Regisztráció Blogot indítok
Adatok
shaman87

0 bejegyzést írt és 83 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hogyan éljük túl? 1. Fesztivál megközelítése, sátorverés -A helyszínt vonattal közelítsük meg. Autóval menni a burzsujok kiváltsága, ők meg nem "Trú-fesztvál-arcok". -Ne dőljünk be a vonaton laposüvegből kínált, húgymeleg, "eztet' kóstold, nagyapám főzte" jellegű…..
shaman87 2013.05.11 03:51:19
  Kedves Nem-Biciglisták! Kedves négykerekű, két-és négy lábon járó Embertársaim! ;-) Nektek szól ez a mostani kis szertelen szösszenet. Lépten-nyomon hallhatjuk-olvashatjuk, hogy elszemtelenedtek a kerékpárosok, túl sok van belőlük, divatoznak, hülyén öltöznek,…..
Miután sikerült véletlenül kitörölnöm a bejegyzés félig kész első verzióját, inkább kihagyom a nagyzoló bevezetést. A legutóbbi olyan említésre (se) méltó esemény ami után írni akartam, az első amerikai sörözés élménye volt. Igazi sárga iskolabuszokkal becipeltek…..
 Fine thanks :D Igen, így a félév végére meglett minden vizsgám ami még meglehetett-értsd: nem vágnak ki az egyetemről, erről talán ennyit is. Jövőre jobban! Kalandosan, de sikerült eljutnom a Liszt Ferenc Reptér 2. termináljába és némi játszadozás után felkerültem…..
 ha semmi nem jön közbe, a nagymúltú Delta Erlányz lesz olyan kedves és elvisz engem és pár társamat néhány mérfölddel odébb. A légivállalat eddig 2 halálos balesetet produkált kb 17 millió repülésből ami egészen szépnek mondható. Az egyik honlap szerint... Egy másikon…..
shaman87 2011.06.05 07:57:02
www.youtube.com/watch?v=AhreCLlcq3Q
és a Coolio féle verzió a Half Baked-ből:
www.youtube.com/watch?v=_bFOFpzgxrM

"I'm in love with Mary Jane.
I'm not the only one.
If Mary wanna play around,
I let her have her fun.
She's not the kind of girl
that you can just tie down.
She likes to spread her love
and turn your head around."

:D
Két fontos változás is történt az elmúlt napokban a magyar prezentációkészítő szoftver háza táján. Az egyik a megváltozott szerkesztőfelület. Az újításokról szól a következő prezi: A másik fontos változás, hogy a Prezi mostantól az oktatóknak és…..
Subba Subba Art: Latteart 2010.01.06 07:30:00
Baristanak hívják azokat a kávékészítő és szervírozó mestereket, akik ilyen, és ehhez hasonló mesterműveket készítenek, természetesen ebben is menők vagyunk! Koncz Márk igazi nagyágyú a szakmában, az alább látható videót is ő jegyzi. (Ha valakit érdekel a téma, itt elég…..
shaman87 2010.01.06 17:13:59
@Dr. Körömlakk ®: Ott voltam amikor készült e a videó (kameráztam). A kávé minden esetben egy espresso volt, és mint korábban mondták, felgőzölt tejet használtunk, tejszínt semennyit.

Csak hogy a kételyeket eloszlassam :)
KÁTÉ blog Boldog Karácsonyt! 2009.12.23 21:44:00
Békés, Boldog Karácsonyt, Kellemes Ünnepeket, és Sikerekben és kreditekben gazdag Boldog Új Évet kíván a KÁTÉ szerkesztősége minden kedves olvasójának és családtagjaiknak!És egy ehhez hasonló karácsonyfát :)..
shaman87 2009.12.24 07:45:08
hErpEsz sajátos karácsonyi jóságban részesült, miután a bankja kártyamásolásra hivatkozva letiltotta kártyáját. Elképzelhető, hogy tényleg sehol nem vásárolt vele és már a bankfiókok automatáit hekkelik a gonosztevők?A mai napon szembesültem azzal, hogy nem tudok fizetni a…..
shaman87 2009.12.24 00:47:05
@NICKTELEN:

"Másrészt az informatikusok azt hangoztatják, hogy nézzük meg a bankok üzletszabályzatait, ott egyértelműen le van írva, hogy ha a tranzakció a PIN kód ismeretében történt, akkor a felelősséget az ügyfélre hárítják. Tehát sokkal több esélyünk van visszanyerni az esetlegesen ellopott pénzünket, ha csak aláírás alapú azonosítás történt, mintha PIN kódos is."

Esetéleg kérdzd meg a bankodat hogy miért van így, kb ezt mondták nekem is, amikor megkérdeztem hogy miért nem kér kódot a kártyám ha fizetek vele. Ez is a saját érdeked. Mielőtt kiborulsz, kicsit utánanézhetnél a dolgoknak.

Amúgy nekem CIBes kártyám is van, és nekem pont két napja tiltották le, én is várhatok januárig az új kártyámra. De inkább örülök ennek, mint hogy kiakadjak, mert így legalább megvédték a kis pénzecskémet.
Subba Grrrrrrr!! 2009.12.10 07:30:00
Apával mi van? :-D ..
shaman87 2009.12.10 14:12:25
Tegnap kaptam levelet a nagy keresőcégtől, hogy Linuxon és Mac-en is megjelent a Google világuralmi törekvéseinek szimbóluma: a Chrome böngésző. Még csak béta-változat, dehát ez a GMail óta a legtöbb informatikai termékre igaz; a Windows-változatok is az elavulás és az új…..
Ellenőrző Elégedett hallgatók 2009.12.05 08:00:00
Leslie jóvoltából olvashatjuk az MTI hírét, miszerint a felsőoktatásban tanuló hallgatók elégedettek a viszonyokkal, az oktatók ennél sokkal kritikusabban szemlélik a helyzetet. MTI  A hallgatók elégedettek a felsőoktatás színvonalával, az oktatók már jóval kevésbé.…..
Nemrégiben ellátogattam a Colabs-ba, hogy a saját szememmel lássam, működőképes-e egy városi közösmunkahely Magyarországon. A hely, és az oda dolgozni járó emberek is szimpatikusnak tűntek. Miként a projekt gazdái is. Miről van szó? Ugye vannak páran, akik freelancerként…..
Üdv Népem! Jövő héten remélhetőleg elkészül a megarejtvény digitális formában is, s akkor útjára indítom a döntő küzdelmet. Már korábban említettem, hogy nem a megszokott feladvány és pontozás lesz. Szóval, lássuk a szabályokat! MEGAREJTVÉNY 1.) Egyetlen egy nagy…..
KÁTÉ blog Képrejtvény #35 2009.10.08 17:41:00
Juhúúú! Utolsó képrejtvény, harmincötödik feladvány:(kis hiba: egy "n" betűt mindenki vonjon le a megfejtésből!)A rejtvény vasárnap estig aktív, utána lezárul. Kaptok majd összesítést az eddigi eredményeitekről, aztán egy-két hét szünet míg ráhangolódtok a…..
shaman87 2009.10.09 01:46:15
KÁTÉ blog Képrejtvény #34 2009.10.06 19:22:00
Harmincnegyedik képrejtvény:..
shaman87 2009.10.08 03:04:06
KÁTÉ blog Képrejtvény #32 2009.10.02 21:58:00
Harminckettedik feladvány:..
shaman87 2009.10.04 16:56:35
shaman87 2009.10.04 17:43:13
Nem egyszerű kérdés ez, akárhogy is nézzük. Egyrészt egy tisztességben megöregedett, jó pedagógus tapasztalata, ismeretanyaga kincset ér, amit valamilyen formában jó, ha át tud adni a gyerekeknek. Márészt viszont egy 60 vagy akár 70 feletti ember nagyon kevéssé tud már…..
Talán a leggeekebb Gmail téma a Terminal óta. Az early adopterek máris nyomtak rá egy installt. (Settings/Themes/High Score alatt lehet rátalálni a levelezőtökben.) Ha már itt tartunk: ti milyen Gmail-témát használtok mostanában? Még mindig a Tree a nyerő? ..
shaman87 2009.09.04 15:02:35
@charlie: a gmailt imap-pal használtam, de a többi e-mailcímemet sajnos nem (hülyeség volt...) De azóta annyira ráálltam a webes felületre, hogy már csak azt használom.
Ma különleges poszt következik. Egyrészt nem volt még lánydivattal foglalkozó dolgozatunk, másrészt vendégszerzőnk. Ma mindkét esetben megtörik a jég, törzsolvasónk, Bettie Page jóvoltából. Lássuk mit nem vettünk észre mi, érzéketlen férfiak a 90-es évek szépségein!…..
shaman87 2009.08.13 15:13:13
@Zsuuli: így van, a wikipédián le van írva az e-klub rövid története. 1968-ban alakult, amikor a 90-es évek még nagyon-nagyon messzi voltak :)
View Larger Map Zsirparaszt Debrecen-drukker, és miután a focicsapatát összesorsolták a Levszki Szófiával a BL-be jutásért, korszerű fanatikusként a Google Mapshez fordult tanácsért, hogy merre menjen, ha úgy dönt, nekivág autóval. Meglepődött, akárcsak én, miután…..
KÁTÉ blog Képrejtvény #13 2009.07.17 12:41:00
Tizenharmadik rejtvény:..
shaman87 2009.07.17 18:37:04
KÁTÉ blog Képrejtvény #10 2009.07.09 09:07:00
Következő (szélesvásznú :D) feladvány:..
Homárnak érkezett egy durva sztori, ahol, mint ahogy az sokkal később kiderült az áldozatnak, valami drogvásárlás/fogyasztás gyanújával vitték be egy reggel 7kor bilincsben, másik címre szóló házkutatási paranccsal, miután lefoglaltak nála egy szétszerelt vizipipát és egy…..
shaman87 2009.07.11 01:15:10