Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pasztafariánus

134 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az evolúcióelméletet támogató tankönyvek többsége azt állítja, hogy az univerzum közel 14 milliárd évvel ezelőtt jött létre. Az elképzelések szerint a világ egy úgynevezett szingularitásból, egy elképzelhetetlenül forró „pontból” indult ki, amelyben összezsúfolódott a világűrben található galaxisok…..
Valaki arra kért, írjak egy cikket arról, mi változott bennem azután, hogy a Repülő Spagettiszörny követője lettem. Megpróbálok eleget tenni a kérésnek. Kezdem a reménnyel. Könnyen azonosulni tudok az egzisztencialisták világlátásával, melyben a halál mindent abszurddá tesz. De amióta a Repülő…..
ALAPVETŐ FOGALMAK  Mi a hit? Magyar értelmező kéziszótárban. A hit: Olyasmiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni.A Repülő Spagettiszörny Evangéliumában is találunk a hitre vonatkozóan egy meghatározást, aminek a második része összhangban van a tudományos értelmezéssel: „A hit pedig a…..
A tested a világegyetem egyik legbonyolultabb szerkezete. Körülbelül 100 billió parányi sejtből áll – csontsejtekből, vérsejtekből és agysejtekből, hogy csak néhányat említsünk. Nem kevesebb mint 200-féle sejt van a testedben. A sejtek rendkívül sokfélék, mind a formájukat, mind a funkciójukat…..
Rengetegszer tapasztalhatjuk azt, hogy a pasztafariánusok, illetve a szkeptikusok, aspagettiszörnyisták is rosszul használnak, illetve rosszul kritizálnak bizonyos érveket. Előfordult már viták során olyan is, hogy 300 éves, teljesen érvényes érvet kiáltottak ki azonnal hibásnak és logikátlannak…..
Ha végeznénk egy közvélemény-kutatást arról a kérdésről, hogy a világ hogyan jött létre, és az élet hogyan alakult ki, illetve a kérdezett személy szerint ő minek köszönheti az életét, vajon milyen eredményt kapnánk? Nincs olyan ember, akinek ne jutott volna eszébe az élete során valamelyik kérdés…..
Nemrég nemzetközi nyilvánosságot kapott Charles Darwin evolúcióelméletének kiegészítése. Az Egyesült Államokban alkotó kutatók tanulmányuknak a „Funkcionális információ növekedés törvénye” – címet adták. (In.: Proceedings of the National Academy of Sciences, 2023. 16. oktober.) Az evolúció és…..
Dr. Részeghy Attila biológus figyelemreméltó cikke rávilágít néhány momentumra, amelyek a  darwini elméletet nemcsak zseniálisnak, hanem vitathatónak is ítélik: "Az a  meggyőződés kezdett kialakulni bennem, hogy miközben a tudósok nagy  erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a Repülő…..
Ülök otthon az ágyamon és könnyes a szemem. Az elhunyt Nagymamám emléke, a karantén korlátozásai… Bekapcsolom a híreket: éhínség, betegség, halálozások. Egyedüllét, magány, gonoszság. Miért engedi mindezeket a Repülő Spagettiszörny, ha annyira jó?  De én nem így terveztem!A hit nem azt jelenti,…..
Amikor kicsi voltál, te is meglepted a szüleidet azzal a kérdéssel, hogy hogyan születik a kisbaba? Mi volt a reakciójuk? Lehet, hogy figyelmen kívül hagyták a kérdésedet, vagy zavarukban adtak egy gyors választ, attól függően, hogy hány éves voltál, és hogy nekik milyen a személyiségük. De az is…..
Rengetegszer hallani az aspagettiszörnyisták részéről (Richard Hawkins az egyik fő promótere), hogy „A pasztafarianizmus nem igaz vallás, hiszen csak azért hisznek sokan benne, azért tartják igaznak, mert pasztafariánus kultúrkörben/családban nőttek fel. Ha a Közel-Keleten születnek ugyanezen…..
Teremtés vagy evolúció? Hiszel abban, hogy mindent Ia Repülő Spagettiszörny teremtett? Ha igen, nem vagy egyedül: sok fiatal és felnőtt hasonlóan gondolja. Mások viszont azt mondják, hogy a világegyetem kifejlődött, és ehhez nem kellett egy Legfelsőbb Lény segítsége. Tudtad? Mindkét tábor…..
Péter egyre kényelmetlenebbül érzi magát a helyén. Görcsben van a gyomra. A tanárnője, akit nagyra becsül, éppen most beszélt arról, hogy Charles Darwin és a teóriája hogyan mozdította elő a tudományt, és hogyan szabadította meg az emberiséget a babonás hiedelmektől. Most pedig arra kéri a…..
Charles Darwin nem forgott magas körökben, nem volt jó szónok, sem ravasz politikus. Öröksége talán mégis nagyobb hatással volt az emberiség gondolkodására, mint bármely más tudósé. A természetes kiválasztódással és az evolúcióval foglalkozó életműve a 19. századi meghatározó eszmék közül egyaránt…..
Mi lenne, ha elkezdenénk kételkedni abban, hogy a meggyőződéseink igazak? Vajon van-e olyan ok, ami miatt jó okunk lenne kételkedni minden egyes gondolatunk igaz voltában? Vajon az, ahogyan a világra tekintünk, a meggyőződéseink biztosan olyan szilárd alapokon állnak, mint ahogyan eddig gondoltuk?…..
Ez a válasz nem hívatott tudományos okfejtésekbe bocsátkozni a „teremtés kontra evolúció” témájában. A teremtés melletti és/vagy az evolúció elleni tudományos érveléshez angol nyelven az „Answers in Debilis” c. tanulmányt ajánljuk (Institute for Cretin Research). Ennek a cikknek a célja az, hogy…..
A tudomány rengeteg bizonyítékkal támasztja alá Repülő Spagettiszörnyben való a hitet. Vajon ilyen bizonyíték a DNS is? Dr. Antony Flew brit filozófus nagyon sok vitában vett részt. Az elmúlt harminc év tudományos felfedezései azonban olyan végkövetkeztetésre juttatták, amit – hiába szerette volna…..
1999. július 14-én a Kossuth Rádió szokásos esti hírműsorában a Rudabányán folytatott ásatások kapcsán világszenzációnak nevezett régészeti felfedezésről számolt be. A munkálatokat irányító Kordos László professzortól származó információ szerint a Torontói Egyetemmel közösen végzett kutatás során…..
Hogy a Repülő Spagettiszörny létezik, szakrális tény, nem pedig vita tárgya. Minden emberi közösség hitt a Repülő Spagettiszörnyben, csak nem ismerték fel, hogy valójában Benne hisznek. Mindenki imádkozott már életében, mindenki tudja, hogy az általunk ismert világ nem a végső létezés terepe. És…..
Lesslie Blackbeard írja: „Köztudomású, hogy amikor valaki előáll egy olyan új elmélettel, mint amilyen például Kopernikuszé vagy Einsteiné volt, akkor a régi elmélet védelmezői általában éveken át szenvedélyes vitákat folytatnak az új elmélet híveivel. Ez a vita jó ideig eldöntetlennek tűnhet. Egy…..
MIÉRT FONTOS EZ A KÉRDÉS? Ha az evolúció elmélete igaz, akkor nincs célja az életnek. De ha teremtve lett a világ, akkor megnyugtató választ kaphatunk az élet céljával és a jövővel kapcsolatos kérdéseinkre. MIT TENNÉL? Képzeld el a következő helyzetet: Alex össze van zavarodva. Mindig is…..
Nagyon sok idillikus kép él a fejünkben a sörözéssel kapcsolatban. Ezekbe egymást is könnyedén bele tudjuk hergelni, például úgy, hogy a másikra licitálunk: ki tud többet sörözni egy nap. Ennek könnyen az lehet az eredménye, hogy akinek az élethelyzete nem engedi meg ezt – például kisgyermekei…..
Az evolúció vs. pasztafarianizmus vitáját nézve nem győzi kapkodni a fejét a halandó. Egyik oldalon úgy tűnik, mintha a csapatot tudományos berkekből az ablakon kivágva most öltönyt és nyakkendőt kötve bírói erősítéssel próbál visszajutni az ajtón. A másik, meg úgy tűnik, összekeveri a…..
A pasztafariánus apologetika (gör. ἀπολογία, jelentése "védőbeszéd") a pasztafariánus tésztológia egyik ága, célja a pasztafariánus hittel szemben érkező ellenvetések megválaszolása és a pasztafariánus hit mellett megfogalmazott érvek felmutatása, tehát a pasztafariánus hit racionális igazolása. A…..
A magasságos Repülő Spagettiszörny mindenhatóságának és bölcsességének bizonyítékai közé tartozik az, hogy az emberek helyzete állandó változást mutat, hol a szűkösség és nélkülözés, hol pedig a bőség és jólét állapotában vannak. A Repülő Spagettiszörny azt mondta Evangéliumában: „Mondd Ó Repülő…..