Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csacso

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gigászok csatája, amikor King Kong vidáman ráfingik egy felhőkarcolóra, erre Godzilla kacagva hozzávág egy víztornyot, ja nem is, a Táncsics-díját. Havas Henrik ugyanis visszavágott Fábry Sándornak.Az előzményekről annyit kell tudni, hogy a legutóbbi Esti Showderben Fábry…..
Japán győzelme után a 22 éves német összefoglalta, mit jelent Forma-1-es autóversenyzőnek lenni.”A világbajnokság az álmom, sosem mondok le róla. Óriási dicsőség és nagy megtiszteltetés ezeket az autókat vezetni végig a szezonban, főleg ilyen csodás vasárnapon, amikor az…..
A Ma Reggel még csak pár napja indult, és már most olyan szinten unalmas, mintha húsz éve belefáradt, nikotintól meg koffeintől besárgult arcú műsorvezetők nyomnák nap mint nap. Ezért kell példát venni a Klubrádióról, ami időről időre azzal dobja fel a műsorait, hogy…..
2007. december 28-án volt a Kispál és a Borz 20 éves jubileumi koncertje Pécsen. Az ott készült felvételekből most a zenekar kiadja első DVD-jét. Ebből az alkalomból találkoztunk Lovasi Andrással, hogy egy kicsit beszéljünk a múltról, de persze főleg a jelenről,…..
comment:com Fábry celebeket aláz 2009.09.18 11:00:00
Fábry Sándor celebeket aláz, mi? Egy óra tömény szívatás, kacagás, porba tiport Rubint Réka, vetélkedőbe oltott Fábry Show, amiben a szabadjára engedett mókamester szétszívatja a tahó magyar celebvilágot, ugye? Nagy francot, Fábry nem szívatott senkit, maximum a nézőket.…..
Csacso 2009.09.18 14:15:38
@rockjano: Abszolút egyetértek. Fábri valamikor még kb. 15-20 éve a TV3-on vagy TV5-ön, vagy valami azóta letűnt tvben szilveszteri műsort vezetett, illetve a már akkor is lapos 10-15 perces "jelenetek" közt stand-up-olgatott. Életemben egyszer néztem tv-t szilveszterkor, és akkor sem ezt másod vonalbeli tvt, de Fábri "odaragasztott"!!! A mostani stílusát nyomta, csak frissebb, humorosabb és főleg újszerűbb volt... alig vártam, hogy a Körmendi, Csala Zsuzsa, stb. jelenetek lemenjenek, és jöjjön Fábri. Akkor tényleg jó volt.
Mára egy öntelt, önelégült fidesznyik lett.
Azt gondolja, hogy ha Hofinak bejött, meg nyugaton most is megy a politikai humor, akkor neki is bejöhet. De nem. Hofi "A RENDSZERT" figurázta ki, valószínűleg mindig ezt tette volna, bárki van hatalmon, és nem valakik mellett kampányolt, hanem a HATALOM ellen. Nagy különbség... A mai magyar viszonylatban ha réteg humorista akar lenni, akkor csinálja... Egyébként a Heti 7-es is ezért szar. Az Orbán kormány alatt vicces volt, úgy tűnt an block a hatalmat szídják. Mára egyértelmű, hogy szocibérencek... Pedig Gálvölgyi és Fábri is nagy tehetségek, akiket a lóvé elkorcsosított. Nagy baj! De szerencsére Gálvölgyi a színházban még ma is nagyon ott van, és a dizájn center is nézhető még. (ha még van... nem néztem pár éve...)
Egyébként most itt a neten megnéztem a Csonka Picis rész első 10 percét, egész nézhető volt. Tetszett a feszültség, egész őszintének tűnt...
Csacso 2009.09.18 14:35:37

Csacso 2009.09.18 14:40:44
@rockjano: Hajóst tényleg nem venném bele, neki inkább a Showder-klubban lenne a helye... talán... Na az viszont yoooo!!!
Na, aki eddig csak a képeket nézegette a Story magazinban, azt is csak messziről és hunyorogva, az a Tv2 új valóságshow-ján nagyon meg fog lepődni: mert minden hétköznap este kiderül, hogy a magyar celebek ugyanolyan átlagosak, mint megannyi autószerelő, banki ügyintéző, óvónő…..
Csacso 2009.09.10 14:34:07
@JonC: nem is a cikkről beszéltem, hanem a kommentekről. A cikk gondolom rendben van, bár tényleg nem láttam a műsort...
Csacso 2009.09.10 15:00:46
@szabóZ: Indexnél nem ismert a szöveg kijelöl, word megnyit, ctrl+v, nyelv megad magyar, helyesírás ellenőriz, ctrl+c(szöveg kijelöl), majd vissza ctrl+v?
Nem erre a cikkre utalok, csak úgy általában... kb. 30 sec +meló, és nem lesz ennyi elírás...
Csak kérdezem...
25 millió eurót áldoz a kerékpáros sztrádahálózat bővítésére hivatali ideje alatt a mostani holland kormány. A tervezet szerint pár éven belül Hága és Leiden, valamint Arnhem és Nijmegen között is lehet majd háborítatlanul suhanni két keréken. Hollandiában már egy ideje…..
w A jövő elkezdődött 2009.07.02 06:00:00
A Bajnai-kormány minisztere bemutatta a MÁV új elnökét. A kormányzati kommunikáció külön hangsúlyozta, felhívta a sajtó figyelmét arra, hogy Andrási Miklós fideszes. Vasúttal eddig nem foglalkozott, de ennek jelentősége eltörpül a bulvárszenzáció mellett. Apám, egy fideszes!…..
Csacso 2009.07.02 10:52:37
A tévéújságok és a napilapok programmellékletei szerint október 30-án, csütörtökön, este fél tíz előtt tíz perccel kezdődik az XXL, ami állítólag rövidebb lesz, mint a premier, de attól még nagyszabású, látványos és roppant szórakoztató. Úgy néz ki, hogy lapzárta…..