Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szoboszlóért küzdünk

11 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sajnos ezt a kicsit félbolond lovag nem veszi észre. De ő legalább becsületes, józan-bolond. Hajdúszoboszló város Don Quijote- járól mindez nem mondható el. Bár vívja a maga egyszemélyes háborúját a testületi üléseken, ugyanakkor nagyon is számító. Apropó; szóltak már Sóvágónak, hogy elzavarták? Nem…..
A Hajdúszoboszlói Önkormányzat alakuló ülését hang nélkül közvetítette a Hajdúszoboszlói Városi Televízió. Amatőrizmus vagy bojkott? Legyen bármelyik, mindkét eset megengedhetetlen egy jól működő televíziónál. A HVTV vezetőjét, Buzási Lászlót ideiglenesen még Sóvágó László ex polgármester nevezte…..
Csupán a jéghegy csúcsa az a közpéntalicskázás, amit Sóvágó derék embere, Marosi György a költségvetési bizottság vezetője vitt véghez az elmúlt években. A polgármester tudta, és hathatós közreműködésével. Ma Holoda Attila mögött sorakozik fel ez a társaság, akik törvénytelen eszközöktől sem riadnak…..
Időről időre feltűnnek a közéletben a próbálkozók, akik valamiért a saját szakterületükön nem igazán váltak be, de most próbálkoznak.  Ilyen Holoda Attila is, aki mindössze három hónapig volt államtitkár, és úgy gondolja, polgármesternek még alkalmas lehet. A MOL-nál is volt igazgató ez a „derék…..
Szó szerint ez a mondat hagyta el dr. Sóvágó László hajdúszoboszlói polgármester ajkait, miközben egyik be nem tartott ígéretére figyelmeztették a városvezetőt. Ha jönnek az őszi önkormányzati választások, ahol ígéretek halmaza hangzik majd el a város felé tudjuk, hogy Sóvágótól mit várhatunk, ha az…..
A hajdúszoboszlói polgármester, dr. Sóvágó László hírhedt arroganciáját, hataloméhes ámokfutását ezúttal a legfelsőbb bíróságnak kellett megállítani. A kúria szerint, visszaélt hatalmával a város első embere. Immár két éve, hogy Sóvágó harcot hirdetett a bazárosok ellen, és fejébe vette, hogy…..
A fürdőváros feldúlásának újabb fejezetéhez érkeztünk. A Hetek (az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület önkormányzati tagjai élükön a polgármesterrel) először elzavarták a bazárosokat, majd használhatatlanná alakították a Szent István parkot, hogy ott majd saját vendéglátó egységeket…..
A polgármester, Sóvágó László által csak nyugalom szigetének aposztrofált Szent István parkot igazi buli hangulattal adták át. De valahogy senki nem volt elégedett a közönség soraiban. A legtöbben a parkot, a városvezetés új elképzeléseit szapulták. Mit mond az utca? Van bőr a borosta…..
A közbeszéd csak Új temetőnek nevezi a muskátlikkal, árvácskákkal,virágokkal díszített és súlyos tízmilliókból megújított Szent István teret. Fűre lépni tilos! Kutyát sétáltatni tilos! Gyerekeket bevinni tilos! Akkor vajon mit szabad? Nézegetni, ücsörögni azon a kevés padon, ami itt helyet kapott.…..
Hajdúszoboszló első emberét nem érdekli a városban lakók, tevékenykedők véleménye. Ő - mert megteheti -, nemes egyszerűséggel fittyet hány a hajdúszoboszlóiak  kritikáira, és megpróbálja törölni a neki nem tetsző hozzászólásokat. Jó reggelt, ez nem az '50-es évek! Van egy rossz hírünk drága…..
Elmentek az árusok, kiürült a tér: Hová lettek az árusok? Mi történt a térrel? Teszik fel a kérdést a Hajdúszoboszlóra látogató turisták, akik nehezen tudják feldolgozni a változásokat. " Az unokámmal érkeztünk Bobáról, Vas megyéből. Eddig minden évben tudtam neki valami vásárfiát venni, és a…..