Adatok
xbroad
363 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Vadálló-kövek akkora panorámát kínál, amekkora nincs is. Meg is szuszogtat...
Örömmel mutatjuk be a Szász Endre Kastélymúzeumot.A Szász Endre Életművét Gondozó Közhasznú Egyesület 2011-ben nyitotta meg a Szász Endre Kastélymúzeumot és azóta kapcsoltatokat épít a Szász Endre nevét viselő intézményekkel, határon túli szervezetekkel. Számos látogatót fogadott ez idáig,…..
A kapualjból előszobába, s abból nagyszabású átriumba juthatunk, melyet a méretek meghagyásával a régi négyszögletes várudvarból alakítottak át. Tágasságára jellemző, hogy "egy négyes fogat könnyen megfordulhatott volna benne". Innen vezet fel a lépcső az emeletre, és részben megmaradt az egykor…..
A görög katolikus templom 1738-ban, egy korábbi fatemplom helyén a ruszin görög katolikusok számára épült, Rácz Demeter, a Károlyiak jószágkormányzója költségén. Sajátos alaprajzának és homlokzatának modellje a máriapócsi kegytemplom lehetett. Az 1834-es földrengés a mellette álló volt román…..
Boldogtanya korábban Leányfalu része volt, most Szentendréhez tartozik. Nagyon szép természeti környezetben fekszik, így aztán érthető a neve is ... A természeti szépségek közelsége igenis megkönnyíti a vágyott állapot elérését. Ehhez Boldogtanyán minden adott.Magyarország egy másik területén, egy…..
vagabundus
A Csikóváraljai turistaháztól a Lajos-forrásig és vissza, át a Holdvilág-árkon
2014.06.09 12:10:00
Újra hétvége. Gyönyörű, napos-derűs hétvége. Irány a Pilis, gondoltam!Ez alkalommal a Csikóváraljai turistaháztól a Lajos-forrásig tartó utat jártam be, közben átvágtam a Holdvilág-árkon. Az út hossza oda-vissza 9-10 kilométer. A Holdvilág-árok környékét nem számítva nem mondom, hogy sétaút, de…..
Túristvándi egyik fő nevezetessége a ma már országszerte ismert, sok bel- és külföldi látogatót vonzó vízimalom. Arról a malomról, melyet a Váradi Regestrum említ az 1181-i hartárjárás alkalmából, nem állapítható meg, hogy vízimalom lett volna, csak a molnár nevét, Eleus /Illés/ tudjuk. Lehetett…..
Az úgy volt, hogy valami szépet vágytam látni . Nézegettem a Pilis térképét. Valahol Dömös fölött találtam egy kilátópontot. Ezt meg kell néznem! - jött a gondolat. Úgy is tettem! Megnéztem.A 11-es főúton az N47 45.672 E18 55.777 pontnál, a római erőd mellett, térj le a bekötő útra. Hajts az úton…..
Penyige Szabolcs-Szatmár-Bereg megye délkeleti részén, a Szatmári-síkságon, Fehérgyarmat mellett található település. Közúton elérhető a 491-es főúton; vonattal a Mátészalka–Zajta-vasútvonalon.Itt található a Szenke-nevű tó (patak) is, amelybe egy aratás alkalmával 9 kislány fulladt bele…..
Márokpapi a Beregi-síkságon, Nyíregyházától északkeletre, mintegy 70 km távolságra található település. A 41-es útról leágazó alsórendű úton közelíthető meg. Két falu (Márok és Papi) egyesüléseként jött létre 1941-ben.A Kossuth utcán áll a műemlék református templom. A kora gótikus, egyhajós, torony…..
"A csarodai református templom a Csaroda-patak által kialakított kis szigeten áll: a beregi Tiszaháton, az egykor mocsaras, vadvizes területből kiemelkedő szárazulat kisebb magaslatán épült a kicsiny, alig hatszáz lelkes falucska középkori eredetű református temploma.A 13. század végén épült templom…..
Géberjén a Szatmári síkon, a Holt-Szamos két partján fekszik. A Szamos nagy kanyarulatai mellé épített falu sokat szenvedett az árvizektől. Több pusztító árvíz is sújtotta a falut. A folyó legutóbb 1970. május 14-15-én árasztotta el Géberjént. Az 1970-es árvíz szörnyű nagy víz volt. Jött a víz…..
Hajdanán a Tunyogot és Matolcsot összekötő híd matolcsi hídfőjénél állt a Kurta kocsma. Olyan nevezetes intézmény volt, hogy még Petőfit is megihlette. Szatmári kalandozásai során írta a "Falu végén kurta kocsma" című versét.De mitől is volt egy kocsma kurta? Többféle magyarázat létezik a kurta…..
Feltétlenül szólni kell a Ziribár-hegy jelentőségéről, ugyanis ez a 410 méter magas csúcs és a hozzá kapcsolódó jelenségkör is illeszkedik a pilisi évköri rendszer eddig feltárult összefüggéseinek sorába.A Pilis különlegességét és szentségét tisztelő ember számára ismert tény, hogy Pilisszántóról,…..
A Macska-barlang a Pilisben, Csobánka területén található megkülönböztetetten védett barlang. Az Országos Kéktúra kék sáv jelzéséből kiágazó kék Ω (omega) turistaúton közelíthető meg a Csobánkai-nyeregből. A Ziribári-hegy délkeleti tövében, Csobánkától körülbelül másfél kilométerre nyílik. A…..
A Kis-kevélyi-barlang (más néven Mackó-barlang, Dachstein-mészkőbarlang vagy Csontbarlang) a Pilisben, Csobánka területén található barlang. Hossza 65 m, mélysége 14 m (-3 m, +11 m). 1988-ban fokozottan védett természeti értékké nyilvánították régészeti leletei miatt. A Kis-Kevély északi oldalán…..
Nagyon szeretek Csobánka környékén csatangolni. Mert gyönyörű vidék. Tele van szépséggel. Eláruljam a titkomat? Hiszek abban, hogy a Pilisben vannak energiák ... Vitathatatlan, hogy a Rám-hegyen a Ferenczy-szikla közelében erők működnek. Én az erőt Csobánka főterén is érzem. Ha leülök ott egy padra,…..
Bejártad már a Csobánkai Tanösvényeket? Nem? Éppen itt az ideje, hogy útra kelj! Az Oszoly ösvény egy rövidebb körút, amely a P, P3, S, S3, S+ jelzések mentén halad és hossza 2,25 km. Az Oszoly‑pihenőből indul a piroson észak felé és megkerüli az Oszoly-csúcsot. A szintkülönbség 60 méter és az…..
1845. szeptember 23-án Petőfi Sándor barátaival Esztergomba menvén megmászta a pomázi Kő-hegy ”iszonyúan magas” szikláit.Jómagam többször jártam már a Kő-hegy tetején, de sorozatos véletlenek folyományaként minden alkalommal északi irányból érkeztem, ahol a magassági vonalak nem oly sűrűek a…..
1845. szeptember 23-án Petőfi Sándor barátaival Esztergomba menvén megmászta a pomázi Kő-hegy iszonyúan magas szikláit.Jómagam többször jártam már a Kő-hegy tetején, de sorozatos véletlenek folyományaként minden alkalommal északi irányból érkeztem, ahol a magassági vonalak nem oly sűrűek a…..
Nyár végén a Tölgyikreket látogattam meg. A Tölgyikrek már inkább egy tölgy, mint kettő. Az az egy is gyógyításra szorulna. Híres fák esetében láttam azt a megoldást, hogy a törzs hiányzó részét egyszerűen kibetonozták. Hatalmas fa.Az N47 39.839 E18 58.074 ponton lévő parkolóból indultam a P+…..
Tolcsva környékén pihentem pár napot és ismét az Ádám vendégházban szálltam meg. Arra gondoltam, hogy ezúttal töltök fel néhány képet a vendégházról, hátha más is kedvet kap arra, hogy eltöltsön ott néhány valóban pihentető, szép napot. A vendégház által nyújtott szolgáltatásokon nem fog…..
A Két-bükkfa-nyeregtől indultam. Az egy nagyon jó hely induláshoz. Busszal is elérhető, van parkoló is, és minden irányban indulnak turista utak. Egy kis fantáziával igazán élvezetes túraútvonalakat lehet kitalálni akár a helyszínen.A Z+ jelzést követtem kelet felé a dobogókői Rezső-kilátóig. A…..
Szeptemberben bejártam a Pilisszentlászló fölötti részt. Bevallom el is tévedtem, nem azon az úton sikerült visszaérnem a kiindulási pontra, amelyen terveztem, hanem egy másikon. Pedig a zsebemben volt a GPS ...A Hegytető pihenőtől indultam a Pap-rétre. Ezúttal nem a Koo jelzésen, az aszfaltozott…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz