Adatok
exian
0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Párás, meleg idő - a lisztharmat melegágya. Ahogy azt már írtam, a szőlőt idén az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett módszerekkel próbáltuk megvédeni, de ez nem sikerült. Több helyen is megtámadta a szőlőt a lisztharmat, a legdurvábban az olaszrizling vágót - ez…..
exian
2014.07.14 12:12:02
"Mindenféle nektárgyűjtő rovarok döngenek a vidáman" - Én sem vagyok az a háromnaponta füvetvágó valaki. De most már muszáj volt, tegnap majdnem sírva nyírtam a "füvet" a sorok között. A szomszédnak vannak méhei, szerintem hozzám járnak nagyrészt lakmározni :) Csupa olyan "gaz" van a soraim között, amit rettenetesen szeretnek. Pl. a lóhere virágját. Lehet, hogy jutalékot kéne szednem méz formájában :D Tényleg sajnálom is a méheket (de vannak dongók is meg egyebek), de néha tényleg muszáj kicsit visszanyírni a növényzetet. Azért nekünk a kert hétvégi kikapcsolódás helyszíne is, a gyerekek meg szeretnek szaladgálni a sorok között. Csak tudnám, hogy épp ugyanez a szomszéd meg miért nyírja hetente többször a területén a füvet-gazt, ha méhei vannak :) Ja persze, ha van egy "hanyag" szomszéd, ahová járhatnak a méhek egész nyáron, akkor ugye minek :)
Egy régebben gyakrabban, de a nagyüzemekben egyáltalán nem használt módszert próbálok most ki, amivel a szőlő méretén, mutatósságán, minőségén lehet javítani mégpedig a gyűrűzést. Az a jó benne, hogy semmilyen vegyi anyag, műtrágya, varázslat nem szükséges hozzá, a…..
exian
2013.11.30 12:21:31
Az idén nem sokat vacakoltak a borok: a forrás nagyon hamar lezajlott. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, talán a több eső miatt több tápanyagot tudott felvenni a szőlő, és az élesztőgombák elszaporodásához minden adott volt, talán az, hogy sikerült a forralópincét 16 fok körüli…..
exian
2013.10.31 19:50:48
@RAMBO: Köszi, reméljük így lesz. "Nagyon irigylem", hogy még mindig "pezsgős" kicsit a tavalyi borod :) Nekem épp ellenkező a bajom, igaz, hogy nagyon lassan szokott végbemenni a forrás, viszont nagyon hamar el is veszti a bor a frissességét :( Mindig nagyon tud ízleni, amikor egy "gyári" bor akár 2 évesen is még szénsavas. Vagy ott manipulálnak utólag a "szénsavasítással"? :D Mindenesetre erre kikéne találnom valamit, hogy tovább friss maradjon a borom. Egyébként nagyon szívesen kóstolnék a borodból, van olyan tétel, amit valamilyen módon lehet kóstolni/vásárolni?
Az asztali számítógépek ugyan dobozba zárt szerkezetek, ám ennek ellenére porosodnak, ami fokozatosan rontja az elektronikus egységek hűtését. A por ugyanis elég jó hőszigetelő, a különféle hűtőbordákra rakódva gátolják a hőre érzékeny alkatrészek hatékony működését.…..
Mostanában gyakran járunk Dörgicsére, felkészíteni a pincét a szüretre. A múlt héten kitakarítottuk a forralópincét is, a feleségem összesöprögetett, mi Krisztiánnal kimostuk a tartályokat, majd a fölső pincéből leszivattyúztuk a borokat az érlelő pincébe. Azokat a…..
A nagy munkálkodás közepedte a borral is foglalkozok – végül is erről szól a történet. A sárfehér-juhfark küvé pár hete már csak egészen enyhe pezsgésben volt, így lekéneztem. Ami ezután történt, azt egyáltalán nem értem: a bor vad, zajos erjedésbe kezdett, illatát…..
Kemény 19 órát tartott a "nyaralásunk", de ez is öröm! Este 5-kor érkeztünk és másnap délben már jöttünk is. Ami pedig a nyaralás szót illeti, leginkább az esti tábortűz idézte fel a hangulatot, mert egyébként szervezkedtünk, rendezkedtünk, másnap pedig én ugyanúgy…..
Az idén a telepítések miatt mindenképpen szükség van az ősgyepek alaptrágyázására. Összekötve a "kellemeset" a hasznossal, egyúttal elvégeztük a fenntartó trágyázást is a már betelepített területeken.
Az optimális brigádméret: két lapátos, három…..
... meg is mutatjuk őket! Ha valaki hasonló szép tervet szeretne csináltatni, keressen bátran, felhatalmazásom van a tervező-barátnémtól, hogy kiadhatom az elérhetőségét. A téli időszakban munkát nem ad a ház, így a tervekről fogok írni, leírom az elképzeléseinket…..
exian
2013.04.29 20:35:05
@Garhof: nyári konyhát mi is szeretnénk, mivel nálunk még egyáltalán nincs konyha. Azt mi a jelenlegi, de már sok-sok éve rendeltetésszerűen nem használatos "nyúlól"-unkból szeretnénk kialakítani. Azért raktam idézőjelek közé, mert igazából nyúlólnak ötcsillagos. Régen, amikor teltházzal üzemelt, biztosan nagyon szerették a nyuszik, igazi hotel volt számukra. Szóval, egy rendes téglaépületet kell elképzelni, ami pont akkora, mint maga a présházunk. De mivel nyulak már vagy 10 éve nincsenek, jelenleg csak lomtárként üzemel az épület. Tehát tervünk van dögivel nekünk is, csak éppen mi még sehol sem tartunk az úton :( Először a terasz + tetőteret szeretnénk megcsinálni, utána egyszer talán majd a nyárikonyha kialakítását a másik épületben.
Egyébként ez a kis présházunk (eleje), ennek a teraszát szeretnénk úgy beépíteni, ahogy nektek van a terasz, szóval fent meghosszabbodna annyival a tetőtér, tehát folytatódna a tetőszerkezet. De ehhez NAGYON sok pénz kéne, ami jelenleg nincs :(
Egyébként ez a kis présházunk (eleje), ennek a teraszát szeretnénk úgy beépíteni, ahogy nektek van a terasz, szóval fent meghosszabbodna annyival a tetőtér, tehát folytatódna a tetőszerkezet. De ehhez NAGYON sok pénz kéne, ami jelenleg nincs :(
exian
2013.04.29 20:35:35
@Garhof: nyári konyhát mi is szeretnénk, mivel nálunk még egyáltalán nincs konyha. Azt mi a jelenlegi, de már sok-sok éve rendeltetésszerűen nem használatos "nyúlól"-unkból szeretnénk kialakítani. Azért raktam idézőjelek közé, mert igazából nyúlólnak ötcsillagos. Régen, amikor teltházzal üzemelt, biztosan nagyon szerették a nyuszik, igazi hotel volt számukra. Szóval, egy rendes téglaépületet kell elképzelni, ami pont akkora, mint maga a présházunk. De mivel nyulak már vagy 10 éve nincsenek, jelenleg csak lomtárként üzemel az épület. Tehát tervünk van dögivel nekünk is, csak éppen mi még sehol sem tartunk az úton :( Először a terasz + tetőteret szeretnénk megcsinálni, utána egyszer talán majd a nyárikonyha kialakítását a másik épületben.
Egyébként ez a kis présházunk (eleje):
lh6.googleusercontent.com/-hCuKmi87Qk0/TOKR2hYxd9I/AAAAAAAAAHg/ogI9mLeGPkU/w902-h602/tanya02-002.jpg
Ennek a teraszát szeretnénk úgy beépíteni, ahogy nektek van a terasz, szóval fent meghosszabbodna annyival a tetőtér, tehát folytatódna a tetőszerkezet. De ehhez NAGYON sok pénz kéne, ami jelenleg nincs :(
Egyébként ez a kis présházunk (eleje):
lh6.googleusercontent.com/-hCuKmi87Qk0/TOKR2hYxd9I/AAAAAAAAAHg/ogI9mLeGPkU/w902-h602/tanya02-002.jpg
Ennek a teraszát szeretnénk úgy beépíteni, ahogy nektek van a terasz, szóval fent meghosszabbodna annyival a tetőtér, tehát folytatódna a tetőszerkezet. De ehhez NAGYON sok pénz kéne, ami jelenleg nincs :(
Először szolgálati közleményként közlöm, hogy a facebookon oldalt nyitottunk a GARHOF-nak (így találjátok majd meg), lájkoljátok, szeressétek! Hogy miért? Azért mert nagyon sok minden történik lent a háznál és velünk is, így ritkán jutunk el odáig, hogy tényleges…..
Legjobban a tavaszi munkákat szeretem, mert elképesztően változatosak: a metszés, a támrendszer javítása, a villanypásztor megjavítása, a szeprente kihordása: mind-mind érdekes és jó munka (na jó, a szeprentehordás vacak, de abban meg az a jó, hogy ha vége van). Kinéztem a…..
Dörgicse kisgyerek korom óta a természetes vadságot jelenti nekem. Minden bársonyos rétről, vidám baromfiudvarról, susogó lombú fáról, vidáman döngicsélő rovarról kiderült, hogy azok csak a gyermekmesékben léteznek. A valóság sokkal, de sokkal keményebb volt. A réten…..
exian
2013.02.02 23:58:17
Sok panaszra nem lehet okom. A tőkék szépen fejlődnek, a termés mennyiségével sincs baj, sőt néhány tőke esetében inkább az aggaszt, hogy van olyan vessző amin két fürt is található. Le kellett volna dobni a felső fürtöket de mivel azért ez nem jellemző (tényleg csak néhány…..
exian
2012.07.04 15:58:53
exian
2012.07.04 16:03:11
Csütörtökön végre átvehettem a pince kulcsait. Két épület egymás mellett Gyódon, mindkettő szép állapotban, az egyik lesz a présház, és abba a pincébe kerülnek majd a hordók, a másik a raktár/konyha és palackos érlelés helyszíne lesz. Egyelőre elég ez a méret, aztán ha…..
exian
2012.06.18 21:02:37
Megérett a cseresznye. Máshol nagy fagy sújtotta a gyümölcsfákat (a völgyben fekvő faluban nekünk is elfagyott minden) de a hegyen lévő cseresznyefán volt termés. Nem olyan sok, mint tavaly, de nem is panaszkodhatunk. A földkerekség összes rózsalevélbogara a mi fánkon…..
Ez a történet egy kaland, nem lesz rövid, sőt már eddig is sok minden történt. A bejegyzés is hosszú lett, de van benne egy csomó kép sőt két videó is. :-)A szomszédunkban van egy öreg, elhanyagolt szőlő. Beszéltem a tulajdonossal, hogy adja el nekem, de sajnos nem áll…..
Igyekszem úgy tenni mintha minden rendben lett volna a bloggal az elmúlt 10 hónapban. Persze a fejmosást innen onnan megkaptam a lustaságomért, ezúton is köszönet érte mindenkinek aki szóvá tette.
Szóval egy gyors áttekintés a múltról. A tavalyi oltásnál hagytuk abba. Sajnos ezek…..
Az 1848-as forradalom kirobbantásáért talán a hobbiszőlészek a leghálásabbak az országban, ugyanis a tavaszi munkák elvégzéséhez ez az ünnep éppen a legmegfelelőbb időpontra esik. Nem emlékszem, mikor volt utoljára ennyire csodálatos időjárás március 15.-én, a szőlőben egy…..
Magyarországon történelmi fajtákat ültetni olyan mértékű ráfordítás, ami a hagyományos közgazdasági normák szerint nem éri meg. Egyszerűen vicc, hogy vannak fajtakutató intézeteink, ahonnan oltványt beszerezni lehetetlen. Ismerősöktől, ismerősök ismerőseitől lehet…..
exian
2012.03.06 17:05:02
Hatszor két 2011-es villányi (plusz egy alföldi) oportón túl, de egy centivel sem előrébb. Sőt. A kép homályosabb (ha nem sötétebb), mint egy hete volt. Ítéletet mondani fajta, évjárat, borvidék felett nem volna komilfó, de szerintem úgy jöttünk ki ebből (nem jól), hogy…..
Az egyik legnagyobb felelősségünk a természeti környezet átalakítása. A mezőn való gazdálkodás lényegében a talaj termőképességének megőrzéséről szól - a javak előállítása másodlagos. Aki nem így lát neki a gazdálkodásnak, az tönkreteszi a környezetét, és…..
Sok jó nagy marhaságot hallottam már életemben, ezek között azonban talán a legnagyobb a savra szüretelés elmélete. Több, elismert szakirodalom szerzője is elmehet a kurva anyjába, mert nagyjából amit ebben a támakörben összehordtak, az a hozzánemértő gyökérség és a a…..
Mert nincs rá pénzem. Ez lenne az én földhözragadt, szigorúan megszorításmentes, egyúttal hatásvadász válaszom. De a kérdést nem én tettem föl, hanem Matt Kramer, a Wine Spectator rutinos tárcistája. Kramer arról lírizál, hogy életében először borokat adott el. Mint minden…..
A szüreti technológiám eddig nem volt hibátlan. A legnagyobb gondot a must lejuttatása jelentette a présházból. A cefre közül meregettük a színmustot vödrökbe, amit eleinte azzal hordtunk hodókba (ahogy fáradtunk, óhatatlanul melléfröcccsent némi must). Próbáltuk slagon át…..
Habár a múlt hét végén még csak 15MM cukor és 10,5 g/l savat mértem a borban, az elmúlt heti kánikula miatt most vasárnap is próbaszüretet tartottunk. Az eredmény döbbenetes: 18MM cukor és 7 g/l sav. Ez már optimális szüreti paramétereket jelent. Ráadásul idén a Jóisten…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz