Adatok
pacsy
144 bejegyzést írt és 720 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jezsuita bloggerek
Szolgálati közlemény: a blogolás és kommentelés hatása a lelki életre
2022.01.11 11:13:12
Pax et bonum!
Azoknak, akik újak itt, és akiket még érdekel, hadd mondjak valamit, amire a blogolással kapcsolatban jutottam.
Fura műfaj ez. Elsősorban talán azért, mert akkor kezd érdekessé válni, ha te magad is beszállsz a beszélgetésbe; viszont ebben áll a különös veszélye is: hogy tudniillik…..
Figyelemre méltó kötet jelent meg tavaly a Jezsuita Kiadó gondozásában; olyan teológiai értekezés, amely joggal számíthat azok érdeklődésére, akiket foglalkoztatnak a nem keresztény vallások, a velük való intézményes és személyes kapcsolattartás lehetőségei, és azokéra is, akik kíváncsiak (a vártnál…..
Ezen írásban Ferenc pápa tanítóhivatala legjellemzőbb vonásainak ismertetésére vállalkozom. Az első részben a mai világ felfokozott sebességgel zajló változásaiból indultam ki, mivel ez alkotja a pápa tanításának jelen történelmi kontextusát. Ezután méltattam Ferenc pápa azon törekvését, hogy az…..
Közel nyolc évvel ezelőtt, 2013. március 13-án történt, hogy a konzisztórium, a katolikus egyház e bíborosokból álló testülete új pápát választott. Jorge Mario Bergoglio (1936-), aki Péter apostol 266. utódaként lépett hivatalba, már azzal is feltűnést keltett és meglepetést okozott, hogy a Ferenc…..
Jezsuita bloggerek
A szeretet gyengesége, avagy a hitre való reflexió három szintje
2020.07.23 08:10:51
Nemrégiben néhány barátommal egy elhagyott remeteséget látogattunk meg Olaszországban. A szerzetesek ezen ősi lakhelye Abruzzóban, egy festői szépségű völgyben, egy hatalmas sziklafal tövében húzódott meg, amely egyszerre nyújtott védelmet az időjárás viszontagságai ellen és emlékeztetett arra, hogy…..
pacsy
2020.09.15 09:25:42
@cédrusliget: Nagyon koszonom - ujra csak - amit irtal!
En most csak a magam neveben kerek bocsanatot - mindenkitol itt.
En most csak a magam neveben kerek bocsanatot - mindenkitol itt.
A hit fejlődésének lehetősége, illetve e fejlődés lehetséges szakaszainak gondolata korántsem volt idegen a filozófusoktól. A gondolatnak már az ókorban megtaláljuk nyomait. Etikai munkájában Arisztotelész (384-322) utal arra, hogy az ember felszabadulása, belső szabadságának elnyerése három…..
Jezsuita bloggerek
Nehéz helyek a Bibliában: „Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak” (Kol 3,22)
2018.02.05 10:38:00
Kétségtelenül létezik néhány olyan vers a szentírásban, amelyeknek nehéz megragadni a mai értelmét. Ez még az Újszövetség esetében is így van, habár itt relatíve kisebb időbeli távolság választ el bennünket, mai olvasókat a korabeli világtól (alig kétezer esztendő).…..
pacsy
2020.07.18 22:49:14
@jabbok: @mezeiviragtarsulas: Nem tudom, segit-e, ha ideirom, hogy a "coming out" fentebb nekem is banto volt. Eloszor azt hittem, itt vki tud valamit és ezért az utalas, de ugy latszik, nem.
Amugy pedig egy kicsit nekem is sok itt az itelkezes (ami nem jelenti azt, hogy helyeseknem a kollegam donteset). Csodalom viszont Mezeiviragot (es egy kicsit feltem is), hogy ilyen harciasan kuzd. Szerintem sok mindent kimondtal, ami igaz és amit en is szerettem volna, csak nem mertem.
Egyebkent pedig engem megrenditett, ahogy fentebb irtatok, hogy Matthaios meghalt. Nem tudtam... es ehhez nem is tudok most hozzászólni...

2020.07.21 09:55:02
@Déli pályaudvar: "míg el nem jött Pacsy, és el nem mondta, hogy nincs baj, nem kell félni".
En nem mondtam, hogy nincs baj es nem kell felni.
(Es nem akarom leirni azt a szot, hogy "cinizmus" es hogy "rombolo ironia" az, amit nekem irtal, mert erre reakciokeppen - hogy ne marajd alul a vitaban - vissza fogsz tamadni hasonlo iteletekkel, amibol semmi jo nem tud kisulni..., de nagyjabol azt gondolom, hogy itt nem volna szabad igy kommunikalnod... Es most meg utoljara ezt le is irtam.) De lelked rajta - irj ahogy akarsz es ahogy tudsz!
@Pandit: Mindig orulok, amikor hozzaszolsz, nekem udito olvasni. Ezert is ijedtem meg egy kicsit, amikor fentebb azt irtad, hogy most Te sem ertesz egyet. De azten elment a tema es nekem sem volt erkezesem/energiam kovetni.
Azt irod: "Ha az a kérdés, hogy vajon hűtlenség-e amit Füzes Ádám tett, milyen fokú, egy ilyen tettnek milyen hatása van az ő és mások üdvösségére, mi a baj ma a papsággal, mi lesz a hívekkel, ki milyen mértékben felelős, mi tudna eligazítani és megerősíteni minket és még sok sok kérdés ami adódik, akkor ezekre a kérdésre nem lehet az a válasz, hogy nem tudjuk, ez mindenkinek a lelkiismeretén múlik, a szíve mélyén mindenki tudja mi a jó stb."
Rendben, ha szerinted nem lehet ez a valasz, en tiszteletben tartom. De szerintem legmelyebb ertelemben tenyleg nem tudjuk, nem? Ezert is nem szabad itelkezni. Persze jogi szinten lehet iteletet hirdetni (egyhazjogilag is!), sot az eset erkolcsisegerol is szabad itelkezni (a kovetkezmenyek, a korulmenyek, a szandek es a tett sulyanak lehetoleg arnyalt figyelembe vetelevel), ez mind rendben van. De lelki-spiritualis szinten szerintem tenyleg nem szabad itelkezni, mert ott egyedul Isten illetekes. Nagyjabol Jezus Krisztus is erre utalhatott a hegyi beszeben - szerintem. Mert csakis Isten lat minden szempontot, ezert az Itelet az o dolga. (A lelkivezeto feladata pedig szerintem Isten kepviselete. Ezt egyebkent pragmatikus indokbol is mondom, mert az a tapasztalatom, hogy a turelmes es jot feltetelezo attitud a valtozas/megteres valoban egyetlen es legfontosabb feltetele. De a blog nem lelki vezetes, es, mint korabban kiderult, az elvekben sem sokan fognak velem egyeterteni; es ez talan nem is baj: hosszatartozik az elethez (ami elvileg pluralis). (Persze attol lehet fajdalmas, mint mondjuk itt nemely hozzaszolast olvasni.) De errol mar volt szo itt egy korabbi bejegyzesben (amit talan az osszes irasom kozul az egyik legfontosabbnak es legjobbnak tartok, fuggetlenul a fogadtatasatol). Akinek van ideje, erdemes belenezni a vitaba is: jezsuita.blog.hu/2017/01/04/lelkivezetes_elvarasok_nelkul ).
Amit pedig ebbol a vitabol megertettem, diohejban, hogy ido kell, amig kicsit mindenki kimondja, hogy mi fontos neki, es akkor egyszerre megszulethet valami szep es gazdagito, peldaul egy olyan legkor, amiban meg akar a sajat hibat vagy gyengeseget is el lehet ismerni.
Otharnak - amennyire en latom - az volt fontos, hogy minel tobb ember radobbanjen, hogy mekkora kulonbseg van huseg es hutlenseg kozott, es hogy az Egyhaznak a husegrol kell tanusagot tennie es arrol, hogy az elheto, es nem szabad elbizonytalanitani a hiveket. Jabboknak pedig, ha jol ertettem, hogy valaki ne onigazolassal keressen mentseget/felmentest onmaga szamara, anelkul, hogy elismerne, hogy hibazott, es hogy minden pasztor feladata felelosseget vallalni a rabizottakert (es nem aldozatta tenni oket). Mezeiviragnak meg, hogy ne itelkezzunk elhamarkodottan. (Most majdnem azt is ide irtam, hogy "szerintem ezekben egyebkent nagyjabol mindannyian egyetertunk", de nem akarok olajat onteni a tuzre... :) En mindenesetre a fenti szempontok mindegyiket ervenyesnek tartom es ezek nekem is fontosak.

A felmérések szerint az internethasználók naponta átlagosan 70 percet töltenek a YouTube-on. Ez ugyebár több mint egy óra – ami óriási szám! Különösen ha figyelembe vesszük, hogy ez az idő általában haszontalan rövidfilmek nézegetésével telik. No, persze, nem azt akarom mondani, hogy csak „hasznos”…..
pacsy
2020.03.10 09:32:54
@puccini: ugy erzem a rakciojabol, hogy duhos, hogy fel van haborodva es nem ert egyet az olasz puspokok dontesevel. (De lehet, hogy tevedek...) On mashogy rendelkezett volna a helyukben?
pacsy
2020.03.11 12:58:16
@puccini: igy en bizony nem tudok eligazodni... Az elozo kommentjebol azt sejtettem, hogy helyteleniti a (velhetoen virologusokkal valo konzultacio utan kiadott) allami rendelkezessel egyuttmudoko egyhaz reakciojat; most pedig, mintha azert "ertetlenkedne" / azert tamadna a papat, mert az egyhaz karizmatikus kuldeteset hangsulyozza a racionalis rendelkezes elleneben. De lehet, hogy nem is tamadja a papat, csak en latom ezt bele. Szoval nem tudok eligazodni ezeken a rovid, odavatett megjegyzesein.
pacsy
2020.03.13 22:35:14
Az utóbbi időben sokszor találkoztam azzal – és számos tapasztalatot szereztem arról –, amit katolikus körökben általában „megosztásnak” szoktak nevezni. Arról a tapasztalatról van szó, amikor felnőtt emberek személyesen vagy közösségi szinten feltárják egymás előtt a személyes dolgaikat, kimondanak…..
Jezsuita bloggerek
Az örök élet már a Földön elkezdődött – újévi gondolatok a lét értelméről
2019.12.31 08:00:00
Valamit az időről és Jézus Krisztusról szeretnék mondani; az újév jó alkalom erre. Arról, hogy ebben az emberi történelemben Jézus Krisztus a reménységünk.
A naptári év fordulója a számadás ideje: sokan visszanéznek ilyenkor az elmúlt esztendőre, és szokás előre is tekinteni. Sokan terveket…..
pacsy
2020.01.19 20:18:56
sziasztok, Mindenki!
www.youtube.com/watch?v=34xIbKkNVCg
ezek csak kiegészítésül a témához (angolul ugyan...)
ez meg egy gyönyörű rövidfilm jezsuita papszentelésekről:
www.youtube.com/watch?v=PW4u_lTl7eY
www.youtube.com/watch?v=34xIbKkNVCg
ezek csak kiegészítésül a témához (angolul ugyan...)
ez meg egy gyönyörű rövidfilm jezsuita papszentelésekről:
www.youtube.com/watch?v=PW4u_lTl7eY
Remélem, nem hangzik szentimentálisan, és nem is vétkes elbizakodottság, ha azt mondom: úgy érzem, engem Isten már anyám méhében kiválasztott, hogy papjává tegyen. Persze azért elég kacskaringós út vezetett eddig a belső világosságból fakadó felismerésig. Három rövid mozzanatot szeretnék elmesélni,…..
pacsy
2019.11.28 10:49:12
pacsy
2019.12.11 09:21:34
Jezsuita bloggerek
Tanácsok misszionáriusoknak: hogyan lehetünk „elfogadható vendégek”?
2019.10.23 10:30:38
Az alábbiakban egy sor gyakorlati tanácsot szeretnék megosztani veletek, amelyek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy egy idegen kultúrában „elfogadható vendégekké” váljunk. A tanácsok nagyrészt személyes tapasztalatból származnak, bár összeállításukban a brit missziológus Anthony J. Gittins néhány írása is…..
pacsy
2019.10.23 21:16:05
pacsy
2019.10.29 16:16:14
Jezsuita bloggerek
Prédikáció a papi és szerzetesi életről, avagy az együtt-érzés dicsérete
2019.09.02 15:40:32
A minap a tíz szűzről szóló evangéliumot olvastuk (Mt 25,1-13) a szentmisén, és nekem kellett prédikálni. Hogy a szövegkörnyezetről is mondjak valamit – ami ugyebár mindig fontos a kommunikációs helyzet megértéshez –, az eset fiatal jezsuiták egyik közösségében zajlott. Szóval csupa férfiak…..
Egyszer valakivel lelki beszélgetésben előjött a szentségimádás kérdése. Az illető arról kérdezett, hogy az meg egyáltalán mire jó… Minek ülni a kitett oltáriszentség előtt, vagyis pontosabban, minek kitenni az Urat az oltárra? Hogy láthassuk? De mit ad hozzá az imádsághoz, ha nézzük is?…..
Jezsuita bloggerek
Öt perc a szerzetesi élet fő nehézségéről, avagy mit tegyek, ha idegesít valaki a környezetemben?
2019.08.08 19:55:47
Tudjátok, mi a legnehezebb a szerzetesi életben? Talán nincs mindenki azonnal tisztában vele, esetleg maguk a szerzetesek is elbizonytalanodnak a kérdés hallatán. (Hisz’ annyi nehézség van... :) Én ezt egy apácától tanultam, abban az időben, amikor még nem is voltam szerzetes. Szóval, biztos…..
A napokban történt, hogy egyik előadásom után odajött egy mexikói teológushallgató: „Tudja, atya – kezdte –, a mi országunkban a teológiának amolyan ornamentika szerepe van. Díszítőelem. Arra használják, hogy alkalmanként felékesítsék vele a politikai szónoklatokat és ünnepi beszédeket. Hamis…..
Jezsuita bloggerek
„Ütések, fenyegetések és kegyetlen kliensek; nem munka, hanem kínzás” – őszinte szavak a prostitúcióról
2019.03.17 17:14:28
Nőnap alkalmából megrendítő tanúságtétel hangzott el az olasz elnöki palotában. Stefania, egy fiatal emigráns nő mesélt az életéről: arról, ahogyan sikerült kiszabadulnia a prostitúció fogságából, és újraépítenie az életét. A hallgatóság között az első sorban ott ült Sergio Mattarella elnök is,…..
Ismeritek, melyik az az öt jellemző kijelentést, ami papok szájából általában nem szokott igaz lenni? Elárulom. Az öt mondat így hangzik: 1. „Rövid leszek.”; 2. „Imádkozom érted.”; 3. „Otthon felejtettem a pénztárcámat.”; 4. „Ó, az csak egy ajándék.”; 5. „Ő pedig az unokahúgom...” :)..
Jezsuita bloggerek
Nullkilométer, avagy hogyan tanít az életre egy díjnyertes természetfotó?
2019.02.12 08:06:00
Sokan hatalmas áldozatokat vállalnak, pénzt, időt és fáradságot nem kímélve messzi utazásokra vállalkoznak, hogy méltó pályamunkával, kiváló fotókkal jelentkezhessenek a National Geographic fotópályázatain. A nagy presztízsű folyóiratba valóban csak a legjobb felvételek…..
A tanító egyház feladata hasonlít az evangéliumi példázat házigazdájának ténykedéséhez, aki kincseiből újat és régit hoz elő (Mt 13,52). A pápai tanítóhivatal esetében természetesen fontos hangsúlyozni a tanbeli folytonosságot, ám kétségtelen, hogy olykor lényeges hangsúlyeltolódások is történnek.…..
Jezsuita bloggerek
Ferenc pápa: „Veszekedni természetes, de ne a gyerekek előtt!”
2019.01.16 08:31:00
„Megengedek magamnak egy tanácsot, bocsássatok meg nekem: sose veszekedjetek a gyerekek előtt. Soha!” Ferenc pápa ezeket a szavakat a múlt vasárnap mondta, amikor az egyház Jézus Jordán folyóban való megkeresztelkedését ünnepelte. A pápa ez alkalomból a Sixtus-kápolnában…..
Alább a magyar jezsuita Jálics Ferenc egyik írását adjuk közre. A világ egyik ma élő legjelentősebb lelki tanítója, több mint húszezer embernek adott személyesen kísért lelkigyakorlatot. Írása az imaélet fejlődéséről szól, ezt a jelenséget az egyház szemlélődő imahagyományának folyamába állítja..
pacsy
2018.12.04 16:22:51
@jabbok: ha nem lett volna legalabb egy szemernyi igazsag abban, amit irtam, szerintem nem akadtal volna ki ennyire - ezek performativ dolgok.
Szerintem egyebkent az a baj, hogy itt nincs olyan legkor, ahol a masiknak akar legkisebb igazsagat is el lehetne ismerni, igy csak vagdalkozas, gyulolkodes lesz a "beszelgetesbol". Nem kene kolcsonosen abbahagynunk egymas elemzeset?
@matthaios: , a Veled valo vita fontos a szamomra. (Intellektualis beallitodottsagu embereknel - egy kicsit talan mindannyian ilyenek vagyunk ezen a blogon - az elvont velemenykulonbsegek gyakran eros indulatokat generalnak (az erzelmek pedig gyakran "racionalizalas" formajaban tornek ki).
Ha jol ertem - most nem keresem vissza, de igy emlekszem - lenyegeben ismetelten modernizmussal (historizmussal, relativizmussal, szoval lenyegeben eretnekseggel) vadoltal. Mindenelott szeretnem megkoszonni azt, hogy ezt semmi esetre sem rolam lemondva, nekem tobb eselyt nem adva tetted. De a targyra visszaterve:
A moderniznus - lebutitva - azt jelenti, hogy minden kornak megvan a maga igazsaga, az igazsagnak nincs allando tartalma, az radikalisan a kor fuggvenye. A II. VZs-ot modernizmussal gyanusitani eretnekseg vagy szakadarsag - tudom, hogy Te ilyet soha nem tennel. Engem csak igaztalan igy beskatulyazni, illetve csak akkor "igazsagos", ha egyedul a "tomizmust" vagy az ujskolastikat tekinted lehetseges teologiai allaspontnak.
En szelesebben ertelmezem az ortodoxiat (a papaval es a mai teologusok jelentos tobbsegeves egyetertesben), de azt ezen a forumon nem tudom bebizonyitani, hogy miert nem vagyok elhajlo teologus. (Viszont irtam errol eleg sokat magyarul is, egyhazi kiadok jelentettek meg).
Szoval, es roviden, szeretnem kerni, hogy ezt ne tedd tobbet. Nem csak azert, mert tiltja a blogszabalyzat, hanem azert is, mert ez itt egy nyilvanos forum es en nyilvanos egyazi tisztseget viselo ember vagyok. Ugyanez vonatkozik - ha szabad kernem - @Déli pályaudvar: -t es @khamul: is
(Khamul, Neked egyebkent koszonom, hogy belinkelted az egesz hozzaszolasomat: igy ugyanis mar jo szivvel vallalom amit irtam, mert sokkal arnyaltabb, mint a korabban kiragadott resz.)
Azoknak, akik ujabbak itt: kicsit okolom magam, hogy igy alakult ez a blog - de hat ki gondolt ilyen fekevesztett reakciora... Hadd meseljek el inkabb egy regi tortenetet. Belso dolog ez: fiatal papkent, sok-sok evvel ezelott, nekem nagyon megrendito tapasztalat volt, amikor rajottem: az emberek altalaban maguk is tudjak, hogy mi az, amit joggal ronak fel nekik. Gyontatoszekben, lelki beszelgetesekben elojon ez - meg gondolom meg ezer mas szituacioban, ahol biztonsagban (szeretve, elfogadva) erezzuk magunkat. A blog nem ilyen kozeg. Egesz eletemben halas leszek azert, hogy papkent sokszor megtapasztalhattam, es ma is megtapasztalom olykor, hogy a szivunk melyen ismerjuk magunkat. Kegyelemnek tartom, hogy hallhattam magabiztos embereket beszelni a bizonytalansagaikrol, eroseket a gyengeikrol, peldamutatokat az ellentmondasaikrol. mert minden siker mogott rengeteg szenvedes es kudarcok huzodnak meg, es erofeszites - rengeteg erofeszites, az egyik kedvenc peldam www.youtube.com/watch?v=1n4qyX1w-CU -, de errol nem lehet itt beszelni, mert alkalmatlan erre EZ a kozeg.
Nem (csak) mi vagyunk erre alkalmatlanok, hogy ilyen melysegeket kimondjunk ebben a kommunikacios terben, de maga a szocialis media ezen fajtaja is (erre celoztam fentebb - aki akarta ott is ertette). Nincs meg a biztonsagos legkor, a szereto elfogadas kozege. Mert ez itt egy nyilvanos forum, es nem javaslom, hogy itt akarjatok megelni az intimitas-igenyeteket. Ez ugyanis itt egy nyilvanos forum, ahova akarki beeshet, es a koztunk levo polemia tisztazhatatlan. (A joakarat es a jo feltetelezese sok mindenen segit, de nem feltetelezheto.) Itt a tamadasra vedekezessel, ellentamadassal valaszolnak, kulonosen, akinek nagyobbak az erzekenysegei, a sebei (mindannyiunknak van epp' eleg...). Abbol pedig csak bekemenyedes lesz, ellehetlenul az onreflexio, az oszinteseg.
Van egy uj film is, amugy a szocialis media korlatairol (es veszelyeirol), kar, hogy meg csak olaszul: Perfetti sconosciuti (Tokeletesen ismeretlenek). (Meg biztos sok mas is, csak en csak ezt ismerem...) Itt az elozetes angol felirattal: www.youtube.com/watch?v=kqX0-xn8j1g&t=1s
Kezdek berendezkedni arra, hogy hetente nezek be, felduhit es elkeserit a blog, raszanok egy kis idot, aztan ket nap alatt megint megnyugszom... Masokat megolelgetni nemigen van alkalmam, mint Illilnek :) hat csak a magam modjan probalom tovabb szeretni az embereket. Ne toltsetek sok idot itt!

2019.01.07 11:41:20
@khamul: Matthaios nem "gyalázta" a pápát, ő sokkal intelligensebb annál (csak írt nagyon határozottan ellene) - kontextuálisan kell olvasni, bár Te ezt ne érted, nem baj.
én viszont idén nem olvasok kommenteket. Szerbusztok.
én viszont idén nem olvasok kommenteket. Szerbusztok.
Jezsuita bloggerek
Ferenc pápa: „Jobb ateistaként nem járni templomba, mint hívőként gyűlölni a másikat”
2019.01.07 07:17:00
„Jobb nem menni templomba, ha valaki úgy él, mint egy ateista, gyűlöli a többieket és rosszat mond róluk. Ez botrány! Aki kereszténynek tartja magát és szentségekhez járul, annak tanúságot kell tennie a hitéről, és Isten gyermekeként élnie, testvérként, szeretetben, és valódi példát, nem pedig…..
Szent Benedek vagy Szent Ferenc? Vajon milyen modellt kell az egyháznak követnie? Mi lehet számára a jövő útja a mai világban? Nemrégiben két új könyv jelent meg, amelyek nagy feltűnést keltettek és rengeteg vitát is kiváltottak, az egyház körein belül és kívül egyaránt. Jó alkalmat kínálnak hát a…..
pacsy
2018.11.09 16:33:35
@Konrád Miklós: Igen, teljesen egyetertek!
Tiszteletremelto XII. Piusz (papasaga: 1939-58) es Szent XXIII. Janos (papasaga: 1958-63) habitusa es teologiai latasmodja kozott is volt ekkora kulonbseg, csak arra mar senki sem emlekszik...
Az egyhaz pedig szepen ment tovabb - es ma is viragzik.
@Imre Zakarias: Nem illik szidni a jezsuitakat a sajat blogjukon (es a blogszabalyzat erteleben nem is szabad).

A Hittani Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria bíboros, érsek aláírásával, augusztus 1-jei dátummal közzétették azt a leiratot, amely újraértelmezi A Katolikus Egyház Katekizmusa halálbüntetésről szóló, 2267. pontját...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Engedd meg, hogy alkalmasint egy poszttal valaszoljak. Bar abbol a logikai pedanteriabol, amivel most valaszoltal, tartok tole, hogy az sem fog segiteni a megertesben - de hatha...
@jabbok: "Hát elég szomorú - és egyben árulkodó is, ha Te ezekben önmagadra, sőt, KIZÁRÓLAG önmagadra ismersz…"
En sehol nem mondtam, hogy KIZAROLAG magamra ismertem volna. De azt persze szivesen elfogadom, ha az allitod, hogy nem ram gondoltal elsosorban. Bar azert igazi sztarugyvednek kellene lenni ahhoz, hogy bebizonyisd, hogy nem ram IS gondoltal, mert hat ugye az az utalas a "kimoderalasra" azert megiscsak belekerult... (Ezt eredetileg sokkal szellemesebben - es ironikusabban=bantobban fogalmaztam meg, de aztan cenzuraztam magam - halas vagyok Neked, @Pandit: )
Apropo kimoderalas: Jabbok, afelett pedig talan atsiklott a figyelmed, hogy a Ruben Habito link miatt elnezest kertem, bevallottam, hogy nem ismertem az illetot, az elettortenete ismerete nelkul linkeltem be egy beszedet (csak olyan alapon, hogy tetszett) es miutan kiderult, hogy kicsoda - azt a latszatot is elkerulendo, hogy egy hitehagyott papot akarok nepszerusiteni - kertem a bloggazdat, hogy moderalja ki a vonatkozo kommenteket. Nem tudom, ezt nem akartad, vagy nem tudtam "meghallani". Merthogy ehhez kepest Te - objektivitas bajnoka! - a kimoderalas ota nagyjabol mast sem csinalsz, mint erre a bakimra hivatkozol, belevered az orromat, mint a kiskugyaet szokas, diadalt ulsz a tevedesemen es szeretnel ugy beallitani, mint aki az igaz keresztenyseg es a papsag elaruloja, es mint aki Krisztust felcserelhetonek tartja Buddhaval (na jo, most lehet, hogy kicsit elvetettem a sulykot, de nekem nagyjabol ez jott le...).
Na jo, probalok kicsit "objektivebb" lenni (bar sokszor irtam, hogy ez elvileg lehetetlen)! Ezt irod (lathatolag torekedve a teljes targyilagossagra...): "És Ama Samy-t, aki ugyan jogilag - ha jól látom - még jezsuita maradt (...) n+1 tanítványt küldött szét a világban - akik közül egyik sem keresztény hittérítő (ne adj Isten pap) - hanem konkrétan és KIZÁRÓLAGOSAN Zen guruk egytől egyig."
Bocsass meg, de most valahogy elhanyagoltad a tajekozodast (eloitelet lett volna?), mert ha csak az elso nevre rakerestel volna, akkor kiderul, hogy az illeto nemet jezsuita, a Muncheni filozofiai foiskola kozmologia oktatoja (mellesleg pedig zen mester). Azon lehet vitatkozni, hogy helyes dolog-e, hogy a jezsuitak gondot forditanak arra, hogy peldaul a vallasok kozotti parbeszed hitele erdekeben olyan embereket is kikepezzenek, akik az illeto vallas kovetoi altal is elismert fokozatokat szereztek, de engedd meg, hogy azt gondoljam, hogy ezt nem Toled kell megkerdezniuk. Mint ahogy azt sem, hogy mi szamit misszios papi munkanak es mi nem.