Adatok
Dr. Túra
0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ha van ember, akitől eltűröm, hogy ugyanazt a liberális maszlagot (na jó, üzenetet) akarja egy Népszava-kalapáccsal az agyamba verni, amit az elmúlt közel húsz évben, az Aaron Sorkin. A tévében vannak szent emberek, akik ha valamibe belefognak, azt nézni kell, ilyen David Milch…..
Dr. Túra
2012.07.03 12:24:10
@fran7: Nos, konszenzus alatt leginkább azt szeretném érteni, hogy a felek érdemben meghallgatják egymást, ha kell, képesek együttműködni a nemzet érdekében. Persze, a sorozat teljes egészét értékelem, s ha így vesszük, nem Sorkin érdeme, hogy kerek és egész lett, s így meg kell említenünk Thomas Shlamme és John Wells személyét is. Ők sem kispályások a szakmában. A hetedik évad önmagában is brilliáns, abban biztos, hogy kettőnél több esetben van engedmény vagy előnykártya a republikánus térfélen, Jimmy Smith és Alan Alda egyaránt becsülhető és szerethető karaktert kapott, mely szerepekben igazán brillíroznak. De igazad van, a valós élet politikájában lehetetlenségnek tetszik, hogy a legyőzött ellenfelet felemeli magához a győztes, a versengésben tisztelettel bánnak egymással, képesek megállni (legalább a kampány elején), hogy karaktergyilkossággal próbálkozzanak, és így tovább. Sajnos.
Ami ezen sorozatot illeti, két rész után én is osztom azt a véleményt, hogy bár a szándék nemes, Sorkin nem találta el a ritmust, sem a karakterek, sem a koncepciót illetően.
Ami ezen sorozatot illeti, két rész után én is osztom azt a véleményt, hogy bár a szándék nemes, Sorkin nem találta el a ritmust, sem a karakterek, sem a koncepciót illetően.
A Harry's Law (NBC) mellé az USA Network szállította a midseason második olyan ügyvédes sorozatát, amiben a szokásostól eltérő, ne adj isten, harsány karakterrel akarnak eladni egy tök átlag sztorit. A USA Network közismert szlogenje szerint náluk a karakterek otthonra lelnek, ami a…..
Vasárnap volt Kína egyik jelentős ünnepe az őszközép ünnep. Ez egy ősi kínai holdimádó fesztivál maradványa. Ilyenkor a kínaiak felmásznak egy magas hegyre, onnan nézik a holdat, és közben egy yüebing nevű sütit tolnak az arcukba. (Köszönöm Dr. P. Szabó Sándornak ezt a…..
Ki ne emlékezne arra, amikor az RTL Klub egész oldalas hirdetésben gratulált Tóth Verának, amiért megnyerte a Megasztárt. Na, már akkor lehetett tudni, hogy van valaki az RTL-nél, aki nagyon szereti, ha van zsűri, meg ifjú tehetségek tűnnek fel, és egyébként is könnyes szemmel…..
Dr. Túra
2007.06.03 22:36:00
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Jeff Daniels karakterét én nem jellemezném arrogánsnak, legalábbis annál színesebb a karakter. Egyelőre az ő legnagyobb baja az, hogy "ratings whore", teljesen hozzászokott, hogy mindenkinek meg akar felelni. Ez viszont azt eredményezte, hogy szakmailag kiüresedett, a véleményét eltemette magában, talán ennek is köszönhető a pilotban látható, elsöprő erejű kitörése. Véleményem szerint, a sorozat sikere nagyban azon múlik, a főszereplő fel tud-e nőni a Bartlet-i szintre, hogy karizmája elviszi hátán a sorozatot...