Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Moavija

0 bejegyzést írt és 74 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A szerkesztőség a tavalyi és tavaly előtti sikereken felbuzdulva idén is író-olvasó találkozót hirdet, ahol egyben blogunk 5. születésnapját is méltó körülmények között megünnepeljük. Helyszín: Budapest Dátum: 2012. szeptember 1. (szombat) Szokásunkhoz híven első…..
Moavija 2012.08.11 10:07:43
Mit tesz száz év egy országgal? Közel egy évszázada az Oszmán Birodalom romjain Törökországot találóan nevezték a kontinens beteg emberének, ám ma ez már igen elgondolkodtató az ország gazdasági és politikai erejét elnézve. Mialatt az eurozóna és az Európai Unió…..
 Természetesen kívülről képtelenség minden faluban, városban, kerületben átlátni a helyi viszonyokat, de amit tudok, az elég ahhoz, hogy levonjam a merész, és meglehetősen szubjektív következtetést: jönnek a janicsárok!  Központi közképA Fidesz központja az elmúlt…..
  Nem hittünk a szemünknek, mikor a szokásos reggeli kaviározás közben rápillantottunk a Népszava mai címlapjára. Az elmúlt nyolc év Gréczy Zsolt-publikkal díszített kormánynyalását végre tökös ellenzéki hangnem váltotta fel! A címlapon rögtön egy épületes…..
Nőnap van, ráadásul nemzetközi. Az íróasztalom fölé görnyedve hosszú órákat töltöttem annak kifundálásával, hogyan is emlékezhetnénk meg méltóképpen erről a jeles alkalomról (Mata Harit ugye már kilőttük, akarom mondani kitárgyaltuk), mígnem eszembe jutott egy régebbi…..
Irán vízre bocsátotta első, a híradások szerint teljes mértékben hazai gyártmányú rombolóját. A Press TV beszámolója, illetve egy angol szöveggel/felirattal sajnos nem rendekező bemutató videó következik:A hajó leírása a Wikiről itt. A hozzáértőket megkérném,…..
a Spanyol Köztársaság zászlaja A spanyol polgárháború a középiskolai tankönyvekben alig több, mint egy lábjegyzet, és a második világháborúról szóló számos népszerűsítő kiadvány is csak annyit jegyez meg róla, hogy Franco csapatai végül legyőzték a Spanyol…..
Gyermekeinket már érettségi előtt megbetegítik a lelkiismeretlen szóviccesek, a jelenségre tökéletes példa Jasszka levele: holnapután érettségizek. neki is estem a magyar tételeknek, az eredmény: (szigeti veszedelem-tétel egyik alcíme: Zrínyi halála)..
w Kim Dzsongil köszöntése 2009.04.18 15:00:00
Ügyes döntés volt a Crysis című játék alkotóitól, hogy a halomra mészárlandó ellenséget a Koreai Népi Felszabadító Hadsereg katonái játsszák, mivel az észak-koreaiakat gyakorlatilag a világon mindenki rühelli, ők maguk pedig szinte egyáltalán nem vásárolnak…..
   A haditengerészetről szóló történeti összefoglaló könyvek azon része, amelyekkel én találkoztam, csak az előszóban emlékeznek meg az ókori kollégákról, majd ugranak is a késő-középkori európai flottákhoz. “A haditengerészeteket a 15. Század végével…..
KatPol Blog [KNN] Gáza ostroma 2008.12.29 14:30:00
Látjátok feleim, így a 2008-as év vége felé kaptunk még egy háborút, még ha nem is pont olyat, mint amilyenről a war nerd-ök álmodozni szoktak. Izrael megindította az Operation Cast Lead (öntött ólom, ha jól értelmezem) fedőnevű hadműveletet Gáza ellen, így a világ figyelme…..
Moavija 2008.12.29 23:54:15
@j. i: kommented sok kérdést felvet.
Egy valamit azonban had jegyezzek meg, és ezt kézközelből mondom: az iszlám nem foszt meg a lelkiismereti szabadságtól, erre a 2., 3., 5.-9., 11-34. szúra részei a bizonyíték, csupán célként nevezi meg az állam érdekének szolgálatát, de nem a lelkiismeret feladása árán...Sajnos a palesztin terroristák vagy szabadságharcosok, nevezze ki ahogy akarja, és a vallási vezetők ezt tudatosan eltakarják, és egyetlen feladatként a vérontást nevezik meg. Csúnyán elferdítik azt ami a Qur'an tanít. Mindkét oldalon komoly gyomlálás kellene, de ez csak utópia
Kicsit lazábbra veszem a figurát, ha már egyszer év vége van.   Az egyik fórumozó felvetette az exscn.net fórumán, hogy az Anonymous mozgalom azért is eredményesebb minden eddigi antiszcientológia megmozdulásnál, mert abszurditásban vetekszik a szcientológia abszurd…..
A címben szereplő furcsa szavak írül íródtak (hehe), és szó szerinti fordításban annyit tesznek: Írország Békeőrsége. Igen, a szerző (nem is annyira) titkos kedvencét, az ír rendőrséget, a szerintem legpolgárbarátabb és legrokonszenvesebb rendfenntartó szervezetet röviden…..
 A múltkori kézzel rajzolt Bárányhímlő c. alkotásomat nem tettétek ki a blogra. Hát most bosszút állok.Üdv.ZsoltZsolt, remegő kézzel keressük vissza az archívumban, milyen lehet a kézzel készült, ha ilyet tudsz géppel? Iszonyat, tényleg iszonyat. A megoldás ugye…..
Nem szeressük itt a blognál a rongálókat, legyenek azok greffesek vagy gerillamarketinges húzások. Az ilyen takarodjon haza és anyukája falára umlautozzon... Sziasztok! Az umlaut-rajzolók a BKV után a MÁV háza táján is megkezdték a rongálást, és még kérkednek is vele a…..
Azt azért nem gondoltuk volna, hogy az utóbbi napok irgalmatlan hírözönében még hallhatunk olyat, amitől percekre megáll az ember kezében a fröccsöspohár, és csak nézünk, hogy most mi van, ez vicc, vagy tényleg megkattant az MTA egyik akadémikusa élő adásban? A Kossuth…..
 Úgy tűnik elég szemetek voltunk eddig, mert Vizion ilyen alattomos, embertelen módon mond köszönetet a munkánkért. Három héttel ezelőtt egy ilyentől megtántorodtunk volna. Nevetni azért most se nevetünk rajta.A nevem ViZion, és a blog általi folyamatos büntetést…..
 Amitől tartottunk, bekövetkezett: Afganisztán is megkövetelte első magyar hősi halottját. A feladatát teljesítő Kovács Gyulával, a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj tűzszerész főtörzsőrmesterével egy robbanószerkezet végzett. Sajnos fel kell…..