Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dallie

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem mai találmány versikével tanítani az ábécé betűit gyerekeknek – Zengő abc megvan valakinek? –, de az a Brentalfloss alkotóinak jutott csak eszébe, hogy ismert videojátékok hőseinek halálát szedje sorrendbe rímesen. A mű a képre kattintva látható kicsiben, nagyban pedig…..
Valami furcsa előérzet miatt nem néztem meg múlt héten a Sony nagy csinnadrattával bejelentett bejelentését, pedig azt ígérték, hogy megmutatják a jövőt. Kicsit furcsa ez, tekintve, hogy az aktuális konzolgenerációban épp ők voltak azok, akik annyira meg akarták mutatni, hogy…..
Dallie 2013.02.25 20:32:13
@BadSector: Inkább az jó/fos játékok aránya nem tetszik. Ömlik a szar, ötlettelen, tizedik rókaből, közé bekerül 1-1 jó stuff, és belegondolni is rossz, hogy ez megéri kiadóknak, fejlesztőknek.
Egyetértek, hogy vannak vannak, mindig is voltak jó játékok, meg az idő mindent megszépít. De az elmúlt 4-5 évben az összes fejlődés a DLC, a season pass meg a mikrotranzakció kitalálása volt.
Legutóbb a Dark Souls adta vissza a hitem, csak utána sajnos leültem a Witcher 2 elé, és a remek rpg-t sikítva hagytam ott, mert az első rész gagyi harcrendszere fogadott megint, majd fél évtizeddel később.
Régebben voltak stúdiók, akiktől látatlanban megvettem volna bármit, de ez elmúlt.
A címet egykori kollégámtól, Vili bácsitól vettem, ezt kommentolta Facebookon az előző posztomra, meg úgy általában a blogra, de nincs egyedül ezzel a véleményével. Ha már kialakult egy termékeny párbeszéd, ne hagyjuk leülni a threadet, reagáljuk le adekvát módon: a…..
TComment 3,7 liter/100 km? 2012.03.28 06:15:00
Robogónyi fogyasztás kétszáz lóerővel, kellemes hangulatban 1,7 tonnával? Az Óperencián túli laborban minden lehetséges, de a valóságban korántsem olyan kurta a szerethető oroszlán farka. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
A 7 évvel ezelőtti M5 teszt egy éktelen káromkodással kezdődött. Ez a mostani egy régi emlék tűnődő felidézésével. Ebben nagyjából minden benne is van a két autó közti különbségről. ..
Tanulságos, szép történet, még akkor is, ha nálunk a NES nem volt különösebben elterjedt platform, ezért sokunknak baromira nem mond semmit az hogy Silver Surfer. Te hasonló esetben milyen retró játék leküzdését dobtad volna be az ajánlatba?..
Dallie 2011.08.18 07:44:28
@Stöki: Az bizony. Én legtöbbször a második pályán is szétvertem már a joyt.
Bár úgy néz ki, a magazin mégsem szűnik meg (aminek mi örülünk a legjobban, komolyan), Sasa vissszaemlékezése a PC Gurunál töltött évekre folytatódik. És ha azt mondom, hogy a második rész sem lesz különösebben rövid, úgy érzem, a fején találtam a szöget. Talán kevesebb…..
Dallie 2011.08.02 23:12:44
Vigyázat, wall of text. Én szóltam.

1993 szeptemberében, 11 évesen vásároltam életem első számítógépes játékokkal foglalkozó magazinját, egy 576 Kbyte-ot. A mai napig emlékszem a borítójára, valami dínó volt rajta, és volt benne egy DotT leírás talán Martin vagy Zolee tollából. '96 téjákán volt design váltás (Toy Story rémlik a borítón), nem nagyon tetszett az új kinézet, és Totya osztálytársam akkor már Gurut olvasott, aminek kölcsön kértem néhány számát, és örömmel fogadtam a hardveres, komolyabb szoftveres oldalakat.
Ez csábított át végül a sötét oldalra, ekkor kezdtem komolyan foglalkozni hardverrel és programozással. Ittam a csapat szavait, Charlie, Shoe, Angler, Gaborca, Old Man, PPéter cikkei nyomán nagyobb tudásom volt PC aktualitások terén mint az általános iskolás és később gimis számtech tanaraknak (egyszer még órát is kellett tartanom :)). Aktívan leveleztem néhányukkal, emlékszem Sakmannal a PowerVR-ját akartam elbiznicelni, mert nem volt pénzem Voodoo-ra. (Tényleg, nem ő találta ki a ticsung kifejezést? Sosem kérdeztem tőle, de ismerve őt, simán el tudom képzelni. Na, ha hazaért a tengerről, neki szegezem a kérdést.) A mai napig nem tudom, hogy kerültem a PC.Games-hez, miután Budapestre költöztem a fősuli miatt. Egy számtech kiskerben dolgozgattam (Demo studio), ahova bejárt Chilly mindenféle teszt cuccokért, és szerintem addig rágtam a fülét, amíg egy gyenge pillanatában engedett és megírhattam életem első cikkét egy nyomtatott sajtóorgánumba (Radeon 8500, talán 1 oldalas volt, sík ideg voltam). Múltak a hónapok, egyre több cikket írtam ide, együtt dolgoztam JuliuS-szal, Riccoval, Uniq-kal, de közben lélekben gurus maradtam. Bear és Kriszta ugye ott voltak, és az első hónapokban tök jól megvoltunk (tényleg, főleg Krisztát kedveltem nagyon), de amikor megtörtént a szakadás az IPMA és a Vogel között és a nyakunkba szakadt a PC Guru is, egyre többször kerültek szóba az akkor már ex-gurusok olyan szövegkörnyezetben, ami nagyon nem tetszett nekem. Mindez utólag nevetségesnek tűnhet (tűnik), de akkor még csak 20 éves voltam, tapasztalatlan és forrófejű, aki nem bírta elviselni, hogy a gyerekkori bálványairól úgy beszélnek, ahogy. Végül a 2002 karácsonyi szám készítésekor egy másik ügy kapcsán csúnyán összevesztünk és én faképnél hagytam. Azóta sem beszéltünk, pedig idősebb fejjel láttam, lehetett volna jobban is kezelni a dolgot. Talán egyszer felhívom, hiszen - ahogy Del is írta - a sok itt megjelent negatív megjegyzés ellenére sokunk, köztük én is neki köszönhetem, hogy évekre erre a pályára kerültem.

Felhívtam Mocsyt, és megkérdeztem, hogy nincs-e szükségük egy külsősre hardveres fronton (bár tudtam, hogy az ottani hardveres csapat cipőtalpáig sem érek fel). Behívott a szerkesztőségbe, beszélgettünk egy jót, majd találkoztam Shoe-val és talán Tatcom+Laa-Yosh is ott voltak (bocs srácok, nem emlékszem, tele volt a gatyám az "interjún") Csuminál az XMS-ben, amiből csak arra emlékszem, hogy megkaptam, milyen fiatal vagyok :). Kaptam valami alaplaptesztet beugrónak (nincs annál unalmasabb a világon, talán egéralátétet tesztelni is izgalmasabb), próbáltam beilleszkedni, de akkor még nem sokat tudtam a háttérben menő harcokról, de érzékeltem, hogy valami nem kerek.

Aztán egyik este Mocsy felhívott, hogy elvállalnám-e a hardverrovat szerkesztését, mert Csongi kilépett. Köpni-nyelni nem tudtam, kértem néhány nap gondolkodási időt, de végül igent mondtam, mert húszfél évvel a háta mögött az ember megragadja a lehetőséget, ha gyerekkori álma beteljesítéséről van szó. A csapatból nem sokan maradtak, PPetin és Old Man-en kívül talán senki, kontaktok nuku. Mélyvíz volt rendesen, na, de nem olyan családból származom én, hogy megfutamodjak. Egyből CeBIT-re kellett menni, addigi leghosszabb 1 hetem volt PP-nek köszönhetően (aki ismeri tudja, miről beszélek). Úgy döntöttem, direktben próbálok kapcsolatot építeni minél több céggel és kikerülöm a nagykerekkel, hazai képviseletekkel járó macerát. Az elgondolás szerencsére nem volt sikertelen, néhány hétre rá elkezdtek dőlni a cuccok külföldről, még az öreg Ivanov is kérdezte Mocsytól, hogy miért van minden nap karácsony :). A Gamerrel maradó régieket láthatóan nagyon megviselte a szakítás, de próbáltak helyt állni. Mocsytól és főleg Lilytől rengeteget tanultam, de PPeti, Laza, Brazil és Broáf is kupált eleget. Az új DVD szerkesztővel nagyon jóban lettem (Lawman), egy idő múlva Flat is besétált az életünkbe, kezdtünk összerázódni. Imádtam azt a közel két évet, életem legjobb időszakaként gondolok vissza rá. Az átvirrasztott lapzárták (főleg PP miatt, akinél nótóriusabb késő a világon nincs :)), az óriás hamburgerezések, napi rendszerességű szivatások, Czetus mester barátsága egytől egyig gazdagabb emberré tettek. Azonban a példányszámot minden erőlködésünk ellenére sem tudtuk feltornászni, és 2004 nyarától kezdett egyre sötétebben festeni a jövő. Csúsztak a fizuk, Mocsy majd megszakadt, hogy minél többet írjon a főszerki teendők mellett, de mai fejjel és nagyvállalati vezetői tapasztalattal a hátam mögött úgy érzem, nem tudott lelket önteni a társaságba, célt adni, kiutat mutatni. Elkezdtem párhuzamosan egy másik lapnál is dolgozni (nem konkurencia volt, szórakoztató elektronika és film), de ősszel már nem bírtam tovább nézni az IPMA húzásait és úgy döntöttem, kiszállok. Nem akartam más újsághoz menni, egyszerűen megcsömörlöttem az egésztől. Végignéztem, ahogy tönkre teszik mindazt, amiért és akikért gyerekként rajongtam, és ez lelkileg akkor teljesen padlóra küldött, több mint egy évig nem találtam magamra (Czetus és PP tudna mesélni). Még egyszer, nagyon fiatal voltam, meg van bennem egy jó adag művészlélek is, nekem ha fáj valami, az borzasztóan tud fájni. A társaság szétszéledt, néhányan haza fejlesztőcégeknél, mások újságoknál folytatták, de sokunk teljesen más irányba indult el, ahogy végül én is nagyvállalati kommunikációnál kötöttem ki.

A Gamer utolsó számából a mai napig őrzök egy fóliázott példányt, és nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe, mi lett volna, ha.

ui.: Sak, a nyomda nem kötött bele a mostani számba, ha olvasnád ezt a tenger partján :D .
Dallie 2011.08.03 12:35:34
@QTPie: Én, csak egy régi wow-os nevvel regeltem anno az indára. :)
Dallie 2011.08.03 21:09:26
@Nándo: Nincs ott már.
A Smarthouse szellőztette meg a hírt, szóval egyáltalán nem kell tutira venni az infót, mindenesetre érdekes.Állítólag az Apple tárgyalásokat folytat az LG-vel, a koreai gyártótól állítólag 55 colos OLED paneleket vásárolnának nagy tételben a cupertinóiak, a közelgő új…..
Baráti vacsorával nyitunk, Hank és Becca vendégeskedik Runkle-éknál. Charlie arcán átszellemült mosoly, őszintén örül, hogy Marcy visszafogadta, bár neje minden lehető alkalommal lehűti: nem vagyunk újra együtt, csak kényszerből laksz itt, pofád lapos! Marcy inkább Hanktől…..
Dallie 2011.06.08 12:51:20
Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz…..
Újra hazai pályára tévedtünk, ami azért is jó, mert a magyar csajok ugye a legszebbek, és a tapasztalatok szerint úgyis jobban szeretitek a hazait. Ráadásul most két szupersztárról van szó: a 23 éves, 179 centi magas Mihalik Enikőről, aki a legnagyobbakkal dolgozott már együtt,…..
Dallie 2011.02.23 10:10:45
Ha valaki esetleg még nem tudna róla, jövő hét végén érdemes Szegedre látogatni. ..
Dallie 2010.10.05 20:17:17
@Dudi: Ma asszem volt Brazilnál is néhány cuccosért. Le kéne menni vele, csak tőlem aztán tényleg messze van Szeged :(.