Regisztráció Blogot indítok
Adatok
caralho voador

0 bejegyzést írt és 921 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vártam már az alkalmat a két évvel ezelőtti lyoni Leprous koncert után, hogy itthon is lássam napjaink egyik legegyedibb hangzású zenekarát, egyszersmind a lehetőségekhez mérten feltérképezzem, mi újság a mai ún. progresszív zenei színtéren...
Szeretett bajnokságunk megélte az idei 18. fordulót, azaz innentől nagykorúnak számít. Éljen-éljen, pukkanjanak a kölyökpezsgők, egy pillanatra álljunk meg a nagy rohanásban, hogy értékelni tudjuk ezt a fantasztikus eredményt. Szakály már az előző fordulóban is torokszorító pillanatokat élhetett át,…..
Múlt szombat délután, szokott antiszoc hangulatban múlattam a hétvégét, mikor este fél 6 fele izomból csönget valaki, dörömböl a kapun, a kutya majd agyvérzést kap úgy csörtet kifelé. Kiballagok , hát Sanyi szomszéd az. Róla azt kell tudni, hogy akkora Vasas szurkoló, hogy állítólag van otthon egy…..
Kicsit késésben vagyunk a beharangozóval, aminek a tippjáték átalakítása az egyik oka, így a kapufa után rögtön a lényeg következik...
Stadionbúcsúztató hétvége következik a bohócligában. Már-már meglepetés kategóriába tartozik, hogy megkezdődik a DVTK stadion rekonstrukciója, ők a Fradi ellen búcsúztatják a régi stadiont szombaton, és elérkezett az idő, amikor Fáy utcai sporttelep egykori ékköve is a megújulás útjára lép, és…..
Nem hoz szerencsét a péntek 13. Jó, az rendben, hogy 21-e van, ami nyerő szám a számmisztika szerint, de a 13. forduló beharangozója következik, így mégiscsak péntek 13 van. A 13 az boldog szám. Sokáig nem tudtam, hogy létezik ilyen fogalom, de  létezik ugyanúgy, mint az MTK Ultra. De mindkettő van,…..
 Hát Drága Béláim az Úrban, ez is bekövetkezett. Vártuk már, mint Kövesi a Csabagyöngye-Fősör meccset. Nem elsősorban a 12 . fordulóról mondom ezt, hiszen azt azért a laikus drukkereknek is világos volt, hogy a 11. forduló után minimális odds-al fogadhatnak arra, hogy a 12. fog következni. Nem is…..
Tulajdonképpen már-már összefoglalóba oltott beharangozók jönnének, ha lenne összefoglaló, de nem, nincs, mert nem fér bele az időkeretbe. Pörögni kell az eseményeknek, mert maholnap itt az október, jönnek Doxáék válogatott meccselni, utána meg nyakunkon a deres ősz. Elérkezénk tehát az bajnokság…..
Mózes vidáman ballagott lefelé a hegyről, kezében két kőtábla.- Mózes ! Csak nem a tízparancsolat ez kőtáblába vésve?- Nem, a hétközi meccsek eredményei első kézből, csak nem találtam papírt és ceruzát.- És akkor az hogy "Ne lopj!", meg a többi?- Öööö... majd a FB ülés eldönti.- És akkor hétközi…..
- Jegyeket, bérleteket, szurkolói kártyákat kérem felmutatni, Ferencvárosi szurkolók tegyék szabaddá az alkarjukat is, van a telefonomon vénaszkenner program, most jelent meg androidra. De kevesen tetszenek lenni ! Pedig mindent megteszünk, hogy minél több utasunk legyen. Ott vannak a szép új…..
Mivel az NB1 meccsei szombaton vannak - kivéve mikor szerdán, ezért most vasárnap lesz forduló. Jó rendben, ennek egyik oka nyilván az augusztus 20-ai ünnepség is. ( Pedig direkt készültem a "Tüzijáték a Vasas kapuja előtt" szófordulattal, de ez most megy a levesbe. ) A hetedik forduló amúgy is…..
Régen természetes volt, ma viszont már szenzáció, hogy négy fővárosi csapat vezeti a tabellát. Az élbolyt ráadásul a Vasas vezeti, miután a tavalyi bajnokság első négy helyezettjét már legyőzték, három alkalommal idegenben játszva. Hétközi forduló az angyalföldi csoda árnyékában...
Zajlik az olimpia, a magyar sportolók olyan tempóban nyerik az aranyakat, mintha csak egy úttörőtáboros szpartakiádon lennének. ( Ha a foci EB himnusza az "Éjjel soha nem érhet véget" volt, akkor lassan időszerű lenne az olimpia-himnuszának kinevezni Bódi Gusztitól az "Aranyeső" című opuszt) . De…..
Hétvégén Rióban startol az olimpia, ami újabb magyarázat lehet majd a hétvégi nézőszámokra. A negyedik körben kicsit tisztábban láthatók az erőviszonyok, vagy legalább is, hogy hol várható edzőcsere. A tippek előtt nézzük, mik is az idei várakozásaink...
Ahogy azt már megszoktuk, kupacsapataink egy kivétellel le is tudták nemzetközi kötelezettségeiket, innentől eggyel kevesebb dologra lehet majd hivatkozni. A csodás kupaszereplés után nyilván ismét megtelnek a lelátók, még, ha a hazai csapatok fele idegenben játszik is...
Tavasz, április, kikelet. Rügyfakadás, madárfütty, kizöldellés. Lemosó-permetezés, kertásás ,palántázás. Bajnoki hajrá, MK döntő, EB felkészülés. Érettségi,konzultáció, Newton-Leibniz tétel.Feljutás, rájátszás, kiesés. Tejeskávé, kávé és a zacc.....
... célegyenesébe fordult a bohócliga maratonja, az élen a zöld-fehér mezes versenyző egy fél utcányi előnnyel vezet, már a nézőkkel pacsizik, és selfi-ket készít a győzelem örömére. Mögötte sűrű a mezőny, mert csak a legjobb 3-nak jut sör, így egymás sarkát tapossák vagy 8-an, köztük egy lila-fehér…..
Már csak három kör a végéig, a dobogós csatában résztvevők száma fogyatkozik, a kiesés viszont még mindig három csapatot fenyeget. Három párosításban is tabellaszomszédok találkoznak, szóval hatpontos meccsek futószalagon...
Szombat délután, Fáy utca. A felezővonal magasságában, a hosszanti tribünön egy lezárt szektorban két öreg üldögélt nézőtéren. Egyikük fázósan húzta össze fekete szövetkabátját, mert a tavaszi szél nem csak vizet áraszt, de a reumás izületeknek sem tesz jót. A másik fel sem pillantva törölgeti a…..
"A 29-esnek köszönjük a produkciót, következzek a 27-ik forduló, felkészül a 30-ik. Jó, rendben, utoljára poénkodunk azon, hogy a 27-ik fordulóban az a Fradi látogat a Honvédhoz, amelyik a 28-ik fordulóban biztosította be a bajnoki címét egy vereséggel, míg az MTK számára jövő héten következik a 20.…..
Felszállt a (zöld)- fehér füst az NB1 tabellájáról, új kakas sas került az NB1 tetejére. Véget ért a hét szűk esztendő az Üllői úton, és a pár évvel ezelőtti helyzethez képest nagyot fordult az Albert-stadion. Azt hihetnénk, hogy ezzel el is dőlt minden fontos kérdés a bajnokságban...bár van aki úgy…..
A 26. fordulónál hagytuk abba, logikus, hogy most a 28. forduló jön. A versenyszabályzat ugyan kimondja, hogy „a nemzeti válogatott mérkőzés miatti időpont módosításnál a bajnoki fordulók sorrendje nem változtatható meg”, de itt nem egy plusz válogatott meccs, hanem egy elmaradt összetartás kavart…..
Hónapok óta találgatjuk, de a hétvégén közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. Ha az MTK nem nyer, a Fradi pedig igen, végképp eldől a bajnoki cím sorsa és a zöld-fehérek félgőz helyett negyedgőzzel folytathatják a tavasz hátralévő részében. A három kiesőjelölt közben otthon játszik, igaz papíron…..
Micsoda pörgés! Jóformán borotválkozni sincs idő 2 forduló között, úgy pörög a bohócliga, mi pedig már úgy vártuk ezt a 25-diket, mint Döbrögi anno a mesében. Túl vagyunk a hétközi fordulón, ami ugyan negatív nézőcsúcsot hozott, de lehet csak a túl sok tv-közvetítés miatt. Az MLSZ a szezon előtt…..