Adatok
bomberhopper
0 bejegyzést írt és 93 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mi is az a szocializmus, meg úgy általában minden amit klasszikusan balosnak szokás nevezni, a marxizmus és leányvállalatai, a bolsevizmus, leninizmus, stb.?
A zsidók eszköze arra, hogy egy elégedetlen tömegbázis manipulálásával átvegyék a politikai hatalmat a helyi vezetőktől.
A gondolat magva…..
Nem tudom mikor kezdődött és hogyan terjedt el ennyire, hogy a nyugati átlagember idealizálja a más kultúrákat ill. népcsoportokat, legtöbbször nyilvánvaló ostobaságok alapján. Az indiánok nemes és bátor emberek voltak, harmóniában a természettel, mély spiritualitással. Ezt elsősorban Karl Maytől…..
bomberhopper
2024.10.19 08:18:22
@Deansdale: nos el is érkeztünk egy számomra is érdekes témához, hogyan dehumanizálja a fogyasztói társadalom az embert. A többre, nagyobbre, szebbre és a másikéra vágyás, a média ilyen irányú kommunikációja és annak feltétel nélküli követése.
Néhány hívószó: THM, Glamour napok, Black Friday, megérdemled, kommunikációs csatornák, IRL.
Egyébként önmagát erősítő komoly vicc, hogy van IRL rövidítés. Bár most sem kocsmában vagy parkban beszélgetünk, hanem online platformon.

2024.10.19 18:54:32
@GABOR2: tulajdonképpen a belvárosban bárhol találsz kisvendeglőt, ahol 2500 forintért kétfogásos menüt kapsz, vagy 2000ért főételt. Plusz indiai, török, kínai éttermek. Nyilván lehet felfele is menni a költségekkel, de inkább nyitott szemmel kell járni.
bomberhopper
2024.10.20 21:34:47
@vodkasprite: "el is érkeztünk egy számomra is érdekes témához, hogyan dehumanizálja a fogyasztói társadalom az embert. A többre, nagyobbre, szebbre és a másikéra vágyás, a média ilyen irányú kommunikációja és annak feltétel nélküli követése" ugyanaz, amit tegnap írtam, csak más szavakkal. Üdv a klubban. ;)
Ha a fityisz garantálni szeretné, hogy a tisza nem nő a nyakára 2026-ig, akkor most kell egy kamu ellenzéki pártot kreálniuk Lölő fotelba gurult aprópénzéből, aminek egy feddhetetlen, kimért, tiszteletreméltó kinézetű és stílusú vezetője van, a fő program pedig (a nyilvánvaló fideszellenességen…..
bomberhopper
2024.06.21 16:25:16
@valis47: "hiszen a tapasztalatok szerint a fogyasztás alapvetően határozza meg akár a szubjektív jólét-érzetet is. "
Hát szerintem meg a mértéktelen fogyasztás és az annak megfelelő kényszer a (fogyasztói) társadalmunk rákfenéje. Attól, hogy többet fogyasztasz, nem leszel boldogabb, majd csinálnak neked másik akciót/igényt a marketingesek, és kocsányon lógó szemekkel szemekkel nézheted, ahogy a szomszéd robotfűnyirójához bezzeg 4K amoled kijelzős kormányfűtéses konzolt és grátisz panorámadrónt adtak, hogy gyönyörködhessen a szép, zöld gyepben ahelyett, hogy lenyírná magának, mert a munka az ma már büdös és időnk sincsen, hiszen fogyasztunk a mozgás és a házi/háztáji munka helyett. Vagy edzünk, mert a sorozatnézésben elhízunk, eltunyulunk. És fizetünk az edzésért meg a sportszerekért. Jó lenne, ha szépen lassan mindenki felfogná, hogy ez a rendszer az újratermelődő kielégítetlen vágyak generálásáról szól, nem pedig az egyéni, társadalmi egészséges jólétről. Személy szerint letojom a szomszéd kocsiját, a másik város fürdőjét, a hegyvidéki panorámáját, a Seychelle szigetek azúrját, a hollywoodi csillogást és a környező országok fogyasztási indexét.
Persze nem vagyok szent, ha az ölembe hullana pár száz millió, biztos adnék a hedonizálásnak is, hiszen egyszer élünk, na de addig sem hiányzik a luxus és nem is vágyakozom utána, csak ebben a kisvárosban ahol élek, valahogy mindenki elvan luxus nélkül is.

NASA kutatók a Nature magazinban megjelent tanulmánya szerint a 2020-ban érvénybe lépett kílmavédelmi intézkedések okozták azóta a klímaváltozás 80%-át. Konyhanyelven: a szállítmányozásban drasztikusan csökkentették a megengedett kéndioxid kibocsátást, amitől csökkent a felhők mennyisége és…..
bomberhopper
2024.06.14 19:04:53
@Andy.73: "...nincsenek kiszolgáltatva annyira a fideszbárók kiskirályok hatalmának mint egy közmunkás vagy csóró cigány. Ez szerintem nem CSAK okosság - butaság kérdése is hanem anyagi kiszolgáltatottsági kérdés is."
Hogy mi a jó vagy rossz, az most nem kérdés, de jelenleg a demokrácia rendszerében az kerül kormányra, akinek több a szavazata. Ennek megfelelően aki kormányon lesz, annak mindig több lesz a nyolc általános vagy azt sem végzett választói szavazata, pusztán azért, mert többen vannak, mint a professzorok. Akik a demokráciában több szavazatot szeretnének kapni, azoknak bizony ki kell mennie a nép közé, akár vidékre és még kell szerezni a szavazatokat. Az értelmiségi réteg jelentősen kisebb, ezek alapján minden nyertes kiérdemli a "parasztpárt" jelzőt. Hovatovább ha nyerni akarsz, akkor a népet kell megvenni nem az értelmiséget, és bármilyen meglepő, a népet sem tudod újra és újra megvenni, amennyiben nem érzik azt, hogy tőled többet kapnak, mint az ellenfeleidtől. Engem, mint négy gyermekes családapát, kilóra megvett a Fidesz, az elődjeik ezzel szemben úgy adtak el a Világbanknak, hogy pislogni sem tudtam. És nem a Fidesztől várom a megváltást, mert téved, aki azt várja, hogy azért lesz jobb neki, mert nem mindegy ki van kormányon. Ennek ellenkezője viszont szintén igaz, vagyis azért viszont el kell menni szavazni, hogy ne legyen rosszabb, mert nem mindegy, hogy ki van kormányon. Ezt Dean faék-egyszerűségnek hívja, és nem is olyan bonyolult az egyszerű embereket megszólítani, csak rá kell jönni, hogy őket is ki kell szolgálni, nem csak a nemzetközi nagytőkét.
És bármilyen egyszerű az egyszeri vidéki ember, azért szavaz oda-ahova, mert a rövidtávú emlékezete mellett ki tudja számolni, hogy jobban él, vagy rosszabbul és ezután ikszel. A Fidesz meg kiszámolta, hogy több szavazat jön onnan, mint a különböző vélt és valós kisebbségektől. Ez nem kirekesztés, hanem a többség uralma. Demokráciának hívják.
Ha az Andrássy úton júniusban négy millió ember vonulna, akkor a logikusan gondolkodó politikusok, akik elvileg a népet kellene képviseljék, Andrássy utas szlogenekkel kampányolnának. De nem így van, tehát a Fidesz egy suttyó parasztpárt. Ezen most tíz percig fogok még röhögni.

2024.06.14 22:19:07
@Andy.73: Leírom, hogy nem megítéltetik általam egyik oldal sem, hanem elmondom, hogy hogyan működik a demokrácia. Több cikluson keresztül.
Erre mit kapok válaszul? Venezuela, Batthyány tér, Rogán, agymosás, pénz, háború, woke, csilliárdok, óvodás, nemváltás.
Gondolkodtál azon, amit írtam, vagy leírtad a sablonjaidat? Ha úgy gondolod, hogy emiatt nyert a Fidesz, akkor mi a retkes lóheréért nem másolja le az ellenzék ezt a technikát, és talál ki hasonló szépen szóló hívószavakat?
Kezdem úgy érezni magam, mintha felesleges lenne írnom neked, igazán örülnék egy konstruktívabb válasznak.
Szerintem úgy vagytok vele, hogy a korrupció az amiből kimarad az ember analóg azzal, hogy ha a Fidesz nyer, akkor az nem demokrácia, de ha nem nyer, akkor igen.

Párszor volt téma a blogom a kenyér árának kérdése, pontosabban, hogy miért emelkedett 100%-kal az ára. És igazából semmi igazságos, jó okot nem találtam rá, sőt.
Most viszont született a portfolio.hu-n egy friss cikk ami pont ezzel a témával foglalkozik és... megerősít mindenben, ugyanis az összes…..
Nem tőlem származik, de van annyira jó, hogy én is töprengjek rajta egy sort:
A haladárok feladták a családjukat, nemzetüket és hazájukat a globohomo rezsimhez tartozás igazolványáért cserébe. Ha netán kiderül, hogy ez utóbbi teljesen értéktelen, akkor a semmiért lettek árulói a mindennek, és ezt…..
bomberhopper
2024.02.08 20:35:03
@Deansdale: továbbá amit termelsz, nem fogod kidobni. Nemhogy a kommunálisba, de még komposztra sem. Ennél rövidebb útja nem lehet a termésnek. Nálam valahol 8 és 25 méter közötti, attól függően hogy a kert melyik szegletéből viszem a konyhába. Ha nem eszem meg helyben. De ha a konyhába megy, akkor gyalog.
Kapjátok be, írjátok meg magatoknak!..
bomberhopper
2024.01.02 21:59:28
bomberhopper
2024.01.02 22:03:48
Ja, és már 2019-ben megírtam!
"Felvonult a teljes R'n'R szakosztály" csak olvassátok végig! Bőőő!
"Jó nagy parti volt. Illusztris vendégek sora jött el Máltára, Vlagyimir, Roman, Elon és Mark Z., igazi Z$ Generációs hajcihő. Elon kisebb meglepetéssel készült, Donaldot is magával hozta, ő egy régi cimborám, éppen a környéken járt, hiszen most is erődemonstrációt tart a Közel-Keleten, de kivett egy hosszú hétvégét a kedvemért. Mindenesetre szóltunk neki, hogy itt ne pattogjon annyira mint otthon szokott, mert a tiszta lélek filozófiája ezen a hétvégén egy másik színházban tart premiert. Hívtunk persze másokat is, de például S4tchy nem ért rá. Szerintem csak tartott egy kicsit a sajtóvisszhangtól, nem bízott a diszkréciónkban. Dopeman és Body Count csinálták a zenét, ezért kicsit zaklatottan hangzott a Pachelbel D-dúr kánon XXI. századi verziója, de összességében nagyon meghittre sikerült. Alkohol volt bőven, valahogy az összhang idén mégsem állt össze, hiányzott belőle a perfetto. Öt éve ugyanezen a partin még Lemmy zenélt, akkor nálam volt az összes pikk ász, mégis mindenki olyan jól szórakozott, hogy zengett a "Viva bombahoppa, siamo Allegri!". Mister, hiányzol!
Felvonult a teljes R'n'R szakosztály, és majdnem belehalt, de ennek ellenére eljött Majka, viszont sajnáltuk, hogy Tibi atyát hiába hívtuk, csak üdvözletét küldte (többet nem hívjuk!). Itt volt még többek között Campino, Winston Smith és Tigris, igen, a Tigris a Micimackóból."
Benne vagytok, igen, Ti is!
vote4bombahoppa.blogspot.com/2019/06/mea-culpa-sarkvideki-nosztalgia-ii-resz.html?m=1

Ismét egy vendégcikk:
Mindenki tudja, hogy a boltban vásárolható bor tudatmódosításra jó, de csettinteni utána nem szokott az ember. Pedig biztos minden feltételnek megfelelt hogy odakerülhessen, és az is biztos hogy sok feltétel volt. És valahogy mégse olyan mint mikor a barátunk legjobb borát…..
A 3000 holland farm bezáratása nem volt elegendő áldozat a klímaistenek oltárain, ezért Írországban felvetették, hogy le kellene mészárolni 200.000 fejős tehenet. Mert azt ugye mindenki vágja, hogy ha ugyanazt a tejterméket egy másik országban állítják elő, akkor nincs tehénfing, széndioxid meg…..
bomberhopper
2023.09.30 20:55:54
www.agrarszektor.hu/allat/20230929/1500-illegalisan-tartott-csirkeket-talalt-a-nebih-hihetetlen-hol-bukkantak-rajuk-45379
A kattintásvadász megfogalmazástól eltekintve a lényeg nekem, hogy semmi karantén, semmi megfigyelés, hanem felszámolás.
"A vírus veszélye folyamatos készenlétet igényel valamennyi baromfitartótól, ugyanis egy újabb járvány megelőzése kizárólag a járványvédelmi előírások maradéktalan, kitartó és kollektív betartásával lehetséges."
Nyilván van egy szabályozás a telep mérete miatt, de a kórházak látogatási tilalmából (influenza) is pillanatok alatt kijárási tilalom lett (covid). Vagyis ha van tíz tyúkod (személyes érintettség) akkor két rendelet és felszámolják, vagy illegálban élsz.

2023.12.11 22:07:53
Megkavarom az állóvizet :)
m.hvg.hu/gazdasag/20231211_Betiltja_az_Europai_Unio_a_gazkazanokat#:~:text=Betiltja%20az%20Eur%C3%B3pai%20Uni%C3%B3%20a%20g%C3%A1zkaz%C3%A1nokat%2C%20az%20Eur%C3%B3pai%20Tan%C3%A1cs%20%C3%A9s,fosszilis%20t%C3%BCzel%C5%91anyagokat%20az%20%C3%A9p%C3%BCletek%20f%C5%B1t%C3%A9s%C3%A9b%C5%91l.
Irónia ON. Idő van még addig, EU sem biztos, hogy lesz még, alternatívákban már lehet gondolkozni. Az áramellátás stabil, atom nem kell hozzá, az áram ára kiszámítható. Az ingyenáram könnyen szállítható és könnyen elérhető télen nyáron és nem időjárás/napszak/évszakfüggő. Irónia OFF.
Nincs az az akkukapacitás, amivel eltároljuk a nyári napelem általi termelést a téli fűtésre. Tehát majd az energiaellátási lánc és az energiapiac diktál, egyszeri ingatlantulajdonos meg táncol.

2023.12.12 22:44:07
@békaapu: Igen. Optimális esetben vidéken semmi se megy veszendőbe. Csak ugye a vidék is kis város lett, ha beüt egy több napos áramszünet, akkor minden első háztartásban nem lesz delej a gázkazánnak. Még nekünk is csak gázkazánunk van, így alternatívakat kell csatasorba állítani, már csak a több lábon állás miatt is. Az a tény meg, hogy egy félmilliós gázkazán négy év alatt csapágyas és egyéb hibás lesz, és nem tervezhetsz vele tíz évet, finoman szólva is felháborító. Négy gyerekkel négy-öt évente cseréljük a mosó-, mosogató- és szárítógépet. Ez is véleményes.
Mármint úgy értem a bejegyzés címe valójában az, hogy gondolatok egy olvasótól... Csak mivel én kb. olyan gyakran írok cikket amilyen gyakran péntek 13. van a naptárban, így kapóra jön, hogy közzétehetem Békaapu gondolatait a sajátjaim helyett :) Legalább elszakadunk kissé az aktuális kaptafáimtól…..
Ezt a cikket Bedő Imre videójának hatására kezdem el írni, de azt máris leszögezném, hogy ez nem a személye ellen szóló kritika, még ha nem is értek vele egyet mindenben. Dícséretes, hogy van bátorsága kiállni a témával a tömegek elé, és a jó irányba is halad, úgyhogy a véleményeink csak…..
bomberhopper
2023.08.25 16:23:52
@valis47: azért, ha legörgetsz az összetevőkig, akkor szembejönnek a "kérdőjelek":
"Emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei E471, lecitinek (repce), lisztkezelő szer: aszkorbinsav E300, Enzimek"
Értem én, hogy élelmiszeripar és kereskedelem, meg minden fillér profitot megkefélünk hatszor a kapitalista kedvéért, de akkor is... minek bele ilyesmi?!
Itthon a feleségem süti a kenyeret/kiflit/zsömlét, de nem tesz bele ilyeneket.

2023.08.25 16:37:43
@Deansdale: mielőtt, miközben elkezdtem a nyulazást, a témába vágó indexfórum ÖSSZES bejegyzését átolvastam az elmúlt 10 évből. Csak ez napi 10-20 perc volt két hónapig. Meg netes szakdolgozat és egyéb témakifejtés. Sörös témában hasonló, de ott ismerősök is segítettek. (Ezt a módszert mindenkinek ajánlom, aki el akar mélyülni valamiben, amire van kiterjedt index fórum, a fürjekkel is meg fogom csinálni.)
A fórumon sokszor megjegyezték, hogy a nyúlhúst vágás után egy tálban lefedve csak úgy benthagyták a hűtőszekrényben napokig, hogy finomabb legyen. Kipróbáltam. A hétfő este vágott nyúl húsa hűtőbe dobva öt nap után szombaton frissebbnek tűnik, mint bármilyen bolti hús, amit valaha vettem. Költői kérdés: mit ad nekünk az élelmiszeripar, kereskedelem?
A tojások (napi 6-7 mikor, hogy) max. két-három naposan elfogynak, ha húsz feletti mennyiség van, egy dobozzal leadok valahol (keresztfater, barát, testvér).

Alex Jones azt állítja, belsős informátorai szerint az USA-ban már szervezik a következő covid-hullámot szeptember/októbertől, maszkviseléssel, lezárásokkal, ésatöbbi. S mielőtt valaki nyávogni kezdene, hogy Alex Jones, több dologban volt eddig igaza mint amennyiben tévedett, amivel fényévekkel a…..
bomberhopper
2023.09.10 16:41:09
@Deansdale: icipicicsipa inkarnáció
bomberhopper
2023.09.10 17:35:14
@keresemazigazat: Köszönöm, de szénhidrátcsökkentek, amit csak lehet. Mondjuk ma pont beleférne 45 km túra után. :)
bomberhopper
2023.09.15 12:49:10
@Mme.Brioche: havi/két heti
Beszéltem már párszor erről, akit nem érdekel a téma az ne kattintson a tovább gombra...
bomberhopper
2022.08.16 22:22:17
@Deansdale: gondolom Te is elvesztél a kiskertben, mint mi. Paradicsom orrba-szájba, befőzés, elrakás idény van. Nekünk már meg van az éves paradicsom elrakás, már csak a passzió jön. Meg savanyúk minden mennyiségben. Ami még érdekes lehet, az a kisállatgazdálkodás. Tyúk-csirke-tojás-nyúl nem kér annyi foglalkozást mint a kert. De nem is szezonális, meg a hidegben nem is olyan poén. Majd meglátjuk. Ha csak tojást és csirkehúst nem kell venni egy hat fős családnak, az már tényező. Persze lemondhatunk a nagyívű nyaralásokról, amik eddig sem voltak.
Hol tart az akvapónia projekt?
Hol tart az akvapónia projekt?
bomberhopper
2022.08.17 08:52:50
@Deansdale: pont ez a bajom az akvapóniával, hogy szexi, de bonyolultnak tűnő vmi. Amíg a kannával locsolás is egyszerűbb nekem, mint a slag fel-letekerése, garázsból kibányászása (a kölyökkutya nem tesz jót a slagnak), addig egy komplett cirkulációs rendszer csillaghajótechnika. De meglátjuk. Ami fájt, hogy a hajdúsági srác a youtube-on 10 éve nem tett fel semmit róla, tehát véleményes, hogy ha nem is a technikán, hanem az élet-meló-család sorsvonalon felhagyott vele valamiért.
De engem is nagyon birizgál az ötlet. Ha még hal is lenne itthon, komplett hülyének nézne mindenki. És ez nagy kihívás! :)
De engem is nagyon birizgál az ötlet. Ha még hal is lenne itthon, komplett hülyének nézne mindenki. És ez nagy kihívás! :)
bomberhopper
2022.06.10 23:01:07
RockStation
Dark Tranquillity | Ensiferum | Deserted Fear | Vinegar Hill @ Budapest, Barba Negra, 2022.04.17.
2022.04.21 12:00:00
A metal műfaján belül gyakran eltérő irányzatot képviselő zenekarokat felvonultató két főszereplős turnékhoz erősen vegyes érzelmekkel viszonyulok. A tágabb spektrumon mozgó rajongók nyilván szerencsésebb helyzetben vannak, hisz “egy áráért kettőt kap” aki jegyet vált egy-egy állomásra. Másrészt…..
bomberhopper
2022.04.23 09:54:10
"A kormány halálos ítéletet mondott a vályogházakra", olvasom a hírt, és nem tudom hogy sírjak vagy nevessek.
Az intézkedés eleget kíván tenni az EU-s klímatervnek, amelyben 55 százalékos üvegházgázkibocsátás-csökkentés a cél 2030-ra
Aha. És melyik az az építőanyag aminek garantáltan messze a…..
bomberhopper
2021.08.10 23:30:45
@Deansdale: ez egy léleképítő gondolat, 60-80 négyzetméter hihetetlen mennyiségű terményt tud adni.
Persze esténként, hétvégén kell gyomlálni, csigaszedni, locsolni, kötözni, palántázni (nem ebben a sorrendben). Ismétlem, 60-80 négyzetméter. Vagy lehet sorozatozni a netflixen, vagy sudokuzni a teraszon. Vagy bármi más.

2021.08.10 23:36:19
@bomberhopper: egyértelműsítek. Biciklizve a családdal látom, hogy HIHETETLEN mennyiségű föld hever parlagon. Csak ehhez már tényleg el kéne dobni az állást. Ami van.
Túl nagy a jólét, lesz ez még máshogy is. Viszont akkor nekem nem lesz gond a zöldség. Mondom, 80 négyzetméter. Persze nem lesz bőség. De sehol sem.
Túl nagy a jólét, lesz ez még máshogy is. Viszont akkor nekem nem lesz gond a zöldség. Mondom, 80 négyzetméter. Persze nem lesz bőség. De sehol sem.
Biztos vagyok abban, hogy sokan túlzónak tartanak, vagy egyenesen hülyének néznek amikor a nyugati országokban zajló fehérellenes gyűlöletkeltésről beszélek. Ugyan már... Az oktatási rendszerből, politikából, szórakoztatóiparból, a médiából és közösségi médiából ömlő rengeteg fehérellenes elmélet,…..
bomberhopper
2021.07.02 21:49:45
A Snyder-féle Justice League egyértelműen jobb, mint az előző verzió, de pár hibát ez sem javított ki. Superman ugyanúgy túl erős, amivel fölöslegessé tesz mindenki mást és nevetségessé az addig félelmetes ellenfeleket. A szokásos fehér- és férfiellenes propaganda is megvan, bár nem folyamatos, de…..
bomberhopper
2021.04.09 19:30:57
Az időközben szinte már zárt faszbúkcsoporttá jellegűvé alakult kis közösségünk a pandémia ellenére méghalálrább aggódta magát az Indexre a 2012-ben pedig már megkaparintás után rájött újabb FIDESZ rémunalom miatt -még tavalynyáron.
Az idősebbek,akik legendásabban hamarabb is abbahagyhatnák,még…..
bomberhopper
2021.02.01 20:10:02
@Frick László Intézet: úgykerültem én ide,mint aza bizonyos szűzlány a hentesboltba. Lobog a vegàn zászló, és a boldogságtól reng Mangal Ica tompora. Ha tudtam volna, hogy milyen blogra iratkozom fel, regisztràltam volna egy másik nickkel. Így most maradhatok őszinte. Lenyűgöző lehet a munkásságotok, melyet csak sekélyen karcolgat a felfogásom, nekem már a puszta empirika nem segít. Fazon/szezon, egysima/egyforditott. Kies tájakon és D.Trump golfpályáin a fűnyíró elv ugyanoly hasznos mint a gazdasàgi élet viszontagságos hullámain. Lean mindenekfelett karcsúsítás egyenlőségjel világszépenevezés. Pedig mindenkinekjár a matter. A közlegelők tragèdiája sem lenne, ha a jógazda szeme vigyázná a jószágot. DE! Most inkább iNDEX részvènyt veszek bitcoinért és megnézem a Bogyó és Babóca következő évadát. Szurkolok Nektek, hogy a létszámoptimalizálás szellem messzire kerüljön Titeket!
bomberhopper
2021.02.01 20:16:21
@dzsessz.szesz.zen: igazán akkor lehet ezzel egyetérteni, ha esténként többször látogatok könyvtárat mint X-box bekapcsolódást. Hát én nem.
Íme egy régebbi balos(!) cikk ami azzal dicsekszik, hogy Soros ügyesen megtalálta a kiskapukat az amcsi igazságszolgáltatás "megreformálására". Nem nagyon kell a sorok közé olvasni hogy átjöjjön a lényeg. Ha ezt az USA-val meg tudta tenni, és látjuk az eredményeit, plusz azt is hogy a hagyományosan…..
bomberhopper
2020.10.31 20:47:41
Lassan 2 éve nem írtam semmit ide, most tekintgetem a legutolsó bejegyzésem , a Sargentini jelentés elfogadásakor született. Ott kissé indulatosan kifejtettem, hogy a művelt nyugat mit tett Magyarország és a Világ ellen az utóbbi pár száz évben.
Tegnap közzétette az EU Polit Bűró - oh régi daliás…..
Könnyed győzelmet aratott a Juventus, és nem mellesleg a három pontot úgy szerezte meg az Öreg Hölgy, hogy még a játék képe sem volt rossz, kifejezetten kellemes meglepetés volt a hétfői összecsapás. Ebben a cikkben nem is feltétlen a meccsel fogunk foglalkozni, hanem azzal, hogy mi is történt, hogy…..
bomberhopper
2020.06.26 23:30:35
Napról napra egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Paris Saint-Germain csak egy megálló lehet Mauro Icardi számára, aki nyáron ismét klubot válthat.
A huszonhét éves csatár, aki kölcsönben van a párizsi klubnál az Intertől, gyorsan megtalálta a góllövő cipőjét a francia fővárosban, és úgy tűnt, hogy…..
bomberhopper
2020.04.11 16:36:51
@venember83: :)
Mulligan hadnagy bezárta a dokumentumot a számítógépén, majd néhány másodpercig a képernyőn mosolygó Molly-ra meredt. Talán ideje lenne más háttérképet választania a volt felesége helyett, gondolta, miközben lehajtotta a notepad-ja tetejét. A queens-i kapitányság második emeleti ablakai előtt sűrű…..
bomberhopper
2020.03.19 00:22:45
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az ábra alapján majdnem három gyermektelen nő van tíz között, ami azt feltételezi, hogy tízből három négy gyermekes családdal lehetne a családonként 2,1 gyermekátlagot biztosítani, HA van három két gyermekes és egy három gyermekes is. Persze lehet játszani a számokkal, de amíg a média, a jólét, a közhangulat, stb. az "élj a mának", "csak te számítasz", "ne szülj, vigyázz a Földre" hozzáállást képviseli, addig a nemzetek integrálható bevándorlás hiányában halálra vannak ítélve. De nem az integrálható és nem a bevándorlás a helyes válasz, hanem a születésszám nevelése.
Másik út nincs.