől, esetleg…..
A független képviselő a Bozótharc rendelkezésére bocsátotta a Budapesten, a Szabad sajtó úton március 15-én elmondott teljes beszédét. Köszönet érte! Kitartó munkáját, a magyar közéletben oly ritka integritását továbbra is elismerjük, ezért közöljük a szöveget. Egyúttal közzétesszük az alkalomból…..
Habony Árpád 2019.03.16 23:31:15
@Hamihami: Az egész média a mienk, bármit (és bárkit) eltudunk intézni.
K-Blog NER Hotel: így állunk 2019.03.09 10:08:00
Tavaly a kormányközeli oligarchák látványos terjeszkedésbe kezdtek a hazai idegenforgalomban. A közbeszerzések révén néhány év alatt meggazdagodott vállalkozói réteg rövid idő alatt bevásárolta magát a legnépszerűbb hazai turistacélpontok hoteljeibe, éttermeibe - majd a szektorba jelentős összegű…..
Jobb későn, mint soha. Talán ezzel az olcsó közhellyel lehet reagálni Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetőjének és EP-választási csúcsjelöltjének a legfrissebb nyilatkozatára. Weber ugyanis három követelést fogalmazott meg Orbán felé annak feltételéül,…..
Die Welt: itt a vég, a Fideszt ki kell zárni a Néppártból! FAZ: az EPP lassan Orbán bohóca lesz. A magyar kormányfő neme tud meglenni provokációk nélkül, abban bízik, hogy a német uniópártok végén visszariadnak és nem távolítják el a magyar pártot az EPP-ből, pedig nagyon ráfizethet, az országgal…..
• Aki számít a német politikában, az mind elhatárolódott Orbán Viktortól, még Weber és a CSU is, ami irányváltásra utal, merthogy ők is besokalltak  • A Néppártban egyre sürgősebben vetődik fel a Fidesz kizárása, ám a pártcsalád az európai választások előtt nem mondhat le a várhatóan jó tucatnyi új…..
Habony Árpád 2019.02.23 05:26:57
@taga20: Már megint föltettél egy videót, amin a kurvaanyádat keféled ?
Habony Árpád 2019.02.23 05:29:35
@taga20: Elnézést nem akartalak megbántani, azt akartam írni, hogy a kurvaszülőegyedet, vagy kurvaszülőkettődet keféled.
1.069.200 forint, ennyire büntetett most meg Kövér László. Persze ez anyagi szempontból nem állít kezelhetetlen helyzet elé, kibírom, ha egy hónapig nem kapok fizetést. Remélem a bank sem fog problémázni a hiteltörlesztés miatt. A devizahitelesek jelentős része persze ennél sokkal többet szenvedett…..
"Kevéssé valószínű, hogy bármilyen érvelés meggyőzheti őket" – írta a nevet váltó pártlap konkrét alkotmánybírókról. Meg azt is, hogy nem függetlenek. Ugyanis egy konkrét politikai körhöz, személyhez köthetőek...
A liberális demokrácia az orbáni propaganda hazugságaival ellentétben egyszerűen a törvényes rend uralmát jelenti - abban azonban igaza van, hogy Magyarországon rég nem beszélhetünk jogállamiságról...
• Európa bajban van, de összefogással visszaverheti a populisták rohamát  • Kovács Zoltán most Brüsszelben osztotta az észt, azaz szokás szerint fröcsögött - azt a hangot képviseli, amely útszéli hangot beszél egy diáklányról, ha az bírálni merészeli a kormányt   • Az Audi nehéz helyzetben van és…..
Egy éven belül a kormány mindent tudni fog rólunk, még a zoknink méretét is. Létrejött az összeesküvéselmélet-hívők rémálma. ..
Habony Árpád 2019.01.24 19:39:31
@Lajos Csánó: A libsik kedveert, ertuk majd rozsaszinu es szivarvany szinu fekete autok fognak menni.
• Orbán dacol a tüntetésekkel, de az O1G legérzékenyebb pontján, a sértett hiúságán keresztül érinti a tekintélyelvű politikust és nem tud mit tenni ellene • A Közép-Európai Egyetem elleni támadás a tanszabadság semmibevételének iskolapéldája  • Putyin azért jön Budapestre, hogy a diplomáciában…..
Habony Árpád 2019.01.22 23:46:22
@R.V.J.: Nyugi mindenkinek minden nickje ki lesz fizetve, csak tessék szorgalmasan szopatni a libbantakat. Év végén Orbán Viktor személyesen fog gratulálni, a legjobb kommentelőnek.
Kedves Viktor!  Konzultáljunk! Tegyük meg, mert ahogy látod kényszeredett mosolyod mögül, azért a helyzet nem rózsás!... Te is tudod, csak nem érted. Valószínüleg fogalmad sincs, hogy mi történhetett, miért durvult el némileg a népharag veled szemben, és miért vált a Te területed, az utca, másoké.…..
Szokás azt gondolni, hogy a politikai kommunikációt illetően a Fidesz képviseli a valódi minőséget. Amikor a Narancsosok ellenzékben voltak, ez akár még igaz is lehetett, Navracsics Tibor felszólalásai valóban képviseltek egyfajta intellektuális szintet, nemcsak a formát, hanem a tartalmat illetően…..
Habony Árpád 2018.12.30 10:22:47
Kibertámadás érte a New York Timest
index.hu/kultur/media/2018/12/30/kibertamadas_erte_a_new_york_timest/

Ebbol latni fogjak, hogy mi nem szarral gurigazunk.Aki beszol a magyaroknak az megkapja a magaet.
Habony Árpád 2018.12.30 10:26:56
Kibertámadás érte a New York Timest
index.hu/kultur/media/2018/12/30/kibertamadas_erte_a_new_york_timest/

Ebbol latni fogjak, hogy mi nem szarral gurigazunk. Aki beszol a magyaroknak az megkapja a magaet.