Adatok
bajkeverő
19 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Üdv mindenkinek.Nekikezdek a harmadik, remélhetőleg remekbe szabott, és lebilincselő bejegyzésemnek. Vasárnapot írunk, ami annyit tesz, hogy ma nem kell dolgozni. Ez lefordítva nálam annyit jelent, hogy a reggeli vitaminjaimat már sörrel veszem be. Kell egy kis lendület a naphoz.…..
Akkor magamat megerőszakolva nekikezdek második bejegyzésemnek. Valahogy sokkal nehezebben veszem mostanság rá magam, hogy megosszam veletek az itt történteket. Napközben sokszor eszembe jut pár sztori, de estére fáradtan már nem megy mindig a fogalmazás.Eltelt egy hét mióta itt…..
Nos, akkor kezdjünk is bele. Lassan már egy éve, hogy befejeztem az utolsó blogbejegyzésem. Azóta sok idő telt el. Olykor eszembe jutott ez a kis elektronikus napló. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán otthon is kellene pár sort írnom esetenként, ha történik velem valami nem…..
Bárhogy is számolom, a holnapi lesz az utolsó napom. Eléggé vicces mégcsak leírni is.Olyan gyorsan elment ez a két hónap, hogy csak na. Persze azért tartamas volt.Látszólag tűnik úgy, hogy elrepült, ha visszagondolok rengeteg dolog történt velem.Dicsekedhetnék a sok felejthetetlen…..
bajkeverő
2010.07.09 20:12:11
most már tudom, hogy ki írogat carlina álnéven mindenféle piszkos blogokra...
bajkeverő
2010.07.11 09:58:17
@leonard: ez nagyon kedves! és üdítően hat rám egy ilyen kánikulai vasárnap délelőtt!
Legalábbis a blog. A részemről. Az elkövetkező egy hetem, amit még itt töltök, annyira forgalmas, túlzsúfolt és elképesztően szórakoztató lesz, hogy sem időm, sem pedig kedvem nem lesz, hogy az internetet fürkésszem, és hogy a megkezdett blogot tovább bővítgessem. Talán a…..
Igen, igen igen! Több hét fáradhatatlan keresgélés, jópár álmatlan éjszaka, és izzasztó nappal után megtaláltam amit kerestem! Pedig ott hevert az orrom előtt, akár minden nap találkozhattam volna vele, de mégsem. Úgy várt rám, mint egy feldühödött, megcsalt Mónika show…..
mert már úgy néztem ki mint Tom Hanks a Számkivetettben. Az semmi, néha ilyen fél nap hallgatás után úgy is érzem magam. Kár, hogy nem hoztam egy röplabdát otthonról, kitehetném a szobám polcára beszélgetőtársnak. Azért ennyire nem rossz a helyzet. Csudajól alakulnak a dolgaim.…..
Ismét véget ért egy hét. Nem is akármilyen. Volt ebben minden. Bányamunka, gasztrókaland, rosszullét, felépülés, majd megint egy kis robot. Végre aztán péntek lett, és akár jöhetett volna a méltán kiérdemelt két napos pihenés. Ámde a szenvedélyek viharában, a másik…..
Nem is gondolnátok, hogy mennyi minden új gondolat születik meg a fejemben a nap közben. Aztán mikor arra kerülhetne a sor, hogy mindezt (virtuális) papírra vigyem, a harmadára sem tudok már visszaemlékezni. lehet diktafonnal kellen járnom. vagy egyből a laptoppal. :)túl vagyok a hét…..
...ami egyet jelent azzal, hogy egy újabb hetet kezdek meg itt Sancerreben, de gondolhatok rá úgyis, hogy egy újabbat tudok a hátam mögött. akárhogy is számolom elérkezett a feléhez az idegenlégiós küldetésem. nem tudom megmagyarázni, de ezt valahogy így is érzem. az első…..
tegnap a brazil meccs első negyedórájában szólt a "főnök", hogy holnap szállítania kell Párizsba és a környékére és vele kell, hogy menjek, mert annyira meghúzódott a háta, hogy nem tud emelni. Történt ugyanis, hogy vasárnap egy motoros triálversenyen indult. bennem…..
Üdvözlök mindenkit a Sancerre klub virtuális színpadán. A ma este házigazdája Hernyák Tomi, aki már több mint 2 hete birkózik a francia életstílussal és próbálja az itteniekkel megismeretni, hogy van élet Tokajon túl! Döljenek hátra, de csak annyira, hogy még lehessen látni a…..
többek között arra értem, hogy ezeknek mindegy mi történik éppen a nagyvilágban, esik az eső, fúj a szél, tiszta sár minden, ezek dolgoznak. mai nap, mikor kikecmeregtem az ágyamból, csalódottan vettem tudomásul, hogy igen borús napnak nézünk elébe. ezt megkoronázta az a kis…..
Kezdjük közösen egy kis hasizomgyakorlattal:http://www.youtube.com/watch?v=vX80ynpQ-b0&NR=1&feature=fvwphttp://www.youtube.com/watch?v=GxQL7q7s6zo&feature=relatedDimanche - azaz VasárnapErre a napra volt beígérve nekem a bolhapiac. Várva vártam, imádom az ilyet, s főleg itt…..
www.youtube.com/watcheljött a várva várt hétvége, és péntek fél 6ttal tényleg befejeződik itt a hét. mármint nekem. a többiek még dolgoznak, dolgozgatnak. de nemígy én. azért nem rossz megélni, bár ugyanakkor fura érzés is. nagyon más az otthon megszokottól. ugyebár…..
...pedig reggel még úgy gondoltam ma nem írok. merthogy az egész estém az elmúlt egy hétben azzal tellik, hogy internetezem. hiába, jelenleg ez az egyetlen kapocs az otthonnal. és mellesleg az a nagy büdös helyzet, hogy nem az élmények fellegvára egy átlagos hétköznap este itt a…..
...szóval amit már sokan kérdeztetek: a munka.merthát ugyebár ezért jöttem ki, mi másért, hogy tanuljak miközben dolgozom.vegyes érzéseimet megpróbálom szavakba önteni. a nap végén, és mivel hogy ezt a bejegyzést is akkor írom mindig pozitívan, jókedvvel, megelégedettséggel…..
Amikorra is végre sikerült kipihennem az utam fáradalmait, és végre hozzászoktam már ahhoz is, hogy nem a saját ágyamban ébredek. (bár ez otthon is elég gyakran előfordul, szóval nagyon sosem lepődök meg, legfeljebb, ha valaki horkol is mellettem, és az történetesen nem a…..
...de csak mert hétfő pont ünnep volt. minden szempontból. túlságosan is odatettük a pontot az I-re, és hát ha bárkinek is javasolhatom, ha hosszú útra indul és egyedül vág neki a kilómétereknek, akkor szolidan csapjon a lovak közé az utazás előtti napon.Merthogy az 1600…..
Hétvégén Kezes-Lábos Fesztivál, ha jól számolom az idei már a hetedik. Lehet, hogy a lábos helyett én túlzottan is a pohárra koncentrálok, de nekem ez mindig inkább egy kis pincefesztivál volt, mint kézműves találkozó. Konkrétan a tavaszi pincefesztiválon például több…..
bajkeverő
2009.09.28 21:59:16
Hogy lehet az, hogy miközben az apák rendszeresen együtt fröccsöznek, fiaik-lányaik nem is tudnak egymásról? – tették fel néhányan a kérdést, miután állítólag kiderült, hogy Konyári Dániel és ifjabb Figula Mihály nem ismeri egymást. És mivel az ifjú generációból…..
Induló pincészetet bemutató borvacsorán voltam a Maligán étteremben, ahol a Debreczeni és Ferenczi testvérpincék mellett az új szakácsot is tesztelhettem. Mindkét esetben vegyes volt a kép: van még hova fejlődniük. Természetesen jelen írásomban a pincészetek tevékenységét…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz