Adatok
tinipuma
47 bejegyzést írt és 379 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Végre valahára kaptunk egy pörgősebb részt, vágjuk is bele gyorsan. Mickey kalandjával kezdünk, az öreg ugye annak a kocsinak a csomagtartójában pocol, amivel Avi sebesült tettestársa menekül a lövöldözés helyszínéről. A gringo valami lepukkant kültelki hangárban áll meg és…..
Hősünk tűzoltóállomás elé parkol full szabálytalanul, majd magára hagyja a gépjárművét, elbattyog a közeli padig és onnan figyeli szabálytalankodása következményeit. Teljesen összeszedetten viselkedik, ebből gondolom, hogy ez már nem a gyógyszerkómás este, hanem némileg…..
A bárban nyitunk, Daryll ki van akadva az apjára, illetve a módra, ahogy a múltkor eltüntette a hullát. Mickey szerint nem nagy dolog ez, elvégre nem öltek meg senkit, csak kicsit feldarabolták. Meg betonba öntötték és leküldték a darabokat a halakhoz, de így tényleg minden szép. (Bunch közben…..
tinipuma
2017.09.22 19:15:07
@AaannnaaA: Nekem az tűnt fel, hogy ebben az évadban nem nagyon érintkezik a család. Terry csak Ray bátyjával beszél, akkor is csak tőmondatokban, Daryll senkivel, Ray is csak az apjával. Mickey az egyetlen aki még mindenkivel szóba áll. Szerintem a kulcs az a bizonyos verekedés lesz, de arról még mindig nem tudunk semmit.
Te mit gondolsz?
Te mit gondolsz?
tinipuma
2017.09.23 15:52:00
@Pácsó Ármándó: Mindenekelőtt fognod kell egy darvat :D
Az előző rész végén Flynn éjszakába nyúlóan dolgozott, burning the midnight oil, ahogy Jenkins mondta, amiről a hogyvoltírónak a Midnight Oil nevű csapat ugrik be a ’80-as évekből, gyorsan hallgassuk meg egyik legismertebb számukat. Köszönöm, mehetünk tovább.
Szóval a…..
tinipuma
2017.09.05 08:51:40
@Gabba: Jöhetnek csoportosan, de egyesével is :DD
Visszatért a könyvtáros csapat és velük a hogyvoltok is, nem rettenve meg attól a ténytől, hogy a Universal Channel kivonulása miatt a friss évad nem érhető el magyar szinkronnal. I can speak English, I learn it from a book, biztatja magát a hogyvoltíró, akárcsak Manuel a Fawlty…..
tinipuma
2017.09.04 17:11:18
@Kapitánylány: @Pácsó Ármándó: Én nem a magazinban olvastam, hanem itt, de örülök a szinkronos verziónak!
Menten olvastam is a kiváló írást, magam csak annyit szólnék halkan, (mivel azt olvastam valahol, hogy jellemes ember bizonyos kor után nem vált csapatot) hogy aszongya: csak a Diósgyőr!
Menten olvastam is a kiváló írást, magam csak annyit szólnék halkan, (mivel azt olvastam valahol, hogy jellemes ember bizonyos kor után nem vált csapatot) hogy aszongya: csak a Diósgyőr!
Az előre tervezettel ellentétben ismét én jelenkezem a hogyvóttal, mert a kolléganő sajna hétvégén is dolgozik, a cirkusznak viszont így is mennie kell. Nézzük hogyan folytatódik hőseink sorsa, kössétek fel a gatyát, kibaszottul durva menet lesz!
Két füves cigit szívó fiatal pitláker alakkal…..
tinipuma
2017.09.04 16:59:59
Először is, köszi a hogyvótot és a beugrást!
Mikor Bunch a bank helyett a szendvicsezőbe ballagott, én vinnyogva állítottam le az egészet és sanszos volt, hogy nem is folytatom. @szociál: megértelek, iszonyú mérges lettem. Mondjuk én inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy tulajként Bunch mit össze szerencsétlenkedik majd a bérlőkkel, bombát azért nem szórnék rájuk :)
Bridget még mindig nem tud idegesíteni annyira, mint Conor, szóval vele elvagyok erre a két jelenetre.
Mickey problémamegoldó akciója sem lett valami fényes, már csak azért sem, mert az öregnek - tudjuk jól - egy egyenes gondolata sincs.
@Pácsó Ármándó: Te csak olvasgass, abból nem lehet baj :DD

Az évad harmadik részére végre nagyjából képbe kerülünk, hogy mi is történhetett hősünk feleségével. Az infók szép fokozatosan csepegtek, időbe telt, míg összeállt a kép.
Kezdésnek a jelenben indítunk, közvetlenül az előző rész zárása után: Natalie Ray konyhaasztalánál ülve, ölében az ebbel meséli…..
tinipuma
2017.09.03 18:17:24
@AaannnaaA: Mert megbízhatóan idiótának tűnik, azért :)
Verőfényes reggelre virradunk, Rayt a neje ébresztgeti kedvesen, nocsak. Ma van a 21. házassági évfordulójuk, minden szép, a reggeli szex után egy Vegasi kiruccanásra készülődnek. Visszaugrottunk tehát kicsit az időben, remélhetőleg végre megtudjuk mi is történt Abbyvel...
tinipuma
2017.08.21 18:34:31
@AaannnaaA: Igen, szerintem a testvére, nekem úgy rémlik, hogy volt erre egy félszavas utalás. Meg az ájemdíbí is Dohertynek írja :)
Amúgy szerintem ha már agyi probléma, akkor az lehet a balesetes bumpszliból, de nem vagyok orvos.
@szociál: Koncentráljunk az erőszakra :))
Szerintem igazad van, a testvér baja érthető, de még akkor is van két választása egy normális embernek - ha nem egy sorozatban karakter, :)
Egy, nem megy oda. Kettő, odamegy és hősiesen kibírja, hogy ne igya le magát, vagy ha már leitta akkor egyrészt úgyis mindegy de inkább rúgjon be teljesen és hányja ki az ünnepi vacsit, akkor legalább nem ér rá végigsérteni a másik családot és közvetve a saját testvérét :)
Nataliet majd meglátjuk.

2017.08.22 08:20:06
@Pácsó Ármándó: Igen, a nyuszifüles a London :)
tinipuma
2017.08.22 19:43:43
@szociál: A GTA-t nem tudom (ismerem, de sose játszottam), de itt tényleg előre borítékolható volt a balhé, ez egy ilyen sorozat :)
Ezért (is) szeretjük...
Ezért (is) szeretjük...
Aki botorul azt gondolta, négy évad után a Ray Donovan c. sorozat neki nem tud újat mondani, az az évadnyitó láttán nyugodtan revideálhatja a nézeteit; én magam is olyan döbbenten pislogtam, mint az ideiglenesen rám bízott blöki, aki tegnap hajnalban a fülembe ugatás után hirtelen…..
tinipuma
2017.08.15 18:45:05
@AaannnaaA: Nagyon billeg a mérleg, de inkább a nem felé sajnos. Másképp fogalmazva kevésbé tetszett, mint amennyire jó volt. De ütött, az biztos.
Abby távozása nem csak Rayt érinti, a többiek is kötődtek így vagy úgy az egyetlen értelmezhető női karakterhez. Most kell egy új, bízom benne, hogy jól csinálják majd, azaz a karakter és a színésznő is jó lesz.
De nem állíthatnak egy random megfektethető jónőt, azokat Ray eddig is megdugta, ide egy valós női szerep kell, méghozzá jó színésznővel.
Ja, amúgy nagyon szeretem Paula Malcomsont. Akkor is, ha nincs értelme. Nekem hiányozni fog.
@szociál: Gerard Butler erre a szerepre nekem nem tetszene, de Clive Owen se. Liev tökéletes :)

2017.08.15 18:45:27

2017.08.15 18:46:50
Rövid halottszemle (ezzel búcsúzunk végleg a Gerhardt családtól) után Solversonékhoz kapcsolunk. Betsy ébredezik, mi tagadás ő sem fest túl jól, kajára például gondolni sem tud. A gyógyszer a ludas, világosítja fel az ágya mellett hűségesen virrasztó Noreen, úgy tűnik…..
tinipuma
2016.04.11 18:26:30
@szociál: Élünk bizony! Mondjuk nekem a választások eddig eszembe se jutottak, de most, hogy említetted nagyon várom, ki tudja, hátha annak kapcsán minket is meglátogatnak az idegenek :))
Nekik is sütnék fasírtot, jófajta darált húsból :D
Nekik is sütnék fasírtot, jófajta darált húsból :D
tinipuma
2016.08.06 17:15:37
@araitik: Van igazságod :)
Mondjuk ennyi idő után én sajna már nem emlékszem, hogy pontosan mi hangzott el az első évadban Lou sérüléséről.
Mondjuk ennyi idő után én sajna már nem emlékszem, hogy pontosan mi hangzott el az első évadban Lou sérüléséről.
tinipuma
2017.04.22 18:16:05
@Pácsó Ármándó: Nagyon szemfüles macska vagy, igen vetítik :))
Az itthoni adásokat még nem tudom, de ahogy a suli mellett (újra beiskoláztam magam) tudom, fogom írni is. A találatért jár egy teljes évados Fargo hogyvolt előfizetés :DD
Az itthoni adásokat még nem tudom, de ahogy a suli mellett (újra beiskoláztam magam) tudom, fogom írni is. A találatért jár egy teljes évados Fargo hogyvolt előfizetés :DD
Offred az USA-ban élet nyugalomban, amikor kiborult a bili, a társadalom összeomlott, a terrorizmus és a környezetszennyezés kezelhetetlen szintre jutott és jött a totalitárius állam, amiben a kevesek a piramis tetején ülve erőszakkal uralják a többeket. A vezetők sem tudnak viszont mit kezdeni…..
tinipuma
2017.03.24 18:22:45
Jogi témák közérthetően - Dr. Bakonyi Lilla
Kézbesítési vélelem - fizetési meghagyás
2017.02.27 18:59:36
Röviden: IGEN. És a legtöbbször az ún. kézbesítési vélelem szabályai adják meg a magyarázatot arra, hogy miként lehetséges. Nézzünk tehát egy tipikus esetet!
Van egy tartozás, például egy lejárt telefonszámla vagy egy parkolási pótdíj-tartozás. A jogosult a sikertelen felszólításokat követően…..
Tinyval kezdünk, végül is ő lesz a mai, egyébként meglehetősen sűrű epizód egyik főszereplője. A behemót egy szupermarketben őgyeleg, aggodalmas arccal álldogál a felvágottas pult előtt, majd hirtelen mozdulattal a zsebébe rejt két csomag húskészítményt. Nagyon meg lehet…..
tinipuma
2014.08.25 22:22:15
@Pácsó Ármándó: én se tudtam, hogy így is lehet, nagyon kezdő hogyvoltíró vagyok ...
tinipuma
2014.08.25 22:47:42
@Pácsó Ármándó: igazán köszönöm a kedvességed, már elkezdtem nézni :)
Viszonzásként ajánlanám a Fargo című filmsorozatot...
Viszonzásként ajánlanám a Fargo című filmsorozatot...
tinipuma
2017.01.03 18:31:54
@Is: A pszichiopatikus kifejezés tetszik, meg is jegyzem :)
Én Cochrant amúgy imádom - pontosabban inkább Hank Azaria-t :D - de a karakter is remek szerintem.
Én Cochrant amúgy imádom - pontosabban inkább Hank Azaria-t :D - de a karakter is remek szerintem.
Templomban vagyunk, ott ül a Donovan család apraja-nagyja, Romero atya valami isteni applikációról prédikál. Temetés van amúgy, a koporsóban Abby fekszik, a pad alatt pedig Sonia markolássza diszkréten, de annál lelkesebben Ray farkát. A bizarr álomból hősünk az FBI-nál ébred. Míg ő aludt, az…..
tinipuma
2016.09.27 18:04:29
@Neoprimitív: Én is örülök, hogy a végére ideértél :)
Hasonlóan éreztem az évadzáró miatt, sajnálom is, hogy a bollywoodi össztánc nem nekem jutott eszembe :)
Reboot tőlem is jöhet, főleg, ha kevesebb maffiás szarságot kapunk és több megbízhatóan idióta celebet. A gyerekek nem hiányoznának, de Abbynek írhatnának valami normális történetszálat, mert ez tényleg katasztrofális volt, ennél a színésznő is többet érdemel szerintem.
Lena miatt én sem kaptam fel a fejem, nekem simán benne volt a csaj karakterében, hogy ha úgy hozza a helyzet, akkor nem hezitál egy pillanatig sem.
@AaannnaaA: Nem kapsz köveket :)
Én is élveztem a kalákában írást.
@Sigismundus: Ha kiderülne, hogy ez egy halu, akkor valami nagy és súlyos tárgyat vágnék a tévéhez, azt hiszem :)
Ami Conort illeti én nem nagyon tudom eldönteni, hogy az írók nem tudnak vele mit kezdeni, vagy az őt játszó srác, de valahogy sose áll össze a szerepe.

Várható volt, hogy Marisol holtteste nem sokáig lesz a vízben – már másnap reggel rendőrök állják körül a parton, ahova a folyó kivetette.
Mick a kanapén szundít, mikor felébred Ray bámul rá a szemközti fotelből meglehetősen szenvtelen arccal, és kéri a pénzt, amit apja…..
Éjjel kezdünk, Ray és Lena a galéria előtt várakoznak. A kis csapatot jobb híján Daryll erősíti, tulajdonképpen még mindig ő a legjobb választás. Hamarosan megérkezik Jacob Waller, hőseink erre akcióba lendülnek. A galériában egyébként a szokatlan óra ellenére mozgás van, az ügyvéd felügyelete…..
tinipuma
2016.09.06 20:19:48
@Pácsó Ármándó: Csókpuszi :)
tinipuma
2016.09.07 17:33:17
@Pácsó Ármándó: Nekem is tetszett a dal :)
@Biriksz_Krokiksz!: Ne légy szomorú, majd ideérsz, a hogyvótok meg nem mennek sehová :)
Hozzászólás meg jöhet bármikor.
@Biriksz_Krokiksz!: Ne légy szomorú, majd ideérsz, a hogyvótok meg nem mennek sehová :)
Hozzászólás meg jöhet bármikor.
tinipuma
2016.09.07 19:19:39
@Pácsó Ármándó: Szóval eddig csak egy volt elég jó?
Megérkezik Moszkvába Belikov koporsója pár patkánnyal kiegészítve, a címzettek meglehetősen morcosan veszik tudomásul, hogy a prosti holtteste helyett egyik emberük utazott a ládába lapátolva. Sonia épp a galériát nyitja, mikor megkapja a testről készült fotót, és a dühös…..
tinipuma
2016.09.04 19:19:58
Ray egy nagy táskával a kezében látogat el a kórházba Cochranhez. Nem időz nála sokáig, csak otthagyja a tatyót, a benne lévő pénz gondolom nagyban előrelendíti a gyógyulási folyamatot, aztán készülhet az újabb kislemez is. Hősünk gondol egyet és a szomszédos szobában…..
Cochran stúdióban készít lemezfelvételt a hangmérnök nem túl lelkes asszisztálásával, és míg ő a számát énekli, mi életképeket nézünk arról mit csinálnak hőseink. Ray például véres ruhában és arccal ájult ki a lakásában (nem, nem otthon), de még álmában is a pénzes táskát szorongatja. Marison az…..
Fogadni mertem volna, hogy a magát feladni készülő Mickey valami váratlan és rejtélyes esemény folytán eltéved a parkoló és a rendőrség közötti tíz méteren, de tévedtem. Tényleg besétál, rabosítják is ahogy azt kell, az öreg idült vigyorral néz bele a kamerába, mintha poénra venné az egészet. Csak…..
tinipuma
2016.08.16 18:48:39
@AaannnaaA: Nekem Stu és Ashley megjelenése azt juttatta eszembe, hogy régen milyen egyszerű (vagy egyszerűbb) volt minden, senki nem volt életveszélyben, nem a napi megmaradásért kellett küzdeni. Ja, és viccesek :)
Ott hagytuk abba, hogy Ray és Mick elindulnak Primmbe visszaszerezni a lóvét. Hősünk a kaszinóban játszogat (fatert persze házon kívül hagyta), és körbeszaglászik kicsit. Negyed milliós jutalom van kitűzve az infóért, ha valaki segít megtalálni az eltűnt zsét; persze úgy…..
tinipuma
2016.08.09 19:54:54
@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem adj még egy esélyt, nem rossz ez, sőt :)
Eddig tartott Hector barátunk nagy elhatározása a szakításról, máris visszatért a nővére ölelő karjaiba. Lena estéje kevésbé izgalmas, ő azt figyeli feszülten a monitorján, ahogy egy pasas lábkörmöt vág. Ez nem a világ legunalmasabb valóságsója, a megfigyelt férfi Jackson…..
A kikötőbe újabb embercsempész rakomány érkezett fiatal lányokkal, de mivel Muncie nyomozó – Ray segítségével – korábban elfogta a górét, így a rendőrök ellenállás nélkül kapcsolják le a szállítmányt. A tetovált rosszarc azonban, akit múltkor már láthattunk itt…..
Mindjárt a címszereplővel kezdünk, Marisol, az előző részben megismert Hector nővére, a napi betevő drogadagját szippantja az arcába, elég lelakottnak néz ki, azt meg kell hagyni. Egyébként egy tévéstúdióban van, interjúban készül beszámolni a nagyérdeműnek az öccsével…..
tinipuma
2016.07.17 16:53:08
@AaannnaaA: Nem hiszem, hogy egy sima járőr sokat zavarna a dolgokon, bár arra tökéletes, hogy nyavalyogjanak miatta. Terry kapcsolatának örülnék, de a várható szenvelgés miatt mégis a nemre szavazok.
Egyetértünk, nagyon irritáló a nő.
Izé, nyeremény is volt? Akkor kapsz egy csokor jácintot :D
Amúgy örülök, hogy megfejtetted :)
Egyetértünk, nagyon irritáló a nő.
Izé, nyeremény is volt? Akkor kapsz egy csokor jácintot :D
Amúgy örülök, hogy megfejtetted :)
Rendkívül izgalmasan zártuk a harmadik évadot, és az előzetesek alapján nyilvánvaló, hogy a negyedik etap is méltó lesz elődeihez – nézzük hogyan folytatódik Ray (és a Donovan család) kálváriája.
A jelenben hősünk öccse, Bunchy biztatására csoportfoglalkozáson meséli el…..
tinipuma
2016.07.09 13:39:52
tinipuma
2016.07.10 13:23:21
@Biriksz_Krokiksz!: Abby szerintem most nem gáz, bár azt én is nagyon remélem, hogy ezt a rák dolgot nem fogják sokáig elhúzni.
@AaannnaaA: Egyetértek, én se ítélem el Rayt ezért az akcióért. Mondjuk én Hectort se tartom egyértelműen szar alaknak.
@AaannnaaA: Egyetértek, én se ítélem el Rayt ezért az akcióért. Mondjuk én Hectort se tartom egyértelműen szar alaknak.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nekem ez a rész volt a mélypont, kezdem unni ezt a kirakós játékot.
Azért a csomagtartóban lapuló Mickey tényleg vicces volt :)