Adatok
Gajdics Attila portfóliómenedzser
15 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2019-ben vált igazán látványossá, hogy az Amazon talált egy minden eddiginél hatékonyabb hirdetési rendszert, amelynek éves árbevételét elemzők az év közepén már évi 10 milliárd dollár fölé várták. (Végül 13 lett.) Az elképesztő hirdetésbevételek mögött az állt, hogy az Amazon egyszerre tudta és…..
15 éve tart a vállalati világ beköltözése a felhőbe. Ha nem így lenne, egészen másképp alakult volna az idei tavaszunk.
2020 tavaszán hússzorosára emelkedett a Zoom videóforgalma. A januári 10 milliárd percnyi videóhívás áprilisra 200 milliárdra nőtt. Egy vállalat működési kereteinek két hónap…..
A pénzügyi-gazdasági rendszerben nincs a helyén az egyensúly, ezt sugallja számos jelenség az elmúlt évekből, így különösen a látványos pénzbőség ellenére is viszonylag lassú gazdasági növekedés, valamint a világ számos részén negatívba forduló kamatok. A negatív kamat azonban - más, hasonló…..
A technológia fejlődése évezredek óta az emberi fejlődés motorja. Akár azt is mondhatjuk, hogy minden sikeres cég tech cég, hiszen a sikere bizonyítja, hogy hatékonyabban tudja előállítani, megszervezni vagy értékesíteni azt, amire az ügyfeleinek szüksége van. Ma jó eséllyel állíthatjuk, hogy a…..
Bár az indokok nem teljeskörűen ismertek, de alighanem a reméltnél ellenségesebb hatósági reakciók miatt kilépett a Paypal, és a Mastercard, a Visa és a Stripe is kihátrálni látszik a Libra Szövetségből. Az biztos, hogy a projektnek sokkal komolyabb hatósági kontrollra kell felkészülnie, mint amit…..
Ne vásárolj hitelből, ne az árfolyammal, hanem a cég termékeivel törődj, a cégvezetőket a munkájukért, és ne a részvényárfolyam alakulásáért jutalmazd – néhány gondolat a világ egyik legismertebb és legsikeresebb befektetőjétől. Lajhártempóban hoz döntéseket, de azért le tud csapni az egyszeri…..
Becslések szerint 2019-ben az Amazon várhatóan több mint 10 milliárd dollár hirdetés-árbevételt termel majd, 50%-kal többet, mint 2018-ban. A hirdetések a leggyorsabban növekvő üzleti területe a cégnek. Bár az Amazon 10 milliárd dollárja még eltörpül a Google 120 milliárd és a Facebook 65 milliárd…..
Múlt héten jelentett a világ legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata, a Microsoft (a cég értéke jelenleg ezermilliárd dollár felett van, egyetlenként ilyen magasságban a technológiai szektorból is). Egy ilyen behemóttól mindig meglepő a gyors további növekedés, de a Microsoft ismét, már…..
Befektetői szemmel nézve még jól is járhatunk, ha a Google vagy a Facebook feldarabolásával végződik a júniusban indult, a cégek monopolhelyzetének kérdését vizsgáló eljárás. De erre nincs sok esély: ha végignézzük, hogyan lett óriási a négy vizsgálat alatt álló behemót – a Google és a Facebook…..
Néhány év alatt ért el hatalmas sikert, több mint tízmillió felhasználót és a top100 amerikai nagyvállalat kétharmadát ügyfélként felmutatva az új paradigmára építő kommunikációs platformjával a Slack. A cég a következő egy évben egymilliárd dollárra növelné árbevételét – de a korábbi években és a…..
A Lyft, Uber, Pineterest és Zoom idei IPO-k kapcsán gondolkodtam el rajta: hogyan kerülnek startupok a tőzsdére? Van-e ott helyük? Mikortól tőzsdeérett egy cég?
Mindenek előtt a startupokról. Bár nagyon sokan ellenséges szemmel nézik a startup-őrületet, én azt gondolom, hogy ami történik, az…..
A Berkshire Hathaway – Warren Buffett befektetési társasága – május elején jelentette be, hogy Amazon részvényeket vásárolt. A lépés meglepő lehet egy legendásan konzervatív befektetőtől, aki nagyon sokáig messzire elkerülte az egész tech szektort, de szerintem nem annyira meglepő, mint amilyennek…..
Rohamosan felgyorsult az MI évtizedek óta tartó lassú fejlődése az elmúlt 15 évben. Láthatatlanul már része az életünknek, de emberéletet még nem merünk rábízni: egyelőre stabil szabályrendszerek között működik lenyűgőzően, azaz hiába válik nagyon gyorsan kiváló sakkjátékossá, egyelőre esélye sincs…..
A rögzített mennyiség akár a bitcoin vesztét is okozhatja, ez a rendszer Achilles-sarka, de ha el is tűnne, mindössze néhány milliárd dollár veszne oda, ami szúnyogcsípés a világgazdaságnak. A veszély ellenére a bitcoin működik mint pénz, és fontos, hogy pénzként, és ne befektetésként gondoljunk rá…..
A fejlett világ szorong, és van is oka rá: klímaváltozástól kiberháborún át a terrorveszélyig elvontnak tűnő, de nagyon is valós jelenségek befolyásolhatják alapvető mértékben a hétköznapokat és a gazdasági folyamatokat is. Befektetési szempontból hiba lenne kivonulni a részvénypiacról és kimaradni…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz