Regisztráció Blogot indítok
Adatok
norciuszcolombus

65 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mit adott nekünk eddig az idei esztendő a szokásos év eleji szorongáson, a 31-dik életév kezdetén, és a 81-dik Gloden Globe-díjkiosztón túl az új köztársasági elnökre várván? Nos, eddig nem túl sokat, hiszen még csak február van, ám joggal rághatjuk le a 10 körmünket március 11-ig, amikor is…..
A férjem nem túlzottan rajong a filmekért. Mondanom sem kell, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Hozzátartozik a teljességhez, hogy mostanság nem volt túl sok szabadidőm nem, hogy a rá, nem, hogy egy normális hajmosásra, de arra sem, hogy aktualizáljam magam a filmek terén. Az egyik ebéd közben “az…..
Egy mondat, amelyet soha nem hittünk volna, hogy egy mondatban ki fogunk valaha mondani még bejglivel és töltött káposztával tele szájjal sem: elvesztettünk egy jóbarátot, Brad Pitt 60 éves lett, az Igazából szerelem pedig 20. Akárhogy is forgatjuk a kalkulátorunkat, és jutunk el arra a tényre, hogy…..
Gyerekként rajongtam a klasszikus, Disney mesékért. Imádtam a hangulatát, és azt, hogyha még csak egy órára is, de megfeledkezhettem a suliról, az otthoni gondokról, vagy a vitákról, amik akkor óriási problémáknak tűntek. Néhány film kifejezetten közel áll még mind a mai napig a szívemhez, így a…..
Mindenki látta a Pulp Fiction-t. Tény. A nagyrabecsült rendező, Quentin Tarantino magnum opusaként hivatkoznak az alkotásra, aminek nem csupán a független filmgyártásra volt óriási kihatással, de a mainstream-et is megreformálta, valamint új löketet adott John Travolta karrierjének, amire akkor…..
Szóval az van, hogy megházasodtam. Nem nagy dolog, meg hát minden ember végül erre a sorsra jut csúnyán fogalmazva, de gondoltam ezt valahol az első mondatok között kell megemlítenem. Összességében még nem mondanám, hogy megváltozott az életem emiatt, hiszen időnk sem volt, hogy felfogjuk a házasság…..
A mai filmiparban az erős női karakter már szinte kliséként jelenik meg egy-egy filmajánlóban, a forgatókönyvek hasábjain karakterleírásban, vagy akár egy mozi ajánló ötödik mondatában. A Me Too mozgalom nem csupán társadalmi mozgalomként indult erősen még 2017-ben, de közvetett utóhatásait még a…..
Szögezzünk le egy kijelentést: nem nézek magyar filmeket. Úgy, ahogy rend szerint nem hallgatok hazai zenéket, és nem nézek kereskedelmi csatornákat sem. No nem arról van szó, hogy bojkottálnám a magyar szórakoztatóipart, mert rossz magyar vagyok, vagy mert különbnek képzelem magam. Egyszerűen…..
Menjünk kicsit vissza az időben, körülbelül - még ha fájdalmas is kimondani - közel 20 évet.  Meyers karnyújtásnyira állt attól, hogy Leonardo DiCaprio nyomdokaiba lépjen, de magánéleti válságai, függősége és botrányai hatására ma már inkább megélhetési színészként hivatkozunk. A legnagyobb rendezők…..
Gyerekkoromban sosem volt Barbie-m. Mindig is vágytam egyre, de hát maga a baba, akit igazából tényleg úgy lehetett felöltöztetni ahogy akartuk (persze én nem tudom, mert nekem nem volt), már akkor is drága volt, vagyis ahogy anyám fogalmazott, ha nem hagyod abba a hisztit, itt hagylak. Immáron…..
Kulturpunktúra Mi lesz most? 2023.07.19 19:22:33
Egy mondatban is nehéz kifejezni azt, amin most Hollywood és maga az egész filmipar keresztül megy, hiszen túlzás nélkül kijelenthető, hogy a jelen eseményei nagy valószínűséggel erős kihatással lesznek a filmipar hosszútávú kilátásaira. Nem kell messzire menni, hiszen jól példázza, hogy mi történik…..
Kezdjük az alábbi kijelentéssel: Sam Levinson nem is akkora zseni, mint az elsőre látszik. A neves rendező kétségkívül igazi húzónévnek számít a mai televíziózásban, hiszen a nevéhez fűződnek az utóbbi évek legnagyobb streaming sikerei, mint a Robert De Niro-féle The Wizard of Lies, a John David…..
Egy pofonnal vágódott be Will Smith az Oscar-díjátadók történetébe, annak ellenére, hogy legjobb férfi főszereplőként ő emelhette magasba aznap Oscar-díjat, de talán erre az estéből talán már senki sem emlékszik. Legalább is nagyon kevesen. Chris Rock arcáról még talán mindig nem tűntek el Smith…..
Na szóval, az van, hogy filmet akartam nézni, és megakadt a szemem egy bizonyos darabon. Nem igazán volt sok elvárásom, mondom jó színészek vannak benne, ígéretes plot, meg hát gondoltam, hogy 90 millióból csak nem hoztak össze valami szart, mármint dollár nem forint. Az esküvőm szervezése előtt és…..
Valamikor réges-régen, de nem egy messzi galaxisban volt egy film. Gyerekkoromból emlékszem rá, vagyis magára az élményre, amit a film nyújtott, mikor először láttam. Nem csak azért, mert miután 12 éves koromban első alkalommal láttam a Fight Club-ot, olyan filmélményre vártam, aminek a történetét…..
Shonda Rhimes a modern kor Aaron Spelling-jeként is aposztrofálható, mivel nagyon ráérzett több évnyi karrierkrízist maga mögött hagyva, hogy mitől is döglik az amerikai televíziózás. 2005-ben útjára eresztette a már 19-dik évadánál járó Grey’s Anatomy-t, később a Scandal című politikai drámával is …..
Chris Pratt, Chris Evans és Chris Hemsworth előtt létezett egy ügyeletes Chris, aki félszeg tekintetével, lehengerlő mosolyával szerepeiben olyan Oscar- díjas színésznőket bolondított magában, mint Sandra Bullock vagy Renée Zellweger, de képességét és tehetségét bizonyította a szintén Arany…..
Habár a világ egyik legismertebb emberéről van szó, mégis meglehetősen keveset tudunk a valódi életéről, személyéről és leginkább a haláláról, így jobb híján feltételezések, mások elmondása, fennmaradt interjúk és beszélgetések alapján tudunk következtetni, mi is az igazság. Norma Jeane Mortenson…..
Nem is szaporítom tovább a szót, csak egy kicsit. Hosszú és nehéz időszak volt ez mindannyiunk számára, részemről pedig ünnepélyesen kijelentem, hogy örülök, hogy véget ért az augusztusi hónap. Kicsit össze is vesztünk a barátommal, tudjátok, hogy van ez. Egy kis feszültség a családi dolgok miatt,…..
Tarts velem erre az irányított meditációra. Hunyd be a szemed, és képzeld el, hogy egy lakatlan szigeten vagy, ahol kellemes kókuszpálmák árnyékában heverészel, és iszogatod a finom koktélodat a vízesés mellett, ahol olyan kellemesen párás a levegő, hogy a tüdőd szinte új életre kap. Kinyitott…..
Talán a nőkről szóló, különböző történetek soha nem voltak aktuálisabbak, mint most, hiszen a sorozatot kapott Elizabeth Holmes, Lorena Bobbitt, Nagy Katalin cárnő, az egysz*r csak Szex és New York-ról, de filmet forgatnak Amy Winehouse életéről is. Lényegében most egy kis ötletbörzeként nyújtom…..
Tudom. Tudom. Mindig késésben vagyok mindennel, nem csupán az életemben, a családalapításban, hanem abban is, hogy végre megnézzem a Thor: Love and Thunder-t. A teljességhez hozzátartozik, hogy egyrészt névnapi ajándékként keveredtünk a moziba életem társával, másrészt már egy ideje természetesen…..
Nem kell olyan régre visszanyúlnunk, kezdjük akár az elmúlt 30 évvel. Kissé meghökkentve konstatáljuk a tényt, hogy a három évtizeddel ezelőtti film-, és televízióipar szinte már köszönőviszonyban sincs a mai adás és műsorkínálattal. Nem csupán a streamingszolgáltatók által - nem csak a filmiparban,…..
Előre leszögezném, hogy kijelentésem nem képezi sem a Sam Rockwell, sem a Bill Hader iránti szenvedélyem, hiszen ők érinthetetlenek, de erről talán egy kicsit később. A mai főszereplőnk egy angol srác, akit nem csupán különleges külseje és jellegzetes arcvonásai tesznek azzá, ami: korunk…..
Tudjátok, volt az a sorozat, amiben 6 ember, egymás barátai, keresték önmagukat New York-ban, aztán a széria 10 évig ment, minden egyes szereplőből világsztárt csinálva, de egyikük mégis kilóg ebből a sorból. Hiába a tehetség, hiába a sárm. Bennünk pedig jogosan merül fel a kérdés: miért nem…..