Regisztráció Blogot indítok
Adatok
grivesztábornok

0 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Filmes szempontból törpe korunkban sajnos a régi mesterek már csak árnyékai saját maguknak (és mivel ezt tudják magukról, nagyon helyesen a produceri munka felé orientálódnak inkább), az újak pedig annyian vannak és főként annyira középszerűek, hogy valószínűleg nem…..
grivesztábornok 2015.11.17 09:20:34
Martin Scorsese 1942-ben látta meg a napvilágot, majd 21 évvel később már le is forgatta az első rövidfilmjét. A fiatal Scorsese a New York-i egyetemen diplomázott a film szakon, és az első rövidfilmje után egészen 1969-ig kellett várnia arra, hogy leforgathassa az első igazi…..
BGábor 3 perccel később fizetett a parkolásáért, mint ahogy megbüntették, és csodálkozik, hogy miért nem törölték a bírságát automatikusan. Biztosan be lehet nekik még mutatni valamit... Történt, hogy június 6-án 1. kerület Dózsa György tér 11.30. perckor mikor mentem…..
Úgy látszik, hogy a hetedik kerületi önkormányzat elirigyelte az ozorai eredményeket és támadást indított a belvárosban szórakozó überdeviáns hippik ellen is. A hatásvadász cím és bevezető után a(z általam ismert) tények következnek. Az esetről, ami csütörtökön…..
grivesztábornok 2012.08.25 16:07:43
  Kedvenc spanyol színésznőnkről, Penélope Cruzról keveset hallottunk mostanában. Utoljára egy éve láttuk A Karib-tenger kalózai negyedik részében (Ismeretlen vizeken), ahol a Jack Sparrow-t elcsábító, Angelicát játszotta Persze, az eltűnése nem volt…..
grivesztábornok 2012.04.11 22:08:08
@dr.kakaósbögre: Akkor miért nem teszed??
Sziasztok! Sajnos Elmarad Hamvai Pg Fellépése Highlanderben!!!Közzétesszük a club tulajdonosának levelét ami az alábbi: by Highlander Sárospatak on Sunday, 12 June 2011 at 20:23 HIGHLANDER CLUB VEZETŐJÉNEK ÁLLÁSFOGLALÁSA A 06.12. RENDEZVÉNY MŰSORVÁLTOZÁSÁRÓL: Hamvai Pg, te…..
grivesztábornok 2011.06.16 08:00:20
Appleblog Ilyen lesz az iPhone 5 2011.05.24 12:14:01
Természetesen egyelőre csak találgatások vannak, de ezeket érdemes csokorba szedni.Ami most már a legbiztosabbnak tűnik, hogy az iPhone 5-ben még kisebb SIM-kártyát tesznek a mostani MicroSIM-nél, az okokat nehéz lenne megmondani. Az Apple keményen lobbizott azért, hogy saját,…..
grivesztábornok 2011.05.24 21:27:50
"Könnyebb megbízni egy étteremben, mint egy asszonyban." Federico Fellini Megközelítés: III. ker Római-part. Nem hal, nem fröccs, azon is túl. A Béke 2 és a Hattyú csónakház között a parton, Losonc utca, Szentjános utca között valahol félúton. Biciklivel jer. Aki…..
A taxis vállalatok is panaszkodtak a rendőrség új keletű gyakorlata miatt, miszerint a köztéri kamerák felvétele alapján bírságolnak. Kérdés az, hogy közhiteles-e egy ilyen felvétel, elfogadható-e bizonyítékként? Jobb helyeken a diszpécser szól a járőröknek, és a…..
A billshrink.com-on találtuk ezt az ún. emócionálisan animált grafikont, ami Steve Jobs hangulatát mutatja be a különféle kimutatások fényében. A végkövetkeztetésünk: hiába látunk mindenkinél iPhone-t, a világ népességéhez képest alig lakik valaki a kontinensen, az…..
grivesztábornok 2010.10.03 01:36:37
Olvasónk csodálatos és szokatlan kalandot vállalt: 2200 kilométeres túrát tett Németországba, egy 32 éves veterán robogóval. Fogadják szeretettel Ágoston Gábor történetét:   Nagyon sok közös kirándulást tettünk, bejártuk Magyarországot és gyakran átugrottunk az…..
Amikor azt mondja egy vendég , hogy olyanok vagytok tisztára, mint..... Akkor 2 dolog lehetséges: a, jól megsértődünk, hogy egy másik hotelhez hasonlítanak minket b, jól megnézzük magunknak a másik szállodát Mi a b verziót választottuk ( bár bizonyos esetekben fenn áll az a…..
Amikor szombat éjszaka – vasárnap hajnalban – véget ért az USA-Ghána meccs, körbekapcsolgattam a thai csatornák között, s a Channel 3 éjszakai híradójában láttam az első képeket, hogy két turistákkal tömött speed boat összeütközött a tengeren, Koh Phangan mellett.…..
grivesztábornok 2010.06.27 22:36:05
A Centrum már akkor is bírságol, ha az autós a várakozási idő túllépése után átparkol egy másik helyre, és ott új jegyet vesz. A Centrum Parkoló Kft. újabb bizonyítékát adta annak, hogy miért kéne végleg eltűnnie a föld színéről. A minap ügyem volt a Batthyány tér…..
Érdekes fotókat készített Lajos egy bírósági épület előtt a járdán, ahol is - levélírónk forró nyomon utánaérdeklődött - legalább az egyik szabálytalanul parkoló autót egy bírónő használja. Jó (és egyben leginkább költői) kérdés, hogy ha adott esetben egy…..
grivesztábornok 2009.09.14 14:15:36
Egy dél-budai panellakó barátom mesélte múltkor, hogy érdekes fordulatot vett a forradalminak beharangozott lakógyűlés. Egy ilyen esemény önmagában is kabarészerű, amikor hirtelen kiderül, hogy mindenki villanyszerelő, közgazdász és térfigyelő kamera egyben, de ha a házmester…..
grivesztábornok 2009.05.11 15:20:26
Lassan már ciki lesz, ha egy mérvadó nemzetközi sajtótermék nem követeli az összes drog azonnali legalizációját. A trendet követve a Financial Times is csatlakozott az újhullámhoz. Mint azt mi már rég tudjuk, a drogokkal kapcsolatos károk javát az illegalitásuk adja: az évi…..
grivesztábornok 2009.04.14 12:45:12
A Jóban rosszban robbantással, a Barátok közt pedig egy új Berényivel futott neki a tavaszi szezonnak. A titokzatos fiatalember egy csokor virággal és egy sírgondozás közben eldördülő lövés kapcsán bemutatott hasravetődéssel debütált pár hete a sorozatban. Azóta nemcsak a…..
grivesztábornok 2009.03.04 00:33:19
A Samsung jelenti be a vilgá első 12 megapixeles mobilját, ha hihetünk a Telecoms Korea hírének. A hírforrás szerint a két hét múlva kezdődő barcelonai Mobile World Congress 2009-en lesz a bemutató, és még február vége előtt megkezdik a mobil gyártását. Egyelőre semmit sem…..
grivesztábornok 2009.02.02 23:09:54
Amint várható volt, az AB megsemmisítette az egy éves elévülést a parkolási perek esetében. Csak találgatni lehet, mi várható, de a felperesek önmérsékletét ismerve nem sok jó.Helló Zugügyvéd!Most olvastam, hogy az alkotmány bíróság nem örült az egy éves parkolási…..
grivesztábornok 2009.01.21 14:24:05
Nagy lendülettel veri szét magát a szélsőjobboldal, ami így jelen állapotában kicsit átláthatatlan, kicsit kaotikus, viszont határozottan egyre viccesebb kezd lenni. Összegezve a tényeket: a zöldpártos Tomket anyázza a kurucinfót, a kuruc anyázza Tomketet, Ferencváros időközi…..
comment:com Bezárják a Bár 2.0-t 2008.10.20 16:43:00
Úgy tudjuk, hogy a Bár 2.0 alacsony nézettsége miatt a csatorna az eredeti időpontnál jóval hamarabb lehúzza a rolót, felpakolják a székeket, és a mosatlant elegánsan a konyhában felejtve lelépnek. December 7-e helyett már most vasárnap, vagyis október 26-án véget ér a…..
grivesztábornok 2008.10.21 08:32:54
Antonius szájából hangzik el az utóbbi közismert kijelentés Shakespeare drámájában, Cézár temetésén. A Kurucinfo elhantolásának kontextusában viszont ez a mondat kissé nagyképűen hangzik, hiszen azért egy másik Cézár (Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus),mégis csak egy…..