Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cawac

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amint azt törzsolvasóink már tapasztalhatták, mai posztunk szerzője egyszerűen imád listákat készíteni, amikkel aztán pofátlan módon provokálja olvasóit, vitára ösztönözve őket. A hadvezérekről, szárazföldi csatákról és fegyverekről szóló posztok után úgy gondolta, hogy milyen jó ötlet lenne…..
Az elmúlt héten több olyan cikket olvashattunk a hazai sajtóban, amelyek azzal a hírrel foglalkoztak, mely szerint a rendőrök túlóráit a jövőben kizárólag csúsztatással (körülményesebben megfogalmazva: szabadidőben történő megváltással) lehet ellentételezni, vagyis kifizetéssel nem. Mivel ahogy…..
Cawac 2018.07.22 15:14:27
Pár gondolat:

- érzésre Budapesten pl. kevés a rendőr, rokonok elmesélései alapján kis falvakban még rosszabb a helyzet. Ez igaz gyalogos járőrre, közlekedésire, valószínűleg a háttér-részeken is hasonló a helyzet. Ha ez még 20%-al csökken akkor lehet hogy 2025-30 környékén majd látok buszon rendőrt (utoljára 10-ben láttam).
- a rendőrnek sok helyen nincsen becsülete, volt egy ideje egy videó ahol az igazoltatásnál konkrétan arcába röhögnek a járőrnek, aki nem előveszi a gumibotot és elmondja hogy jól van, akkor most megyünk az örsre hanem nekiáll győzködni és erősítést kér miközben folyamatosan gyalázzák. Van amikor az orosz megközelítés hatékonyabb lenne...
- a Rendőrséget mint olyat tehetetlennek érzem a legtöbb kis kaliberű, de közmorált nagyon romboló esetnél (busz/vonat szétverés, utcai gyalázkodások/rongálások/garázdaság), egyrészt túl sok idő mire kiérnek (l. létszámhiány), másrészt inkább "elengedik", mivel úgyse kapna pénzbírságnál többet azt meg nem fogja/tudja kifizetni. Pár éve egy századostól kérdeztem hogy ilyenkor mégis mit lehet csinálni, mert nekem a munkámhoz kell a büntetlen előélet, ha beleállok sima honpolgárként akkor meg én járkálhatok bíróságra. Neki se volt sok ötlete...
- a rendőr (de tűzoltó, mentős, katona, tanár, stb.) nincs megfizetve. Erre a célra mondjuk a teljes magyar NB1 költségvetési támogatását és a stationépítések és -fenntartások költségét kívánnám felajánlani. Lehet hogy lenne máris munkaerő, és nem menne el az utánpótlás fél év után. Tudom, bilibe lóg a kezem, és a betonpénzből könnyebb lopni...

Ötlet:

- fizetés rendezése
- "fertőzött" területeken célzott erős jelenlét (hasonló mint ami a Stadionok-Hős utca környékén volt nemrég), és ezt forgó rendszerben végigvinni a problémás környékeken. Tudom hogy minden pofon mellé nem lehet rendőrt állítani, de ha csak minden lámpás kereszteződésnél lenne egy már tisztulna az utca.
- a kis problémák kezelése (talán "törött ablak"-hatásnak hívják), és problémás (nemfizető esetben) nem pénzbírság hanem közmunka kiszabása (szigorúan nem helyben hanem mondjuk 2-300 km-re)
- a civilek képzése, hogy mit csinálhat jogszerűen (miért nem üti meg a bokáját) ha lopást, testi sértést lát - pl. harmadik félként beavatkozva "belefér-e" egy okozott orrtörés...
- a rendőr mint eljáró erő komolyabb védelme, például intézkedés után nem azonnal a szőnyeg szélére állítani hogy akkor most hogy is volt az a gumibot, hanem megnézni a testkamera felvételét (persze, ez is pénz...), és ha tényleg jogos volt a használat, akkor még némi jutalmat is kiosztani. A rendőrnek pedig már a szóbeli szidalmazását is érdemes lenne büntetni (felvétel alapján). Mert elhiszem hogy két hét alatt itt rend lett, csak az "itt"-nek nincs metszete azzal amit látok, tapasztalok.

A jelenlegi prioritásokat ismerve mondjuk nem látom rózsásnak a helyzetet, ezen talán az változtatna ha mondjuk a Fradi-sas védelmére egy UTE-meccsnél nem jutna már rendőri erő és ledöntenék...