Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mormogi Papa

48 bejegyzést írt és 11711 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Kedves Utas"- kezdődött a McDonald's reklámja, majd egyre apróbb betűkkel folytatódott. A cél lefordíthatatlan svéd szójátékon keresztül - az azonos kiejtésű "hunyorítani" (kisa) és a sajt (cheese) - az olcsó cheeseburger népszerűsítése volt.  ..
Olajbirkózás – törökül Yağlı güreş.  Az ősrégi török testgyakorlat hívei az 1300-as évek óta Edirnében rendezik meg a Kırkpınar Güreşleri elnevezésű olajbirkózó versenyt. Mikes Kelemen mélyen hallgatott róla, pedig 1718-ban fél évet töltött Edirnében, azaz Drinápolyban. Bizonyára nem akarta…..
Mormogi Papa 2024.02.22 10:04:58
@Hobbiszakács: "aztáb" = aztán.

Olvastam Kelemenkő levelezését, akkoriban az Ember még alaposan megfontolta, mit vet papírra. Mert ki mint vet...
Nem mellesleg a Zasszony is, mert az írni tudás bizonyos értelemben kiváltság volt.
Éppen tegnap mesélte régi kollégám, hogy mikor ő, meg a bátyja németül tanultak - ami akkortájt ha nem is tiltott, de nem jó szemmel nézett stúdium vala - a /magán/ órák úgy kezdődtek, hogy gót betűkkel írtak tele egy-egy lapot. Egyszerre csak egy betűvel - némiképp kalligráfiai gyakorlat gyanánt. Jómagam ndm beszélem e nyelvet, ám sok főnevet ès több melléknevet ismerek, meg párhuzamokat az angolszász [még Vilmos előttről való] szavakkal, így a gótbetűs technikatörténeti munkából is megértek ezt-azt. Persze a gyönyörűséges rézmetszetek segítségével. Sajna hiányzik pár kötet, de az 1900 körül nyomottak hasznosak és szépek is.
Mormogi Papa 2024.02.25 12:24:56
@Hobbiszakács:
Nagyon igaz. Sok a "funkcionális analfabéta". Ismeri a betűket, de azok nem állnak össze a fejében értelmes egésszé. Más esetben el tudja olvasni, de nem sikerül értelmeznie. Esetenként rosszul értelmezi - azaz félreérti.
Bizonyos egyedek szándékosan - ez minősített eset.
Nem mellesleg a "kívülről megtanulandó" (szép a francia megfelelője: "par cœur", vagyishogy 'szívből' mondja fel a verset) eltanácsolása [minek azzal gyötörni a gyerekeket] is hozzájárul az általános elbutuláshoz. (Meg persze minek azok a régies szavak, írásképek, stb...
  Lassú főzőben készült, rozmaringos báránycomb mellé ettük...
Búcsúzom tőled, drága jó pálcám –  fájó szívvel, de hálásan az együtt töltött évekért, a sok vidám pillanatért. Amíg nem ismertelek, addig a gyerekkorom ártatlan és gondtalan, ugyanakkor üres volt – de nem tudtam azt sem, hogy hiányzik valami az életemből, még kevésbé tudtam, hogy mi lenne az, ami…..
A stockholmi Metro újságban megjelent újságcikk szerint az átlagsvéd, nevezzük őt Svenssonnak, 2010-ben 85 kiló húsárút vásárolt, amit feltehetőleg meg is evett. Majdnem negyed kiló naponta. Ez rengeteg, főleg ha elgondoljuk azt, hogy az évente elejtett 100 000 jávorszarvas és a lappföldiek…..
Mormogi Papa 2012.02.10 17:45:20
@Attilajukkaja: Igen, én is így értettem: a halevés kultúrája…
A "dolgozó magyar nép" asztalán sokáig az "Olajoshal" (Duna Konzervgyár) volt az egyetlen halféle - már ha eltekintünk a vendéglők sakában áldogálló rossz emlékű merítős haltartályoktól…
Még azt is elfelejtette a többség, egykor létezett olyasmi, hogy halkés, halvilla…
Idén a szokásosnál korábban fagytak be a tavak.  Elő a korcsolyával, irány a jég!..
Mormogi Papa 2024.01.23 17:39:20
@Hobbiszakács: A havat kivéve ;-)
A pemmikán apróra őrölt, szárított bölényhús és zsír bölénybőrbe csomagolt keveréke, a rézbőrűek konyhájának ősrégi terméke. A politikailag nem éppen korrekt módon indiánguminak csúfolt pemmikán évszázadokon keresztül volt a prémvadászok, trapperek, sarki expedíciókra induló fanatikusok útravalója,…..
Mormogi Papa 2024.01.18 19:30:42
"Végy két bölényt..." - na de honnan?
Míg az indiánok csak mértékletesen vadászták le a bölényeket, a nagy transzkontinentális vasútépítéskor a társaság szerződtette vadászok mértéktelenül irtották a nagy kérődzőket. A vadászatban jeleskedő bérvadász William Frederick Cody közismert neve innen származik.
mult-kor.hu/katonai-hirszerzes-aranylaz-vadaszat-minden-amit-buffalo-billrol-tudni-erdemes-20240110

De May Károly német mérnökké "előléptetett" - valójában magyar - hőse is lelőtt néhányt a Winnetou regényben.
mult-kor.hu/old-shatterhand-magyar-mintajakent-szolgalhatott-xantus-janos-20231213

Nem tudom, mennyi igaz a legendából, hogy az indiánok bocsánatot kértek a megölt állatoktól, testvérnek nevezve őket akit kénytelenek voltak leölni maguk és családjuk hasznára - de annyi bizonyos, hogy a legkisebb porcikájukat is hasznosították.
Mormogi Papa 2024.01.19 07:08:21
A "natív" életmódról elég sokat tudhatunk meg egy nálunk kevésbé ismert szerző-illusztrátor-sokmindenmás könyveiből.
en.m.wikipedia.org/wiki/Ernest_Thompson_Seton
Pedig legalább három könyve megjelent magyar fordításban (egykor a rajzaival), de még a 60-as években is kiadtak egy néhány novelláját tartalmazó apró kötetet. (Persze nyilván engedély nélkül.)
Nem mellesleg komoly szerepe volt cserkészet megszületésében is - de később különvált az általa képviselt, szerényebb ág.
Állatábrázolásai hitelesek, egy időben tansegédletként használták az Államokban.
Mormogi Papa 2024.01.19 10:23:47
@Hobbiszakács:

Hát ez sajnos így igaz - bár az emlegetett (nem szamarat) orgánumot <bár nem tudom, miféle [test]részt> ritkán használom.
Mikor mégis, akkor egy történelemmel-régészettel foglalkozó lap hivatkozása visz oda :-)
A középkorban a hűtlen feleséget pellengérre állították, és a város köveivel a nyakában száműzték...
Mormogi Papa 2024.01.15 16:26:04
@Hobbiszakács: "A régi szép idők" - de szépek voltak-e valóban ?
Persze fiatalok, de legalábbis fiatalabbak voltunk. Voltak álmaink - és vártuk a fejlődést, bíztunk benne. Volt már ilyen korszak korábban is: a gőzgépekben látták a jovőt, ami eljőtt ugyan, ám egészen más lett. Tessék visszaolvasni a SciFi-ket, még azokat is, melyek ezt a kifejezést még nem ismerő korokban íródtak.
"Ment-é az Ember a tudás által elébb?"
A válasz most is, mint mindenkor felemás. Jó és rossz együtt, bár mi
Mormogi Papa 2024.01.15 16:47:49
@Mormogi Papa:
visszavágyjuk a régit. Amikor még volt "fizikális" tulajdonunk: amit egyszer megszereztünk, a miénk volt.
Ma az online térben bármit elvedzíthetünk, villanyáram nélkül semmik vagyunk. Gyökértelenné válunk - bármikor "átcsoportosíthatnak minket" oda, ahol épp szüksége van ránk az arctalan, embertelen pénzmoguloknak. Ezért törölnek el mindent, ami egyéníthetne minket - az utolsó cseppig.
Csereszabatos kiborgokkal helyettesítik az egyént, az egyéniséget - minket.
Oersze ezt se sokáig olvashatjátok...
Mormogi Papa 2024.01.04 15:03:13
Lautréamont-ra gondolva...
"Szép, mint az edetnyő és a varrógép véletlen tslálkozása a boncasztalon."

hu.m.wikipedia.org/wiki/Lautr%C3%A9amont

Egy magyar film álomjelenetében meg is jelent - bár bonasztsl helyrtt csk egy kerekes betegszállító hordágyat sikerült szerezni Algériában. (Pestről kiszállítani túl drága lett volna, elég volt a kapcsolódó ajtót repülőztetni..

m.imdb.com/title/tt0103146/?ref_=m_ttfc_tt

m.imdb.com/title/tt0103146/fullcredits/?ref_=tt_ql_pop_2
Mormogi Papa 2024.01.05 14:21:22
@Hobbiszakács: Nálunk is van egy "összehajtható" példány, működik becsülettel. Pár éve még bőr hajtószíjat is sikerült venni hozzá.
Most pihen: egy elektromos gép segít minket, annak a lábhajtóját nem kell billegtetni. Az "csak" gázpedál.
Olyan sok változatban gyártották...
Emlékszem, BNV már az új helyre költözött (a Kincsem Park mellé - bár a(or még nem így hívták) és a bejárattal szemben a legnagyobb épületben volt a Kínai Népköztársaság (vagy mi) kiállítása.
A fejlődő ipar termékei sorakoztak ott - köztük egy klasszikus, mechanikus varrógép. A buzgó Copycat-ek még arra sem vették a fáradságot, hogy az eredetiről készített öntőformán lemaszkolják a Singer nevet...
:-P
Szóval igazából Kiribati-szal (a kedves kis ország nevét ugyanis [kiribasz]-nak kell ejteni) szerettem volna kezdeni a sorozatomat, mert ez a zászló a kedvencem.   A zászlók világában nem szokatlan sem a madár, sem a hullámvonal motívum, a Nap pedig kifejzetten gyakori elem. Az…..
A Rozsdás Horoghoz címzett kocsmában Cápa Gyula elnökölt, és Homár Pista vezette a jegyzőkönyvet. Kisebb bakalódást idézett elő a kardhal, aki minden áron a vitéz szemling mellé akart ülni. - Ne most kardoskodjon – förmedt rá Rozmár Elek. – Ráér majd ha kifogják, akkor sülve-főve együtt lehetnek –…..
Mormogi Papa 2023.12.31 11:55:25
@Hobbiszakács:

Hja, ha jő az Ichlet
Nem marad el az ichlaut...

Lásd Vargha Balázs fejezetcímét:
"A rím ördöge nem alszik."

Bár egyesek szerint a
török sem ördög ám,
Tartok tőle, hogy nem píszí
Már az 'al- szikh' sem...

Avagy a csinos japán tirkárnő,
Itzuka Magatzuki meglátása:

Míg lehet, hogy ott Szöul won,
Ám Tokióban az Él -Yen arat.
A Stockholmba látogató ”Monet's Garden” kiállítás hatalmas képernyőkön, interaktív installációkon, illatokon és hangulatos zenén keresztül mutatja be az impresszionista úttörő, Claude Monet-t (1840–1926) és munkásságát. A látogató kedvére sátálhat a művész mitikus kertjében...
Az optometrista látásvizsgáló tábláját nézegetve ötlött fel bennem a kérdés: vajon milyen táblát néz a kínai? És a japán? Hát az arab?..
Mormogi Papa 2023.12.21 07:05:33
Svéd halászlé (fiskgryta) a Halászhely étterem asztalán...
Mormogi Papa 2023.12.19 05:13:13
@Hobbiszakács: A szereplők nevét a yzemélyiségi jogok védelme érdekében természetesen megváltoztattuk.
A jelen hsz-ben szereplők egy régi cseh bábfilmben alkalmazott neveken említtetnek.
Ennekokán minden felelősséget továbbhárítunk a filmes szerzőkre.
m.imdb.com/name/nm13888853/?ref_=nv_sr_srsg_0_tt_6_nm_2_q_Spejbl
"Külön megtiszteltetés a Grand Hotelben Luciázni, ott, ahol az újdonsült Nobel díjasok szállnak meg." Svédországban és Finnországban 1927 óta él ez a zimankós, téli hajnalt köszöntő hagyomány. A fiatal leányok kora hajnalban kelnek, hogy megsüthessék a lussekattot, és a gyömbéres kekszet, a…..
Mormogi Papa 2023.12.13 09:42:32
Kedves Bloggazda, mindig tanulok Nálad valami újat az északi Lucázásról!
Magát a szokást régebbinek vélem, nem 1927-esnek, hiszen nlunk is van hagyománya. Részletesebben:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Luca-napi_szokások
Röviden: Luca napja - a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja (eltérően a mai téli napfordulótól, ami december 21-re, esetenként 22-ére esik). Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.
Északon a Luca-menyasszonyt koszorúval és gyertyával 1780-ban említik először, a szokást újraélesztették Svédországban Nobel Alfréd halála évfordulójával összefüggésben. Nevezetesen a Nobel-ünnepségek zárónapja december 13., és e nap reggelén gyertyás-koronás lányok köszöntik az új Nobel-díjasokat.
A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, mely szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.
Lucázás: (kotyolás, palázolás)
A lucázás vagy kotyolás, a fiúgyermekek házról házra járó, termékenységvarázsló szokása Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Többnyire hajnalban, kisebb csoportokban mentek. A házba betérve engedélyt kértek, s ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és elkezdték az éneküket.
"Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Tiktyok, luggyok ülőssek legyenek,
Fejszéjek, furójok élessek legyenek!
Ú’ megállanak a helibe,
mint a fűzfa a tövibe!
Akkora disznójuk legyen, mint a hidas,
Akkora szalonnájok legyen, mint a pajtakapu,
Ollan hosszu kóbászuk legyen, mint a falu hossza,
Annyi töpörtőjük legyen, mint a tengerben a föveny,
Annyi pénzek legyen
mint az égen a csillag,
Annyi csirkéjük legyen, mint a kertben a fűszál!
Luca, Luca, kitty-kotty!"
Az idei fizikai, kémiai és közgazdasági díjazottak a Svéd Tudományos Akadémia dísztermében válaszoltak az újságírók kérdéseire. Pierre Agostini, Anne L'Huillier és Krausz Ferenc..
Ha csak egy napot töltesz Stockholmban, akkor a Vasa múzeumot nézd meg. Ez makett, a háromszázharminchárom évig a tenger mélyén fekvő Vasa hajó - a háttérben - lényegesen kopottabb. ..
Mormogi Papa 2023.12.08 04:31:14