Adatok
koczka85
0 bejegyzést írt és 135 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Végső soron fura ezt leírni egy olyan meccs után, amelyik jó példa lenne akár arra is, hogy nem az. Hiszen Nole csak eljutott három meccslabdáig, sőt megengedem, jobban is játszott, mint Rafa, mi több, talán még erővel is jobban bírta a végét. Ezt pedig talán soha nem gondoltam…..
koczka85
2009.05.17 11:49:29
szerintem ha Nadal fizikailag, egészségileg rendben van, akkor ma is nyerni fog, nehezen tudom elképzelni, hogy 2szer egymás után ennyi hibával játsszon, mert bár tény, hogy a tegnapi meccs zseniális volt, Nole remekül teniszezett, de Nadal magához képest egy kicsit gyengén játszott.
Kedvenc könyv. Aki szeret szépirodalmat olvasni, az ne nagyon nézze meg a következő videót, kicsit elkeserítőek a válaszok. Simonnál nem érhet minket meglepetés, aki a kedvenc kaja kérdésre a McDonalds választ adja, annál nem lehet másra számítani, minthogy nem olvas egyáltalán.…..
koczka85
2009.05.14 18:06:39
Tegnap már nem vártam meg Roddick meccsét Haas ellen, annyit láttam, első szett 0/4 és Andy nem indult el egy rövidítésért.Reggel azért gondoltam ránézek mi lett a vége, de az eredmény helyett ezt a fotót találtam. Őszintén szólva utána nem nagyon hittem, hogy két meccslabdát…..
koczka85
2009.05.14 17:46:16
koczka85
2009.05.14 18:06:01
@sylar_88: nincs mit (így legalább közvetíti a tv Fer meccsét)
Áginak pedig hatalmas gratula, sérülés ide vagy oda, Azarenkát legyőzni nagy dolog, csak így tovább...
Áginak pedig hatalmas gratula, sérülés ide vagy oda, Azarenkát legyőzni nagy dolog, csak így tovább...
Nyilván nem lehet egy képpel magyarázni, hogy valaki miért is világelső, de az is biztos, hogy az eddigi 18 közül kevésről lehetett volna ilyen képet készíteni...
koczka85
2009.05.14 11:19:10
@redbirds: bár nem vagyok ettumifilii, de a videot az atp honlapján nézheted meg:
www.atpworldtour.com/tennis/en/multimedia/default_video.asp
www.atpworldtour.com/tennis/en/multimedia/default_video.asp
koczka85
2009.05.14 11:21:14
@piszy: szerintem Fer olvasta, különben nem mesélte volna el hozzá a sztorit.lehet nekem is el kéne olvasni, mert nálam ez kimaradt?
koczka85
2009.05.14 11:23:30
A B próba is pozitív, ami nem nagy meglepetés, ezek a laborok ritkán szoktak tévedni, legfeljebb sallangmentesen elveszítenek egy kémcsövet, mint annak idején Tyler Hamiltonnál.Nyilatkozgatnak a játékostársak is, Santoro nem nagyon érti mi történt, 9 éves kora óta ismeri Richard-t,…..
Asszem egész csinos kis stadion lett. ..
koczka85
2009.05.10 18:41:57
Tudja valaki, hogy ezeket Roger miért kapta a meccs végén?Úgy néz, mintha ő sem tudná pontosan :)..
koczka85
2009.04.30 18:59:37
koczka85
2009.04.30 19:39:14
Tekintve, hogy a tegnapi írásom Rafáról viszonylag nagy vitát váltott ki, gondoltam hozzáfűznék még ezt-azt.
Hozzáteszem gyorsan, a vita hangneme már-már közelítette azt a szintet, amit várnánk Petrával, alig néhányan gondolták azt, hogy ítéletük megfellebbezhetetlen és a…..
koczka85
2009.04.28 18:45:36
@sylar_88: nekem is nagyon hiányoznak a GS-en kívüli ötszettesek.is lehet, hogy sűrű a versenynaptár, de azért a döntők lehetnének 5 szettesek, a bb-ről nem is beszélve.
Ami pedig Rafát illeti, én sem hiszek DelPotroban, lehet, hogy legyőzte Amerikában Nadalt, de ott Nadal szerintem kifejezetten rosszul játszott és még így is majdnem megnyerte a meccset.és hogy ki verhetné meg Rafát salakon, nem tudom, én egy dolgot érzek szinte biztosnak, hogy kétkezes fonákja lesz...

2009.04.28 18:46:10
@koczka85: * persze nem bb, hanem VB
Csak mert Dinara ma lép először pályára világelsőként. Itt a bizonyíték, hogy érdemes megtanulni a leckét. Főleg ha a bátyádat Maratnak hívják. Főleg, ha ő kérdezi ki a leckét. Főleg, ha tőle tanulod meg a leckét. ..
Egyik olvasónk, Ágimanó kinn van Rómában, minden nap ott van a versenyen, és sokat fényképez. Élményeiről blogot ír, és megengedte, hogy használjuk a képeit. Itt van egy például a tegnapi Federico Luzzi emléknapról, ahol Nole Mary Poppinsként viselkedett...
Hát ebből nem lesz egyenlítés. Nalbi megőrizte pozitív mérlegét Rafa ellen, hiába verte ugyanis Almagrót két szettben ma, visszalépett a holnapi Nadal elleni negyeddöntőtől csípősérülés miatt. Így a világelső játék nélkül jutott a négy közé. Még a végén…..
koczka85
2009.04.24 13:48:02
@Charro: most komolyan,te kint vagy??? Exkluzív helyszíni beszámolót nem kaphatnánk, ahol kicsit többet, mást tudhatunk meg, mint a bámulatos kommentátoroktól?
jah, és még egy kérdés: a fernandoverdasco.net oldalon is van egy Charo nevű hozzászóló, az is te vagy?
jah, és még egy kérdés: a fernandoverdasco.net oldalon is van egy Charo nevű hozzászóló, az is te vagy?
koczka85
2009.04.24 16:04:17
@Charro: igen,igen érdekelnek a képek mindenről és mindenkiről.és várjuk a további helyszíni beszámoló(ka)t.
koczka85
2009.04.24 22:03:47
@sylar_88: "a Verda imádatról szerintem kérdezd a blog nőnemű olvasóit, ők szerintem majd megadják a választ :D
nem tudok más nevében beszélni (és nem is akarok), de a Fer imádatról csak annyit, hogy én pl nem azért kedvelem, szurkolok neki, mert olyan nagyon jól néz ki, mert akkor már korábban is a kedvenceim között lett volna, hanem az AO-en nyújtott teljesítménye miatt. ott olyat produkált, olyan tűz, győzni akarás volt a szemében, amit ritkán lát az ember (és amit azóta egy kicsit hiányolok). Azóta sok mindent olvastam róla, hozzászólások, cikkek, interjúk.Abból nekem egy barátságos, szimpatikus, nagyon család centrikus srác képe jött le.Bár nem tudom ebből mi igaz, és hogy ez mennyire reális (jó lenne megtudni...), nekem ez róla a benyomásom. Szóval nem minden a külsőről szól.Bár az tény, hogy abban a mosolyban van valami...
és ami a mai meccset illeti Gonza ellen, az első szettben, főleg az első játékokban baromi rosszul játszott.és utána sem remekelt, szenvedett.aztán a 2. játszmában 4-3 chilei vezetés után valami történt, és mikor megnyerte a 2. szettet, azt hittem hogy innen nem veszíthet.tévedtem...viszont ha elfogulatlanul néztem volna a meccset, nagyon tetszett volna,de elfogult vagyok...
azért amit Gonza művelt a bírói ítéletek kapcsán, még akkor is ha igaza volt, nem volt igazán szimpatikus,sőt!
off: jégkorong-VB-n HAJRÁ MAGYAROK!!!

Akinek egy monte carlói mestertornán két meccs között erre is van ideje, az rossz ember nem lehet. Tudjuk, hogy mi hivatalból nem szerethetjük túl a teniszezőket, de vállaljuk: Nolét nagyon kedveljük.Thriller. 2.30-tól válik igazán látványossá. ..
koczka85
2009.04.24 13:49:15
Hahha, a tegnapi tengerparton szaladgálós sorozatnak hála Istennek még nincs vége, így mára is jut nekünk pár szép pillanat. Nálam ezúttal Feliciano nyert az első képével, bár gyanús, hogy többre viszi modellként, mint a pályán. ..
Warning: Keves teniszezők, akik a héten vagy a következő hetekben Rafa ellen vagytok kénytelenek játszani salakon, saját érdeketekben kérlek benneteket, hogy ne nyálazzátok át az alábbi statisztikát, mert elmegy az életkedvetek is. 165-14 - Rafa karrier…..
koczka85
2009.04.23 14:15:04
@szandra24: és ennek a két meccsnek a győztese majd egymással csap össze a következő kanyarban.
én annyit tudok a Barcelonai verseny eddigi történéseiről, hogy egyrészt Nadal tegnap nagyon simán hozta a meccsét a portugál Gil ellen, akivel néhány hete találkozott már az USA-ban. Fer első kanyarban pedig Lapentti ellen játszott, és amit sikerült a minimális spanyol tudásommal kibogarászni a különböző cikkekből, hogy nem játszott jól, sőt, de nyert és most ez a lényeg.

2009.04.23 14:50:36
Szép napunk lesz, hűséges olvasónk, Koczka bukkant egy miami fotósorozat eredményére, mely spanyol teniszezőket ábrázol a tengerparton. Feli, Verda, Ferrer, Almagro, Tommy. Gyanítom, ők a fotózás idején már kiestek a versenyből, ezért is nem volt ott Rafa, aki biztos épp buzgón…..
koczka85
2009.04.22 18:07:52
Amúgy David és Andy közös fotója azon apropóból született, hogy ők ketten, valamint a hétpróbázó olimpiai bajnok Denise Lewis a Malaria No More UK tanácstestületének tagjai lettek. Ez egy non-profit szervezet, mely a maláriafertőzés megelőzését próbálja segíteni. A malária…..
koczka85
2009.04.22 09:22:36
@szabi0713n: Andy azt nyilatkozta, hogy Becks egészen ügyesen ütögetett.
azt mindig is bírtam, ha a híres emberek, sztárok ilyen jellegű kezdeményezések mellé állnak, ha nem csak a reklámszerződések miatt pózolnak a kamera előtt.Beckset mindig is imádtam,és most Andy is gyűjtött egy piros pontot...

Dinara ma világelső lett. Ez pedig Marat miatt sporttörténelem. Gratula! ..
koczka85
2009.04.20 19:13:00
A vasárnap nem csak Rafának volt emlékezetes, hanem a blog számára is nagy pillanat volt. Január elejétől írjuk napi rendszerességgel a Salakblogot, és sosem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar eljutunk idáig. De tegnap estére elértük a félmillió…..
koczka85
2009.04.20 19:12:17
Még egy rövid ideig büntetlenül rosszalkodhatunk itt a blogon, amit közkívánatra félmeztelen fiúk képeinek nézegetése formájában élünk ki. Nincs könnyű dolgom, szerintem már minden létező ilyesmi képet megnéztünk, de találtam egy jó oldalt, ahol sok edzéskép van, ebből…..
koczka85
2009.04.17 17:21:31
@Ladyashley: majd mindenkinek megfőzzük a kedvenc kajáját és közösen megnézzük mindenki kedvencét... a Gladiátort.
koczka85
2009.04.17 17:36:19
@Ladyashley: én benne vagyok ;)
Érdekes, hogy a Djoko-Verda párharcban a szerbet tartják esélytelenebbnek a bukmékerek, talán mert tegnap három szettre volt szüksége, és később is fejezte be a meccsét. De mi tudjuk, hogy ez csak az eső miatt volt, így Gábor szerint bármennyire is jó salakon Verda, Nole fog nyerni…..
koczka85
2009.04.17 16:10:48
koczka85
2009.04.17 16:12:02
koczka85
2009.04.17 16:40:24
@agimano: mármint, hogy a párost nem lehet nézni sehol?
Czink Melinda óriási csatában legyőzte a 4. kiemelt Nadia Petrovát a charlestoni tornán, és negyeddöntős! Petrova az első szettben elhúzott 4-0-ra, de aztán Melinda összekapta magát, így már az első szett sem lett olyan nagyon csúnya, bár ezt még elbukta. A második játszmában…..
koczka85
2009.04.17 15:25:15
koczka85
2009.04.16 17:12:18
koczka85
2009.04.16 17:25:02
@koczka85: Murray felébredt és az egyenlítésért(5:5) adogat.
koczka85
2009.04.16 18:03:28
Egyszerű kérdés a teniszezőkhöz: Melyik a kedvenc filmed? A válaszok viszont nagyon viccesek. Azon gondolkoztam, hogy a Gladiátor és a Rettenthetetlen (Braveheart) vajon valamilyen egyezményes jel volt, hogy ha nem jut eszedbe semmi, ezt mondjad? Vagy múlt héten együtt nézték meg mind?…..
koczka85
2009.04.16 15:00:09
@.:Zoltán:.: nekem is ez jutott eszembe:)
Hát kigondoltam, megrakom Chelitát. 14-szeres pénz. Rafa meg 1,01. Utóbbit nem is nevezném fogadásnak. Az nem tudom mi. Szóval nem adok sok esélyt az argentinnak, de ennél azért mindenképpen többet. Ügyes gyerek ám. Csak kicsit instabil. Fejben.Ugyanezen az elven egyébként rakhattam…..
koczka85
2009.04.15 19:51:39
koczka85
2009.04.15 19:55:00
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz