Adatok
Hombre B
2 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Számtalan találgatás, pletyka kapott szárnyra a WRC-szezon második felében a 2007-es Forma-1 világbajnok jövőjével kapcsolatosan, az elmúlt pár hétben például, szinte minden nap olvashattunk az elektronikus sajtóban olyan cikket, amelyben azt latolgatták, esetenként…..

Fernando Alonso: Az egyik ősi rivális, aki kétszer legyőzte Schumachert, 2010-től a Ferrari pilótája lesz. 2005 vagy 2006-ban kiröhögtek volna, ha azt mondom: egyszer még piros overál lesz Alonson. Bár eszembe se jutott volna ilyen, mert nem szerettem Alonsot. Spanyol pilóta…..

Nos, megtörtént. Eddig megpróbáltam objektív, tárgyilagos bejegyzéseket írni, ezután pedig nagyon könnyű lesz ezt megtennem. Ezúttal azonban előre jelzem, hogy ez nem fog sikerülni, és nem is célom. Kimi számomra a szerethető sportemberek egyik mintapéldája volt. Én még a régi…..

Jean Todt önmagában életrajzát, szaktudását, intelligenciáját tekintve hibátlan jelölt. Gyakorlatilag egész felnőtt életét az autósportoknak szentelte. A két leghúzósabb sportágban világbajnok lett. A legmagasabb szinteken dolgozott, elképesztő kapcsolatrendszere lehet. …..

Kicsit talán sok lesz a jóból. Ezek a suttgartiak mintha eldöntöttek volna néhány dolgot. Most egy hatalmas méretű sakktáblán tologatják az irgalmatlan méretű bábukat, amelyek egyenként tíz-, meg százmillió eurós sztorik, vagy mindent egyszerre akarnak gyári csapattól…..

ALonso a Ferrariba, Raikkönen a McLarenbe, Kubica a Renault-ba, Rosberg a Brawn-ba, Kovaleinen a Williamsbe - ezek még csak a jelenlegi csapatok, és azoknak is csak 1-1 pilótája. Azt hiszem, idén a Red Bull csapatok kivételével mindenhol mozgásba lendül a pilótapiac, ilyen vagy olyan…..
Hombre B
2009.10.01 17:47:38
@donpapa82:
Azok utcai autók nem? és az egyik fekete (a legszebb amit nem sikerült megszerezni)... de majd kijön a McLaren új sport autója és akkor azt lehet megvenni neki...
totalcar.hu/magazin/hirek/2009/09/09/mclaren_mp4-12c_utcan_is_veri_a_ferrarit/
Azok utcai autók nem? és az egyik fekete (a legszebb amit nem sikerült megszerezni)... de majd kijön a McLaren új sport autója és akkor azt lehet megvenni neki...
totalcar.hu/magazin/hirek/2009/09/09/mclaren_mp4-12c_utcan_is_veri_a_ferrarit/
Hombre B
2009.10.01 20:55:08

Nos, ezzel talán meg is volnánk. Hónapok-évek óta találgatunk, reméljük, skelulálunk, félünk tőle, aggódunk, és most bejelentette a Ferrari. Ezek szerint valósággá vált a pilótapiac két legmeghatározóbb szereplőjének idei legégetőbb kérdése. De mit jelent mindez? Mit…..

Annyira idegesít, amit az olaszok csinálnak, hogy gondoltam, megpróbálok összeírni egy listát azokról az érthetetlen baromságokról, amik akkora hibák, hogy már a laikus néző is kiböki a tévé előtt, nemhogy a szakmabeliek, riválisok a paddock többi részében. Nem azért zavar,…..

Kubica-Heidfeld-Coulthard??? Ne röhögtessenek már! :DKubica zseniálisat ment, megérdemelten aratta le első futamgyőzelmét, noha rendkívüli szerencsék segítették autóversenyét, a BMW első futamgyőzelmét megérdemelten szerzi meg. Első KETTŐS győzelmét, Heidfelddel biztosítva a…..
Hombre B
2008.06.08 21:27:38
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Egyébként elgondolkodtató, h 1 év alatt mennyi minden történt:
Honda kiszáll - Brawn GP létrejön - Diffuzór botrány - McLaren csalás - FIA VS FOTA - Massa baleset - BMW kiszáll - Kimit elküldi a Ferrari, Alonso érkezik helyette - FIA elnökválasztás - Toyota kiszáll - Mercedes GP létrejön - Kimi visszavonul - Buton leszerződik a McLarenhez... és még nincs vége az évnek...
Örök optimista maradok, de most én is úgy gondolom, h a mai F1 lejtmenetben van... 2012-ben nem a világvége lesz, hanem a királykategória fog megszűnni...