Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vargal9

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves olvasóim! Mivel nem csak kommentekben, hanem személyesen, és ismerősökön keresztül is megkerestetek már néhányan, szeretném jelezni, hogy jól vagyok, és továbbra is érdekelnek az írószerek. Azonban 2018-ban egyfajta alkotói szabadságra váltottam a blog rendszeres vezetéséről.  Az elmúlt…..
vargal9 2021.05.23 10:45:38
Én szóltam! Folytatom az átkosban Magyarországon gyártott írószercsodák bemutatását. Hogy ne érje szó a ház elejét, nem válogattam, hanem kiborítottam mindent az asztalra, és lottósorsolás-szerűen kivettem, amelyik éppen kézre esett. A mai áldozat a PEVDI szövetkezet Dreikant névre keresztelt…..
A mai toll a bemutatása régóta előkelő helyet foglal el a "TO DO" listámon, szóval itt az ideje túlesni rajta. A szóban forgó áldozat a PEVDI MG család egyik csavarós golyóstoll változata, a 178 MG. PEVDI 178 MG Igen nehéz helyzetben van az a gyűjtő, aki régi magyar golyóstollakban utazik. A…..
vargal9 2019.04.19 08:02:51
Ez az írás egy töltőceruzákkal foglalkozó sorozat része. A golyóstoll mellett a 2 mm-es töltőceruza véleményem szerint a legsokoldalúbb írószerek egyike, azonban használata régen kiment a divatból. Ezért célul tűztem ki, hogy bemutassak néhány minőségi töltőceruzát. Ha érdekel, kövesd 2019-ben is a…..
Egy kis történelem 1943.06.10-én szabadalmaztatta Bíró László József, a golyóstoll egyik atyja azt a technológiát, amelyre a mai golyóstollak működése is épül. Méltatlanul kevesen tudják, hogy igen jelentős szerepe volt a folyamatban egy Goy Andor nevű úriembernek is. Neki nincs külön Wikipedia…..
FIGYELEM! A Hungaropen szentendrei mintaboltja az írás publikálása óta megszűnt. Úgy esett, hogy Szentendre környékére vitt az utam, ezért úgy döntöttem, meglátogatom a Hungaropen Kft. (a PEVDI bezárása óta a PAX toll gyártója) telephelyét, hátha sikerül szereznem a rejtélyes PAX Gel betétből,…..
vargal9 2018.12.14 16:47:18
vargal9 2018.12.14 18:55:33
Folytatva a korábbi sort, ma megint egy régi ismerőst üdvözölhetünk, mégpedig egy PAX MG golyóstollat. A retró írások egyik oka egyébként az, hogy az interneten alig van nyoma a 40-es évek végétől beinduló magyarországi golyóstollgyártás prominens darabjainak, így például a PAX MG is csak aukciós…..
Borús az ég, és szemerkél az eső, nyoma sincs már a múlt heti kánikulának és strandidőnek. Akaratlanul is eszembe jutott a szívbemarkoló érzés, ami éveken át komoly stresszt okozott: nyakunkon a szeptember, hamarosan kezdődik az iskola.  Nem kellett sokáig gondokoznom, hogy melyik írószer illik…..
Az első RETRÓ bejegyzés nagy sikerén felbuzdulva újabb gyöngyszemet osztanék meg veletek, mégpedig az ICO Jeans Model nevű golyóstollát, amelyet a Google egyik találata szerint 1980-ban kezdtek gyártani. Arról nem szól a fáma, hogy mikor fejezték be a gyártást, de gondolom az sem tegnap…..
>Sajnos az ide haza gyártott rendvédelmi felszerelések is hagynak némi kívánnivalót maguk után, ezért gyakorta az állomány saját magának szerzi be a különféle célzsebeket. Alapvetően a rendőr járőrök, akik kötelezően magukkal kell vigyék a bejegyzésben felsorolásra…..
vargal9 2018.11.05 17:37:36
Tudnátok segíteni?Kaptam egy pisztolytokot, de nem megy bele egy fegyver se. Hasonlít ehhez : www.bordiszmuvek.hu/ovtokok/rend%C5%91rs%C3%A9gi-pisztolyt%C3%A1ska-para.html

de a sátorvas fele 3 ezüst szegecs van elől pedig egy a varrás mentén.Két luk van az övnek, egyik szélesnek másik keskeny övnek.A sátorvasnál, nem ívelve megy a varrás, hanem szögletesen. Ez milyen fegyverhez van?Elvileg börtönben készítik.
A P9RC szolgálati fegyverként történő rendszeresítésével a Rendőrség felkérte az akkori Nowar Magyarország kft.-t hogy tervezzen hozzá fegyvertokot és tártartót. A szóbeszéd szerint amikor a tervezők bemutatták, hogy mit találtak ki, az egyik döntéshozó felvetette, hogy rá…..
A rendőri felszerelési tárgyak közül most egy régebbi de még most is aktív darab bemutatására kerül sor. Ez a jelen esetben a zsanéros bilincs. A bilincsek közül ez a modell a kézbilincsek közé tartozik és a két fő darabját a zsanérok mentén egy fém rúd tartja…..