Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ASCE

0 bejegyzést írt és 72 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az első mérkőzés 1:1-es döntetlenje után a  Juventusnak a Sevilla otthonában kell kiharcolnia a továbbjutást az Európa-liga elődöntőjében, s ehhez le kell győznie a sorozat igazi specialistájának számító spanyol együttest. Massimiliano Allegri keretéből bizonyosan hiányozni fog a Cremonese elleni…..
A Juventus hazai pályán is vereséget szenvedett a Monza ellen, ezúttal 2-0-ra verte meg a Monza a Juventust Patrick Ciurria és Dany Mota Carvalho góljaival. „Nem hiszem, hogy valaha játszottunk volna ilyen első félidőt, és ezen érdemes elgondolkodnunk. A szünet után jobban mentek a dolgok, de…..
A nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatnak köszönhetően a Juventus felzárkózott a tabella második helyére, de így is hét pont hátránnyal érkezett a listavezető Napoli otthonába. A találkozó azonban a zebramezesek legrosszabb rémálmai szerint alakult, s a csapat 5:1-es vereséggel, megsemmisülve…..
A Juventus a PSG elleni, vereséget hozó, ám bizonyos szempontból bíztató mérkőzés után fogadja az Inter csapatát vasárnap este. A két csapat számára rendkívül fontos a találkozó, mivel mindkét együttes komoly hullámvölgyből mászik kifelé az elmúlt időszakban, s ahogy Simone Inzaghi mondta a meccset…..
A csoportkör első két fordulóját egyaránt vereséggel záró Juventus számára nem maradt több hibalehetőség, amennyiben életben kívánja tartani reményeit a továbbjutásra, kötelező begyűjtenie mind a hat pontot a Maccabi Haifa ellen. A párharc első felvonásaként az izraeli együttes látogat az Allianz…..
A Juventus a Sassuolo ellenében aratott 3:0-ás hazai győzelemmel és magabiztos teljesítménnyel kezdte a szezont, s a bajnokság második fordulójában a Sampdoria otthonába látogat hétfő este. Massimiliano Allegri keretébe visszatérhetett Moise Kean és Adrien Rabiot, míg Federico Chiesa, Kaio Jorge,…..
A Juventus az olasz bajnokság legutóbbi két kiírását egyaránt a tabella negyedik helyén zárta, így a nyáron komoly átalakítások vették kezdetét a keretben, s a klub ambiciózusabb tervekkel vág neki a 2022-2023-as szezonnak. A bajnokság nyitó fordulójában a zebramezesek a Torinóba látogató Sassuolo…..
Az AC Milan elleni 1:1-es döntetlennel tovább folytatódott a Juventus nyeretlenségi sorozata a bajnokság idei szezonjában, így a zebramezesek két szerzett pontjukkal a tabella tizennyolcadik helyén állva várják a folytatást. A torinóiak szerda este a Spezia otthonába látogatnak az első győzelem és a…..
A klub és a játékos a sajtó felé egyértelműen elutasítja a pletykákat, ám ennek ellenére egyes médiaforrások szerint Cristiano Ronaldo egyértelműen és minél hamarabb távozni szeretne. A pletykák szerint a portugál futballista ügynöke, Jorge Mendes ajánlatokat próbál kicsikarni európai élkluboktól,…..
Hatalmas lehetőség kapujában áll az olasz válogatott, hiszen az Európa-bajnokság ma esti döntőjében az 1968-as győzelem óta először hódíthatja el a kontinens legjobbjának járó trófeát. Olaszország másodszor vagy Anglia először, ez a döntő nagy kérdése. Olaszország a győzelem mellett két alkalommal…..
ASCE 2021.07.11 23:49:20
ASCE 2021.07.12 00:25:40
@Novice_71: az nekem is feltünt még le sem értekna dobogóról :D
Az olasz válogatott magabiztos játékkal, nagyszerű teljesítménnyel, a világranglistát vezető Belgium elleni 2:1-es győzelemmel biztosította helyét az Európa-bajnokság legjobb négy együttese között, s kedd este Spanyolország legjobbjai ellen kell folytatnia menetelését a finálé felé. Az elődöntőben…..
A mindeddig nagyszerű teljesítményt nyújtó olasz válogatott csoportját százszázalékos mérleggel zárva, kapott gól nélkül, az Európa-bajnokság mezőnyéből elsőként léptett tovább az egyenes kieséses szakaszba, ahol szombat este Ausztria lesz az ellenfele.  Az osztrák válogatott a C-jelű négyesből, a…..
Olaszország nyitotta a koronavírus-járvány miatt idén nyárra halasztott 2020-as Európa-bajnokságot, s a rendezvény első mérkőzésén a Törökország fölött aratott magabiztos 3:0-ás győzelemmel azonnal komoly lépést tett a továbbjutás felé. A gól nélküli első félidőt követően a Juventus török védője,…..
Ma este kezdetét veszi a tavaly nyárról elhalasztott labdarúgó Európa-bajnokság, s a nyitómérkőzésen Olaszország Törökországgal mérheti össze erejét. Roberto Mancini szövetségi kapitány csapata az A-jelű négyesben kezdi szereplését, melyben Törökország mellet még Svájc és Wales válogatottjai…..
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventusnál a vezetőségbeli változások sora nem ért véget, és új vezérigazgató érkezhet, a klub alelnöke pedig távozhat azért, hogy a vezérigazgató szabadabban dolgozhasson. A bajnokság lezárulása óta forgószél seper Torinóban, és bár Andrea Pirlo távozása nem…..
A bajnokság utolsó mérkőzése egyben a szezon utolsó mérkőzése is a Juventus számára, mely nagyon komoly téttel bír. Az elmúlt évektől eltérően, a zebramezesek ezúttal nem az újabb bajnoki címért, hanem a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek egyikéért versenyeznek.  A torinóiak a Bologna…..
Az AC Milan elleni vereség után a Juventusnak már inkább csak matematikai esélye maradt arra, hogy biztosítsa helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, így a pocsék szezon utolsó bajnoki mérkőzésein inkább a becsületéért játszik a zebramezes csapat. A halovány remények életben tartása…..
A csoportkörből csoportgyőztesként továbbjutó Juventus a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában folytatja a küzdelmet a régóta áhított európai serlegért, s szerda este a nyolcaddöntő első mérkőzésére az FC Porto otthonába látogat. Andrea Pirlo 22 fős keretében helyet kapott Leonardo Bonucci és a…..
Mauro Icardi és a Juventus kapcsolata igencsak érdekes, mivel az argentin futballista kiválóan érzi a kaput, ha a Juventusról van szó. Ez még a sampdoriás korszakra nyúlik vissza, és nem változott a csatár Milánóba költözésével: 12 mérkőzés alatt 8 gól és 2 gólpassz sikerült a Juventus ellen. A…..
ASCE 2021.02.15 12:45:16
@GodPiero: Akárhogy is fáj, de CR-t kell még elpaterolni, amíg a reklámértéke befolyással lehet az eladási árára, főleg, hogy van esély arra, hogy a "Krőzus és társai "hátterű csapatok gond nélkül lecsapnak rá 100-120M-t.... abból lehet hozni Icardit, és fedezni a bérét, ill. véglegesíteni Moratát és befektetni a maradékot , Immobile-t szívesen látnám itt, stabil 20 gólos ember évek óta... elköltöttük a 100M,t adtunk 3x10M fizetést és nullán vagyunk elől 3 motivált emberrel. Na jo letettem a FM-et..
Ma fontos találkozó következik a Juventus és a Sassuolo között, amely során megállapodás születhet Gianluca Scamacca ügyében, míg a tegnap a zebramezesek első csapatánál bemutatkozó tehetség, Nicolò Fagioli ellenkező irányú utat járhat be. Az Il Corriere dello Sport állítása szerint a felek a mai…..
ASCE 2021.01.28 16:50:24
@szauerb: szerintem az hogy a labda gurul..csak annyi:(