Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Óbudai Társaskör

44 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez a nyár más, mint a többi. A vészhelyzetből ébredve, a karantént magunk mögött hagyva lassan gondolhatunk arra is, hogy milyen jó lesz szép nyári estéken az Óbudai Társaskör gesztenyefái alatt együtt muzsikát hallgatni – legyen az klasszikus, jazz vagy könnyűzene.Némi újratervezés után örömmel…..
A Liszt Ferenc Kamarazenekar brácsa szólamának vezetője, a mindig derűs Várnagy Mihály ez évtől nyugdíjas. Aktív nyugdíj lesz ez, hiszen március 6-án máris koncertezik a Társaskörben kedves kollégáival egy kamaraesten. Múlt, jelen, jövő – volt miről beszélgetnünk mindannyiunk Misijével. Hogy vagy…..
Bach, Bartók, Beethoven, Sztravinszkij, Vivaldi – nagy zeneszerzők és különleges estek márciusi kínálatunkban:Utolsó részéhez érkezik az Anima Musicae Kamarazenekar és Dinyés Soma csembalóművész B. A. C. H. című sorozata, a záróhangversenyen H hangnemben íródott zeneműveket adnak elő, közreműködik:…..
A Gitármuzsika Óbudán következő estjén, Roth Ede fiatal gitárművészeket bemutató sorozatában Bernáth Ferenc hoz romantikus hangulatot a Társaskörbe Török-Papp Tímea fuvolaművész közreműködésével. Az Artisjus- és Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjas gitárművész az ukrajnai Csapról indult, ma a…..
90 éves lenne Petrovics Emil  Szeretett művekkel és beszélgetésekkel emlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Petrovics Emilre február 9-én, 18 órakor a Társaskörben. Életének meghatározó szereplői, művészek, pályatársak, és barátok segítenek felidézni alakját - minderről Petrovics Eszterrel, a…..
Az Óbudai Társaskörben négy estén át a szerelemé a főszerep:A XVII. század emberének szerelmi örömét és bánatot hallhatják dalban, lanton, csembalón és viola da gambán Károlyi Katalin, Kónya István, Pétery Dóra és Kallai Nóra előadásában. Valentin-napon Bódy Magdi és a Freedom Együttes lép…..
 A közelmúltban játszották a mozik a Born to be blue című kanadai filmet, mely Chet Baker drámai fordulatokban bővelkedő életét vette alapul.  A filmet átlengő melankólia minden bizonnyal jelen lesz a társasköri koncerten is, hiszen érzelemdús dalain keresztül idézzük fel a 90 éve született dzsessz…..
Januári programok az Óbudai Társaskörben Hagyomány, hogy Pezsgős újévi koncerttel és közös koccintással kezdődik az esztendő az Óbudai Társaskörben. A Kék Duna Koncert-Szalonzenekar fülbemászó melódiákkal, örökzöld slágerekkel lép színpadra. A nagy sikerre való tekintettel ezt az évet is dupla…..
Dés László: Dalok egy zongorával  Dés László újabb mérföldkőhöz érkezett pályáján: első önálló estjére készül, hol máshol, mint a Társaskörben. A 2019. január 24-i és 29-i koncertjein megosztja dalai születésének hosszú és szövevényes történeteit, mint mondja: „a maguk egyszerűségében,…..
Bubnó Tamást, a Szent Efrém Férfikar vezetőjét és Mezei Jánost, a Zeneakadémia tanárát az évtizedes barátság mellett a Budapesti Énekes Iskola megalapítása is összeköti. A gregorián énekről, a zene lényegéről, a zenepedagógiáról és a december 19-én este 7 órakor kezdődő Társasköri karácsonyról is…..
Előbb-utóbb mindannyian lehetünk páciensek. Megnyugtató, ha az ember egy kiegyensúlyozott, széles látókörű orvosra bízhatja egészségét, aki ráadásul az érzelmeket, empátiát igénylő művészet, a a zene rajongója, sőt művelője is. Dr. Székely György gasztroenterológus főorvos, a Semmelweis vonósnégyes…..
Karácsony felé… nem csak karácsonyi programokkal készülünk, hiszen a Custos Consort Régizene Együttes a Medici család udvarába varázsolja a hallgatóságot olasz és francia szerzők dalaival, táncaival, míg Szabadi Vilmos hegedűművész Japánba kalauzolja el az érdeklődőket muzsikával, képekkel,…..
Dalok a Kispipából  Ötéves jubileumához érkezett a Seress Rezső dalaiból és életéből készült est a Társaskörben. Fesztbaum Béla és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar előadásában újra megszólalnak a Dalok a Kispipából november 24-én, délután 5 órakor. Az alkotófolyamatról, Seress Rezső életművéről,…..
Óbudai Társaskör Kettősfogás 2019.11.11 17:23:59
Régi kedves vendég a Társaskörben Deseö Csaba, akit barátja, Gayer Ferenc hívott születésnapi együtt muzsikálásra a Budapest Ragtime Banddel.   Életrajzi könyvét elolvasva megelevenedik a 60-as évektől kezdődően a magyarországi jazzélet, de ugyanakkor bepillantást kapunk e korszak klasszikus zenei…..
Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy napjaink jelentős muzsikusai egyre gyakrabban választják születésnapi koncertjük helyszínéül az Óbudai Társaskört. Ebben a hónapban Deseő Csaba hegedűművész 80. születésnapját ünnepli Gyárfás István gitárművésszel és a Budapest Ragtime Banddal és itt ünnepel a Finn…..
Hommage à Verne Gyula - Öveges professzor szellemében folytatódik Dr. Jeszenszky Sándor technikatörténész és Horváth Anikó zongoraművész technikatörténeti szalonja az Óbudai Társaskörben, október 19-én.                                                                  Dr. Jeszenszky Sándor Anikó, Ön…..
Káel Norbert a crossover stílus kiváló képviselője Magyarországon és külföldön egyaránt.  Játszik klasszikust, jazzt és e kettő ötvözetét. Október 10-én várjuk szólóestjére a halk szavú fiatal művészt, akivel beszélgettünk különleges családnevéről éppúgy, mint találkozásáról a jazz-zenével és arról,…..
A hagyományokhoz híven október 1-jén, a zene világnapján kezdi meg új évadát az Óbudai Társaskör, ezúttal az Anima Musicae Kamarazenekar és Dinyés Soma B. A. C. H. című sorozatával. A négy hangversenyből álló klasszikus zenei kalandozás a zenetörténet legnagyobb hatású családját, a Bach famíliát…..
Hangversenyre, operába, jazz koncertre vagy régi pesti kabaréba menne nyáron? Gesztenyefák alatt üldögélve Örkény egyperceseket hallgatna cimbalom szólóval körítve vagy inkább reneszánsz slágerlistára vágyik? A Társaskör kertjében jó helyen jár, nálunk mindezt megtalálja. Sőt, itt tölthet egy nyári…..
2018. október 1-jén, a zene világnapján kezdtük jubileumi évadunkat egy ünnepi házimuzsikával a ház rezidens zenekarainak közreműködésével, és velük is zárjuk azt. Az ünnepélyes alkalmon nagytermünk felvette Till Ottó nevét, az ő emléke előtt tiszteleg most júniusban az általa alapított 65 éves…..
Cseh sör, cseh zene, Karel Gott dalai és Martina Formanova önéletrajzi könyve, az Illatos fehérneműk hajtogatója elevenedik meg a PÁB-Színház felolvasószínházi előadásában május 26-án, a Társaskörben. Szalai Kriszta mesélt szenvedélyéről, a színházcsinálásról, és azt is elárulta, hogy miért akart…..
Társasköri nyárelő az Anima Musicae Kamarazenekarral    9 éves születésnapját ünnepli június 20-án Anima Musicae Kamarazenekar az Óbudai Társaskörben, ahol a kezdetek óta otthonra találtak. Hallhatjuk őket májusban is, Farkas Zoltán Házimuzsika sorozatának vendégeiként és szabadtéri koncertre is…..
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének szakos hallgatóinak három részes bemutatkozó sorozatának második estjén a Színpadi gyakorlat tantárgyhoz érkeztünk, melynek vezető tanára Szinetár Miklós. Ahogy a Tanár úr hangsúlyozta, egyszeri bemutatót, nem vizsgaelőadást fogunk látni. Olyan bemutatót,…..
Májusban is folytatódnak sorozataink: a hónap elején a Könnyed kortárs kalandok Becze Szilvia szerkesztésében, ez alkalommal Bazsinka József Liszt-díjas tubaművésszel és vendégeivel kalandozhatnak korszakok és műfajok között.Az évad utolsó házimuzsikáján Farkas Zoltán zenetörténész és az Anima…..
Nagy feladatokat hozott a fiatal drámai szoprán számára ez az évad. Tavaly szeptemberben második díjat nyert a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, idén februárban Miskolcon a Hunyadi Lászlóban debütált, a napokban a Kolozsvári Magyar Opera Puccini operájában, A fecskében lép színpadra.…..