Regisztráció Blogot indítok
Adatok
puccini

2 bejegyzést írt és 170 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrégiben néhány barátommal egy elhagyott remeteséget látogattunk meg Olaszországban. A szerzetesek ezen ősi lakhelye Abruzzóban, egy festői szépségű völgyben, egy hatalmas sziklafal tövében húzódott meg, amely egyszerre nyújtott védelmet az időjárás viszontagságai ellen és emlékeztetett arra, hogy…..
puccini 2020.09.18 20:17:54
félve írom, hogy 'off', mert nekem fontos
@jabbok: Sokáig tartottam magam, és nem nyitottam meg az oldalt. Lenyugodtam. És elkezdtem visszaolvasni mindent. Sikerült is. Aztán kerestem magam. Nem találtam, csak ezt a reagálásodat (és mindent, ami ezután ezzel kapcsolatban jött). Amit írtam, nem bánom. És tényleg úgy vagyok vele, mint Jézus (szerénytelenség nélkül): "buzgóság emészt el házadért". Aki ismer (és ismeri a szándékaimat), tudja. Aki nem, az moderál (@pandit - szerintem nem volt mellékszál, bocs!). És azt hiszem ezt a fajta mimózaságot és jezsuita lelkiséget nem bírom. Nem ezt tanultam azoktól, akik éppen most vagy nemrég hagytak itt minket. Marad a Zarándok és az ima értük, "maiakért" is. Már csak személyes érintettség okán is.
(Törölni nem fogom magam, de hogy nem nyitom meg az oldalt, az biztos. Isten áldjon mindenkit!)
Kétségtelenül létezik néhány olyan vers a szentírásban, amelyeknek nehéz megragadni a mai értelmét. Ez még az Újszövetség esetében is így van, habár itt relatíve kisebb időbeli távolság választ el bennünket, mai olvasókat a korabeli világtól (alig kétezer esztendő).…..
puccini 2020.06.21 14:37:13
@jabbok: A mai olvasmányhoz (Jer 20, 10-13) egy kommentár, ami idevág: "Jeremiás élete az Isten iránt elkötelezett ember tipikus sorsa. A világ embere általában távolságot tart Istentől vagy olyan mitológiai világba zárja őt, amelyet maga formál és értelmez. Olyan világ ez, melynek a kapuját az ember a maga kedve szerint nyitja és zárja. S ha Isten valósága megközelíti őt, akkor védekezik vagy támad. Jeremiás sorsát átéli minden pap, de átéli minden keresztény is, aki őszintén elköteleződik az Egyház iránt. Az, hogy a világ most nagyon radikálisan a katolikus (szentségi) papság ellen támad, azt mutatja, hogy nagyon zavarja őt az a jel, amelyet a papi lét felmutat. A vad támadás oka nem feltétlenül az, hogy a jel erősebb és láthatóbb, hiszen egyre kevesebb a pap, hanem inkább arról van szó, hogy egyre nagyobb a káosz, egyre inkább gyengül az Istentől elszakadt világ realitásérzéke. Aki nagyon gyenge, az kicsi kihívástól is megretten. Akinek nincs igaza és nem tud bölcsen cselekedni, az megsértődik. A vesztes még egy darabig vadul vagdalkozik és másban keresi a hibát. Jézus látja ezt a tanítványi sorsot és felkészíti övéit. Saját élete példájával is mutatja, hogy a rossz időleges és az igazak távlata a feltámadás. Amikor hűségesen kitartunk a meg nem értés közepette is, akkor erről a megfellebbezhetetlen igazságról teszünk tanúságot." (Sz.J.L.)
A felmérések szerint az internethasználók naponta átlagosan 70 percet töltenek a YouTube-on. Ez ugyebár több mint egy óra – ami óriási szám! Különösen ha figyelembe vesszük, hogy ez az idő általában haszontalan rövidfilmek nézegetésével telik. No, persze, nem azt akarom mondani, hogy csak „hasznos”…..
puccini 2020.03.13 20:53:45
@godit: Elolvastam vagy 2szer. Nagyon köszönöm neki, hogy lebunkózott annyi embert. Kissé összemosta a szenteltvizes témát minden mással, de oda se neki. Azóta a Vatikán viszakozott, de eredetileg is az zavart, hogy ötlet híjan bezártak mindent.
puccini 2020.03.14 10:11:52
@pacsy: olvastam, én is jónak (és józannak) tartom. Egyébként - ha nem lett volna egyértelmű - nem azért tartom rossz ötletnek a teljes bezárást, mert "csodaszer vírus ellen", ennél talán fejlettebb a hitérzékem.
A közelmúltban látogatóban jártam egy katolikus általános iskola egyik hittanóráján. A téma Jézus példabeszédei voltak. Az irgalmas szamaritánus történetéhez ért az óra, és a tanárnő mesélte, magyarázta a történetet. A gyerekek mindennapjaiból vett hasonlatokkal próbálta közel hozni a lényeget.…..
puccini 2020.01.11 10:29:52
@G. Nagy László: Örülök, hogy hiányos teológiai/hittani tudásoddal hitehagyásra szólítasz fel bárkit is (jelen esetben Othart "A Te hibád sokkal inkább az, hogy kitartasz egy teljesen értelmetlen és káros dogma mellett.")
Napjainkban egyre többet hallunk magán-kinyilatkoztatásokról, Mária-jelenésekről és üzenetekről. Újabb és újabb zarándokhelyek létesülnek, tömegek látogatják a hiteles vagy állítólagos jelenések helyeit. A zarándoklatok mindig a népi vallásosság megnyilatkozásai voltak: Máriát magasztalni, lélekben…..
Miután az előző blogbejegyzésben azt taglaltuk, milyen szerepet játszottak a nők a Jézus Társasága megerősödésében, most ugorjunk 480 évet, és nézzük meg, miben változott a jezsuita rend és a nők kapcsolata, együttműködése! A múlt tanévben itt, Rómában szemináriumot tartottam az egyetemen a témáról.…..
  A minap a tíz szűzről szóló evangéliumot olvastuk (Mt 25,1-13) a szentmisén, és nekem kellett prédikálni. Hogy a szövegkörnyezetről is mondjak valamit – ami ugyebár mindig fontos a kommunikációs helyzet megértéshez –, az eset fiatal jezsuiták egyik közösségében zajlott. Szóval csupa férfiak…..
Az elmúlt időben több alkalommal tartottam előadást Ferenc pápáról. Júniusi csíksomlyói látogatására készülve talán nem felesleges szélesebb körben is megosztani ezeket a gondolatokat, melyek remélhetőleg segítenek jobban megérteni a pápa személyét, üzenetét. Szeretnék először arra fókuszálni, amit…..
puccini 2019.05.07 21:33:11
@Pandit:
"Jobb lenne objektív ellenőrizhető dolgok alapján dönteni."
Bizonyára.
Ha a plébánossal szembejön (áldoztatáskor) a falu hírhedten elvált "bikája" (aki egyébként "ökör" :-) ) és megáldoztatja. Mi az objektív?
puccini 2019.05.07 22:02:34
@Pandit: Bocsánat, hogy pont téged idézlek:
"Jól van jól van, nem értek én ehhez.
Csak fura, hogy egy bírónak azt kell vizsgálnia, hogy az al meg a felperesnek mik a szándékai a perrel, meg hogy mikor mennyire meg hogyan szeretnek.
Jobb lenne objektív ellenőrizhető dolgok alapján dönteni.

Alig hinném, hogy létezhet olyan eset amit az 1. pontban írtál, de ha van is az ilyen miért menne bíróságra?"
Különben teljesen értelek titeket. És egyet is ertek.
Bár kevés tapasztalatom van a témában."

-...nem értek én ehhez - CSAK FURA...
-...alig hinném, DE..
-...értelek. BÁR...

Kicsit bizonytalan vagyok. Vagy nem?
Mostanában nagyon sok minden történik az egyházban – s ez alól nem kivétel az egyházi „politika” sem. A szokatlan gyorsasággal zajló változások sokakat elbizonytalanítanak. Pedig csak a világ változásaira való válaszadásról van szó: a globalizáció korában változik maga az élet (a társadalom, a…..
puccini 2019.02.26 20:06:53
@Pandit: "De talán az nem ketseges, hogy melyik fel nek kellene színvonalas magyarázat ot adnia..(?)" Ezt hogy érted? Ha "nem kétséges kinek" és szerinted a "pápaszeretőknek", akkor kétségbe vonod az "ellenfél" színvonalát? Bármelyiket is veszed előre, bátor kijelentésnek tűnik... (Tudom, most belementem egy zsákutcába - bár nem biztos, hogy abba, amelyikbe te gondolod - de, "ilyen ez a popszakma"...)
Amint arról nemrégiben értesült a világ, 2019. február 4-én az Egyesült Arab Emirátus fővárosában, Abu Dhabiban Róma püspöke Dokumentum az emberiség testvériségéről a világbéke és a közös együttélés érdekében (Documento sulla fratelanza umana per la pace mondaale e la convivenza comune) címmel közös…..
puccini 2019.02.19 20:49:46
@jabbok: Értem, hogy mit akarsz, de a naivitás...Sokszor eszembe jut, hogy "Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!"
Alább a magyar jezsuita Jálics Ferenc egyik írását adjuk közre. A világ egyik ma élő legjelentősebb lelki tanítója, több mint húszezer embernek adott személyesen kísért lelkigyakorlatot. Írása az imaélet fejlődéséről szól, ezt a jelenséget az egyház szemlélődő imahagyományának folyamába állítja..
puccini 2018.11.17 18:41:02
@khamul: Adalék: katolikusvalasz.blog.hu/2018/11/17/wucherpfennig_semmit_sem_vontam_vissza (Akinek averziója van a katválasszal, kérem, hogy ne a forrásra, hanem a tényekre koncetráljon!) Vehetjük a jezsuita rend egészét, hiszen a provinciálisa és a generális is támogatta. Az utóbbi időben ez a "kreatív" kereszténység nagy mondás lett (Ferenc pápa kreatív hűsége a zsinathoz, kreatív hűséget kér a szerzetesektől, stb.) Nekem ez olyan, mint a statisztikákban a "maga módján vallásos". Legutóbb egyébként a "kreatív" szót a nagy 2000-es pénzügyi válsággal együtt hallottam: "kreatív könyvelés" - vagyis pénzügyi romba döntöttük a fél világot. Sokszor idézik: "ki vagyok én, hogy...?" Senki nem mondta meg neki rögtön, hogy "Péter utóda, püspök, tanító, stb."? Szegény jezsuita is azt mondja, hogy "érdekes feszültség" van benne, ahelyett, hogy bevallaná, hogy skizofrén - egyszer ellenzi, máskor szereti.
puccini 2018.12.04 20:25:18
@pacsy: Azt hiszem kellő idő (hány éve is csináljátok?), kellő IQ és EQ, kellő szakértelem (mind média oldalról /vö. médiafelelős a rendben/, mind teológia oldalról, mind pasztorális oldalról, mind lelkivezetési tapasztalat oldalról, stb.) rendelkezésetekre állt és áll ahhoz, hogy olyan blogot csináljatok, amitől pl. Te magad nem tanácsolod el az embereket. Nagy levegő, essetek neki. Most sem késő. (Hamár sajtóapostolkodás: Szalézi Szent Ferenc sem állt neki hisztizni, ha nem ment a dolog (legalább is nem tudok róla.)
   ..
puccini 2018.09.30 17:26:00
@türkiz: Értsétek jól!! Én nagyon nem örülök, hogy matthaios-szal félemlítetek meg minket. Ha valaki szereti(sic!) a tanítást/ragaszkodik a tanításhoz, az elrettentő példa? Elég, ha önérzetes (gyenge elméjű - FIGYELEM!!! NEM!!! gyengeelméjű) jezsuiták gondolják ezt. Ne már! Vagyunk mi olyan Isten által teremtett, egyedi, megismételhetetlen "valakik", hogy a tanítás ne okozzon gondot!
Augusztus elején Esztergomban Szent Ignác-napi búcsún prédikáltam a vízivárosi templomban rendalapítónk és az Eucharisztia kapcsolatáról. Ebből nőtt ki ez a bejegyzés, amiben a jezsuiták és az Eucharisztia kapcsolatát szeretném körbejárni. Miképp van jelen az eucharisztikus lelkiség a rendalapító…..
puccini 2018.09.28 12:37:14
@jabbok: Írtam blog.hu-n keresztül.
„A Viganò mögötti hatalmak elsősorban megbuktatni akarják Ferenc pápát” – Sputnik Italia. Andrea Tornielli, a Vatican Insider szerzője 2018. szeptember 2-án interjút adott Marina Tantushvan újságírónőnek a Viganò-ügyről, amely továbbgyűrűzik a nemzetközi médiában. Tornielli egyik kommentárját már…..
Egy jezsuita őszinte vallomása a nemiségről és a szexuális zaklatásokról, avagy gondolatok Ferenc pápa bocsánatkérő levele kapcsán   Az augusztus 14-én Pennsylvaniában nyilvánosságra hozott jelentés adatai sokkolóak: az elmúlt 70 évben az Egyesült Államok hat egyházmegyéjében 301 pap több mint…..
Ha nem hangzana túl nagyigényűen, azt írnám: az alábbiakban erkölcsfilozófiai, sőt erkölcsteológiai kalandozásokra szeretném meghívni a kedves Olvasót. Hogy elővételezzem: elgondolásom lényege, hogy létezik egy éretlen, archaikus erkölcsiség, amitől felnőtt korban is sokan szenvednek, viszont…..
puccini 2018.07.11 20:50:08
@pacsy: "mintha a barataimmal beszelgetnek" - ha ilyen barátaid vannak, nem is kell ellenség :-):-) Nem érzem magam, 'mintha'. Viszont ne keverd a barátokat a tömjénezőkkel. Félrevisz.
puccini 2018.07.13 11:48:46
@altavista: Ez így nekem túl egyszerűnek tűnik. Olyan struccfej feeling. Az Egyház élő, Krisztus titokzatos teste. Ha a kisujját is harapják, az egész testnek fáj. "Ha szenved az egyik, vele szenved a többi is." Ezért nem olyan jó játék ez (a tisztázatlanság) mostanában. (Bár máskor sem.)
puccini 2018.07.13 16:43:18
@altavista: "...a zsidóknak botrány, a pogányoknak ostobaság..."
A téma a „hit és ész” témakörébe tartozik. Bár a cím elég elvont kérdéskört sejtet, az alapgondolatban tulajdonképpen nincs semmi ördöngösség. Hogy némi szómagyarázattal kezdjem: a „teleológia” (a gör. thelosz = cél és logosz = tan, tudomány szavak összetételéből) a célokról szóló filozófiai…..
puccini 2018.06.21 20:07:29
Fogatlan prókátorként: @pacsy: Kicsit zavarodott az írásod. "...megkérlek, hogy ne nagyon kommentálj itt, mert elkergeted az érdeklődőket és lehetetlenné teszed a párbeszédet..." vs. "...Szóval nem akarom "letiltani", hogy továbbra is írj itt a (szokott) hívő szellemben, rengeteg erudícióval és mások iránti jóindulattal..." Szerintem pihenj egy kicsit Te is a tanév végén. Arról nem beszélve, hogy az érdeklődőket nem kergeti el. A logikánál maradva: érdeklődő vagyok és direkt őérte is járok ide. Akkor most mi van? Pihenj egy kicsit, mert szerintem a viselkedéseddel nem loptad a szívembe magad. Dühöngés helyett sokat segít a józan ész. Szent Ignác segít ebben is.
Ja! "Ha "túltoltam" volna, elnézést érte." Ez olyan nagyon "gyerekesnek" tűnik. Nem érzed/tudod, hogy "túltoltad", vagy még arra is képtelen vagy, hogy beismerd.
Miserando atque eligendo [Az irgalmasságot és a megkülönböztetést gyakorolva] – ezt a mottót választotta Bergoglio püspöki jelmondatául, s ez maradt pápai címerének felirata is. A jelmondat, amint az lenni szokott, egyúttal program is. Ebben a néhány szóban – mely eredetileg a Szent Beda…..
Nem értek a politikához. A március 15-ei miniszterelnöki beszéd most mégis elgondolkoztatott. Orbán Viktor elég energikusan fogalmazott: „Nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy…..
puccini 2012.12.15 22:49:59
@Izrael misztériuma: Most olvastam Tormay Cecile-t.: "Aki greczyblog-ot postol, jó ember nem lehet!" Tényleg ennyire nincs a fejedben semmi, hogy egy ilyen nímandot kell idézned? Azt hiszem ennél te magad is többre tartod magad! :-) Vagy tényleg ennyire itt kell nyomnod a kormányellenes hányásodat? Azt hiszem a felfokozott gyomor- és elmebajra nem a párbeszéd a legjobb gyógyszer, hanem a szívlapát! :-)
Ferenc pápa szerint a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev betartásának a szellemében oktatni, mert akkor a hívek helyett saját karrierjükkel foglalkozó "kis szörnyetegeket" nevelünk. A pápa erről egy zárt körű találkozón…..
puccini 2014.02.17 21:01:20
@Izrael misztériuma: "egyszer, már régen, még én is elhittem ezeket a lenevelősdi elméleteket és adandó alkalommal kipróbáltam a gyakorlatban egy embertársamon, kizárólag tudatlanságból és az a lelki üdvössége végett, hogy megmentsem a ráváró túlvilági szenvedésektől, öngyilkossági kísérlet lett belőle, szerencsére megmenekült, de utána is még többször járt a pszichiátrián, egy évtizedbe tellett, míg úgy-ahogy helyrezökkent... "

Hát, ha így nyomtad akkor is, nem csodálom...:-(
Sok évvel ezelőtt történt az eset. Még kezdő papként Németországban beszélgettem egy fiatalasszonnyal, akiről kiderült, hogy kilépett az egyházból. Arrafelé ez egyáltalán nem ritka jelenség; nem is ütköztem meg rajta. Ám amolyan jószándékú-tájékozatlan…..
Egy idő óta ismét gyakran és szenvedélyesen beszélnek a Katolikus Egyház bűneiről. A dolog persze önmagában nem új, bár vannak újszerű elemei. Mostanában ugyanis nem csak a szokásos régi érveket halljuk ismételgetni – a boszorkánypereket, az inkvizíciót és a keresztes…..