Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szalahadin

0 bejegyzést írt és 519 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A sajtóban részletek jelentek meg a három az ötödikes, tehát 11 éves gyerekeknek írt erkölcstankönyvek egyikéből. Ami ebből a könyvből kiviláglik az nem erkölcs, csupán erőszakosság, összeesküvés-elmélet, és gyenge minőségű sovinizmus. Nem akarom, hogy az én gyerekem azt…..
Szalahadin 2013.09.08 14:03:02
"Hogy a "befogadott népek" (nem a népek akik itt éltek évszázadokon át, akik generációi adóztak, dolgoztak, tanultak Magyarországért), tehetnek Trianonról, mi pedig áldozatok vagyunk."

Néhány tény a WMH által képviselt, eléggé szélsőségesnek tűnő álláspont árnyalása céljából.

1. Szlávok valóban folyamatosan éltek a Magyar Királyság északi részén, tehát mondjuk a szlovákokat nem lehet "befogadott népnek" tekinteni, ennyiben és csak ennyiben jogos a kritika.
2. Románok még mint vlach pásztorok nem korábban, mint a XIII. század közepe-vége környékén szivárogtak be a Kárpárok déli lejtőin keresztül, tehát tekinthetőek "befogadott" népnek, igaz ez a befogadás már annyira rég volt, hogy nincs sok értelme azon rugózni, hogy ki volt itt előbb.
3. Kifejezetten más a helyzet a leginkább vérben tobzódó, agresszív szerbekkel, a török elől menekülő szerbek ipari méretekben történő "befogadása" nem korábban, mint 1699-ben történt, tehát bármennyire is nem tetszik, ők maximálisan kimerítették a történelmi Magyarországon a "befogadott nép" fogalmát.
4. Az adózás pár száz évvel ezelőtt nem önkéntes hősies aktus volt, tehát ezektől a népektől, ugyanúgy, mint a magyartól, el kellett venni az adónak valót erőszakkal. Ezt az aktust tehát kár ilyen meghatóan romantikus és hősies köntösbe öltöztetni, mert egyáltalán nem volt az. Dolgozni meg alapvetően azért dolgoztak, hogy megéljenek, nem azért, hogy a magyaroknak jobb legyen, ezen felbuzdulva megint csak felesleges lenne, ha a saját válladon zokognál a meghatottságtól.
5. Az etnikai arányok megváltozásában sok helyen (Délvidék, Erdély középső része) a mongolok és a törökök/tatárok mellett igen jelentős szerepe volt ezeknek a meghatóan tanuló, dolgozó és adózó népeknek is, konkrétan mindkét helyen tízezrével ölték halomra a magyarokat, akiknek ez tényleg egy komoly hibájuk volt, hogy ennek hatására meghaltak, de ez a nyomorult biológia már csak ilyen.
6. Mindezek mellett is rengeteg súlyos hibát vétettek a magyar vezető rétegek ebben a kérdésben, ezen kár is vitatkozni.
7. Azon szintén, hogy a magyarok állítólagosan elviselhetetlen elnyomása a közelébe nem ér annak, amit Trianon óta a magyar kisebbségek kénytelenek elszenvedni, ebben a relációban pedig érdekes, hogy néhány liberális miért kizárólag az 1918 előtti magyar jogtiprást veszi észre, miért nem a 2013-ban elkövetett román, szerb, szlovák, ukrán jogtiprást. Nyilván rendkívül bátor és előremutató dolog tépni a szánkat, hogy mennyire jogtipróak voltak a magyarok 1913-ban, na meg kockázatmentes is ahhoz képest, mint most észrevenni annak a sokszorosát, ami Trianon óta egyfolytában történik, máig is kihatóan. Tisza István már senkit nem tud pofán verni, egy gyűlölettel teli soviniszta román/szlovák/szerb/ukrán állat meg igen, tehát mit tesz a bátor liberális? Hát persze hogy Tisza Istvánt basztatja, inkább keres hozzá ideológiát, hogy miért ez a múltba nézés a progresszió.
Szalahadin 2013.09.08 20:05:55
@kanálwarrior:

„És kurvára nem erről volt szó, hanem arról hogy a befogadott népek hogyan bomlasztották szét az országot. Na hogyan? Mondd meg kérlek. Talán ők kergettek bele minket az első világháborúba? Meg a másodkba?”

Hát, mit mondjak, a lényegből nem sokat sikerült megértened, de ha már kérted, íme:

1. Sose állítottam, hogy az adózás bármikor is önkéntes volt, erőszakos történet volt, minél korábbra megyünk vissza, annál inkább, ezért is felesleges volt ezt a szerzőnek ezt valamiféle nemes lelkű hőstettként beállítani.
2. Az angol és a francia közvélemény szervezett, tudatos, arcpirító hazugságokra épülő, több évtizeden keresztül folytatott félretájékoztatása a „befogadott” népek részéről jelentős mértékben hozzájárult ahhoz a közhangulathoz, hogy meg kell büntetni ezt a barbár emberevő ázsiai hordát. Néhány cuki a legpofátlanabb hazugságok közül:
a. Magyar nép, mint olyan, eleve nem is létezik, csak elmagyarosított szlávok és dákok vannak, tehát bármi torzó, ami Magyarországból megmarad, komoly engedmény egy fikció irányába
b. benes könnyekig meghatódott saját jófejségétől, hogy bár minden jogalapja meglenne arra, hogy ragaszkodjon Budapesthez, az ősi szlovák városhoz, maga sem tudja miért, ő annyira szenzációsan jófej, hogy önmérsékletet gyakorol. Taps.
3. Ha ez a brutális területvesztés ilyen mértékben egyenes következménye lenne a háborús részvételnek, akkor ad1) Miért nem szedték ennél durvább módon ízekre Németországot? ad2) Hogyan fordulhatott elő, hogy a Magyarországgal nagyon minimum egyforma, de nyilván tudjuk, hogy valójában jóval nagyobb mértékben felelős Ausztria is területekhez jutott, lásd Őrvidék, alias Burgenland?
4. Csak, hogy értsed, mi is zajlott itt: mész az autóddal, amiben öten ültök, Te és két férfi, valamint két nőrokonod. Lakott területen kívül van egy 30-as tábla, ahol elsuhansz mondjuk 70-es tempóval. Megállít a rendőr, ekkor kicsit hülyén viselkedsz, elkövetsz néhány hibát, kiderül, hogy nincs izzókészleted, világító mellényed, meg lejárt a műszakid, plusz ez a gyorshajtás. Ekkor a rendőrök kirángatják az autóból a veled utazó rokonaidat, a nőket csoportosan megerőszakolják, utána leamortizálják őket sokkolóval, a férfiakat pedig nagyon kis híján agyonverik, majd utána az autódat is atomjaira csapják szét. Ekkor jön néhány szakértő, akik megállapítják, hogy nem értik, mi a problémád, hát hibáztál, vagy nem? Min hőbörögsz, ha elkövetted a hibát, ez a minimum, hogy bűnhődj érte.
5. Nagy nehezen hazavergődsz, majd másnap megjelenik a négy rendőr felcuccolva, mondván, hogy akkor ők mostantól Nálad laknak. Ők használják a nappalit, a konyhát, vizes helyiségeket, meg a hálószobádat is, de az ellen nincs kifogásuk, hogy a pincében esetleg meghúzd magad családostul. Egy valamihez viszont ragaszkodnak, vágj jó képet a kialakult helyzethez és innentől a velük való együttélést a szeretet, a béke, a kölcsönös együttműködés és egymás iránti tisztelet irányítsa, különben feljelentenek, hogy egy revizionista fertőző góc vagy, amiből igen komoly problémáid származhatnak. Így már dereng valami??? (nem a mindenáron való történelmi párhuzam, hanem az elképzelhető magyar lelkiállapot reprodukálása volt a cél)
Szalahadin 2013.09.08 20:27:53
@kanálwarrior:

Hogy ki mire képes, azt szerintem hagyjuk, lényeglátó képességed és szövegértésed alapján nem jönnél jól ki abból, ha ezt nagyon elkezdenénk firtatni.

De ha ragaszkodsz hozzá, ám legyen:

Az angol és a francia közvélemény szervezett, tudatos, arcpirító hazugságokra épülő, több évtizeden keresztül folytatott félretájékoztatása a „befogadott” népek vezető értelmiségijeinek részéről, amelyet a befogadott nép egyszerű tagjainak döntő része is támogatott, de természetesen nem mindenki személy szerint, jelentős mértékben hozzájárult ahhoz a közhangulathoz, hogy meg kell büntetni ezt a barbár emberevő ázsiai hordát."

Attól félek, ez a mondat így viszont túl bonyolult lett ahhoz, hogy te is meg tudd érteni, de azért fuss neki.
Az odáig rendben van, hogy eltérő kultúra, a nyugati civilizációban is eszünk húst, csak más állatét, de a ma megrendezendő kínai kutyahús fesztivál nálunk kiverte a biztosítékot. Képek csak erős idegzetűeknek. Miután napokig ketrecekben tartották, lemészárolják,…..
Szalahadin 2013.06.22 10:54:23
@Zolika817:

Önmagában nem az a baj, hogy kutyahúst esznek, a kínaiakról azt is simán el tudom képzelni, hogy valakinek a fossal kevert friss hányás a kedvenc csemegéje közülük, idáig valóban az ő dolguk.
Amivel viszont nagyon nagy gáz van, hogy sokszor az egész arra van kihegyezve a gasztronómián túl, hogy az állatnak elviselhetetlen kínokat okozzanak, mindezt szimpla gonoszságból. Ez idegen mindentől, amire egyébként az emberi civilizáció egésze épül, de ha belegondolsz, a természet működésétől is, felesleges fájdalmat a ragadozók sem okoznak áldozatuknak, kultúremberek meg végképp nem.
A UPC 29-es körzetének előfizetői sorsa igen sanyarú, hiszen nem elég, hogy rémesen lassú az internet, még az ügyfélszolgálat sem látja a körzeten kívül az adatokat. A UPC ügyfélszolgálatán csak "fekete lyuknak" nevezett tájegység a Monortel 5 évvel ezelőtti beolvadása óta…..
Szalahadin 2013.06.18 06:48:39
@Cockwarrior:
Amíg nálunk ez marad az általános hozzáállás a mások által jelzett problémához, hogy kárörvendve és kioktatva letorkoljuk a másikat, addig minden külföldi szolgáltató röhögve húzza le akit csak lehet, olyan mértékben, ami máshol, ahol létezik még a társadalom, nemcsak lakosság, teljességgel elképzelhetetlen lenne. Nehéz elhinni, hogy ezen hosszú távon nem veszítenek még az olyan több száz méter magas lovon ücsörgők is, mint amilyen te vagy. Ezen azért érdemes lenne elgondolkodnod neked is.
Valószínűnek tartom, hogy ha példának okáért a svájci interneten jelenik meg egy ilyen írás, ott nem az lett volna az uralkodó széljárás, hogy mindenki abban éli ki amúgy tehetetlen frusztrációját, hogy kollektíven valamint sugárban lehányják a posztolót, hanem közösen eltöprengtek volna, hogyan lehet rávenni a szolgáltatót, hogy ár/érték arányban ne a gagyizó cigányokra emlékeztessen, mint jelen esetben a UPC, hanem produkáljon valami értékelhetőt a beszedett nem kevés pénzért cserébe.
Ez a jelenség is oka annak, hogy a svájciak ott tartanak ahol, meg mi is ott tartunk, ahol. Nem kizárólagosan ez az oka, de amíg ez a nyomorult káeurópai mentalitás el nem tűnik, addig csak távolodni fogunk tőlük.
A magyar-román vb-selejtező volt a legrosszabb futballélményem az utóbbi időben. Amikor 2-1-re vezettünk, és ott voltunk a győzelem kapujában... De nem éreztem azt az extázist a tv előtt ülve (az Ötvenhatosok terén és a Puskás Ferenc Stadion előtti kivetítő előtt állva sem)…..
A magyar-román, román-magyar államközi kapcsolatok soha nem arról voltak híresek, hogy a kölcsönös szimpátia és megértés diplomáciai értelemben vett empátiája lengte volna be a Budapest-Bukarest tengelyt. Most sincs ez másként: a kétoldali, egymásra reagáló beszólások,…..
Szalahadin 2013.02.08 14:56:43
@GERI87:

"A nemzetiségek számarányuknak, területi alapú többségüknek megfelelő területi autonómia törekvésük jogos volt és reális."

Ennek tükrében akkor jogosnak és reálisnak tekinthetjük a székely autonómia törekvéseket is?
Szalahadin 2013.02.08 14:58:49
@GERI87:
"Semmi nem utalt arra hogy a helyzethez való hozzáállás megváltozott volna ha nyerünk, még Trianon sem nyitotta fel a politikai elit szemét arra nézve hogy rossz úton jártak a nemzetiségi kérdéseb egészen '45-ig a korabeli állapot visszaállítása volt a cél, semmit nem vontak le a korábbi kisebbségi politika hibáiból."

Ebben speciel egyetértünk, ezért is írtam, hogy méretes lófaszt a magyar dzsentri seggébe is, ez nem kérdés.
Szalahadin 2013.02.09 09:00:07
@GERI87:

"vagy egy vallon életében nem feltétlen szükséges a flamand nyelv ismerete...stb."

Nekem azért rémlik nem túl régről, hogy nem kevés halálos áldozattal járó vasúti katasztrófa volt abból Belgiumban, hogy egy flamand és egy vallon nyelvű szakinak kellett volna rádión kommunikálnia egymással, de senki nem tudott vagy nem volt hajlandó megszólalni a másik nyelvén. Ezért inkább pusztuljon el X utas, de akkor sem szólalok meg flamandul/franciául (esetleg nem is tudok, ez nem volt egyértelmű a hírekből)

Szóval én óvatosan bánnék ezzel a kijelentéssel, hogy akik egy országban élnek, azoknak felesleges tudniuk beszélni egymással.
Néhány napja röppent fel a hír, hogy Nagy-Britannia (hasonlóan Kanada kelet-magyarországi akciójához) egy reklámkampánnyal próbálja meg lebeszélni a hozzájuk készülő román munkavállalókat. Ezekben azt mutatnák be, hogy a szigetországban sincs fish & chips-ből a kerítés,…..
Szalahadin 2013.02.05 19:55:20
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Egyetlen esély van a magyarok erdélyi arányának növekedésére: még több román vándorol ki Spanyolországba, Portugáliába, Németországba, Angliába... :-)"

Sajnos ez az ötlet sem tűnik működőképesnek, mert ha elfogy a román lakosság, annak helyét nem a magyar, hanem a cigány foglalja majd el, szépen befejezve a Trianonnal elindult folyamatot, merthogy ez esetben a maradék magyar elmenekül. Az egyetlen megoldás az, ahogy a mexikóiak csinálják, az ő Trianonjuk Kalifornia elvesztése volt, amit lassan de biztosan visszaszereznek azzal, hogy a tőlük megszokott brutális ütemben szaporodva legalább a nyelvhatárt rendesen Észak felé tolják, ők népesítik be az államot, s ezzel de facto vissza is szerzik. Ha Trianon után a kisebbségi magyarok ebben az ütemben szaporodtak volna, most egészen másról beszélgetnénk... A magyarok többsége sajnos az új határ mindkét oldalán feladta, ez a legnagyobb probléma. Egyáltalán nem törvényszerű ugyanis, hogy nyomorgatott kisebbségként nem lehet jelentős létszámnövekedést elérni, ha a mentális tényezők rendben vannak amúgy.
A szelektív hallású magyar nacionalisták esete a Beneš-dekrétumokkal és Schwarzenberggel. Repedés a Beneš-falon, Végre egy normál hang, Hűha, Schwarzenberg elvágta magát a csehek előtt, korrekt ember, óriási respect – örömtüzek gyúltak és rácsodálkozott a nacionalista…..
Szalahadin 2013.01.19 18:20:00
"A Beneš-dekrétumokat a minap elítélő Schwarzenberg ugyanis olyan politika híve, amit Magyarországon utoljára talán csak az SZDSZ képviselt. Szabadpiac, liberalizmus és az alapvető emberi jogok védelme, ez a TOP09 párt legfőbb programja, ez a párt a magyarországi jobboldal számára csak a judeobolsevik tábor szekértolója lehetne."

Néhány apróság:
1. szdsz, mint a szabadpiac híve állítás teljességgel tarthatatlan, az szdsz vájkált az állami húsosfazékban legmélyebb kanállal. Szó nincs semmiféle szabadpiacról, ha már szabad, akkor rablás. kóka jános az élő cáfolata ennek a cikkben szereplő állításnak, hiszen az utolsó forintját is állami pénzek lenyúlásával szerezte, piacilag értelmezhető teljesítmény soha nem fűződött a nevéhez. Erről ennyit.

2. Alapvető emberi jogok védelme, mint szdsz fő program is hazugság. Ez ugyanis feltételezte volna, hogy adott konkrét ügyekben valamilyen emberi jogi mérce segítségével meghatározott normatív logika alapján határozzák meg az álláspontjukat. Mit láttunk ehhez képest? Ez a bűnszervezet kizárólag abban az esetben használta bunkósbotként az emberi jogokat, ha azzal a magyar jobboldalt lehetett támadni. Kibaszott nagy csend és némaság uralkodott minden olyan esetben, amikor akár határokon belül, akár azokon kívül magyar emberek alapvető jogait sértették meg. Az soha, egyetlen egy esetben sem zavarta ezeket az élharcosokat, ez alól nincs egyetlen kivétel sem.
2011-ben  nem csak Magyarországon, de a szomszédos államokban is népszámlálást tartottak. Így teljes egészében vizsgálhatjuk, hogy fest a Kárpát-medence etnikai szempontból. Sajnos a változások nem nevezhetőek pozitívnak: a határon túli magyarság lélekszáma 300…..
Szalahadin 2013.01.15 13:31:55
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Nyugaton viszont fordítva történt, ott Trianon a magyaroknak kedvezett, ott az etnikai határtól kijebb lett meghúzva a határ, színnémet területek maradtak Mo-n."

Ez így tényleg arányos volt, nem is értem, bárkinek mi a problémája ezzel a Trianonnal. Elvesztettünk ugyan 3.5 millió magyart, viszont a nyugati megyékben itt maradt 3.500 német, tehát fogja be mindenki, egy itt maradt német nyilván felér 1.000 elcsatolt magyarral. Azzal végképp foglalkozni is felesleges, hogy az itt maradt németek nagyobb része a soproni népszavazás révén ragadt itt, tehát nagyjából az egyetlen olyan eset miatt, amikor valóban az adott területen lakókat kérdezték meg, hová is akartak tartozni.
Szalahadin 2013.01.15 13:40:40
@vladimir964:
"teljesen logikus, hogy egy kisebbségben élő népcsoport létszáma az idő előrehaladtával különböző okoknál fogva (vegyes házasság, természetes elvándorlás stb.) csökken, erre még matematikai formula is létezik."
Arról mit mond ez a híres formula, hogy akkor hogyan tudtak így megerősödni például a példátlanul szörnyű elnyomásban élő magyarországi nemzetiségek? Nem kellett volna idővel elfogyniuk, még mielőtt szétverik az országot? Vagy ez a formula csak akkor teljesen logikus, ha magyarok állnak a fasz csúnyábbik végén?

"az agyonszapult Trianoni döntés nagyjából a valós többségi nemzetiségi helyzetet alapul vevő határmegszabást vitt végbe, legalábbis kb. 10%-os pontossággal, tehát 2/3-nyi területvesztésről semmiképpen sem lehet beszélni."
Mi volt minek a 10%-a? Mert a területveszteség mértékének kiszámítása nagyjából világos, az pontosan 67%, ha Horvátországot nem számítjuk bele. Tehát az elcsatolt 3.3-3.5 millió magyar pontosan mihez képest 10%?
Szalahadin 2013.01.15 13:46:31
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Az 1941-es határ északra és délre nagyjából rendben volt, de keletre nem"
Miért nincs rendben az a határ, ahol a Magyarországhoz került népesség 51%-a magyar, 42%-a román, 7% minden egyéb, nagyobbrészt szász?
Miért van inkább rendben, hogy ez az 51% magyar Romániához tartozzon? Ha azt az alapelvet követjük, hogy az a jó határ, ahol minél kevesebb ember él kisebbségi sorban, nem azt mondja a matek, hogy 51>42?

Nem gúnyolódni akarok, tényleg érdekel, miért fáj Észak-Erdély visszatérése ilyen sok magát feltehetőleg magyarnak tartó embernek?
Ha volt értelme, hogy, végérvényesen és örökre eltűnjön a közéletből az SZDSZ és mindaz, amit képviselt, akkor az az, hogy kínosnak érezték nemzeti önbecsülésünket. Sőt, nem csak annak érezték, de szinte bűntudatot igyekeztek okozni mindenkiben, akiben csordogált némi…..
Szalahadin 2012.11.08 07:05:59
@Patt Garrett:

1. Bornai hülye, trollokkal meg nem érdemes foglalkozni. (pl: rockjano, dolgozónép)
2. Veled talán érdemes kommunikálni, ezért megkérdezem, a poszthoz tartozó képen, tehát a lúdtalpas, féltüdejű kávéházi naplopó belvárosi balfasz bornai által kifogásolt időjárás jelentésben is OTT VANNAK A HATÁROK, akkor ebben mi a revizionista, nacionalista őrület, amely ellen Te is harcolsz? Mi köze ennek Trianonhoz b+? Nem annyi, hogy megjeleníti az ott kialakult határokat?
Szalahadin 2012.11.08 07:08:45
@cukorrépa: Teljesen igazad van, egyet kivéve: trollokat (dolgozónép) nem szabad etetni, történjen csak az vele, amit sokszorosan megérdemel: dögöljön éhen!
Bornai Tibor Muszáj ezt? 2012.11.06 22:13:25
Nézem, ahogy a közszolgálati televízió már egy jó ideje a Trianon előtti Magyarországra kiterjedően jósolja meg a másnapi időjárást. Arra gondolok, vajon hogy esne, ha a szlovákok, a horvátok, vagy a románok úgy beszélnének állami televíziójukban a mai Magyarország egyes…..
GFG Blog A liberális kérdés 2012.09.28 07:03:27
„Ellenfél kell minden komoly dologhoz: / aktushoz is, meg háborúhoz is” (Nádasdy Ádám: Oberon uralkodik)     Van min gondolkodni. A liberális kérdés ilyen. Mi lehet a magyarázata annak, hogy a liberalizmus elkárhozását jelző vészharangok kongása ellenére a liberalizmus…..
Szalahadin 2012.09.28 13:28:00
@Ghavin:
"nem tudunk szabadulni az elmúlt két évtized liberális/progresszív fejlődési eredményeitől, mint a korábbi évtizedek szocializmusától, azon egyszerű oknál fogva, hogy imádjuk ezen fejleményeket."

Mik lennének pontosan ezek az eredmények? Az Internet? A rock zene?
Ha igen, nem kicsit merész azt állítani, hogy ezek az szdsz nevű bűnszervezet nélkül nem léteznének....

Mi van akkor az szdsz megalapítását megelőző rockzenével? Az minek köszönheti a létét?
Nesze!szer Szülsz te rendesen? 2012.09.13 18:41:07
Eddig nem szólaltunk meg a témában... pedig... Gyűjtöttük az aláírásokat még tavasszal, hogy a parlament elé kerüljön a családon belüli erőszak önálló törvényi jogállásra emelkedése. Buzdítottuk az olvasókat, titeket, hogy jöjjenek ők is, és jöttetek is rendesen. Meg…..
Szalahadin 2012.09.14 06:52:19
@judy7:
"Nem a gazdasági kényszer meg nem léte tartotta őket a tűzhely mellett, hanem ostoba tradíciók.
Kizárt, hogy mégegyszer hagyják magukat visszakényszeríteni."

Ez így OK, csak azt az apróságot mindenképpen figyelembe kell venni, hogy azt a társadalmat, ahol a karrier a legfontosabb a nőknek, nem túl hosszú idő múlva felzabálja reggelire egy olyan társadalom, ahol a gyerekszülés az első számú feladat, akkor pedig nincs önmegvalósítás sem, akkor már késő lesz ezt észrevenni. Tehát létezik valamiféle egyensúly, ha soha nem ülünk fel a lóra, hanem hol az egyik, hol a másik oldalára esünk át, nem fogunk messzire jutni.
Szalahadin 2012.09.14 06:56:35
@tobias2:
"Egyébként ha a környezetszennyezést, globális felmelegedést, a 7 milliárdos és növekvő népességet nézzük, jobb ha senki nem szül senkit."

Ez azért összetettebb kérdés, csak azért kipusztulni Magyarországon, hogy az Afrikában és Ázsiában elkövetett féktelen szaporodás ne járjon olyan súlyos következményekkel, butaság. Nem ez a megoldás, ott kell kikényszeríteni a szaporodás visszafogását, ahol a probléma valóban nagy, elsősorban Afrikában.
Néztem az olimpián ezeket a piros-fehér-zöld zászóba burkolózott, nemzeti színekkel kifestett embereket, akik olyan lelkesen énekelték a magyar himnuszt. Nem tudom, hogy akik a Puskás stadionban jártak szerda este, hányan szurkoltak Londonban, mindenesetre, a londoni aranyérmeket…..
Szalahadin 2012.08.18 02:30:23
@2002:
"Az meg hogy azt mondanánk a slovanos normálisabb mint a fradista arra még nem jutottam el hogyan sikerült kiagyalnod."

Nem nekem sikerült kiagyalnom, hanem készen kaptam még korábban egy rendkívül nagy tudású liberálistól...
Egyébként csak félig jársz jó nyomon, elsősorban ugyanis az 1992-es afférra gondoltam, ahol közel se volt annyi provokációnak értelmezhető momentum, mégis a kommandósokkal verették félig agyon a Fradi-tábort Pozsonyban. Egyetemi csoporttársamat is, aki teljesen normális, békés ember, még meccsen is az, másik Fradi-meccsen voltam vele. Annak az akciónak ott és akkor semmi köze nem volt a Fradihoz, kizárólag etnikai alapú gyűlölködésből indíttatva vizsgálgatták a tótok, meddig mehetnek el a szemétkedésben. Sajnos az derült ki, hogy gyakorlatilag bármeddig, de az már egy másik történet....
Amikor Szegedi Csanád tiszteletét teszi Slomó rabbinál, az valami olyan penetránsan amerikai, megtérő-náci filmes klisé, annyira a médiára konstruált szájbarágás, az auschwitzi út fölajánlása akkora giccs Szegedi részéről, hogy érdemes kitalálni egy-két konteót…..
Szalahadin 2012.08.08 06:56:11
@Kökény6:
"A zsidó tanítás szerint a „kiválasztottság” nem többlet-erényeket, magasabb képességeket vagy értékbeli fölényt jelent, hanem kizárólag egy küldetés magasabb felelősséggel járó kötelességét."

Ez tényleg nagyszerű, csak annyi a kérdés, hogy ezzel hogyan lehet összeegyeztetni példának okáért mondjuk Ovadia rabbinak, Izrael volt szefárd főrabbijának a gyűlölettől és felsőbbrendűségtől fröcsögő nyilatkozatait? Azokban nem pont ezekről a magasztos elvekről van szó, és nem sarki fűszeresként, hanem a szefárdok egykori legfőbb vallási méltóságaként mondta mindezeket.
- In Memoriam Magyari P. 2012.08.06 10:53:19
(A cikk 2012.augusztus 06.-án, A gepnarancs.hu oldalon jelent meg) Az a baj a magyar jobboldallal, hogy nem érti a viccet. Nem ismeri a viccnek még csak a fogalmát sem, ebből kifolyólag magából kreálja a legnagyobb, legrosszabb, legfájdalmasabb faviccet, elvesztve ezzel azt a cseppnyi…..
Már több mint 6000-en osztottak meg a facebookon egy bejegyzést, ami Gyurta Dániel győzelme kapcsán hazaárulóz le másként gondolkodókat. Magyari Pétert az Index újságíróját, Gréczy Zsoltot Gyurcsány házicicáját, és Aczél Endrét a Népszabadság újságíróját. MI ezek…..
Szalahadin 2012.08.03 17:44:37
@babakék:
"Mellesleg ezt hívják a pszichológiában kompenzálásnak. Az kiabál, akinek a háza ég; mindenki magából indul ki, -ezek régi népi bölcsességek, és nagyrészt igazak."

Roppantul érdekelne, hogy akkor a kiabáló, gyűlölködő ballib nyomorultak mit akartak/akarnak folyamatosan, illetve ebben a konkrét ügyben kompenzálni? Merthogy kiabálni ők kiabálnak, nem más... Tehát mit kompenzálnak???
  Sajnos igaz, hogy egy magát kereszténynek nevező kultúrában fogant és zajlott le a szisztematikus népirtás. Történet dióhéjban: néhány napja szétszaggatott egy héber nyelvű Újszövetséget az irodájában, Isten és a média színe előtt egy izraeli poiltikus. Ben Ari, a…..
Szalahadin 2012.07.29 10:34:52
"S most elmondom, miért nem vagyok felháborodva Ben Ari tette miatt. Azt is, miért voltam viszont felháborodva tavaly, mikor egy amerikai fundamentalista lelkész Koránt égetett."
A magam részéről semmit nem tudtam meg, miért nincs a szerző felháborodva a Korán-égetés miatt, de ez biztosan azért van, mert nem sikerült a mondanivalóját értelmeznem...

"Nyilván, a holocaustot nem Jézus nevében követték el; az Ő nevében azok cselekedtek, akik igyekeztek menteni a zsidókat."
" Egy olyan kultúrában, ahol bizony a keresztény szó elsősorban nem Krisztus követőjét, hanem a nem-zsidót jelentette."

Ezek után az állítások után nem furcsa, hogy mégis azt az iratot teszi felelősség ez a nyomorult, amely Krisztus követőihez és nem az egyébként egyáltalán nem keresztény nácikhoz kötődik? Ha a kereszténységhez köze volt a nácizmusnak, miért öltek meg a KZ lágerekben annyi keresztényt, aki komolyan vette a tanítást? Például érdemes lenne utánanézni Dietrich Bonhoeffer munkásságának.

A másik, ami miatt védhetetlen a szélsőséges zsidó akció, hogy egy kalap alá vesz MINDEN keresztényt, tehát pont olyan előítéletesen gondolkozik, mint a szélsőjobb, ergo semmivel nem is különb nála.

Röviden összefoglalva, a szerző tehát mélységesen rühelli a Jobbikot, zéró toleranciával, ellenségesen kezeli őket, ez korábbi írásaiból is kiderül.
Van ugyanakkor Izraelben is egy Jobbik, pont olyan szélsőséges és kirekesztő nézetekkel, és tettekkel, mint a magyar, sőt ebben túl is szárnyalja azt, de a szerző reakciója az ő esetükben teljesen más, feléjük maximális empátiával, megértéssel és pozitív attitűddel fordul, és maximálisan megértő és magyarázatot kereső egy ilyen barbár tettel szemben is.
Játsszunk el a gondolattal, hogy ha valamelyik Jobbikosnak durrant volna el az agya és Talmudot égetett volna azzal a felkiáltással, hogy a benne szereplő középkori kommentárok a nácikat megszégyenítő, brutális és kirekesztő, a gójok ember mivoltát is megkérdőjelező fajelméletet tartalmaznak, nos akkor vajon mennyire lett volna megértő? Gyanítom, hogy semennyire.

Ugyanakkor valószínűleg tévútra visz a mostani estből levonható általánosítás, a szerző a román, szlovák és szerb Jobbikhoz is minden bizonnyal ugyanilyen maximális empátiával és megértéssel fordult volna, a lényeg csak annyi, hogy ne magyar legyen....

Lelke rajta, egyszer valahol remélem minden magyar liberálistól megkérdezik majd, a világ összes többi liberálisától eltérően miért gyűlölte a saját nemzetét...
Szalahadin 2012.07.30 06:55:53
@Max, A Gondolkodó Birca:
"A pontos adatokat itt - antiantiglobalista.wordpress.com/2012/06/07/a-trianon-hiszteria/ - leírtam, nem ismételném meg."

Az ott szereplő adatokat a legnagyobb jóindulattal sem lehet pontosnak nevezni. Brutális tévedés például a Bácska, ott a magyarok aránya 40% körül volt, nem 28%, ahogyan írod.

A legnagyobb csúsztatásod egyébként nem ez, hanem az, hogy a többnemzetiségű területeken minden nemzetiséget automatikusan a magyarok ellenségének veszel. Ennek legröhejesebb példái a Délvidéken és Erdélyben élő németek. Nyilván kell ez a csúsztatás, különben megbicsaklik az elméleted, hiszen ha ezt a kb. 20% németet hozzáadod a 40% magyarhoz, akkor bizony az jön ki, hogy az ott élő lakosság 60%-a nem akart Nagy-Szerbiában élni.

Ehhez némileg hasonló a Felvidék helyzete, a ruszinok például egyáltalán nem lettek felszabadultabbak attól, hogy a cseh nacionalizmus uralkodott felettük. Sőt, mondok jobbat, amikor a tótok rádöbbentek, hogy cseh testvéreik gátlás nélkül elloptak minden mozdíthat ipari berendezést, ők viszont az új határ miatt nem tudtak részt venni az Alföldön a mezőgazdasági munkákban, volt nagy sírás és fogcsikorgatás....

A románokkal kapcsolatban pedig ott a pont Bya-nál, hogy lehetséges, hogy 2.9 millió románnak nagyobb területre van joga, mint 7.6+1.7, azaz 9.4 millió magyarnak+ 0.5 millió erdélyi szásznak, azaz 10 millió nem román embernek?
Erre az sem érv, hogy Erdély bizonyos területei lakatlanok voltak, az arányokon ez lényegesen nem változtat.

Trianon igazságosságának és fantasztikus mivoltának bizonygatása körmösbauer szintje, nagy gáz, hogy oda süllyedtél.....
Annak idején írtunk már arról itt a Nívó blogon, hogy a magyar EU-elnökség legnagyobb sikereinek a Roma stratégia és a Duna stratégia megalkotását és így európai szintre emelését tartják. Mi már annak idején is hiányoltuk, hogy a hangzatos név mögött megfoghatatlan, mit…..
Szalahadin 2012.07.26 08:43:20
@nextexit:
Szerintem mielőtt kioktatsz minden nem Budapesten lakót, azon kellene elgondolkoznod, hogy hová is jutottunk a liberális politikával. A polgárháború szélére. Ez van, ha valakik folyamatosan liberális dogmákból indulnak ki és ennek kudarcai esetén nem a dogmákon változtatnak, hanem a valóságot próbálják lecserélni. Milyen dogmákra gondolok? Ezekre:
1. bűncselekmény esetén csak áldozati minőségben számít a cigány mivolt, elkövetői minőségben nem lehet jelentősége,
2. a cigányok közül mindenki fel akar zárkózni, annak, hogy nem sikerül, kizárólag az lehet az oka, hogy mindenki rasszistafasisztabüdösnáci
3. ha más országokban sem sikerül a felzárkózás, akkor a más országok teljes lakossága is rasszista
4. ha egy mélyszegénységben élő cigány ki akar emelkedni, akkor azt a cigány környezete örömmel veszi, támogatja, kizárólag a rasszista többségi társadalom, aki ezt minden eszközzel megakadályozza (lásd ezzel szemben Solt Ágnes kutatásait)
5. ha egy bűncselekményben cigány az áldozat, akkor amögött MINDIG és KIZÁRÓLAG rasszista indíték lehet, akkor is, ha az elkövető is cigány (lásd Mortimer-ügy, pécsi eset, nem a mostani, hanem egy cigányközi leszámolás, ahol rasszizmust kiáltottak)
5.
6.
7.
.
.
.
9.123.456 körülbelül idáig lehetne folytatni az aljas jogvédő hazugságok felsorolását, de minek? Aki nem akarja érteni a valóságot, az ettől sem fogja.
Szalahadin 2012.07.26 09:00:49
"Frissítés: egy jellemző epizód a kommentekben zajló vitából:
- Kár a cigányokra egy fillért is költeni. Azért nem zárkóznak fel, mert nem akarnak
- Hát persze! Nyilván a magyarok is azért nem tudnak felzárkózni a nyugathoz, mert nem akarnak."

Attól, hogy a cikkíró gúnyolódik ezen az észrevételen, nos attól a valóság nem fog lecserélődni. Ebben a neki nagyon nem tetsző valóságban pedig az a nagy büdös helyzet, hogy a cigányság nagy részének teljesen jó az áldozat szerep, NEM AKAR KIEMELKEDNI.
Itt kell szólni a segélycsapdaként ismert jelenségről is. Alaphelyzet, hogy a cigánynak max. 8 általános végzettsége van, érteni semmihez nem ért, tehát csak a munkamegosztásban legalul álló, legszarabb, legnehezebb és legrosszabbul fizetett munkát lehet rábízni, mondjuk az útépítés segédmunkáit.
Ekkor a cigány nem azt tekinti alapnak, hogy ezért a munkáért mennyi pénzt kap, hanem elérhető munkabér mínusz faszvakarás esetén is járó segély. Ha ez különbség kicsi, márpedig törvényszerű, hogy kicsi, hiszen a vélt létfenntartás költségeit a segély is eléri, a totál szakképzetlen munka ára pedig a liberálisok által istenített nagyszerű piacon így határozódik meg. Mit mond erre a cigány? Hogy ezért a pár ezer forintért nem fogok 60 fokos bitumengőzben rohadni, inkább csinálok még 2-3 gyereket és akkor MUNKA NÉLKÜL is hozzájutok ugyanennyi lóvéhoz.

Ha valaki tényleg megoldani és nem élezni akarja a problémát (ahogyan a legtöbb jogvédő,ők lennének legnagyobb szarban, ha a probléma elindulna a megoldás útján...), akkor az ilyen dilemmákra találjon ki valami okosat, hiszen a cigány egyéni optimális megoldása társadalmi szinten súlyos károkat, újabb három, nagy valószínűséggel GDP-pusztító és nem GDP előállító purdé megszületését okozza. Ha pedig megszületik, így vagy úgy, de biztosan a te adódból fogják eltartani. Akár segélyesként, akár a börtönben tölti az idejét, mindenképpen te fizetsz.

Legalább munkahipotézisként gondolja egyszer úgy a posztíró, hogy az, hogy a BEILLESZKEDNI AKARÓ cigányokat pontosan hogyan fogjuk beilleszteni, háromszoros tanári fizetéssel vagy máshogyan, az már csak az utolsó kör a 10 km-es futásban. A 10 km-es táv maga pedig azt elérni, hogy BE AKARJANAK ILLESZKEDNI A TÁRSADALOMBA. Felejtsék el az élősködést, bűnözést, áldozatszerepet, azt, hogy sanyarú helyzetükért mindig mást okolnak, hanem akkor hajrá, álljunk neki, mutassuk meg, hogy pakolni is tudunk arra a bizonyos asztalra, nem csak elvenni onnan!
Szalahadin 2012.07.26 09:11:11
@nextexit:
Néhány lényeges apróság:
1. Nem nézek Hír Tv-t, nem olvasok Magyar Nemzetet
2. A liberalizmus csak nálunk és csak mostanában szitokszó, köszönhetően annak, hogy nálunk egy belterjes liberálnáci szubkultúra kezdte el ezt az egyébként jobb sorsra érdemes ideológiát kihasználni. Szlovákiának Richard Sulik jutott, nekünk körmösbauer és horngábor, ezen nincs mit ragozni...

Amúgy meg:
"Az elmúlt években kifejezett hecckampány folyik a mainstream médiában is a cigány bűnelkövetők hajhászása után, ugyanis ez generál látogatottságot és példányszám eladást."
Hát ez csak akkor igaz, ha a kuruc.info a mainstream média, a kereskedelmi tévékben például kifejezetten undorító cigánymosdatás folyik. Egy példa a sok közül: a retekklub kifejezetten azért, hogy a Cozma-gyilkosság bandavezérét, a teljesen majomszerű sztojka ivánt pozitívabb színben tüntesse fel, csinált egy műsort. Még bodzaügyi szagértőt is hívtak, aki lelkesen bizonygatta, hogy ezek a derék bodzaszedő fiatalemberek bűncselekmények elkövetése nélkül is tudhattak venni a bodzázás hasznából ML Mercedest, BMW X5 terepjárót, egyebeket. Akkor most ki néz kit hülyének?

"Egyik liberális, sohasem mondta, hogy MINDEN cigány fel akarna zárkózni, így a újabb "axiómád" már a legelején megdől."
Hazudsz, az szdsz idejében mondtak ilyet, meg még ennél cifrábbakat is, amikről most elárultad, hogy fogalmad sincs.

Mielőtt vitatkozol, kicsit nézz körül a témában, mert ilyen csúnya lebukás is lehet a vége, mint most....
Őrjöngő rasszizmusért már nem is kell a kuruc.info-ig menni, elég csak kinyitni a Fidesz lapját. Midőn megkérdezték Miniszterelnök Urat egy Farkas Flóriánnal közös sajtótájékoztatón, mit gondol arról, hogy a szélsőjobb cigányozásra használta fel Bándy Kata…..
Szalahadin 2012.07.25 07:12:44
Bayer Zsolt Viharfelhők című cikkének MINDEN SZAVA IGAZ. Lássuk, miért is hiteltelen az ellene indított támadás.

"miszerint: Bándy Kata vesztét csak az okozta, hogy nem cigány; a tettes nem azért ölt, mert aberrált pszichopata lenne, hanem mert benne van ez a mentalitás a FAJTÁJÁBAN;"

Ha a tettes egy aberrált pszichopata lenne, ahogyan a posztíró látni szeretné, akkor minden bizonnyal ölt volna már, többségében cigány nőket, hiszen a tanyavilágban főleg velük volt dolga. Ha ez volt az első gyilkossága, akkor minimum erősen kérdéses, hogy akár vitaalapnak elfogadható-e ez a cigánymosdatási kísérlet.

"Akkor tisztázzuk: a tragikus esemény mélyén rejlő probléma az, hogy kontrollvesztett férfiak, családon belül és kívül, hetente kínoznak és/vagy ölnek meg nőket szexuális indíttatásból. Itt, Magyarországon. A Bándy Kata halála óta történt tragikus politikai események – mint például ez a sajtótájékoztató – mélyén a legnagyobb probléma pedig az őrjöngő, vak cigánygyűlölet."

Ha a szerző a családon belüli erőszak emlegetésével akarja ezt a borzalmat relativizálni, akkor meg kell állapítani, hogy a logika 2:0 arányban vezet a posztíró ellen. Legalábbis, ha jól tudom, ez a génhulladék nem volt Bándyéknál családtag.
Az őtjöngő, vak cigánygyűlöletről meg annyit, hogy amennyiben Magyarországon őrjöngő, vak cigánygyűlölet lenne, akkor már jónéhány cigány kivégzésre, néhány cigány falu pedig felgyújtásra került volna. Én egyáltalán nem állítom azt, hogy Romániában ez van, de ott bizony több alkalommal előfordult már, hogy amikor a románok és magyarok úgy érzik, a cigány életforma nem viselhető el tovább, akkor pogromot rendeznek, többször halálos cigány áldozatokkal. Ezt csak viszonyítási alapként írom le.

Van még egy dolog, amiről szólni kell. Ez pedig a liberális ideológia legalja, a kettős mérce. Ez már ugye felmerült a frankfurti iskola okostojásainál, hogy rájuk teljesen más mérce vonatkozik, mint a jobboldaliakra, volt honnan tanulni, de ez már akkor is egy hamis, aljas állítás volt. Kár, hogy ezen a szellemi képességeiket oly nagyra tartó liberálisok közül senki nem gondolkodott még el, hogy "bazmeg, ha a kettős mérce szerint gondolkodunk, akkor egy kicsit mi is nácik vagyunk..."

Tehát, miért is kettős a mérce?
"Most, amikor még nagyok az indulatok, csupán az látható: Orbán Viktor nem vágja rá rögtön a cigányellenességet firtató kérdésre, hogy a tragédiának nyilvánvalóan nincs etnikai vonatkozása"

Miért biztos benne kapásból a posztíró, hogy nincs etnikai vonatkozása? Honnan tudhatja biztosan, hogy egy cigány nő sem volt még, aki visszautasította volna ezt a tetvet? Ha pedig volt ilyen cigány nő, és őt nem ölte meg, akkor bizony nem lehet ezt másképp értékelni, mint úgy, hogy az áldozat magyar származásának szerepe volt abban, hogy őt viszont megölte.

Csak halkan súgom, ennek a rohadt kettős mércének, meg a valóságtól teljesen elidegenedett liberális dogmának, amelyet te is tövig benyaltál, óriási szerepe volt abban, hogy a ezek a gyűlölködő liberálisok pártként oda kerültek, ahová valók, a szemétdombra.

A dogma lényege: Cigány kizárólag áldozat lehet, elkövető nem, olyankor sosincs ETNIKAI VONATKOZÁS.

Ennek egy még gyalázatosabb verziója volt, amikor akkor is gajdoltak, ájvékoltak a liberálisok, amikor mind az áldozat, mind az elkövető cigány volt. Még New-Yorkban is voníkoltak az ottaniak, aztán kiderült, hogy az elkövető is cigány volt. Tamás Gáspár Miklós volt az egyetlen, akiben volt gerinc és beismerte a súlyos tévedését, a többi csak lapult sunyin, liberálisan.

Az, hogy Magyarországon a liberális szó jelentése nem az lett, mint máshol, hanem az, hogy hazug, aljas, képmutató, BŰNPÁRTOLÓ, kettős mércét alkalmazó, gyűlöletet szító, arról bizony a szerző és a hozzá hasonló cigánymosdató bűnpártolók tehetnek.

Ha megnézzük az úgynevezett "jogvédő" szervezetek tevékenységét Magyarországon, egyértelműen azt látjuk, hogy soha nem a probléma MEGOLDÁSA, hanem kivétel nélkül mindig a probléma KIÉLEZÉSE irányában, érdekében tevékenykednek. Teljesen egyértelmű, hogy emögött mocskos anyagi érdekek vannak, hiszen ha az ország elindulna a cigányok integrációjának útján, akkor nem lehetne "szakérteni" a témát, nem tetszeleghetnének a "hős jogvédő" szerepében, illetve a lényeg, nem lehetne súlyos tízmilliókat leakasztani tanulmánynak csúfolt közhelygyűjteményekért, értéktelen, használhatatlan vackokért.

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy Magyarországon nem cigánykérdés, hanem jogvédőkérdés és cigánymosdató-kérdés van, a probléma megoldása csak azzal kezdődhet, hogy nekik találunk valamilyen alternatív elfoglaltságot.
Szalahadin 2012.07.25 11:35:54
@Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy!:
"Nem tudom te hogy vagy vele, de mostanában nem nagyon olvasom BZS cikkeit."

Napi rendszerességgel én sem olvasom, a magyarhirlap oldalára azért mentem, mert ahogyan az olaszliszkai lincselés után is megírta a Cigányliszka című cikket, biztos voltam benne, hogy valamit most is írni fog.

Bayer Zsolt egyébként szerintem eléggé kétarcú figura, tud jól írni és jó műsort csinálni (1100 év Európa közepén), meg tud nagyon gázos dolgokat is írni és mondani. Ez a cikke üdítő színfolt volt a sok izzadságtól bűzlő és szánalmas cigánymosdató írás között, amelyek döntő többsége sajnos ezen az oldalon jelent meg...

Nagyon aljas és szánalmas hozzáállás, hogy a folyamatosan terrorizált, Bándy Katához nem mérhetően médiaképes és sok ismerőssel nem rendelkező, ugyanakkor az életüket tisztességgel végigdolgozó magyar emberek fájdalma, szenvedése a kutyát nem érdekli, mert velük nem divat foglalkozni.

Minden bizonnyal a liberalizmus bűne, hogy sokakban azt a téves elképzelést alakítja ki, hogy csak a valamilyen szempontból deviánsak jogai fontosak, az egyszerű magyaroké nem.

Tudod miben volt még rohadtul igaza Bayer Zsoltnak? Hogy az ilyen Fligeauf-féle, aljas indokból összevissza hazudozó, jellemtelen konjunktúralovagok ingerküszöbét ez az eset, vagy a folyamatosan elkövetett gazságok az idősek ellen nem éri el.
Azt nagyon pontosan felmérte ugyanis, hogy a frankfurti iskola kettős mércéjén pallérozódott nyugati "értelmiség" nem fog tudni mit kezdeni egy olyan filmmel, amelyben a magyarok terrorizálását és megkínzását, meggyilkolását mutatja be. A mostani divat szerint bűn csak a kisebbségek rovására követhető el, kivéve persze a magyarokat, mert ugyanezek az arcok valahogyan nem tűnnek fel, ha akárhol valakit kifejezetten amiatt vernek félholtra, mert magyarul beszél. Rendkívül hazug, rendkívül aljas kettős mérce ez... Nagy kár, hogy senki nincs, aki megkérdezné például ezt a nyomorultat, hogy ennél az esetnél is sírdogált-e otthon a saját vállán, mint ahogyan a cigánygyilkosságok esetén hazudta a filmbemutató előtt, nyilván PR szempontokat mérlegelve....
Konjunktúralovag egyébként azért is, mert mondjál akár még egyetlen egy embert Magyarországon, aki anyagi hasznot húzott a cigánygyilkosságokból... Tudsz ilyet?
  Masszív tömegtüntetést követel Andrassew Iván a mai Népszava hasábjain. Nem lenne nagy sportértéke egy népszavás Andrassew-publi elemzésének, de ez a felvetés vitathatatlanul kiemelkedik a szerző szellemi életművéből: a balos publicista a balos napilapban a mielőbbi…..
Szalahadin 2012.07.23 21:01:00
@angyalföldi partizán:
"a vincent és a varánusz beltenyészete örömmel üdvözli a leendő tüntetés résztvevőit.fegyverbe elvtársak,de mondhatnám úgy is <fel a pufajkát,komisszárok*"

El se hiszed, mennyire igazad van!!!
A vincent alulról lóg ki az indexről nem is kicsit, mondhatnám azt is, hogy kibaszottul égeti az indexet. Ahol néhány retardált buzirudi ennyire ötletszerűen vagdos ki mindenkit, aki csak egy picit is más véleményen van, mint az ő degenerált beltenyészetük, nos ez a blog szerintem mélységesen aláássa az index és a blog.hu tekintélyét, hiszen évek óta hagyják ezeket a nyomorékokat ámokfutni....rengeteg olyan kommentelővel találkoztam, aki meggyőződésem, hogy mindenben betartotta a blog.hu általános szabályait, mégis kibaszták őket, mint macskát szarni, kéjes élvezettel.

Tudod mi jut erről eszembe?
Hogy lelkileg nyomorult, a való világban huszadik senki, minden sikerélménytől és hatalomtól megfosztott depriváltak viselkednek így. Amint a hatalom látszata a kezükbe kerül, azonnal önkényesen és brutálisan visszaélnek vele.

Ide kívánkozik megemlíteni a Das Experiment című kiváló német filmet, amely a stanfordi események remek adaptációja. Ott pont ugyanez van, egy lelkileg nyomorult huszadrangú senki él vissza leginkább brutálisan az átmeneti hatalommal és ráadásul még el is hiszi, hogy végre eljött az ő ideje. Na ezek pont ilyen lelkileg súlyosan sérült retardáltak lehetnek.... :-)
Új büntetőjogi kategóriát javaslok bevezetni, egy új bűncselekményt: visszaélés minőségi élelemmel. Aki minőségi élelmet termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő…..