Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Juraviel.Ihuan.Bedvin

0 bejegyzést írt és 179 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2018.03.21 18:23:30
@BlackSheep89: Köszönöm, ez egy remek videó volt! :)

Már a nevemből is látszik, hogy Frank Herbert művei kiemelt helyet foglalnak el a kedvenc alkotásaim között, sőt, konkrétan még semmi nem tudta a hat regénye első helyezettségét letaszítani.

Amikor 2016 végén felröppentek a hírek, hogy Denis Villeneuve lehet, hogy filmet készíthet belőle, írtam egy kisebb gondolatsort, miért nehéz filmre adaptálni a Dűnét.

sci-fi.mandiner.hu/cikk/20161223_miert_lesz_nehez_filmre_adaptalni_a_dunet

Az Arrival és a Balder Runner 2049 után továbbra állítom, hogy Villeneuve totál alkalmas lenne a z adaptációra, főleg, hogy egy pár hete nyilatkozta, legalább két filmre bontva tudja elképzelni a megvalósítást.

A kérdés továbbra is az, hogy mennyire engedik neki HITELESEN vászonra vinni.

Még egyszer, köszönöm a videót!
Kedves Barátaim az Úrban, régi barátság a miénk a Koobe-val, nekem gyakorlatilag az ő első készülékük jelentette az első eInkes olvasót. És azóta is igyekeztem beszámolni a dolgaikról. A cég meglehetősen adaptívan állta a versenykapitalizmus viharait, sajátmárkás olvasóikon kívül az Onyx és az…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2017.09.01 21:19:07
@Dworkyll: Remélem itt jó lesz felhozni és látjátok is, mert ez a legfrissebb poszt, amiben az Onyx neve még felmerült.

Régebben az Onyx Boox modellek jelen voltak a magyar piacon, aztán, ahogy láttam, az eredeti cég befuccsolt:

www.onyx-international.com

Viszont, ha jól látom, az oroszok felvásárolták, és ugyanazzal a logóval, újabb termékekkel ismét a piacra léptek:

onyxboox.com

Nekem Onyx készülékem van, A62S Evolution, de meg kell mondjam, igen tetszetősek az új modelljeik. :) Sőt, egész jónak találom a különböző történelmi személynevekre épített brandet. :)

Nem tudom, hogy visszatérnek-e a magyar régióba, hallott-e erről valaki valamit.
Ez lesz az a poszt, amiért a) semmiféle felelősséget nem tudunk vállalni, b) amit nem kell készpénznek venni és c) kiválóan alkalmas a Trónok harca-rajongók felidegesítésére. Az egész azzal kezdődött, hogy egy reddit-felhasználó kitett egy nagyon hosszú, eszeveszetten részletes…..
Ha problémád van az Opera asztali verziójával Windows, Linux vagy Macintosh rendszeren, itt kérhetsz segítséget! Ha az Opera Minivel kapcsolatban kérdeznél, akkor kattints ide! Próbáld meg a problémádat pontosan körülírni. Írd le, hogy mi okozta a gondot, mit csináltál éppen,…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2017.01.24 18:13:08
@Nekomajin: Szia!

A segítséged kérném. Egy ideje az Operával egyes videóoldalak videó nem indulnak el, nem töltődnek be, vagy hibaüzenetet kapok.

Pl. az indavideo.hu bármelyik videóját elindítva először azt írta ki, hogy "Frissítse az ablakot", majd a legutóbbi frissítés óta a "Hiba történt..." üzenet jelenik meg.

Már újratelepítettem az Adobe Flash-t, a Javát, magát a böngészőt is, kikapcsoltam a reklámblokkolást. A testvérem gépén nincs ilyen probléma.

A CTRL+SHIFT+J gombokat megnyomva a Console a következő hibaüzeneteket adja:

Access to Font at 'http://assets.indavideo.hu/fonts/indavideo.woff' from origin 'http://indavideo.hu' has been blocked by CORS policy: No 'Access-Control-Allow-Origin' header is present on the requested resource. Origin 'http://indavideo.hu' is therefore not allowed access.

XMLHttpRequest cannot load forrest.adverticum.net/inapp/user/. No 'Access-Control-Allow-Origin' header is present on the requested resource. Origin 'http://embed.indavideo.hu' is therefore not allowed access.

Mi lehet a probléma? A választ előre is köszönöm!
E-könyv olvasók Garancia 2016.10.22 10:44:00
Kedves e-könyvesboltban vásárló Barátaim! Nagyon örülök nektek, mert biztos jele van ám annak, hogy léteztek, tavaly már 200 millió körüli volt az e-könyv piac, és a növekedése, már csak az alacsony bázis miatt is sokszorosa a nyomtatotténak. De még azért nem vagyunk ott, ahol a papír, amit…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2016.11.01 20:01:49
@Dworkyll: Ment a privát. :)
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2016.11.04 20:59:55
@Juraviel.Ihuan.Bedvin:

Leírom a végeredményt, hogy ne csak a "reklamációt" tüntessem fel. Utólag már úgy hiszem, hogy mivel ilyen segítőkészek voltak és gyorsak, megérdemlik, hogy meg is említsük őket név szerint. @Dworkyll: remélem így már illendően és tisztességesen járok el. :)

Jeleztem ugye a hibát, a kiadó (GABO) még az első munkanap (mivel a négy napos szünet alatt írtam a jelzést) reggelén rögtön reagált és kérdezett levélben, megnézték, javították.

A e-könyv áruház (DiBook) pedig amellett, hogy frissítette a fájlt a rendszerében, elküldte személyesen e-mailben is a javított példányomat, és megköszönték a jelzést.

Szóval, fogadjátok meg Dworkyll tanácsát! :) És itt még egyszer köszönöm a GABO-nak és DiBook-nak, az ilyen pozitív és segítőkész, olvasóbarát hozzáállást! :)
Június 27-én kihirdették az egyik legnívósabb SF közönségdíj, a Locus-díj nyerteseit. A jelöltek között a GABO SFF sorozat több kötete és írója (Garth Nix, Ian McDonald, Brian Staveley. Paolo Bacigalupi) is szerepelt, ezért különösen nagy figyelemmel kísértük az idei…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2015.06.30 16:47:31
@HannaCsilla: Mivel te is az SFmag csapatának tagjai vagy, megkérdezném, hogy van-e esély arra, hogy eme kettő sorozat közül kiadja valamelyiket a GABO (mivel jó véleménnyel voltatok róluk)? :)

sfmag.hu/2011/03/11/daniel-abraham-the-long-price-quartet/

sfmag.hu/2013/09/16/epikus-fantasy-mix-daniel-abraham-the-dagger-and-the-coin-sorozata/

A magam részéről a TDaTC-t preferálnám, de a a TPCQ-val is elégedett lennék! :)
Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Brian Staveley epikus fantasy trilógiájának első kötete, A császár pengéi, amelyet  idén Locus-díjra jelöltek. A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy…..
A könyvfesztiválra jelenik meg Patrick Rothfuss új kisregénye, A szótlan tárgyak lassú szemlélése, amely a Királygyilkos krónikájának egyik legkülönösebb szereplőjének életébe nyújt szokatlan és elbűvölő hangulatú betekintést. A kisregénybe ezen a linken olvashattok…..
A science-fiction irodalom, ahhoz képest, hogy relatíve fiatal, annyira tágas, hogy számolatlanul lehetne sorolni belőle a mára klasszikussá vált darabokat. Ezek közé tartozik Frank Herbert Dűne-ciklusa is, amelynek nem csupán lelkes koppintói akadtak, hanem folytatói is.…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2015.01.23 17:51:54
Véleményem szerint a Dűne lezárásának annyi köze van Frank Herbert eredeti elképzeléséhez, mintha egy random valaki írta volna, sőt, lehet egy rajongóval jobban jártunk volna. Inkább fan-ficton, mint hitelesen lezárás.

Elég csak arra gondolni, hogy az egész Káptalanházban ügyesen végigvezetett szálat az utolsó fejezettel egyértelművé teszi: a Sokarcú Ellenség függetlenedett Arctáncoltatók, akik a teljes és totális személyiségét átveszik az ellenfelüknek és kvázi Bene Gesserit és Leto múltba tekintő képességekkel rendelkeznek, vagy valami hasonlóval.

Frank Herbert is szeretet csavarokat használni, de sokszor olvasván, lapozgatván az eredeti hat kötetet, van egy íve az egésznek.

Továbbá Leto Hwinak és Moneonek sokszor kifejti, hogy amiért elkezdte az Arany Ösvényt, annak az oka a múltba keresendő, nem pedig a jövőben. Leto korára elpusztult volna az emberiség, ezt maga mondja, és nem egy légből kapott Omnius és Erasmus okán, aki amúgy sem Herbert karakterei, rá amúgy sem volt jellemző, hogy na hirtelen fordít egy nagyon, hogy az eddig felépített karakterekből valami mást csinál.

Noha az Istencsászár óta épült egy szál a gépi vonalon is, de Leto maga mondja meg az Istencsászár végén, hogy nem kell félni, mert mert önállóan gondolkodó mesterséges intelligencia nem lesz a jövőben (arafel).

Duncan egyszer azt mondja, hogy Letot foglalkoztatta a gép és ember összeolvadása, és Duncan nem-hajóval való viszonya ezt a vonalat építi, mikor a egy gép fokozhatja egy ember észlelését, érzékeit, kiterjesztheti a tudatát, éppen ezért érzékelheti az új Arctáncoltatókat (igen, egyértelműen azok).

Szerintem a pénzéhes Dűne-univerzum leépítés helyett kezdhettek volna egy saját világot megalkotni, mert az egész "univerzumépítés" nagyon messze van a méltó címtől.

Inkább ponyva és lektűr.

A gonosz Paul eredet történetétől meg égnek állt a hajam, "szó szerint". Sikerült szembe köpni a Dűne zseniális és drámai pillanatát, amikor Fenring felismeri önmagát Paulban és nemet mond Shaddamnak. De képesek voltak még ezt is megírni, utólag...

Amúgy a "szerzőpáros" a báró karakterét sem értette meg, hasonlóan Lynchez: a zseniális, rideg elme helett egy őrjöngő mészárosként kezelték, holott ez volt legkevésbé, annak ellenére, hogy egy sötét karakter és vannak perverziói.

Herbertnek van egy sorozata, aminek a kiadása sajnos itthon elakadt, amiben egy totális mesterséges tudattal foglalkozik, ami kvázi istenné vált, illetve ennek az elmének a találkozását és összeütközését egy Gaia-hipotézist megtestesítő bolygótudattal ábrázolja. Ez a Destination: Void és a Pandora-ciklus (The Jesus Incident, The Lazarus Effect, The Ascension Factor), aminek utolsó köteteit Bill Ransommal közösen írta, az utolsó kötetet Bill fejezte be.

Genetikai kérdéseket és változásokat is tárgyal a Dűne-ciklusban, és ennek eredményei az Arctáncoltatók (nemcsak Duncan, ha Dortulja sejtelme is ez volt), így mi értelme lenne a semmiből két gépi intelligenciát előkotorni, mikor volt egy különálló sorozata, ami ezzel foglalkozott.

Az előutózmányok "szerzői" csak azért írták meg feleslegesen a hat előzményt, hogy saját kútfőből fejezhessék be a "történetet". Különben hogy került volna elő Omnius és Erasmus? :D

Ez a magánvéleményem.
A science-fiction irodalom, ahhoz képest, hogy relatíve fiatal, annyira tágas, hogy számolatlanul lehetne sorolni belőle a mára klasszikussá vált darabokat. Ezek közé tartozik Frank Herbert Dűne-ciklusa is, amelynek nem csupán lelkes koppintói akadtak, hanem folytatói is.…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2015.01.18 18:36:19
@Unchained Gutenberg:

Elöljáróban, csak a Vadászokat olvastam az előutózmányokból. Elajándékoztam a könyvtárnak, annyira borzalmasnak tartottam. Szóval számomra csak az eredeti könyvek léteznek.

Továbbá próbálok rövid lenni. :)

Ha megfigyeljük Herbert eredeti terveit, úgy tűnik igazából két trilógiából állt volna (hisz a két trilógia szereplőiket tekintve egy korban játszódik), és a középső "átvezető" kötetből, ami máig a kedvencem (igen, az Istencsászárról beszélek).

A Dűne Káptalanház pedig a második.

Ha befogadja a gyomrunk Herbert filozófiai mondanivalóját az ember és a hatalom természetéről, netán el is gondolkoztat, ha észrevesszük a beleépített zen buddhista (és szúfi) gondolatokat, imádni fogjuk.

Duncan ebben a kötetben legélőbb (pontosabban a karaktere, amivé itt vált, közel áll hozzám), és számomra Herbert legjobb női karakterével, Murbellával remek párost alkotnak.

Tele van apróbb, finomabb, intim jelenettel, és a Eretnekeivel szemben, ahol a Bene Gesserit kifelé megnyilvánuló reakcióit ismerhettük meg, itt megismerjük a belsőt.

[Angolul érdemes elolvasni az első feleségéhez írt gondolatait, ez sajnos kimaradt a magyar kiadásból...]

Sokat gondolkodtam annak idején, hogy pl. miért tartják egyesek gyengének a második kötetet. Talán ezért, mert ott sem a cselekmény a lényeg (ez általában jellemző a Herbert könyvekre, hogy a cselekmény a másodlagos, az átadni kívánt filozófia a lényeegsebb). Viszont cserébe kapunk egy olyan mesteri jellemábrázolást Paul lelki vívódásáról, terhéről és válságáról, ami különösen szíven ütő.

___________

Sajnom itthon nem fogy túl jól a többi Frank Herbert regény, éppen ezért elakadt a másik két nagy sorozatának a kiadása is, ezekből a Dosadi jobb minőségű újrafordítását és a Pandora-ciklust (igen, innen is lopott egy csomót Cameron) sajnálom leginkább....
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2015.01.18 18:45:06
@Juraviel.Ihuan.Bedvin: Vagyis nem az első feleségéhez, hanem a másodikhoz, Beverlyhez. :)
Az elmúlt hetek során egyenként felfedtük, milyen könyveket tervezünk 2015 első félévére, és most arra gondoltunk, a könnyebb eligazodás érdekében összeállítunk egy gyűjtőposztot. Ahogy jeleztük, ez nem végleges sorrend, és egyes esetekben munkacímeket használunk.  Robert…..
A kezdet rendkívül egyedi pillanat. Tudd meg hát, jelenleg 10191-et írunk. Az ismert világegyetemet IV. Shaddam Padisah Császár irányítja. Az apám. Ebben az időben a legértékesebb anyag a Fűszer-Melanzs. A Fűszer meghosszabbítja az életet. A Fűszer kitágítja a tudatot. A Fűszer létfontosságú az…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2014.12.16 12:14:00
Előre bocsátom, hogy jómagam az eredeti hat regény tisztelője és méltatója vagyok, az előutózmányokból csak a Vadászait olvastam, amit borzalmas mivolta okán odaadtam a könyvtárnak.

A Lynch-féle verziót nem hogy függelék nem tartom, hanem egyszerűn számomra nézhetetlen.

[A 2003-as könyvváltozat már egy rendbe rakott változat, abban különbözik a 2012-estől, hogy ez utóbbiban nincs benne az "utódok" novellája. A Dűne 2003-as újráját a Szukits kiadta harmadjára is tavaly a gyűjteményes Frank Herbert kötetben, mely az első három Dűne regényt tartalmazza.]

A Dűnét alapvetően, egyrészt főleg a jelenlegi geopolitikai helyzet okán megfilmesíthetetlennek tartom, mivel egy kvázi iszlám/perzsa bolygón játszódik öngyilkos merényletekkel teletűzdelve (Hawat szemszögéből és egy sardaukar beszámolója alapján ennek tanúi vagyunk), másrészt a hat kötetben vázolt lét- és politikai felfogás okán.

A minisorozat csak szinte külsőségekben érzékeltette ezt a történetvázon túl, de pl. a CoD-ben Leto és Stilgar a hagyományokról, illetve annak háttérbe szorulásának hatásairól beszélget -"észrevetted milyen szépek idén a lányok"-, addig a sorozatban egy "amerikaivá" degradált kaland és szabadságeszmény jelenik meg.

Lynch pl. az utódokhoz hasonlóan teljesen félreértelmezi, sőt félreérti a Harkonneneket a báró karakterével együtt, utóbiból egy esztelen, gügyögö, ordító karaktert fabrikál a zseniális, éleselméjű és rideg ellenfél helyett (a pincsikutyát tartó Leto hercegről ne is beszéljünk).

Engem a látványvilága sem fogott meg, (az alufóliaruhás sardaukaroknál, miközben Star Wars lézercsíkok között harcolnak, majdnem kinyomtam) s bár látatlanban Jodorowsky Dűnéje is egyfajta átértelmezés lett volna, messe grandiózusabb lenne, mint Lynch agymenése...

Öcsém egy érdekes dologra is felhívta a figyelmem, amikor Paul és Jessica menekülnek, Jessica a kor egyes filmtípusaiban ábrázolt, a férfi segítségére szoruló, "szerencsétlen" nőalakjának felel meg, ahol semmi nem köszön vissza a könyvbéli, nagyszerűen ábrázolt alakjából.

Sorolhatnám még, hogy a magam részéről miért tartom szörnyűnek, abszolút nem kultikusnak, rettenetesnek, amin csak a fejem ingattam, de nem teszem.

A könyv messze nem csak a megidézett iszlámszerűség okán vihető nehezen és főleg HITELESEN vászonra, hanem a gentikailag nemesített emberkaszt és emberkép is nehézséget okoz, ezt a miniszériák sem válalták fel.
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2014.12.16 17:16:59
@scal: Amikor a Szukits elkezdte kiadni a keménytáblás Dűnéket és az Asimov éleművet a 2000-es években, felkérték dr. Torkos Attilát, hogy tegye rendbe a fordításokat, egységesítse a különböző fordítók által különféleképp fordított kifejezéseket (pl. homoksügér <-> homoki pisztráng), az írói tévedéseket lábjegyzetelje (pl. évszámok, korábbi könyvekbéli eseményekre való téves utalás/"rosszul" emlékezés), kronológia írása.

Egy-két apróbb hibától eltekintve (pl. én találtam egy hiányzó mondatot a Dűne Istencsászára egyik fejezetprológjában, mikor megnéztem, hogy hangzik angolul) igényes kiadások, Békés András fordítását vették alapul.

Az első Dűne messiása kiadás még Gáspár András fordítása, a következő már kapott egy új fordítót (és új borítót). Az új fordítás pontosabb, míg a régi egy kicsit jobban megragadja a könyv hangulatát.

A Káptalanház is kétféle borítót kapott. Az elsőn egy Tisztelendő Anya és egy Tisztelet Matrónája néz farkasszemet (nekem ez van meg), a másikon Lucilla, a Dáma és futar jelente van rajta (nem teljesen, de azt idézi).

Sajnos Asimovval szemben Herbert nem annyira népszerű, olvasott, így Destination:Void/Pandora sorozatának és a Dosadi újrakiadása is megakadt.

Egy pár apró megjegyzés.

A Bene Gesserit tagjai a testi reakciókból olvassák ki a gondolatokat (ez teljesen reális, ha jól emlékszem Navarronak hívják az FBI vallatótisztjét, akinek ezzel kapcsolatban a könyve itthon is megjelent), de nem rendelkeznek a gondolatolvasás képességével, az emlékátvitel is csak homlokátvitellel történhet. Az Agónián átesett összes Bene Gesserit Tisztelendő Anya, akik választanak maguk közül egy Főtisztelendő Anyát.

A Navigátorok kinézete szerintem sokkal közelebb áll ahhoz, ami a miniszériában Edric volt, amikor olvastam, hasonlóképp képzeltem el, csak halfarok nélkül.

A válasz arra, hogy miért császár van a jövőben, nos, erre Scytale* és később Leto remek válaszokkal szolgál. :)

* "Scytale, a navigátor segédje a tartályhoz lépett, tolni kezdte a kijárat felé. Mikor Paul mellé ért, ránézett nevető szemével.

- Ha uramnak nincs ellene kifogása...
- Igen? Miről van szó? - A nagydarab férfiból áradó fenyegetés oly kézzel fogható volt, hogy Stilgar közelebb lépett.
- Egyesek azt tartják - kezdte Scytale -, a népek azért áhítják a császári vezetést, mert a tér végtelen. A császár a fix pont a világmindenségben. Felé fordulhat bárki, mondván: "Íme Ő. Egységet teremt köztünk." Azt hiszem, ugyanezt a célt szolgálja a vallás is, uram."

Előtte Edric és Paul Paul vallásáról és hatalmáról értekeztek. Ezt követően Paul mesél Stilgarnak, majd Korbának Dzsingisz Kánról és Hitlerről, hozzájuk méri magát.

Elhangzik, hogy kb. 60 (!!!) milliárd emberéletet oltott ki a Dzsihadja. Ez nem Hollywood kompatibilis, még a miniszériában -ami a számomra még így is többet ér- is elintézik egy viszonylag visszafogott jelenttel.

A film kapcsán el lehetett volna mondani, ha már össze lett vetve a könyvvel, hogy Paul végig az ellen küzdött -szemben a cikkbéli szenttel-, hogy nevében kizúduló irtást megállítsa. A Messiását sokan, nemcsak a rövidsége okán, sokkal kevesebben kedvelik, pedig a legemberibb kötet a szériában, remekül ábrázolja Paul lelkivilágát, terheit a dzsihad következményeit és jövőlátö mivoltát illetően...

________

A blog remek, egy ideje követem, különösen a Disney történelem.
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2014.12.16 22:26:45
@scal: Igen, jól olvastad. Az előző kommentemben említett, dr. Torkos Attila által, elvileg a könyvek alapján szerkesztett kronológia (és Herbert függeléke) szerint a Dűne eseményei a Liga megalakulása utáni számított 10.190. év, az űrkorszak kezdete pedig eme esemény előtt kb. 11.000 évvel volt.

Tehát kb. 21.000 év. :) Hasonló intervallumban csak Asimov "munkálkodott". Őket talán csak Alastair Reynolds übereli az évmillióival. :D
E-könyv olvasók Lopásetika 2014.12.09 11:13:51
Diszklémer Nem vagyok jogász. Az itt következő fejtegetések a személyes véleményemet tükrözik, nem pedig a hatályos jogszabályok szerint előírt magatartásformákat. Mindent tudó sem vagyok. Minden észrevételt és kiegészítést szivesen veszek. Intro Egy jó barátom küldte az…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2014.12.12 12:27:07
Nekem is eszembe jutott pár kérdés, csak este már nem volt energiám lepötyögni,de nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre.

Mindenek előtt leszögeznék az alanti kérdés/problémakör kapcsán két dolgot:

- Nem állítja, hogy a lentiekért bárki letöltése jogos lenne ellentételezés nélkül.
- Nem feltételezi, hogy a letöltők többsége a lentiek okán tölti le a könyveket, nem pedig azért mert így "ingyért" van.

Az utóbbi időben két poszt is megjelent konyvKodR tollából, valamint Dworkyll és mások is írtak már a témában.

A "szörnyszülöttes" cikkek kapcsán a blog olvasóinak az lehetett a benyomása, hogy az itthon kiadott könyvek jelentős hányada, ahogy konyvKodR kifejtette és az ő kifejezésével élve nem felel meg a szerkesztés elégséges feltételeinek, összecsapott munkák. Sőt, elszomorító módon egyes cégvezetők nem is látták a kész végeredményt, nem volt utóellenőrzés.

Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy ugyan pl. az Index legutóbbi cikkében megszólaló kiadóvezetők, illetve a netes kiadói közlemények ugyan jogosak, de részben elvesztik a hitelességüket. Természetesen nem állítom, hogy kevesebb lenne a letöltés itthon, ha a kiadott e-könyvek tényleg kimagasló minőséget képviselnének, ugyanakkor, ha amatőr hibák tömkelegével vannak tele a kiadott e-könyvek (nem mindegyik, de egy részük), akkor valamilyen szinten visszaüt a kiadókra az, hogy növekedést várnának a piac eme szegmensében, a warez visszaszorulását, ellenben az általuk kínált termék nem üti meg az alapvető mércét. Nem csak konyvKodR, de pár kommentelő is írta, hogy utólag neki, mint fogyasztónak kellett hozzányúlnia a forráskódhoz.

Mezei olvasóként nem értek a HTML/XML/XHTLM programnyelvéhez (több, mint tíz éve annyit tanultam iskolában, hogy az akkor még csak sima Mozilla weblapszerkesztőjével órán összedobtunk egy egyszerű honlapot), tudom, nem dicső dolog tudatlansággal hivalkodni, hisz neki lehetne ülni, utána olvasni, megtanulni (itt is vannak írások e téren, "Így neveld az epubodat"). Ha e-könyvet is kéne létrehoznom, amit próbáltam már, addig tudok eljutni, hogy megszerkesztem szövegszerkesztővel és ki tudom menteni Atlantison keresztül, de a kódkészlethez nem értek (végigolvastam konyvKodR írásait, de jelentős részük, vagyis a szakmai rész nekem kínai volt).

Így bukkan fel az első kérdés és ebből következően a többi: várjon-e mezei olvasó, amíg rendeződik ez a "minőségi kérdés" a hazai piacon vagy hogyan szűrheti ki még vásárlás előtt, ha nem talál mintákat a leendő példányból? Fajsúlyos-e ez, mi van többségbe a szerkesztés tekintetében: a minőségileg jónak mondható könyvek vagy épp az ellenkezője? Kell-e nekem, mint olvasóknak/fogyasztónak a szerkesztéshez/módosításhoz értenem (szerintem nem)? Létezik-e fogyasztóvédelem e téren, hogy a kiadott pénzért, ha nem megfelelőnek találjuk a kapott e-könyvet, pl. kártérítést kapna az ember valamilyen formában? Ha az e-könyv áruházakban kínált e-könyvek megegyeznek azzal, amit a kiadók saját webshopjában is megkaphatunk, terheli-e bármiféle felelősség eme e-könyv webáruházakat, hogy minőségi ellenőrzés nélkül átvették azokat? Van-e ellenpélda, ahol a könyváruházak, a terjesztők felhívják a figyelmet a hibákra, vagy csak az ilyen elkötelezett szakmabeliek, mint konyvKodR és Dworkyll teszik mezt meg blogposztokon keresztül?

Utólag, de nem utolsó sorban.

Tegyük fel, hogy mezei olvasó kiképzi magát majdnem profira. Módosít mindent a megvásárolt e-könyvben (holott ezt az időt éppen olvasásra vagy másra, családra, barátokra, sportra fordíthatná), amit hibának vél, rendben rakja a technikai adatok feltüntetését, utána néz a fontkészletek jogi hátterének, és ha kell úgy cseréli ki egy szabadon, kereskedelmi célra is felhasználható fontra, hogy ennek is feltünteti a kódkészletben a szükséges információt. Ha kell, a neten elérhető, akár a kiadó által közzé tett jobb minőségi borítóképet épít a benne lévő kevésbé jó helyett.

Tulajdonképpen egy teljesen új változatot hoz létre. Nem sért-e ezzel a fogyasztó jogot? Azért merült fel ez bennem, mert pl. az esetleges programhibákat sem a szoftver felhasználója módosítja, hanem a programozók (lásd az egyik poszt alatt kommentben írta valaki, hogy észrevett egy hibát az Atlantisban, és miután megértette velük, negyed óra alatt javították). Nem sért-e az e-könyv bármiféle jogot azzal, hogy tulajdonképpen az író által írt szövegen kívül belemászik a kiadó által gyártott, hivatalosan kiadott változatba?

Tiltja ezt valami vagy sem?

Előre is köszönöm a válaszokat. :)
E-könyv olvasók Résjátékosok 2014.11.22 23:48:57
Intro Közeledik a karácsony, és ilyenkor kicsit jobban nyílnak a pénztárcák. Kedvenc forgalmazóink pedig próbálkoznak, hogy valami újdonságot villantsanak ezen nyugodt kis piacon. Mert azt látni kell, hogy ha valakinek van már egy jól bevált olvasója, akkor azért olyan nagyon nem…..
Zajlik az érettségi, nő a tudás, folynak az izzadság- és könnycseppek, gyarapodnak a pánikrohamok, de egyet se féljetek drága polgártársaim! Itt vagyok ÉN, hogy vidámságot hozzak sanyarú kis életetekbe... más képregényei által... amihez igazából semmi... közöm... :(Egy kis…..
Az egyik kedvenc geek témájú szakportálunk, a Gawker-birodalomba tartozó io9 összeszedte azokat a legfontosabb konspirációs teóriákat és homályos sejtéseket, amiknek a megfejtését jó eséllyel még maga George "Gyorsírásbajnok" R.R. Martin sem ismeri. Vigyázat, extrém…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2014.04.06 20:42:49
@Felagund: Extra adalék.

A maegi, aki megátkozza Daeneryst pontosan attól a mestertől tanult Ashaiban, akihez Sam megérkezik a negyedik kötet végén.

Ez csak azután esik le az embernek, ha újraolvassa az első kötetet, és akkor a név, hoppá.
Életre szóló sebhelyek, egy volt kurva és Arizona. Ez jár, ha az igazság érdekében átgázolsz mocskon, korrupción, halálon és rothadáson – és akkor még simán elmondhatod, hogy te jártál a legjobban. Mert más mondjuk csak egy golyót kap a szívébe – és ezzel még ő is…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2014.02.02 13:42:30
@Maya--: Akkor ajánlom figyelmedbe a 'House of Cards' c. sorozatot (az amerikai változatot). Ebben Spacey egy törtető politikust alakít . :) Bár lehet, hogy már láttad.

A cinikus kiszólások-kitekintések a negyedik fal mögül zseniálisak.

Február közepén jön a második évad. :)
Geekblog Fogságban 2013.12.25 13:03:53
add ide a bibit!féldrámáról állírában írnimintha mixert főznénk üstökbenlógnak az olvasói elvárásokmajd kontraszelektív fürtökben ezennel olyan firkát kaptokmit a megszokás átszunyókáltkentétek már aloeverávala viszkető ánuszrózsát?csak mert villeneuve hősei…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.12.29 16:09:34
@Maya--: Jól van, akkor majd írom rendesen. Csak próbáltam tekintettel lenni a spoiler-érzékenyekre. :D

Nos, mivel visszacsinálni nem tudom, azért kíváncsi vagyok az ellenvélemenyedre! :)
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.12.30 15:01:54
@Parraghramma.: Nem vagyok egy filmesztéta vagy filmkritikus, aki ismeri az eszköztárakat és módszerek, tehát nem igazán tudok ebből a szempontból közelíteni, még ha kritikát fogalmazok meg akkor sem (úgyhogy a már bocsi féle hangnemet nem is értem).

Lehet félreértelek, de úgy érzem, azt akartad ezzel mondani és a verssel is, hogy film megalkuvó és kikerülő. Van benne igazság.

SPOILER

Pl. amikor Francisék kihátrálnak a vallatásból, és lényegében ezzel le is záródik ez a történetszál és kikerüli az ebből eredő következményeket és konfliktusokat.

SPOILER VÉGE

Abban igazad van, hogy a történet nem eszközölt különösebben lényegi változást a karaktereken (a nyomozón sem, aki látszólag eléggé belemélyedt az ügyebe), talán Kellert (és a többi karaktert) szembesítette a saját természetével és embertelenségével.

Szeretem az olyan "dramaturgiai" (nem tudom ez-e a helyes "szakszó") megoldást, hogy belépünk néhány ember életébe, majd anélkül, hogy a rendező-történetíró véleményt formálna és megpróbálná lenyomni a torkunkon, megmutatja egy konfliktuson keresztül ki hová ér el, majd kilép az életükből.

Ez itt nem feltétlenül teljesült pl. én kíváncsi lettem volna a fia hogyan reagálna az apja tetteire a megkínzott áldozat kapcsán.

Lényegében tényleg, eltűntek a kislányok, majd előkerültek, és a szánkba adják-rágják, hogy le lesz tartóztatva. De sem családja, sem a barátok reakcióit, visszhangját nem látjuk. Birchék lényegében csak eszközök voltak, a mellékszerepük mivolta lényegében véget is ért azzal, hogy otthagyták Kellert, hagy folytassa, amit elkezdett (ezzel el is szürkülnek, skiccvázlatok lesznek).

Ha ebből a szemszögből nézzük, igazad van, de
ezek hibák ellenére még mindig jó filmnek tartom, jobbnak, ami mostanság Hollywoodból kigördül.
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.12.30 17:28:35
@Parraghramma.: @Maya--: Jól van, túlreagáltam egy kicsit, amúgy sem volt hari. :D Elpuffogtam azon, hogy mit adtak nekünk a rómaiak. ;)
- SPOILERMENTES - 50 évvel ezelőtt a hangyok - egy rovarszerű faj - majdnem kiirtották az emberiséget. Akkor egy zseniális tábornok önfeláldozása gátolta meg az inváziót (kb. úgy, mint Randy Quaid A Függetlenség Napjában). Újabb rohamtól rettegve keressük örökösét,…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.11.06 17:13:07
@Bambano: Igazából 'A Holtak Szószólója' előzménye a Végjáték, nem? Erről beszél a AHSZ-bevezetőjében is. Egyébként a Végjáték tényleges vége, ami megágyaz a folytatásnak, az egyik legjobb befejezés, amit olvastam. Sőt, a folytatás legalább ennyire tetszett (főleg amit a halál és az emberi kapcsolatok bonyolultsága kapcsán ír), de a Fajirtást félretettem, még akkor is, ha a AHSZ így lezáratlan.

A másik megállapításoddal egyetértek, valóban a későbbi kötetekben már sokkal több átjön a nézeteiből. A Végjáték azonban van olyan jó, mint 'A Legyek Ura'.

Van egy nagyon elismert fantasy-regénye, a 'Hart's hope', a Szarvasbika Reménysége, ami itthon 'A kegyelem ára' címmel jelent meg, nos, valahogy az a regény nem igazán az én stílusom, végigszenvedtem, szó szerint, még akkor is, ha vannak be remek részek.
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.11.06 17:29:25
@Zalaba_Ferenc: Egy hónap? :O Egy több éven átívelő fejlődésregényt így összeszűkítenek? Mondjuk nem tudom, hogyan lehetett volna másképp megoldani.

Sajnálattal olvastam azt is, hogy Peter háttérbe szorult. Bár a könyvben nem főszereplők Ender nővérével, de jelentő szerep jutott nekik.

SPOILER

Visszafordításhoz: www.typemirror.com/reverse.php

?mes ygav négév a ajólózsózS katloH elöleb e-ttel sÉ

?mes ygav tlürekeleb agássokliyg "naltaraka" intahdnom ,ték rednE ,tynéger a kátlotanovik eriynne rám aH

SPOLIER VÉGE
Mit várhatunk egy olyan űroperától, amely George R. R. Martin ajánlásával érkezik, de már éppen annyi ideje megjelent külföldön, hogy köztudomású, miszerint az írói álnév alatt Martin A tűz és jég dala (sorozatjunkieknak: Trónok harca) sorozaton segédkező asszisztense és…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.10.16 13:29:19
Geekblog Végjáték előzetes 2013.05.07 22:21:47
Milyen film lesz a valaha írt egyik legjobb sci-fiből? Megérkezett az Orson Scott Card zseniális regényén alapuló Végjáték első előzetese. ..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.05.11 15:19:02
Ahogy AEONFluxon is elmondtam, régebben, szerintem el fogják cseszni. És ha már az Ender-vonalba kezdtek bele és nem Shadow-sagába, a második rész, 'A Holtak Szószólója' abszolúte nem közönségbarát, csak sci-fi ínyenceknek lenne felüdülés (én imádtam a második részt).

@Elmeboy: SPOILER

Nem akarom, hogy valaki véletlenül is beleolvasson, még akkor sem, ha átfut rajta.

Visszaferdítő (csak be kell másolni és visszatükrözni):
www.typemirror.com/reverse.php

.metnirezs ,novat a kanzoklálat rednE sé laV rokima ,za metnirezs tenelej sözeklelö zA

avrí tlov el eröle gem ttI .yleték a tto gidnim gém ed ,tehel inetjeS .ik lüred bbösék lakkos kasc nebvynök a ze ,tásrátylátzso ték etlögem ygoh ,lazza matzoklálat rám náros sáríelmlif kiyge za ,sévölel ösle za ze men sÉ

.nabnálp reimerp ygí men ,"tátasc" a intetlekézré kájgof lekközökzse atsilaminim ygoh ,metlémeR .nelteygek...si rokka ed ,zsel imalav tti ygoh ,tlov ötehzeré néjele agsziv rám nebvynök A .lüvík nátdut a ,takoygnah a ajtriik rokim ,egév ösle vynök a ,'agsziv' a si metnirezs tenelej soynozib a zA

SPOILER VÉGE

A Dűnék után ez kedvenc sci-fim könyvben. Azt is mondhatnám, hogy felér és meg is előzi a 'Legyek urá'-t.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy ezt a lélektani regényt hogyan filmesítik meg, az átírásokkal együtt. Egyelőre még a trailer alapján is várakozó állásponton vagyok.
Két évvel ezelőtt Nicolas Winding Refn olyan ritka dolgot művelt, ami napjainkban szinte lehetetlen; amikor az Internet, a média és mindenféle virulens marketingmegoldások felhasználásával maguk az alkotók próbálnak mesterséges kultuszt teremteni filmjükhöz, szóval ebben a korban a…..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.05.11 09:35:13
@doggfather: Szerintem ez is 'jó' cím, viszont érvelnék a CSAK ISTEN MEGBOCSÁTÓ cím mellett [még ha McCl@ne cimborámnak nem is tetszik annyira ;)].

Az igaz, hogy ez majdnem tükörfordítás, viszont nagyon is megállja a helyét (szerintem). A film leírása és az előzetes alapján a főszereplő bosszút állnak korábbi tettekért és családtagok haláláért és messze állnak attól, hogy megbocsátóak legyenek.

És ezzel utal az emberi természet sötétebb oldalára, hogy van olyan helyzet, amikor képtelen megbocsátani, feledni és csak egy magasabb hatalom, Isten képes erre.

Ezért tetszik. :)
Közel 30 évnyi várakozás után idén rajongók milliói álma válik valóra: megérkezik a Végjáték a mozikba, ez pediglen az első előzetes. ..
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2013.05.08 07:48:17
@nokontakt: Nem, nemcsak téged. Ez volt az első gondolatom, mikor megláttam, hogy a trailerben benne van könyv legdrámaibb pillanata. Jó, a laikusok nem tudhatják mire gondolunk, viszont így nem fog akkorát ütni.

A korábbi Ender's Game híreknél pont ezen lovagoltam, hogy akarják majd ezt minimalista eszközökkel kivitelezni.

Mindegy.

Amúgy továbbra is kíváncsi leszek, hogy akarják további vinni az Ender-vonalat, mert a 'A Holtak Szószólója' abszolút nem vászonbarát. :D