Regisztráció Blogot indítok
Adatok
venyus

8 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A magyar gazdaság már-már példátlan erőt mutat mostanában, legalábbis a Sziget fesztiválra érkező külföldiek erre is gyanakodhattak a tegnapi nyitó napon. Lényegében sosem ért olyan keveset az eurójuk kicsi hazánkban, mint most.    Az történt ugyanis, hogy az egyik…..
 A Fidesz nagy tervéből, a 10 év alatt létrehozandó 1 millió új magyar munkahelyből már bő 500 ezernél lehet tudni, hogy mely területeken jönne létre – amennyiben két meghatározó Fidesz-politikus friss jelzéseit „készpénznek” lehet venni. …..
2013-tól ingyenes lenne a budapesti tömegközlekedés a Budapest polgára kártya tulajdonosai számára – hangzott el a szombati majálison Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettestől az ígéret. A BKV-nál kieső jegyárbevételt az autósok számára bevezetendő dugódíj…..
Határozott jelzést küldött a befektetőknek Oszkó Péter pénzügyminiszter a Financial Times-ban ma megjelent nyilatkozatával, amely szerint Magyarországnak többé már nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi segítségére és a következő politikai erőtől függően…..
Ahogy a Vértes András Amway-es kötődését taglaló bejegyzés kommentelői kifejtették, nem olyan biztos, hogy olyan nagy baj lenne egy ilyen szektás miniszterelnök az országnak. Akárki kapja a jeles állást, elsősorban az lesz a dolga, hogy szart tuszkoljon le tízmillió magyar…..
Ha valamely felzárkózó európai ország gyors euróbevezetésben gondolkodik, semmiképpen se a magyarokról és a lengyelekről vegye a példát. Míg mi a gazdasági fundamentumok miatt tűztünk ki többször is hiteltelen (túl korai) céldátumot, addig a lengyeleknél az első komolyabbnak…..
Egy év alatt majdnem megduplázódott a napraforgóból előállított étolaj magyarországi bolti ára, így minden más terméknél és szolgáltatásnál messze nagyobb mértékben drágult az élelmiszerfajta. Az okok messziről indultak, de minden magyar család pénztárcáját…..
Miközben a héten elhárult az utolsó akadály is a jövő januári pénzcsere előtt Szlovákiában, több olyan lépésről is megjelent sajtójelentés, ami a kommunizmus idejére emlékeztet. Robert Fico miniszterelnök azt akarja elérni, hogy az infláció alacsonyan maradjon az…..
Májusi és júniusi prognózisában összesen mintegy 100 milliárd forinttal mérsékelte a Pénzügyminisztérium az első félévi összesített államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését, miközben az egész éves deficitprognózis csak 25 milliárd forinttal csökkent. Első…..