Regisztráció Blogot indítok
Adatok
managercoach.hu

24 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek” (Péld 8,17). Dániel nagyszerű módszert mutat arra, hogy hogyan imádkozzunk a nehéz időkben. Hat fontos alapelvet találhatunk ehhez, a Biblia, Dániel próféta könyvének 9. fejezetében. A legutóbbi Napi remény áhítatban az…..
„Finomítani fogom őket, mint az ezüstöt, és meg fogom tisztítani őket, mint az aranyat. Kiáltani fogják a nevemet, én pedig válaszolni fogok nekik.” (Zak 3,9 NLT fordítás) Egyes imákra azonnal választ kapunk, de vannak olyanok, amelyeknél hetek, hónapok vagy akár évek telnek el, mire megérkezik a…..
„Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. (Mk 1,35)  A stressz elleni küzdelem kulcsa az, amit sok keresztény a legritkábban tesz: minden mást kizárva időt tölteni Istennel. Márpedig ez a szokás elengedhetetlen a rugalmas lélek…..
„Semmilyen ártó beszéd ne hagyja el a szádat, hanem csak olyat szólj, ami mások építésére szolgál, hogy hasznára váljon azoknak, akik hallgatják.” (Ef 4,29  NIV fordítás) Néha olyanok a szavaink, mint a kalapács. Gondolkodás nélkül odacsapunk velük, aztán amikor körülnézünk, döbbenten látjuk,…..
" A szorgalmas tervei biztos nyereséget szereznek, de a mohónak minden vágya csődbe vezet." (Példabeszédek 21,5) Csendességet tartani olyan, mint bármilyen más tevékenységet csinálni - legalábbis egy szempontból: ahhoz, hogy sikert érj el, segít ha eltervezed mit fogsz csinálni. A Biblia azt…..
  "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." (János 10, 27-28) Mint minden szerető apa, Isten sem akarja elveszíteni egyetlen gyermekét sem. De a…..
  Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű. (Máté 11:29-30) A túlterheltséged oka az, hogy túl sok mindent próbálsz te magad irányítani. Azt gondolod, hogy…..
  „Mert ha nem vagy tisztességes a kis dolgokban, akkor a nagy dolgokban sem leszel az. Ha csak egy kicsit is csalsz, nem leszel becsületes nagyobb felelősséggel. És ha megbízhatatlan vagy a világi vagyon tekintetében, ki bízza rád a mennyország igazi vagyonát?” (Lk 16,10-11 TLB fordítás)  Ha…..
„Többé nem számítok arra, hogy a törvénynek való engedelmességem miatt válok igazzá; inkább úgy válok igazzá, hogy hiszek Krisztusban. Isten minket a hitünk alapján tesz igazzá önmaga számára.” (Filippi 3,9 – NLT fordítás) Annak felismerése, hogy semmit sem tudsz tenni Isten szeretetéért, az…..
„Hálát adok Istennek a segítségért, amit nekem adtatok” (Fil 1,5 NCV fordítás). Pál apostol a filippiekhez írt egy könyvet, ahhoz a gyülekezethez, amit ő indított el. Abban a városban, egy Lídia nevű asszony megnyitotta előtte otthonát, és másokkal együtt befogadta Pált. A filippi gyülekezet még…..
„Viseljétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki titeket megbántott! Emlékezz, az Úr megbocsátott neked, tehát neked is meg kell bocsátanod másoknak.” (Kol 3,13 NLT) Isten azt akarja, hogy megbocsássunk másoknak. De ez egyáltalán nem könnyű, mivel gyakran magunkat helyezzük a…..
„Éljetek és cselekedjetek méltó módon azokhoz, akiket ilyen csodálatos áldások választottak, mint ezek!” (Ef 4,1 TLB). Isten soha nem szűnik meg szeretni téged. Mindig szeretni fog. Semmi sem tudja megsemmisíteni kapcsolatodat Istennel. Ha megérted ezt, az meg fogja változtatni életed. Pál…..
„Krisztusban van az, ami által felfedezzük, hogy kik vagyunk, és milyen célból élünk” (Ef 1,11 The Message fordítás). Az egyetlen mód arra, hogy megtudd ki vagy, és hogy mi a célod az életben, az az, hogy Jézus Krisztusra tekintesz. Miért? Mert ő alkotott téged. „Erre a Fiúra nézünk, és látjuk…..
„Mert ha valaki csak hallgatója az Igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt” (Jak 1,23–24). Mikor néztél utoljára tükörbe? Valószínűleg minden nap belenézel, sőt talán egy nap…..
“A szeretet soha nem adja fel, mindig hisz, mindig remél és mindent eltűr.” (1 Korinthus 13:7, NLT fordítás) A szeretet lehet nagyon kimerítő is. Ne hagyd magad senkitől megtéveszteni, aki az ellenkezőjét mondja. Az a szeretet, ami igazán más, mint a világi szeretet, kiborító lehet. Néha…..
„Csordultig van poharam. Bizony jóságod és szereteted követ életem minden napján.” (Zsoltárok 23:5-6, NIV fordítás) Túlcsorduló az életed? Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, lehet, hogy túlcsordulsz, de nem a jósággal. Olyan sok ember ír túl sok előjegyzést a naptárába, túlköltekezik a…..
„Ne csak mutasd, hogy szeretsz másokat, hanem valójában szeresd őket. Gyűlöljétek a rosszat, ragaszkodjatok a jóhoz. Őszinte ragaszkodással szeressétek egymást, és örömmel becsüljétek meg egymást.” (Róma 12:9-10 NLT fordítás) Amennyiben maradandó változást szeretnél…..
„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik”. (Máté 4:4, NLT fordítás) Ha azt szeretnéd, hogy egészséges legyen az elméd, akkor az igazsággal kell táplálnod. Mindannyian tisztában vagyunk a táplálkozás fontosságával. A jó ételek és a megfelelő kalóriák…..
"Ha azt gondoljátok, túl fontosak vagytok ahhoz, hogy segítsetek valakinek, becsapjátok magatokat. Annyira nem vagytok fontosak" (Galata 6:3 NLT fordítás) Istent nem nyűgözi le a munkahelyi beosztásod. Ő a szolgálatodban gyönyörködik. A Galata 6:3 azt mondja: "Ha azt gondoljátok,…..
'Isten a kezdetektől úgy határozott, hogy azok, akik Őhozzá jönnek - és mindig is tudta, hogy ki fogja ezt tenni - olyanokká váljanak, mint az ő Fia.' (Róma 8:29a, TLB fordítás) Isten azért teremtett, hogy olyanná válj, mint Krisztus. Azt szeretné, ha lelki-szellemi értelemben felnőj! Ezt mondja…..
Boldogok az alázatosak, mert ők öröklik a földet." Máté 5:5 (NIV. fordítás) Ha olyan döntéseket akarsz hozni, amik erősítik egészségedet, ráadásul jól és egészségesen szeretnéd érezni magad, akkor meg kell tanulnod alázatosnak lenni. Máté 5:5 azt mondja "Boldogok az alázatosak, mert ők öröklik a…..
"Engedjétek, hogy a Lélek megújítsa a gondolataitokat és hozzáállásotokat." (Efézus 4:23, NLT fordítás) A változáshoz újfajta gondolkodásmódra van szükség. Ahhoz, hogy változzunk, meg kell ismerjük az igazságot, el kell kezdenünk jó döntéseket hozni, de az is kell, hogy megváltoztassuk azt,…..
"Tiszteld meg az URat azzal, hogy bevételedből először neki adsz” (Péld. 3:9 TLB fordítás) Azért adjuk oda Istennek a pénzünket - azért fektetünk Isten kincstárába - hogy kifejezzük tiszteletünket. Igazából mi semmit nem adhatunk az ÚRnak, mert minden az övé és Istennek bizonyosan nincs szüksége…..
"Légy nagylelkű: fektess jó cselekedetekbe, a jó cselekedetek hozama magas. Ne halmozd fel a javaidat, oszd szét magad körül. Légy áldássá mások számára!” (Prédikátor könyve 11:1-2 – MSG fordítás)" Isten azt akarja, hogy a pénzed egy részét a szükségben élők megsegítésére használd. Isten nem…..