Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ErosVarFC

85 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Három felkészülési mérkőzés után szombaton ismét tétmeccsen lép pályára együttesünk: a több mint három hónapos kihagyás után az Ember-Előny csapatát fogadjuk hazai pályán. A kényszerszünet alatt több játékosunk is felépülhetett, regenerálódhatott, és bár voltak, akik a koronavíruson is átestek,…..
2015. december 29-én - majdhogynem napra pontosan öt évvel ezelőtt - alapítottuk meg klubunkat. Fogadjátok szeretettel Fabiny Tamás áhítatát (pontosabban annak vázlatát), mely az Erős Vár FC alapító ülésén hangzott el! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (Jn…..
Lassan véget ér az év, ilyenkor talán egy évértékelő vagy másmilyen visszatekintés lenne helyénvaló, de a mindenki számára ismert körülmények miatt kevés, közvetlenül a csapatot érintő dolog történt, amiről megemlékezhetnénk (Regős Laca századossá válásán kívül). Mégis, ha van, amiről nem lehet…..
Új rovatunkkal, melyben vezetőedzőnk és játékosaink szabadidős ötleteit gyűjtöttük össze, szeretnénk felhívni a figyelmet az otthonmaradás fontosságára,  illetve arra, hogy tartalmasan is el lehet tölteni ezt a nehéz időszakot! Schranz Ambrus Könyv: Wayne G. Hammond · Christina Scull - J.…..
Új rovatunkkal, melyben vezetőedzőnk és játékosaink szabadidős ötleteit gyűjtöttük össze, szeretnénk felhívni a figyelmet az otthonmaradás fontosságára,  illetve arra, hogy tartalmasan is el lehet tölteni ezt a nehéz időszakot! Benkovics Attila Könyv: Kertész Imre - Sorstalanság Film: Ben…..
Véget ért a téli felkészülési időszak: holnap ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára csapatunk. A 2019/2020-as idény 14. fordulójában a bajnokság egyik legerősebb csapatát, a Törökbálinti FC-t fogadjuk hazai pályán. Másfél hónapos, rendkívül tartalmas téli felkészülésünk után kezdetét veszi a…..
Vége az átmeneti időszaknak: klubunk megállapodott bajnokcsapatunk vezetőedzőjével, Benkovics Attilával, aki első körben a 2019/2020-as szezon végéig vállalta el csapatunk irányítását. Fogadjátok szeretettel Attila bá' közösségünkhöz írt nyílt levelét! Adósság ,,Senkinek semmivel ne…..
Szűk másfél év elteltével Polgár Feri távozik csapatunk éléről. A fennálló helyzetet - mindaddig míg klubunk vezetősége nem talál megfelelő pótlást - egy játékosedző (vagy edzői stáb) kinevezésével oldjuk meg. Feri 2018 őszén csatlakozott klubunkhoz, s egy néhány hónapos időszakot leszámítva 2019…..
Sorozatunk új részében újdonsült gólvágónkat ismerhetitek meg közelebbről. Paulik Tomi nyáron csatlakozott együttesünkhöz, összesen tizenkét alkalommal öltötte magára a kék-fehér mezt, s hatszor volt eredményes (a bajnokságban ötször, míg a Budapest Kupában egyszer talált be - utóbbit lásd az első…..
Múlt hétvégén sajnos nem sikerült folytatni a nagycsapatok elleni győztes szériát, ám a mutatott játék alapján – néhány korábbi vereséggel ellentétben – ezentúl nem lehetünk elégedetlenek. Az Inter CDF SE elleni 2-0-ás vereség ezzel együtt is azt jelenti, hogy a bajnokság második felére valószínűleg…..
Igencsak hullámzó formát mutatunk az elmúlt hetekben: bravúros győzelmeket arattunk az előttünk álló Rákosmenti KSK II és Erdért SE ellen, viszont fájdalmas vereségeket szenvedtünk alsóházi csapatokkal szemben, a múlt hétvégén például a pestszentlőrinci Városgazda otthonában, egy hideg, esős…..
Továbbra is tart hullámzó teljesítményünk: két héttel ezelőtt fájdalmas vereséget szenvedtünk az akkor még sereghajtó ESMTK együttesétől, múlt szombaton viszont magabiztos játékkal gyűjtöttük be a három pontot a felsőház csapatai közé tartozó Erdért ellen. A tabellán elfoglalt pozíciónk hetek óta…..
Múlt hétvégén - idénybeli legjobb teljesítményünket nyújtva - hazai pályán diadalmaskodtunk a pontvadászat élcsapatai közé tartozó Rákosmenti KSK ellen. Holnap - a bajnoki szezon 9. fordulójában - a sereghajtó ESMTK otthonába látogatunk, ahonnan mindhárom pontot el kell hoznunk, amennyiben folytatni…..
Pontosztozkodással zárult múlt vasárnapi mérkőzésünk (2-2-es döntetlen játszottunk a Budakeszi SC otthonában), így nem mozdultunk el a bajnoki tabella nyolcadik pozíciójából. Szombaton - az őszi szezon második felébe érkezve - a BLSZ III 2. csoportjának egyik éllovasát, a Rákosmenti KSK együttesét…..
Egy hete hazai pályán szenvedtünk váratlan vereséget a Merkapt SE csapatától, majd kedden a Rákosligeti AC ellen javítottunk. Holnap - a bajnoki szezon 7. fordulójában - a Budakeszi SC vendégeként lépünk pályára. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy begyűjtsük a három pontot, és…..
Vasárnap fordulatos mérkőzésen szenvedtünk 6-4-es vereséget Budafokon, a 33 FC otthonában, nem sikerült tehát megszereznünk második szezonbeli győzelmünket. Holnap - a pontvadászat 6. fordulójában - hazai pályán javíthatunk: a szintén négypontos (de egy mérkőzéssel többet játszó) Merkapt SE…..
Régi-új sorozatunk következő részében támadónkat, Horváth Sanyit ismerhetitek meg közelebbről. Sanyi, aki egy éve csatlakozott klubunkhoz, eddig tizenhárom alkalommal öltötte magára a kék-fehér mezt, s négyszer volt eredményes színeinkben (góljait az előző szezon tavaszi mérkőzésein szerezte, a CSHC…..
Vasárnap este - a bajnoki szezon 5. fordulójában - ismét pályára lép együttesünk: a (szintén középmezőnybeli) 33 FC csapata fogad minket Budafokon. Múlt szombaton, a Puebla 13 FC elleni összecsapáson kiengedtük a kezünkből a győzelmet, így a Promontor utcában nem engedhetjük meg magunknak azt a…..
Bár derekasan küzdöttünk magasabb osztályú ellenfelünk otthonában, a BLSZ I-es REAC magabiztos játékkal búcsúztatott minket a Budapest Kupából. Szurkolótáborunknak köszönhetően azonban a kiesés ellenére is felejthetetlen élmény marad a szerda este, klubunk szimpatizánsai ugyanis varázslatos…..
A vasárnapi győzelem után szerda este több szempontból is történelmi találkozót vív meg csapatunk: először játszunk a Budapest Kupa 2. fordulójában és első alkalommal találkozunk NB I-es múlttal rendelkező egyesülettel. Vasárnap este az Elektromos pályára látogattunk, ahol a BÜSKE csapata…..
Holnap este - a bajnoki szezon harmadik fordulójában - ismét pályára lép csapatunk: a BÜSKE otthonába látogatunk. A mérkőzésre bő kerettel, bizakodóan készülünk, szeretnénk megszerezni első győzelmünket a pontvadászatban. Vereséggel kezdtük a 2019/2020-as bajnoki idényt (4-1-re kikaptunk a…..
Klubunk négy új igazolással erősítette meg keretét a nyáron. Közülük hárman - Vízer Kristóf, Labossa Tamás és Paulik Tamás - már be is mutatkoztak együttesünkben, míg Keresztes Domonkos a következő bajnoki fordulók egyikén öltheti magára először a kék-fehér mezt. Ismerjétek meg újdonsült…..
Fennállásunk során először jutottunk tovább a Budapest Kupa első köréből: szerda este magabiztos győzelemmel abszolváltuk a BLSZ IV-es Kőbányáért Egyesület elleni párharcot. Az összecsapás esélyeseként, bő kerettel vágtunk neki a hétközi kupamérkőzésnek, s céljainknak megfelelően már a találkozó…..
Vasárnap este - a szezon nyitófordulójában - vereséget szenvedtünk a Törökbálinti FC otthonában, azonban nincs sok időnk a sebeinket nyalogatni, ugyanis szerdán újfent pályára lépünk: a BLSZ IV-es Kőbányáért Egyesület vendégeként kezdjük meg a Budapest Kupa idénybeli kiírásának küzdelmeit. Nem…..
Holnap este Budaörsön lép pályára csapatunk: a BLSZ II-ből kiesett Törökbálinti FC vendégeként kezdjük meg a 2019/2020-as idényt. Múlt hét szombattól szerdáig Szarvason hangolódtunk az induló szezonra, ahol - az edzések és a különböző csapatépítő programok mellett - immáron harmadjára mérkőztünk…..