Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sanyisanyi

0 bejegyzést írt és 436 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Attilláék nagy útra készültek, mindent jól kitaláltak, és még itthonról, a Wizzair oldalán béreltek autót Los Angeles-be az AVIS-nál. Végül egy igazi ügyfélszolgálatos bénázásba botlottak, ráadásul május óta nem is reagálnak az utólag is benyújtott panaszra. Jó sokat buktak a sztorin, aztán…..
A Pose már azzal történelmet írt, hogy elkészült, és leadtak belőle 8 részt. Korábban nem volt egyetlen olyan tévécsatorna sem Amerikában, aminek a vezetőiben felmerült volna, hogy transznemű emberek életéről és saját világáról készítsen sorozatot, a kamera előtt és mögött is transznemű…..
Árpi valószínűleg valami forgalmas helyen lakik a belvárosban, és nem a főzőcskézés a hobbija, valamint pizzafüggő, vagy legalább is hetente többször muszáj hozzájutnia. Akárhogy is: házhoz rendelt, a futár jött, a pizza viszont csak nem akart az ajtó előtt landolni. Ráadásul 2x is, mint egy rossz…..
A KFC-ügy bőven túlmutatva önmagán többek közt az ország lelkiállapotáról is erős tükröt tartott elénk. Bea ennek és nemrégen szerzett távolsági buszos élményének kapcsán elmélkedett egy sort az egymásra figyelés, a türelem és az emberi hangnem használatának fontosságáról. Ezzel maximálisan egyet is…..
Néhány évvel ezelőtt a norvég állami televízió szeretett volna indítani egy olcsó websorozatot, amin keresztül el tudják érni az a 20 év alatti korosztályt, ami egyre inkább telefont, tabletet és számítógépet nyomkod ahelyett, hogy a tévét nézne. Nem is költöttek rá túl…..
Az ember csak néz, és nem hiszi el, hogy amit lát, az tényleg van, pedig nem káprázik a szeme, a Sztárok a jégen című showműsor orosz kiadásában tényleg koncentrációs tábori egyenruhába öltöztettek két szereplőt (sárga csillaggal a mellükön), valóban beesettre sminkelték az arcukat, és így táncoltak…..
Az énekesek: Király Linda, Kozma Orsi, Muri Enikő, Nagy Adri, Polyák Lilla és Radics Gigi, valamint Homonnay Zsolt, Kefir, Kocsis Tibor, Mészáros Árpád Zsolt, Vásáry André és Veréb Tamás. A zsűri: Liptai Claudia, Bereczki Zoltán, Hajós András és Majka. A műsorvezető: Tilla. Premier: szeptember…..
Június 5-én, vasárnap este zárja az évadot a Heti Hetes az  RTLII-n. Ceglédi Zoltán, Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János, Kuncze Gábor, Magyar György. Para-Kovács Imre és Jáksó László mellé pedig egy meglepetésvendég is beül, Bródy János az Ezek ugyanazok című dalával búcsúztatja el a műsor 17.…..
Subba Nemjópofa: Örökségünk 2016.01.27 11:39:00
Ezt miért csinálták? És mi a faszom dolguk van a világban egyébként? Miért nagy tett, hogy a gyerekeik is beszélnek magyarul? És miért ilyen csúnyák? Erre valaki tudta kiverni?  Mondjuk nekem kicsit felállt, MAGYARUL B)..
Kibérelték szombat estére a Corvintetőt a ninjabreakzesek, hogy hosszú kihagyás után megint megpörgessék az összedobott diákhitelt együtt zenélhessenek némi bevétel reményében   Az ausztrál fellépő saját slágereket, vagy legenda nézettségű klipeket egyelőre még nem…..
Szeretnélek kérni benneteket, hogy ne csináljunk ebből a posztból trollmágnest. Mivel alig-alig szoktatok kommentelni, ezért reménykedem benne, hogy a dolog kétségtelen politikai felhangjaitól eltekintve a játékról magáról fogunk eszmét cserélni.Szóval az van, hogy a…..
Ha legközelebb tüntetést szerveztek: 1. A neonácik majomketrecét toljátok hátrébb a Jégbüfé mellett! 2. Ha valaki felszólal, előbb próbálja el egy tükör előtt. 3. Nagygyűlés előtt olvassátok el egymás beszédeit. 4. Egy szónok nem kaphat többet 10…..
A Bors megszellőztette a The Voice Mestereinek (Mező Mihály, Somló Tamás, Molnár "Caramel" Ferenc és Malek Andrea) fizetését, persze nem hivatalos információkra támaszkodva, mert azokra jobban ügyelnek a magyar tévék, mint az amerikaiak az atomrakéták indítókódjára. Soha nem…..
Amióta a szcientológusok felszámolták a Lipótot, egyre több és egyre hangosabb őrült lepi el a köztereinket. Ezek az egyedek nyilván otthon sem keresztrejtvénnyel kushadnak, hanem Hitler slágereit üvöltetik és macskát kínoznak. Naiv lakótársak tanácstalanok, hogy a tehetetlen…..
Néhány keresetlen szóval sikerült sokakat megbántanom. Előre bocsátom, nem ez volt a célom. Kérem őket, ne legyenek megbántva. Őszintén szólva meglepett, hogy ennyi ember megsértődött azon, amit írtam. Ha visszanézem a most 600 kommentet, a következő dolgok miatt sértődtek meg…..
juharizsuzsanna Hitler kokainozott 2012.05.06 15:13:00
Adolf Hitlernek túlzott bélgáz-termelődése volt, ami miatt gyakorta szellentett, kokainozott, és libidója növelésére bikahere-kivonatot kapott injekcióban. Hitler orvosi feljegyzéseit, amelyek a Führer fejéről készült 10 röntgenfelvételt és több EEG-mérési eredményt is…..
Természetesen a TASZ-t, vagyis a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezetet, legalábbis Kovács Gergő, a legismertebb magyar kétfarkú álpoilitukus, az MKKP elnöke szerint. Mindezt a TASZ fillérekből leforgatott 1%-os kampányfilmjében fejti ki, és bíztat mindenkit arra, hogy…..
Párt lett a 4K!-ból. A következmények: van baloldal! Senki nem hazudhatja magának, hogy ha a Fideszt szeretné leváltani, akkor muszáj neki az MSZP-t vagy a DK-t támogatnia szavazatával - ennek az érvelésnek mától nincs érvényessége. Honnan és merre? A 4K!-t elkötelezett fiatalok…..
  A fővárosi közterületek használatáról és rendjéről szóló rendelet módosítását kezdeményezte öt fővárosi kormánypárti képviselő, Bagdy Gábor, Németh Zoltán, Németh Szilárd, Pokorni Zoltán és Tarlós István. A helyszínen kiosztott előterjesztés…..
sanyisanyi 2012.04.29 11:21:43
www.youtube.com/watch?v=mCNwLjiX_90&hd=1

Ti tényleg ilyeneket akartok mutogatni a gyerekeiteknek?!

De végre igazán megmondhatná valaki, hogy miért jó a buziknak ez a felvonulás?!
Amíg nem rendezték meg, addig senki se foglalkozott velük, azt csináltak azzal amit akartak.
Mióta vonulgatnak minden évben van köztük pár kiemelten idióta aki csak azért megy ki, hogy provokáljon. És az átlag ember bizony általánosítani fog.
Buzi=idióta.

Az azért nem véletlen, hogy évek óta importálni kell a felvonulókat, mert a normálisak még a felvonulás közelébe se mennek!!!
Kedves Kartársak!A szemfüleseknek biztosan feltűnt, hogy rögtön itt jobb oldalt egy szavazó ládikával bővültünk. Ennek oka roppant prózai: közülünk is többen a facebook-on töltjük időnk egy részét, így számos játékot ott játszunk. Néha szeretnénk ezeket is megosztani…..
Szirtes Edina Mókus, Beck Zoltán (képünkön) a 30Y-ból, a Hobo Blues Band tagjai, id. Malek Miklós, Decsényi János komolyzene-szerző és Jászteleki Sánta József magyarnótaszerző kapták április 12-én csütörtökön az Artisjus idei szakmai díjait. Az Irodalmi Nagydíjat Spiró…..
A Jobbiknak három kártyája van, ezt kevergetik szorgalmasan: zsidók, cigányok, melegek. Teljesen felesleges elmagyarázni nekik, hogy milyen magyarországi és Európai Uniós alapjogokat sért ez az agyszüleményük, amit "T/6721 Egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása…..