Adatok
AnnGel
1875 bejegyzést írt és 162 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egymás után két nap bementem az irodába.
Egyik nap otthon hagytam az ebédemet, a belépőkártyám nincsen meg, és telefontöltőt sem vittem magammal. Elképzelni sem tudom, hogyan bírtam ki a mindennapi bejárást (Budapestről Vácra!!! 3 éven keresztül), elképesztő. Tegnap amúgy tök érdekes volt, hogy nem…..
Azóta volt némi cicavészhelyzet, mert nem lett jobban, bélgyulladása volt, és egy napig úgy nézett ki, hogy lehet, hogy túl sem éli. De hatottak a gyógyszerek, és elkezdett enni, de nagyon megijedtem. De most már jobban van, szarik rám és alszik az új fotelban.
Amúgy most nagyon kiegyensúlyozott…..
Eltelt egy hónap a tanévből, egyelőre sokkal jobban tetszik fiamnak, mint az óvoda, ez hatalmas megkönnyebbülés. Meg egy helyre kell csak menni velük reggel meg délután, ahh. Eddig ez remek.
További izgalmas dolgok:
Voltunk kettesben egy hétvégét egy nagymarosi kis kabinban, Tiny Heart a neve,…..
A nyár folyamán amúgy tartottam egy kisebb purge-öt a lakásban, szemét/cseriti kategóriákba osztottam néhány dolgot, pl a három éve ugyanabban a szatyorban álló cipők, gyerekszobában felhalmozódott szarságok (ANYA NEM SZARSÁG), konyha sarkában fél éve álló elromlott kisgépek (nem dobjuk szemétbe,…..
Gondolatban már nagyon sokszor leültem blogolni, de aztán mégsem.
Lement az augusztus, voltunk nyaralni, a kemping egy remek találmány, megmondtam a gyerekeknek, hogy mindenki menjen barátkozni, és mindenki ment is barátkozni, én meg a szúnyoghálóval fedett teraszon hímezgettem.
Ja mert július…..
Nagyon sokszor eszembe jutott ez elmúlt hetekben, hogy írjak, mert egy csomó érdekes dolog történt, Tártában voltunk, meg Inotai erőművet látogattunk.
De aztán annyira nehéz néhány másik dolog, és megint feszült voltam hetekig, indokolatlanul és folyamatosan, és nem tudtam pihenni, aztán rájöttem,…..
Most ott tartunk, hogy autizmus és adhd gyanú.
Tudom, hogy jól fejleszthető életkorban van, hogy időben vagyunk, hogy megkapja a segítséget, és ettől majd jobb lesz. De közben iszonyúan sajnálom őt, attól félek, hogy az élet mindig nehéz lesz neki, és sajnálom magamat, mert nekem is nehéz, hiszen…..
AnnGel
2023.02.20 08:46:42
@isolde: köszönöm a biztatást :) azért remélem, hogy kinövi
AnnGel
2024.06.18 14:15:41
@quetzcotla: köszönöm a tippet meg a kommentet <3 jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül
itt
ez rendszeresen téma a férjemmel, mert ő azt az elvet követi, hogy ha valaminek nekiáll, akkor az legyen már jó. legót szétválogatva elpakolni (méret és típus szerint), gyerekek szobájában úgy elpakolni, hogy minden menjen a helyére szépen.
de közben van két gyerekünk, akik fél nap alatt…..
óvoda, várok fiamra, elmegy mellettem egy kisfiú, végignéz.ő: te valakinek az anyukája vagy?én: igen, xy anyukája vagyokő: és szereted?én: igen, szeretem, bár néha mérges vagyok rá, de attól még nagyon szeretemő: tényleg? én annyira nem szeretem, mint teén: megértem, nem egyszerű veleő: de te…..
Szerintem a világ legjobb dolga kisiskolás korú gyerekeket nevelni. Lányom már visszabeszél, ami egészen lenyűgöző, és egyre önállóbbak, egyedül lezuhanyoznak, lányom hajat fésül, az ágyban olvas, fiam mindenféle kitalált gépezet prototípusait próbálja összerakni wc-papír gurigából. Vettünk pár hete…..
Aztán ezen kívül az utóbbi négy hét highlightjai:
iskolai beiratkozás is megvolt, és fiamat felvették ahhoz a tanítóhoz, akiről nagyon jókat hallottunk. Sajnos az egyik tanító időközben felmondott, nem vesznek fel helyette másikat, hanem két 30 fős osztályt fognak indítani. remek lesz.
elindult a…..
Messenger üzenetes beszámolókat csak ide bedobálom.
Férjem céges útra ment Kuala Lumpurba, ami azt jelenti, hogy az ő jegyét nem kellett fizetni, úgyhogy soha vissza nem térő lehetőség volt, hogy utána menjek és pár nap szabit eltöltsünk a trópusokon. Egy napot voltam Kuala Lumpurban, utána…..
Vegyesek amúgy a napok, időnként jobban mennek, máskor meg tök kilátástalan ez a gyereknevelés, pszichológust keresek a fiamnak, de senki nem tudja vállalni, még várólistára sem tudunk kerülni, felháborodott ovis anyuka ír nekem messengeren, hogy viselkedjen már normálisan a gyerekem, szóval…..
egy szobában vagyok bezárva három napig, ahonnan nem tudok jelezni senkinek, de tudom, hogy kiengednek 72 óra eltelltével, de állandóan visszakerülök oda és kurva ideges vagyok, mert tök unalmas ott, és semmit sem lehet csinálni
egy szekta tagja vagyok, és tudom, hogy ha valami rituálét…..
Nagyon élvezem, mikor a gyerekek érvelnek, és igazuk is van.Én: lányom, mit gondolsz, amikor átjön a barátnőd, akkor tudtok az öcséddel hármasban játszani egy kicsit?Ő: ő az én barátnőm. Amikor a ti barátaitok jönnek át, akkor mindig azt mondod, hogy nem azért jönnek, hogy velünk játsszanak. Akkor…..
Az utóbbi egy hétben visszatért kicsit a szorongásom, persze tényleg sok dolgom volt, sok apró elintéznivaló (macskának időpont vérvételre, gyereknek időpont pszichiátriára, jelentkezni tavaszi egynapos táborba, jelentkezéslapot kitölteni, gyerek igazolását krétába feltölteni, írni az…..
Biztos valamelyik bogyó mellékhatása, de régebben kb kéthavonta egy álmomra emlékeztem, most meg minden nap, és olyan random szarságokat álmodok, hogy már le kéne írnom.
valami posztapokaliptikus világban vagyunk és egy vasútállomás épületében élünk a családdal, a gyerekeink még kisebbek, és…..
Hú, baromi sűrű heteink vannak, kicsit összecsúsztak a dolgok as usual, mármint ezek jó dolgok, csak aztán jönnek barátok, hogy mikor találkozzunk, és két hét múlvára tudunk időpontot egyeztetni, meg hú, menjünk szabadulószobázni, és akkor azt nézem, hogy az első szabad szombatunk március…..
Az esküvő aztán szuper volt, bár nagyon fárasztó, mert reggeltől ott voltunk készülődni meg sminkelni, és volt egy csomó holtidő, amikor nem volt dolgunk, de nem volt egy kanapé, hogy addig is vízszintesbe helyezzem magam.
Voltam endokrinológusnál, és nagyon mérges vagyok rá, mert leszólta a…..
Amúgy meg egy csomó dolog tök jó, vagy hát több dolog jó, mint nem jó. Ezt jól megmondtam.
Egy barátnőm esküvőjére készülünk, koszorúslány vagyok, ezzel járó ruhapróbákkal, közös tánccal, lánybúcsúval, közös dekorkészítéssel, és amennyire azt gondoltam volna, hogy utálnám az ilyet, most mégis…..
Karácsony előtt csúcsosodtak a szorongáshegyek, megint megbetegedtem, aztán a fiam is, és otthon zokogtam, hogy nem igaz, hogy ennyi sem jár nekem, hogy legalább egyedül legyek beteg, hogy csak fekhessek napokig, szóval gyorsan kiszerveztük a beteg gyereket a nagyszülőknek, hogy ne veszítsem el a…..
Na végül elcsúszik fiam felmérése egy hetet, ezért a szülőkonzultáció januárra marad, és nagyon zavar, hogy már lesz eredmény, de mi csak hetekkel később tudjuk meg.
Most megint maga alá temettek a teendők, időnként arra riadok, hogy biztos van valami elintéznivaló, amiről nem tudok…..
Highlights az utóbbi hetekből:
Kétszer is voltunk színházban, az EmbTrag-ot néztük meg a Katonában, rohadt hosszú volt, és az elején megijedtem, mert az első felvonás alatt az eredeti dráma szövege ment, és én rájöttem, hogy nem szeretem a drámát, mert nem értem, miről beszélnek?? Aztán a második…..
Aztán az még az aktuális projektem, hogy romanticizálom a mindennapjaimat.
Hideg van, sötét, kopaszak a fák, napokig esik az eső megállás nélkül, és én nem gubózhatok be, nem alhatom át, minden nap fel kell kelni, és elvinni a gyereket a suliba, majd értük menni, bő egy órás kör délután, mire…..
Fuh, egész novemberben nem írtam.
Egy hónapja kb volt egy mélypont (elkezdtem egy mood tracker appban irogatni, ha fiammal nagyon nehéz napom van, vagy ha kiemelkedően jó, mert sosem tudtam visszaemlékezni, hogy mikor voltak könnyebb meg nehezebb heteink). Szóval volt egy mélypont, ami nagyon…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz