Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gösser söralátét

0 bejegyzést írt és 169 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Fülöp herceg olyanra tervezte a temetését, mint amilyen az élete volt: katonás, viszonylag ceremóniamentes, és azt akarta, hogy csak a legfontosabb családtagok legyenek jelen. Most a koronavírus-járvány miatt a visszafogott temetésre vonatkozó kívánsága tényleg megvalósulhat. Fülöp herceg, a…..
Európa második és harmadik legnagyobb gazdaságát, az Egyesült Királyságot és Franciaországot mindössze csak egy vasúti alagút köti össze, mely az egyetlen szárazföldi összeköttetést jelenti a két ország között. Pedig a két ország között csak egy 22 mérföldes tengerszoros található, mely hajóforgalom…..
Tegnap este besokalltam. A sok személyes jó hír között (már a kortárs ismerősök között is sokakat oltanak) jött néhány vérlázító: titkolja a kormány a védettségi igazolványok költéseit, a tanárokat visszazavarják az iskolákba védettség nélkül (és a gyerekeket is!) egy osztrák újságíró…..
Jó irányba haladnak a dolgok a Mission: Impossible 7 háza táján, legalábbis egy Simon Pegg által megosztott fotó minden kétséget kizáróan ezt bizonyítja. A március 16-án megosztott, kulisszák mögött készült fotón ugyanis Pegg (Benji Dunn-ként ötödik alkalommal láthatjuk majd) éppen Rebecca Ferguson…..
Gösser söralátét 2021.04.10 19:35:41
A ballonkabát úgy hozzánőtt, mint Bonnie-hoz Clyde vagy boszorkányhoz a seprűnyél. Bár a történetek többsége mai szemmel nézve olyan, mint az út közepéről elszállítandó lerobbant járgány (vontatott), mégis sokan kedvelik a sorozat epizódjait. A névadó Columbo, akinek az V. kerületben felállított…..
Az indításának 31. évfordulójához közeledő Hubble űrtávcső legutóbbi hardver promlémái az első jelei, a obszervatórium elöregedésének. A Hubble szoftverhiba miatt március 7-én biztonsági üzemmódba kapcsolt, és a földi csapatnak hat napjába telt helyreállítani az obszervatórium teljes működését. De…..
 Egyik kedvenc ételünk a gombás szűzpecsenye, de most egy régen elfeledett köretet készítettem mellé, gyerekkori kedvencemet, a krumplifasírtot. Anno nagymamám mindig gombamártást adott mellé, így nosztalgiából én is így tettem.  Ezúttal is kedvenc okoskuktámat vettem elő. Egy kis kacsazsíron egy…..
Gösser söralátét 2021.04.02 15:45:14
@nincs1agy:
Főzésnél eleve azzal kezdünk, hogy kivágjuk a kuktát.
Az angol Metal Hammer egy újabb "kedves" listával örvendeztette meg az olvasóit, ebben a kétezres évek száz, szerintük legjobb rock- és persze metaldalát kaparták össze egy nagy kupacba. Nos, ha a sorrenddel lehet is vitatkozni, azért azt alá kell írni, hogy ezeknek a java valóban kiérdemelte a…..
Gösser söralátét 2021.04.01 13:41:10
MovieCops 82 ÉVES TERENCE HILL 2021.03.29 06:00:00
A Magyarországon különösen népszerű olasz színész, Terence Hill 1939. március 29-én született Velencében. Eredeti neve: Mario Girotti. Édesanyja a német Hildegard Thieme, apja az olasz Girolamo Girotti. 1942 és 1945 között a Girotti család a szászországi Lommatzsch városában élt az anyai…..
Gösser söralátét 2021.03.29 14:51:59
Nemegyszer hallom ezt a mondatot olvasni szerető emberek szájából. Nem szeretnék amúgy ezzel a cikkel senkit sem megbántani, és legfőképp nem szeretnék senkinek a pénztárcájában turkálni, hiszen mindenki a saját anyagi lehetőségeihez mérten tudja, hogy mi drága és mi olcsó. Mivel író vagyok, aki…..
Milyen 20 éves kocsit kéne venni? Nyilván semmilyet. Köszönjük a részvételt, virágot öltözőbe, pénzt helyben. Na, de ha mégis elvonatkoztatunk a rossz tapasztalatokból származó, előítéleteinket erőteljesen tápláló emlékeinktől. Mi van akkor, ha belegondolunk, hogy lassan a konnektorhuszárkodás lesz…..
A technológia hamarosan megkönnyíti a lakásokba való illegálisan behatolók dolgát. Nem lesz szükség feszítővasra, de még hagyományos álkulcsra sem. A National University of Singapore kutatói kifejlesztették a Spikey-t, az okostelefonhoz illeszthető alkalmazást, amely regisztrálja a zárba forgatott…..
Gösser söralátét 2021.03.25 11:08:32
@apro_marosan_petergabor:

Mikrofonnal.
A minapi installáció sokkal találóbb, mint azt elsőre gondolnánk...
Gösser söralátét 2021.03.23 08:53:30
    Minden reklám hazudik. Minden szerető csalfa. Minden kereskedő átver. Minden idegen veszélyes. Minden barát lelép, ha baj van... Ismerősek ezek a jajveszékelő frázisok? Ezek mind a kishitű, magányos, összetört lelkek hangjai. Akik pár csalódás után feladták az alapelvet, mely szerint érdemes…..
A világsztárokról sokan hiszik, hogy kizárólag a legdrágább luxusautókkal furikáznak. Okkal, hiszen elég csak egy pillantást vetnünk Kylie Jenner, Cardi B, Schwarzenegger vagy Cristiano Ronaldo autógyűjteményére. Vannak azonban sztárok, akiknek autói sokkal szerényebbek, mint azt gondolnánk.…..
Gyerekkoromban nem rémlik, hogy jártunk volna a Bécsi úton az amfiteátrumtól kifelé, úgyhogy amikor a nyolcvanas évek vége felé egyszer mégis erre mentünk Esztergomba, csodálkozva néztem, hogy a 17-es villamos végállomásánál az egyik oldalon egy hatalmas lakótelep terpeszkedik, a másik oldalon…..
  A helyzet az, hogy Gajdics Ottó nem tartozik a nagy kedvenceim közé. Néha azonban megfogalmaz lényeges gondolatokat, ahogyan azt a múlt hétfői Sajtóklubban is tette: "Miközben a magyar társadalom jelentős része, majdhogynem száz százaléka teljesen egyetért abban, hogy annak, ami a második…..
A csodálatos '80-as évek egyik legjobb fejezete az a sikersztori sorozat, ami a számítógép (lásd még: mikroszámítógép, házi számítógép, iskolai számítógép) tömeges elterjedését jellemezte az évtized elejétől kezdődően. Egyre több családnál jelent meg a lakásban valamilyen számítógép. E sorok…..
Gösser söralátét 2021.03.16 09:51:11
A színpszichológia szerint a színek, amelyek körül vesznek minket, meghatározzák életünk számos aspektusát és befolyással vannak arra, hogyan érezzük magunkat. Magától értetődő, hogy sokaknak az autóválasztásnál is az egyik fő szempont az autó színe. Na, de vajon személyiségünk alapján melyik az a…..
Gösser söralátét 2021.03.13 12:41:42
@De nagyot tud lökni az úr az ajtón:
@eßemfaßom meg áll:

Miután vagy nyolcan írták más szavakkal azt amit én és azzal semmi bajotok nem volt, elég jól lejön a sík agyatlan hisztitekből, hogy mekkora baromállatok vagytok.
Csak így tovább, mindig mulattatnak a hozzátok hasonló ostoba seggfejek.
Az ereinkben keringő vér viszi az élethez szükséges anyagokat a szövetekhez, és elszállítja az ott termelődő salakanyagokat. A vér állandó tisztulásáról, frissüléséről egy különleges szűrőberendezés, a vesénk gondoskodik. József Attila szavaival: „gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró…..
2020-ban a világjárvány miatt életbe lépő korlátozások több milliárd embert kényszerítettek arra, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljenek a közvetlen környezetükkel. A legfelkapottabb kortárs várostervezési elmélet az úgynevezett 15 perces város volt, vagyis lehetővé tenni a lakosok számára, hogy egy…..
Aligha érdemes a történtek teljes kronológiáját feleleveníteni, hiszen jóformán mindenki tudja, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata az utóbbi időben - a magyar kormánypárt pávatáncos politizálásának és a már a konzervatívoknak is kellemetlen radikalizálódásának következményeként - erősen…..
Gösser söralátét 2021.03.04 07:43:48
@törppicur:

"Az nem cirkuszi játék volt, hanem politikai teljesítmény."

Miután orbán akkor már tisztában volt azzal, hogy az oroszok ki vannak baszarintva, részéről már cirkuszi játék volt azoknak akik ezt a tényt még nem ismerték.
Nem volt ott semmi politikai teljesítmény, élesben a cigány gyáva lett volna ehhez, mint az utána jó párszor kiderült. Gyurcsány óta még a gondolatra is bokáig összeszarta magát, ha felmerült, hogy valakivel élesben kell vitáznia. Elég megnézni milyen kínos a rusnya cigány pofája amikor az EU Parlamentben olyanok szólnak hozzá akik telibe leszarják és nem az előre megírt kérdést teszik fel neki.

O1G
A számítógép felfoghatatlanul sokat fejlő­dött a második világháború óta, mégis a mai napig magában hordozza azokat az alapokat, amelyeket a 20. század egyik legkiválóbb matematikusa, Neumann János fektetett le...
Gösser söralátét 2021.02.28 09:24:28