Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MACISAJT1

0 bejegyzést írt és 514 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A jó publicista a valóságérzékéről, a műveltségéről vagy az íráskészségéről ismerhető-e föl? Leginkább a jó mondatairól. Friss Róbert az egyik legpontosabban fogalmazó publicistánk, aki a Népszava mai számában a kormányellenes mozgalmak erőtlenségéről tűnődött. Megállapította, hogy „éhezősztrájkhoz…..
MACISAJT1 2019.01.29 12:38:11
Adok egy pár idézetet az Index egyik cikkéből.

"Egy pszichiáter segítségével elemeztük (..), akit saját bevallása szerint boldoggá tesz, hogy nyíltan vállalhatja nézeteit. Többek közt kiderült, hogy színrelépése előtt is állt már pszichológiai kezelés alatt, bár csak az életéről akart mesélni a szakembernek.
Az Index (..) lelkivilágának elemzésére vállalkozott szakemberek segítségére támaszkodva, a megkérdezettek többsége azonban nem vállalkozott a feladatra.

Dr. Hajduska Marianna pszichiátert meglepte mivel a széleskörű műveltség ellentmondásban áll a (..) jellemző agresszív, provokatív fellépésével, és azzal, hogy ennyire egy szempontból, mégpedig saját igazának szempontjából szemléli a világot.

A pszichiáter nem használná azt a szót (..) állapotára, hogy "kóros", inkább deviánsnak, elhajlónak tartja, akinek a viselkedéséből ítélve személyiségzavarai lehetnek. Ezek az ő esetében is egyéni problémákból adódhatnak, amelyeknek a mibenlétéről nem sokat tudhatunk. Általánosságban az ilyen viselkedéshez vezető egyéni okok a családban keresendők: devianciához vezethet a túl szigorú neveltetés, a gyengédségtől, intimitástól mentes családi légkör és ennek ellentéte is, a széthullott, nem összetartó család.

Nőiszerep-problémák

"Az biztos, - folytatta a pszichiáter - hogy (..) önképe nem harmonikus." Dr. Hajduska Marianna szerint vágyta a nyilvánosságot, most megkapta, és ez nagy önigazolás lehet neki.

"Első pillantásra úgy tűnik, ha egy nő ilyen szerepre készül, és célját nem a nőkre jellemző stratégiákkal, hanem az agresszió eszközével próbálja elérni, akkor komoly konfliktusban lehet a női szerepével" - mondta a pszichiáter, és hangsúlyoztal csak általánosságokat tud megfogalmazni, hiszen nem ismeri személyesen; csak a sajtóban közölt megnyilvánulásaiból indulhat ki. "Az a tény, hogy nő, még szokatlanabbá teszi esetét, úgy látszik, számára nem annyira fontos a nők első számú, biológiai küldetése."

A saját igazságában való megerősödés számára azt is jelenti, hogy kevés esélye van személyiségproblémája kezelésére. Ehhez ugyanis az ő együttműködése szükséges; neki kellene rájönnie, hogy nagy baj van vele. A fanatikusok jellegzetessége, hogy mind a társadalom ellenállása, mind saját követőik támogatása erősíti meggyőződésüket igazukban.

Mártírszerepet szán magának az igaznak vélt ügyben, de nem csupán a képviselt eszme fontos a számára, hanem saját szerepe, érvényesülési lehetősége is. "

Na kérem. Azok akik arra gondolnak hogy az Index az említett cikket és pszichiátria elemzést Nagy Blanka kapcsán eresztette el...azok méreteset tévednek, bármennyire is illek a nevezettre a felállított "diagnózis".
Az ilyesfajta módszerek bizonyos Bácsfi Diana esete kapcsán készültek.
Álljon le az ország! Blokád alá a várost! Ilyen, és ehhez hasonló, hangzatos hívószavak mögé szervezte a hétvégi megmozdulásokat az ellenzék és néhány szakszervezet. Aztán az lett a vége, hogy egy 18 éves lánytól várták a tutit. Hogy majd ő. Meg, hogy öten-hatan leülnek a Lánchíd közepén.…..
MACISAJT1 2019.01.22 14:34:35
Emlékezzünk a következőkre, egy perces néma falállással :

Milla-tüntetések: 2011-2012

Az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” csoport (Milla) 2010 végén alakult, következő év elejétől több nagyobb tüntetést is szerveztek közel két éven át a kormány ellen. Magyarországon ez volt az első mozgalom, ami a Facebookon jött lére. Alternatív köztársasági elnökké választották Pityinger Lászlót, ismertebb nevén Dopemant.
Oszt pukk.

HaHa tüntetések: 2011-2013
Oszt pukk.

A fideszes Alaptörvény ellen: 2012. január 2.
2012 második napján több ezres ellenzéki tüntetést tartottak az Opera közelében, ahol a kormány január 1-jén életbe lépett Alaptörvényt ünnepelte. Az Andrássy úton ellenzéki politikai pártok és civilek demonstráltak a szerintük eltörölt alkotmány és Orbán Viktor rendszere ellen. A tüntetés semmilyen eredménnyel sem járt.
Oszt pukk.

Tüntetés az internetadó ellen: 2014 október
Budapest, 2014. október 28.
Varga Mihály által bejelentett internetadó( minden megkezdett gigabájt adatforgalom után 150 forintos adót vezettek volna be be 2015-tő).
Végül "siker" lett, az adót nem vezették be.

A fekete ruhás nővér mozgalma: 2015-2016

Április 25-én vonultak a Kossuth térre, itt Sándor Mária is felszólalt.
Május végén Sándor Máriával együtt megint csak a Kossuth térre vonultak. Szeptember 2-án reggel 6-kor a nővér és társai lezárták az Erzsébet-hidat körülbelül 20 percre. 2016. július 1-én, 12 órás tüntetést szervezett a Kossuth térre, ezren vettek rész . A fekete ruhás nővér azonban elfáradt, saját bevallása szerint majdnem a teljes élete ráment erre a harcra. Öngyilkossági kísérletet is elkövetett, ezek után döntött úgy, hogy befejezi közéleti ténykedését.

CEU és civilek: 2017 április-május

Budapest, 2017. április 12.
Április és június között több megmozdulást is szerveztek.
Oszt pukk.

Hát ennyire futotta nyolc év alatt. És némi tuaregekre, meg alinsky és srgya popovics hivatásosokra.
dopeman rúgdalta a fejet, valami karsay énekelte hogy nem tetszik a rendszer, gulyás és schiller ökörködött mindenfelé, a legaktívabb troll pedig juhász péter ma koldus.
És közben a szél felkapta a hordalékot is.

index.hu/belfold/2017/09/01/agora_ellenzek_valasztasi_rendszer_kozos_orszag_mozgalom/

Az összes striga és bukott honkupec összegyűlt és még vagy százan.
Vagy.
www.atv.hu/belfold/20141117-andre-goodfriend-elment-a-bito-szalonba
Baloldali és liberális értelmiségiek, valamint parlamenti ellenzéki pártok politikusai mellett ezúttal André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője is részt vett szombaton a Bitó László lakásán rendezett összejövetelen. "

És kb. ennyi. A bitók, fischerek , tgm-k etc. akkor is ugyanolyan rettegéssel nézték a naptárt és őrjöngve, hisztizve bármilyen eszközzel próbálták megakadályozni az újabb bukást.
Tudván hogy demokratikus választásokon esélyük nincs újra hatalomra kerülni, ha alkalmuk lesz rá, még egy kis polgárháború kirobbantásától sem riadnának vissza, úgy ősztől számítva, ahogyan már a gyulyásmártonok elkottyantották, a charlesgati forgatókönyv alapján.

És ennek a delíriumnak volt az egyik jele pl. tgm nemrégi "'javaslata", miszerint mindenki lépjen vissza botka javára..
Valljuk be: ez egy fokkal jobb mint a választások bojkottálása a "demokratikus ellenzék" által, amivel egy másik hasonszőrű állt elő.
Az eredmény? Ismert.
Ma már ott tartanak hogy újhülye istván árpád-zászló előtt tart forradalmi gyújtóbeszédet. És a zsidókat megszámlálni óhajtó gyömngyössi pedig a kívánt koalíciós partner akivel a ballibák esküt tesznek a Parlament előtt(!)
És elővakartak két évtizeddel bácsfi diána után, egy másikat, valami nagy blankát(lendíccs!)
Ennyire képesek.
Rohanunk a forradalomba.

Muhaha
Szijjártó miniszter Debrecenben járt, és a Hajdú-bihari Napló interjút készített vele. Akadt egy érdekes mondata: „Az autóipar 172 ezer magyar embernek ad munkát.” A BMW ugyebár Debrecenben készül gyárat alapítani, a Mercedes berendezkedett Kecskeméten, a Suzuki Esztergomban talált magának helyet,…..
MACISAJT1 2019.01.21 06:36:00
@kermi: "Esetleg el tudjátok képzelni, hogy az a 4000 ember nem mind ugyanabban a csarnokban dolgozik, ahol az a néhány kép készült? "''

Én már bármit el tudok képzelni...Viszont amit-jogosan- kiröhögtem, az a 24.hu nevű "sajtóorgánum" cikke, mely a következő címmel jelentette meg vágyait, idézem:

" Négyezren sztrájkoltak a győri Audi gyárudvarán

Vaskor Máté"

Hát ha gyárudvar, akkor az nem csarnok és nem elképzelni kell, ugye.
Félreértés ne essék: felőlem sztrájkoljanak napestig és 40 ezren is ha akarnak. Demokratikus jog, Nyugaton ahol nem a gonosz Orbán diktatúra uralkodik ugye, már-már napi és banális módszer illetve esemény.
Viszont hagyjuk ki ebből(is) a francba a bal- és/vagy hiszteroliberális sajtó szokásos hazugságait és vágyálmait.

Értem én hogy most őrjöngenek amiért a hétvégén az országos "szrtjk " és blokád(muhaha) úgy dobott ki négyezer résztvevőt ha az egész országból egyenként összeadogatták az aktivistáikat ( szakszervezetek+operettnácik+ballibsik cuvee), ezt a blamázst javítandó most az Audit is hozzácsapnák...
A Fidesz támogatói között egyre jelentősebb azoknak a tábora, akik egyelőre csak magukban morognak pártjuk túlkapásai vagy szerencsétlen megnyilatkozásai miatt. Ha azonban lesznek olyanok köztük, akik nagy nyilvánosság előtt ki merik mondani azt, ami a szívüket nyomja, a megrendülhet kormányzópárt…..
"Az első világháború után az egyház szerepe értelemszerűen meggyengült és a státusza megmentése érdekében az egyház az »internacionalistából« nacionalista lett. Mint katolikus pap, későbbi püspök Prohászka keményen dolgozott az egyház új orientációjának sikeres magyar »honosításán«. Dr. Hrotkó…..
MACISAJT1 2019.01.18 10:14:52
@morph on deer: "Arra tud valaki válaszolni, hogy egyáltalán MINEK kéne szobrot állítani Prohászkának?"

Ha elnézem az obligát hiszterolibek magukat a földhöz verését ennek hallatán, már meg is van az egyik fő motiváció...

Hómant is nem elég hogy fizikailag megölték, még most is taposnának a sírján...
A fiatalok megjelenése a politikában egyre újszerű, néha úgy lesz az ember politikai témák főszereplője, hogy a véleményét hangoztatja. Ez történt Nagy Blankával, aki a kecskeméti ellenzéki tüntetés diákszónokaként szólalt fel még tavaly év végén. Ma jött a hír, hogy a propragandagépezet megtalálta…..
MACISAJT1 2019.01.16 10:45:21
Karsay Dorottya – Wikipédia
hu.wikipedia.org/wiki/Karsay_Dorottya
magyar emberjogi aktivista, a Nem tetszik a rendszer videó énekese. ... A 2011. október 23-án tartott Nem tetszik a rendszer? tüntetés arca volt, "

Ez is hova lett?:P
MACISAJT1 2019.01.16 11:01:04
Emlékezzünk egy perces néma falállással :

Milla-tüntetések: 2011-2012

Az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” csoport (Milla) 2010 végén alakult, következő év elejétől több nagyobb tüntetést is szerveztek közel két éven át a kormány ellen. Magyarországon ez volt az első mozgalom, ami a Facebookon jött lére. Alternatív köztársasági elnökké választották Pityinger Lászlót, ismertebb nevén Dopemant.
Oszt pukk.

HaHa: 2011-2013
Oszt pukk.

A fideszes Alaptörvény ellen: 2012. január 2.
2012 második napján több ezres ellenzéki tüntetést tartottak az Opera közelében, ahol a kormány január 1-jén életbe lépett Alaptörvényt ünnepelte. Az Andrássy úton ellenzéki politikai pártok és civilek demonstráltak a szerintük eltörölt alkotmány és Orbán Viktor rendszere ellen. A tüntetés semmilyen eredménnyel sem járt.
Oszt pukk.

Tüntetés az internetadó ellen: 2014 október
Budapest, 2014. október 28.
Varga Mihály által bejelentett internetadó( minden megkezdett gigabájt adatforgalom után 150 forintos adót vezettek volna be be 2015-tő).
Végül "siker" lett, az adót nem vezették be.

A fekete ruhás nővér mozgalma: 2015-2016

Április 25-én vonultak a Kossuth térre, itt Sándor Mária is felszólalt.
Május végén Sándor Máriával együtt megint csak a Kossuth térre vonultak. Szeptember 2-án reggel 6-kor a nővér és társai lezárták az Erzsébet-hidat körülbelül 20 percre. 2016. július 1-én, 12 órás tüntetést szervezett a Kossuth térre, ezren vettek rész . A fekete ruhás nővér azonban elfáradt, saját bevallása szerint majdnem a teljes élete ráment erre a harcra. Öngyilkossági kísérletet is elkövetett, ezek után döntött úgy, hogy befejezi közéleti ténykedését.

CEU és civilek: 2017 április-május

Budapest, 2017. április 12.
Április és június között több megmozdulást is szerveztek.
Oszt pukk.

Hát ennyire futotta nyolc év alatt. És némi tuaregekre, meg alinsky és srgya popovics hivatásosokra.
És közben a szél felkapta a hordalékot is.
MACISAJT1 2019.01.16 11:53:25
@engedélyes pinaellenőr: " Látható, hogy nőket tolnak az előtérbe szánalmas ki performanszaikon. A tv székházas bohóckülönítménybe is szinte összegereblyézték az összes női képviselőt a parlamentből..:) "

Ez volna a sokat emlegetett "női kvóta"...:P

Valóban, ezeket a szerencsétlen némbereket elnézve az állampolgárokban felébred az igény hogy még többet belőlük, ráadásul garantáltan ...

Muhaha
Vannak partnereink Európában, hogy elkérjük a céljainkat - dicsekedett a német szélsőjobb egyik vezére pártkongresszusuk után. Majd név szerint említette Orbánt és a Fideszt...
MACISAJT1 2019.01.16 08:53:04
Szerencsétlen posztíró, mikor szakmányban megírta az újabb Orbán-gyűlölő marhaságát, még nerm olvasta( vagy remélte, hogy mások nem olvasták) azt hogy hogyan kénytelen hozzáállni Merkel utóda pl. a migrációhoz-:

2019. január 14. 06:40
Egy vasárnapi német lapinterjúban a párt elnöke arról beszélt, hogy a Kereszténydemokrata Unió megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát.

Annegret Kramp-Karrenbauer a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy 2019-ben a hagyományos CDU-s „magkompetenciák” fejlesztésére, vagyis a biztonság, az erős állam és a gazdaságpolitika területére összepontosítanak.

Elmondása szerint erősíteni kell a biztonsági szervek hatékonyságát, ezért februárban egy úgynevezett műhelytanácskozáson a külső határ védelmétől kezdve a menedékjogi eljáráson át az integrációig az egész bevándorlási kérdést áttekintjük a hatékonyság szempontjából, a 2015-ös döntésektől máig.”

A tanácskozásra az európai uniós határ-, és partvédelmi szervezettől (Frontex) a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalig (BAMF) számos intézménytől hívnak majd meg szakértőket, akikkel azt vizsgálják, hogy „hol és min kell javítani”.

Az idei egy „különleges választási év” – tette hozzá Annegret Kramp-Karrenbauer, utalva arra, hogy az európai parlamenti választás mellett tartományi parlamenti választást tartanak Brémában és három keleti, a volt NDK területén fekvő tartományban – Brandenburg, Szászország, Türingia –, amelyekben igen erős a CDU új jobboldali vetélytársa, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt.
Fotó: AFP

Hangsúlyozta, hogy a CDU-tól nemcsak az AfD-hez, hanem a Zöldekhez is álltak át szavazók. Ezért a biztonság és a „gazdasági kompetencia” mellett az is fontos, hogy a CDU teremtse meg az egyensúlyt a klímavédelem és Németország mint „erős gazdasági nemzet” érdekei között.

A gazdaságpolitikával kapcsolatban arról is szólt, hogy Németország a szomszédos országokhoz képest jó helyzetben van, de „különböző külső és belső tényezők miatt a jólétünk nem annyira biztos, mint amilyennek tűnik”.

Annegret Kramp-Karrenbauer decemberben vette át a CDU vezetését, elődje Angela Merkel kancellár volt, aki október végén jelentette be, hogy befejezi pártvezetői tevékenységét, a kormányfői tisztséget pedig legfeljebb a ciklus végéig, 2021 őszéig tartja meg és utána visszavonul a politikából.
A CDU és a bajor testérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének országos választói támogatottsága akkor történelmi mélyponton, az Emnid mérése szerint 24 százalékon volt. A CDU/CSU azóta növelte táborát, az Emnid legutóbbi, a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban ismertetett felmérése szerint támogatottsága január első hetében 31 százalékos volt, ami 2 százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbihoz képest, és megközelíti a 2017-ben tartott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért 32,9 százalékot.
Néhány évig tanítottam a szombathelyi főiskolán. Épp az idő tájt, amikor Markó Péter volt a megyei közgyűlés elnöke. Tudtam róla, hogy sárvári népművelő, aki az MDF szellemiségét kereste a Fideszben. Egy ideig meg is találta, aztán kiábrándult, most pedig eljutott odáig, hogy egy kormányellenes…..
MACISAJT1 2019.01.14 15:22:24
@ami szabad: " Orbán KISZ titkár APUKÁJA MSZMP-s párttitkár volt, és én még sem ezt vetem a szemére"

Pedig vethetnéd..:) Egy feltétellel: ha pontosan leírnád hol volt " KISZ titkár" Orbán Viktor és hol volt "pártitkár" Orbán Győző...:P

Na jó, megkíméllek: Viktor az iskolában/ gimnáziumban volt " KISZ titkár", az apja pedig a gánti bánya három fős pártaktívájának volt a "pártitkára"...:P
A beste kommunistái?:P

Muhaha
Facebook oldalunkon kaptuk ezt a jól megfogalmazott írást egy olvasónktól, aki történetesen a kormánypártra szavaz. Üzenete szerintem mindenkihez szól, s különösen az ellenzéki érzelműek számára lehet tanulságos. Személy szerint több okból is fontosnak tartom, hogy párbeszéd legyen a…..
MACISAJT1 2019.01.13 12:12:42
"A Fideszre szavazni sokaknak egyre nyomasztóbb kompromisszum"

Ja.

Jobbik: Listát a zsidókról!
Index
2012.11.26. 21:22

Gyöngyösi-ügyben marad a patthelyzet

A gázai konfliktus kapcsán itt lenne az ideje annak, "hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak" – mondta hétfőn a parlamentben a külügyminisztert interpellálva Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikai szakértője.

A fenti idézet szó szerinti, így nem egészen világos, hogy milyen körben tartaná szükségesnek a zsidók összeírását Gyöngyösi, akinek szavaitól pártja nem határolódott el. Szűkebben akár "csak" a kormánytagokra és a parlamenti képviselőkre érthető a listázás, de a felszólítás valójában az "itt élőkre" kitétellel kezdődik, azaz akár a teljes lakosságra is érthető."

Újabb bizonyíték, a Jobbik hajlandó összeállni Gyurcsány Ferenccel
2019.01.07. 14:54

Két nap sem telt el az ellenzék közös, bevándorláspárti listájának bejelentése óta, és a Jobbik elnökhelyettese egy lapinterjúban kimondta, hogy bárkivel hajlandóak összefogni. „Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges” – jelentette ki az egykori radikális párt második számú politikusa.

A hétvégi ellenzéki tüntetésen Tóth Bertalan, MSZP-elnök kimondta, amit eddig senki sem az ellenzéki politikusok közül: egységbe kell tömörülni a májusi európai választásra. Ez nem mást jelenthet, mint hogy az ellenzék egy Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP, a bevándorlást támogató listával fut neki a pár hónap múlva esedékes megmérettetésnek. Sokáig a legnagyobb kérdőjelet a Jobbik jelentette, de úgy látszik, az egykori radikális párt is beállhat a tömörülésbe.
„Nemcsak Gyurcsánnyal, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges”

Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese, frakcióhelyettese többek között az összefogás kérdésköréről is beszélt az LMP-közeli Azonnalinak. A politikus az ellenzéki együttműködés kapcsán kifejtette, ha úgy hozza a helyzet, hogy nemcsak Gyurcsány Ferenccel, hanem az ördög öreganyjával is összefognak.

Értékrendi alapon célokat határozunk meg, és ezek elérése érdekében pragmatikusan együttműködünk bárkivel.
Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is, ha szükséges
– fejtette ki Gyöngyösi, mi a jelenlegi irány a Jobbikban."

Muhaha.
MACISAJT1 2019.01.13 13:12:13
@kurtakocsma: " Szemet lehet hunyni a több évtizede húzódó elszámoltatás elmaradása, "

Miféle "elszámoltatás" lehetett volna, ahol a bukott bolsevik állampárt egykori pufajkás külügyminisztere, alig négy évvel az un. rendszerváltás után diadalmasan térhetett vissza a hatalomba, immár demokratikusan?
Miféle "elszámoltatás" az ahol apró antall pereputtya ma is a zabrált szemlőhegyi villából irányítja a demokráciát?
A D209 érdekelte a népeket? Ugyan kérem. Megszavazták azt az állampárti pénzügyminisztert, aki még 1987-en is a bős-nagymarosi szerződést írta alá...

Senki ne csodálkozzon hogy ide jutott az ország.
Németország is ide jutott volna, ha a náci NSDAP párt nevéből kivettek volna mondjuk az A betűt és másnap hivatalos jogutódlással(!), vagyonátmentéssel(!) folytatták ahol abba se hagyták, Adolf helyett mondjuk von Papennel mint vezér...pártsajtójuknak meg megmaradt volna a Völkischer Beobachter.
Mert Magyarországon pontosan ez történt. Kivették az MSZMP nevéből az M betűt( ami amúgy munkást jelentett) és mehetett tovább a vircsaft immár demokratikusan.A Népszabadságnak már a nevét sem volt szükség módosítani.
És azok akik addig tönkrevágták/kiárusították/eladósították/szétlopták az országot, azok akik az MSZMP-ből kivágták az amúgy "munkást" jelentő M betüt majd hivatalos jogutódlással(!), vagyonátmentéssel(!) folytatták ahol abba se hagyták..
MACISAJT1 2019.01.13 18:54:43
@kurtakocsma

Szerencsétlen beteg, agyonzsarolt, ügynökökkel körbe lőtt Antall mindent bevállalt (még a kádári adósságokat is, kamatostól-miközben a kengyelek és a bolgárok is röhögve feleztek).
És így kerültek "kerekasztalhoz" a bolsevikokkal a pereputtyaik ....A spontán privatizációval meg ugyanők.És máris szabdalták a soros(ok) a boldogtalan országot( hallott még valaki a Kékszalag Bizottságról?)

És még annyi eszük sem volt mint Csehországban, ahol a demokráciához vezető úton az egyik mérföldkövet az úgynevezett lusztrációs törvény (451/1991) – amely néhány feltételt szabott bizonyos funkciók betöltéséhez a Cseh Köztársaság állami szerveiben és szervezeteiben – meghozatala jelentette. A jogszabály elrendelte, hogy az államvédelem és a katonai kémelhárítás tisztjei, munkatársai, a volt magas kommunista funkcionáriusok, a munkásőrség vezetői stb. nem tölthetnek be magasabb tisztségeket az államigazgatás, a hadsereg, a rendőrség és néhány más testület soraiban. A lusztrációs törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette a nómenklatúra vezető rétegének a politikai túlélést.
( Ja és a csehek előtt többszörösen is leemelem a kalapomat: a zökkenőmentes cseh nemzetállamuk létrehozása, a CEU kiebrudalása Prágából valamint Zeman és Klaus elnökük akik olyasmiket mondtak amiért Budapesten lövetnének...)

Próbáltak Orbánék 22 év után valamit tenni, mondván a rendszerváltás körül rapid ámde tudatos módon beejtőernyőzőtt bíráknak hogy ügyködtetek eleget pl. a bíróságokon , most már ideje nyugdíjba (is) vonulni...na de ez is olyan magyaroschan sikerült.
Aligha vitatható, hogy ma Orbán Viktor Európa egyik legunalmasabb politikusa. Nagy csinnadrattával beharangozott sajtótájékoztatója ezt az állítást csak megerősítette, hiszen bármit kérdeztek tőle a sajtómunkások, precízen működő automataként ismételgette jól ismert mantráját. Azt a látszatot…..
Tegnap este azt firtatta Böcskei Balázs politológus egy tévéműsorban, vajon három hónap múlva emlékszünk-e arra, amit miniszterelnökünk mondott a kormányinfón. E sorok írója már most is közölheti, hogy Orbán Viktor emlékezeteset alkotott, soha ennyit nem beszélt a nyilvánosságról. Például: „Nem esik…..
MACISAJT1 2019.01.13 07:44:06
@leponex:

Igaz. De ne tegyünk úgy mintha ez a (média)állapot most jött volna létre. Az már az un. "rendszerváltáskor" elszabadult.
25 évvel ezelőtt a pártsajtóban Korniss Mihály előadta mint liberális hitvallást:

"Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy tudniillik mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket. Most, hogy kezd lassan vége lenni a sajtószabadságnak Magyarországon, úgy érzem, kénytelen leszek újra politikai publicisztikát írni. És nem tudok lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni arra a pillanatra, amikor nagyon nehéz lesz kikerülnöm a gyűlölködés szavait és mondatait. Azt hiszem, a XX. század nagy tanulsága, hogy a humanizmus esélyeit a politikában alapvetően újra kell gondolni. A politika abban a pillanatban, amint a szeretet szót a szájára veszi, bűnt követ el, mert a politika logikája a hatalmi érdekek logikája. A hatalom megszerzésének és megtartásának a technikája és tudománya, és ebben sok minden szerepet játszhat. A tapasztalatok szerint a szeretet nemigen."

Megjelent: Beszélő hetilap, 1993, 48. szám, Évfolyam 5, Szám 52

Eltelt negyed évszázad? Mi változott? Bánó "muszter" ugyanott teszi a dolgát, a drága Bolgár úr hallgatói
ugyanúgy álmodoznak forradalomról és polgárháborúról, a MUISZ elnöke most nem népszabadságos hanem népszavás(na zag son). Vásárhelyi Mariska ma is a 168 Óra/Élet és irodalom vonalon szórja a torquemadas dörgedelmeit, a weyerbélázás pont virágzik mint akkor, Révész és Seres &co. is ugyanúgy szamuely sajtóbeli reinkarnációi... Talán mostanában valamivel örvendetesen több a nekrológ és kevesebb a Pulitzer-emlékdíj( mostanában Minőségi újságírásnak aposztrofálják).
De amúgy ugyanaz mattban.

Ma már "Kristóf Luca, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja munkatársa" gondoskodik a napi betevőről hogy "a magyar kulturális és tudományos élet 458 elismert tagja szavazott, őket kérdezték meg arról, hogy kiket tartanak a kortárs magyar kultúra legtekintélyesebb tagjainak" és máris lehet világgá kürtölni hogy :
"Nádas, Alföldi és Fischer a kulturális elit élén
2019.01.10. 08:53
A kortárs magyar kultúra legtekintélyesebb alakja" ....

:P
Őszintén, engem inkább annak a 458 elismert tagnak a névsora érdekelt volna akik valamilyen rejtélyes kiválasztás folytán szavazhattak arról hogy kik a kortárs magyar kultúra legtekintélyesebb alakjai...:P

Muhaha
Az én Viktorom 2017-et aposztrofálta a lázadás évének, amelyből 2019-re a pofára esés éve kezd kibontakozni. Sok kihívás előtt áll az emberiség - környezetvédelem, robotizáció, gazdasági fejlődés kérdése stb. - amelyből most csak kettőt emelünk ki, azokat, amelyekre Viktorunk a lázadást vizionálta.…..
Messzemenő következtetések Orbán vezér csütörtöki úgynevezett sajtótájékoztatója kapcsán. Avagy az újságírók árulása. Sokan kérdik, hogy lehet, hogy a kis vezető, Orbán, össze vissza repked egy strómanja luxusgépén, aki a repülőre való milliárdokat olyan megrendelésekből, gyakran valószínűleg igen…..
Éjjel egy józsefvárosi buszmegállóban valaki összefirkálta a Vámos Miklós és Koncz Zsuzsa közös  könyvét hirdető plakátot (pontosabban csak az üveget, ami a plakátot fedte, de ez igazából mellékes). Az illető konkrétan Dávid-csillagot rajzolt kettejük arcára, és hát jelen kontextusban nehéz…..
MACISAJT1 2019.01.10 11:11:30
@balfaszokkal sáncoló: " Miért kell a miniszterelnök származásával foglalkozni?"

Miért , miért..Mert a valóságban csak tudatos lejáratásként használják, ehhez képest még a nagyon "genetikus" kende péter sem tudott bármilyen bizonyítékot elővakarni Orbán állítólagos "cigányságára"..:P
Pedig minden pénzt megfizetnének egy ilyenért..:P
MACISAJT1 2019.01.10 11:17:49
@Attilajukkaja: ", felesleges BÁRKI származásával foglalkozni,"

Hát: nem.
Egyrészt, lám van haladó genetika is:
www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20130116-genetikai-kutatas-az-europai-zsidosag-eredete-es-a-kaukazusi-nepek.html

Másrészt, az etnikai alapon szerveződő maffiák ellen ilyen alapon küzdenek világszerte.

És még nem láttam még pl. antiitalianizmust kiabálni az olaszokat mikor az etnikai alapú maffiákról van szó...).
A maffia etnikai alapon szervezett csoport, tagjai a maffiózók .
(Köz)ismertek:

Olasz maffia
USA: Amerikai maffia
Oroszország: Orosz maffia
Kína: Triádok
Japán: Jakuza
Dél-amerikai kábítószer-kartellek
Albánia: Albán maffia
Korzika: Korzikai maffia
Ukrajna: Ukrán maffia
Szerbia: Szerb maffia

Zsidó maffia ? Ááá, olyan nincs.
Meg különben is,ha ránézel pl. a CEU oktatói névsorára, az már önmagában ántiszemitizmus:-)
MACISAJT1 2019.01.10 11:31:08
A mai DK alelnökké avanzsált debreczeni józsef is megírta, idézem:
" Kimondom, amit úgyis tud mindenki: a fővárosi újságíró-társadalom meghatározó többsége zsidó származású. Legtöbbjük nem rokonszenvezik azzal a nemzeti érzelmekkel telített politikai értékrenddel és stílussal, amelyik az MDF sajátja". (Debreczeni József: Miniszterelnök, 278. o.)
Itt a titok nyitja.

Vagy adok egy friss( sic!) példát, a Népszagából:

nepszava.hu/3014608_europa-elhulyul

Kezdődött azzal hogy még 2015-ben Sir Roger Scruton angol filozófus, esztéta korábbi megjegyezte: „a budapesti értelmiségben sok a zsidó, aki a Soros-birodalom körüli kiterjedt hálózathoz tartozik.” Eredetiben: 'Many of the Budapest intelligentsia are Jewish, and form part of the extensive networks around the Soros Empire.'

Na, ebből a tökön rúgásból a ballibák azóta sem bírnak helyre állni. Küzdenek mint malac a jégen, óbégatnak a Guardiantól a Népszagáig hogy ántiszemitizmus, meg hülyeség meg ....
de egy valamit képtelenek leírni: hogy nem igaz amit Scruton mondott.

Végezetül pedig.
www.mazsihisz.hu/2018/06/28/itt-az-uj-kutatas--ilyenek-a-magyar-zsidok-11832.html
"Az interjúalanyok sokkal nagyobb arányban sorolták magukat a politikai baloldalhoz és a liberálisokhoz, mint a nem zsidó diplomások. Elenyésző számú interjúalany támogatott jobboldali pártokat, míg a liberális és baloldali pártok támogatói a minta felét tették ki. "

Kámingout, eftársak.
Acemoglu és Robinson Nobel-díjas közgazdászok klasszikus munkája a Mért buknak el nemzetek?  c. könyv megfelelő elméleti keretet biztosít ahhoz, hogy megértsük korunk gazdasági és politikai történéseinek jelentős részét. A kötet elveinek kevéssé dogmatikus, kreatív használata némi háttérismerettel…..
A fél internet fel akarja falni a Gundelt reggelire, miután nem csak annak ment híre, hogy a vendéglátó vállalat üzemelteti a fényűzően felújított miniszterelnökségi palota menzáját, de megismerhettük a menü fogásait és árait is. A Gundel online (Facebook) értékelése zuhanni kezdett, a cég pedig -…..
MACISAJT1 2019.01.09 10:32:21
@Homyak: "Itt a probléma azzal van, "

Úgy látszik , nem vetted észre, így megismétlem. Hogy megértsd hogy valójában mi a probléma.Szóval:
A parlamenti képviselők étkeztetését ellátó Országház Étteremben egy kétfogásos menü ára 780 forint.

Mégpedig nem tegnap óta.
Nem láttam még eddig un. ellenzéki képviselőt, aki emiatt verte volna magát a földhöz( lapította volna magát az ajtóra).

Nnna.
MACISAJT1 2019.01.09 10:36:15
Jó reggelt , Hófehérkék...
mno.hu/eletmod/mit-ebedelnek-a-kepviselok-1333748

"Kétféle étterem és büfé – ez várja a Parlament dolgozóit, így az országgyűlési képviselőket is egy-egy napon. Az alagsortól felfelé haladva, emeletenként más és más a kínálat, és egyre magasabbak az árak. Míg a legalsó szinten egy menü 800 forintnál is kevesebbe kerül, az Országház főemeletén már 2200 forintot kell az ebédért fizetni. Ha politikusaink a tudatos táplálkozásra is szeretnének odafigyelni, a Parlamenthez közeli képviselői irodaházban még színkódos tájékoztatót is kapnak arról, mit mivel érdemes fogyasztani.
Hozzászólok

Hamis gulyás és bácskai rizses csirke mindössze 770 forintért – nem is csoda, hogy hosszú sorok kígyóznak az ételt ilyen áron kínáló hely előtt. A kevesebb mint 800 forintért kapható menü nem egy külvárosi kifőzde étlapján, hanem a Parlament éttermének kínálatán szerepel. Az Országház alagsorában igen nagy népszerűségnek örvend a – parlamenti szóhasználat szerinti – menza, amelyet nem csupán a Ház dolgozói, a pártok frakcióinak alkalmazottai vagy a sajtó munkatársai, de képviselők, sőt néha még kormánytagok is előszeretettel látogatnak. Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert korábban nemegyszer lehetett látni sorban állni tálcájával a kiadópult előtt, ahogyan Navracsics Tibor is megfordult a „menzán” még európai uniós biztosi kinevezése előtt."
Ass blaster A ló túloldala (2) 2019.01.07 20:59:48
Na szóval... Tegnap reggel nekiálltam írni. Egész nap a billentyűket vertem, aztán átnéztem és beélesítettem. Elég kemény írásra sikeredett vártam hogy kicsontozzanak vagy a libsik vagy hazaffyak. Vagy mindkettő. Gyanús volt hogy olyan lájtos kommentek jönnek. Mi a fasz? Nézem a posztot a felétől…..
MACISAJT1 2019.01.09 01:39:34
És még arra valamit arra a megjegyzésre hogy soha nem volt ilyen rossz a közhangulat. Ó dehogynem.
Legutóbb pl. 2012-ben, mikor amerikai CIA és pénzügyi támadás érte Magyarországot, goodfriend nembarátunk helyi vezényletével...És amikor Matolcsy kénytelen volt , amúgy zseniálisan kijátszani a török kártyát, amivel elhitette hogy IMF hitelt fognak kérni...

Ismétlem a tananyagot, gati charles 2012-es forgatókönyveit:

Így buktatnák meg Orbán Viktort - Charles Gati 5 pontja
2012.01.11., szerda 15:50 /

Íme a terv:

1. A Fidesz elveszti a 2014-es választásokat. (Megj: ez nem jött be, ismét akkorát buktak a "korszakváltók" mint az ólajtó).

2.
A Fidesznek új legitimációra lesz szüksége 2012-ben vagy 2013-ban, és előrehozott választásokat ír ki, amikor népszerűségvesztésének folyamata megáll vagy lelassul. Ezt a választást mégis elveszítheti. ( Megj: ez még kevésbé jött be.)

3.
IMF- és EU-kölcsön hiányában a gazdaság állapota tovább rosszabbodik.Ekkor a Fidesz-elit egy része szembeszáll az Orbán-Matolcsy párossal,miközben az utcán százezrek tüntetnek. A görög és az olasz helyzethez
hasonlóan az Orbán-Matolcsy párost és támogatóikat lemondatják, s egy valóban konzervatív - tehát nem populista -, jobbközép Fidesz-kormány
jut hatalomra. (Megj: ehhez fűzték a legtöbb reményt, ezt a forgatókönyvet is csúfosan bebukták.)

4. Az új kormány -legitimációját növelni óhajtandó - igénybe veszi néhány igazi szakember részvételét, olyanokét, akik Brüsszelben és Washingtonban is meggyőzően
reprezentálnák a kormány elkötelezettségét a szabad piac és a nyugati stílusú demokrácia iránt. Ebben a variációban Bajnai Gordon és Bod Péter Ákos, talán Bokros Lajos is komoly, szinte döntő szerephez juthatna. ( Megj: ugyanaz lett mint az előbbieknél. Bukta).

5.
Polgárháború. Ez akkor következhet be, ha a kormány nemcsak kaotikus gazdasági lépeseivel veszíti el a nép többségének bizalmat, de a választók rájönnek, hogy a szuverenitásról ismételt politikai szónoklatok tartalma a XXI. században üres fogás. Isten őrizz, hogy a helyzet idáig fajuljon, de ennek lehetőségét sem zárom ki, ha folytatódik a nyugati javaslatok, kritikák dacos, irracionális elutasítása".( Megj: ennek a megvalósításán dolgoznak most gőzerővel az agyonvert ballibák és külhoni áttéteik..)

No de mi ez a mostani pár ezer büdöslábú aktivista hőzöngése a 2011-2012-höz képest...
MACISAJT1 2019.01.09 07:09:40
Ez az eftársak...:P
nepszava.hu/3021037_sargentini-az-ellenzekkel-tuntetett-brusszelben

" magyarországi jogállam helyzetét bíráló európai parlamenti jelentés szerzője mellett, a szocialista Ujhelyi István és a DK-s Molnár Csaba EP-képviselők mondtak beszédet, de szót kapott Kendernay János, az LMP elnökségi tagja, valamint Németh Balázs a Momentum képviseletében. A Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek nem tudott részt venni a megmozduláson, felszólalását az egyik munkatársa olvasta fel. Sargentini beszédében sürgette a tagállami kormányokat, hogy végre hozzanak döntéseket a tavaly szeptember óta zajló 7. cikkelyes eljárás keretében, mert eddig “semmi nem történt”. Molnár Csaba a Fidesz pártcsaládját, az Európai Néppártot bírálta, amely “a korrupt, velejéig romlott Orbán-rendszert védelmezi”. Ujhelyi István azt hangsúlyozta, hogy “magyarnak lenni ugyanolyan fontos, mint Európában maradni”, és felszólított, hogy “tartsuk Magyarországot Európában”. Az LMP-s Kendernay János azt vetette az Orbán-kormány kormány szemére, hogy az országot szerelőüzemmé alakította át. A momentumos Németh Balázs beszéde végén felolvasta az ellenzék ötpontos követelését, majd meggyújtott és magasba tartott egy lila füstbombát — a több hete tartó tiltakozóhullám jelképét."

Csodálom hogy szar hentini mellett tavarest nem hívták meg hogy többen legyenek..:P Ja és kohn bendit?

Nyihihi
Kedves Viktor!  Konzultáljunk! Tegyük meg, mert ahogy látod kényszeredett mosolyod mögül, azért a helyzet nem rózsás!... Te is tudod, csak nem érted. Valószínüleg fogalmad sincs, hogy mi történhetett, miért durvult el némileg a népharag veled szemben, és miért vált a Te területed, az utca, másoké.…..